Stand-Up Comedy, Kabaré

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#11695
Régóta nem hallgattam magyar kabarét/standupot, és Aranyosi Négybetűs szavak, Bödőcs londoni estjei, KAP Evolúciója után azt hittem, hogy valami változott. Kifejezetten jól szórakoztam, voltak poénok, amiket ismertem, de nem volt zavaró. Aztán meghallgattam a szilveszteri kabarét és nem értettem miért fikázzák emberek a Sas-kabarét. Ez szánalmas: a leggagyibb kiszámítható poénok, suttyóskodás, primitívkedés, nevetés alávágása - nem létezik, hogy ember ilyen poénokon nevessen (hallani ugyanazokat a nevetésmintákat újra és újra - minek az élő közönség? samplerezni?). Badár hozta a szokásost (ő legalább biztos alap, nem véletlenül kezdő). Egyébként csípom Hadházit, a Hungeráj se volt rossz, de ez az alkoholista dumája rettenet, miért kell ezt? Aradi/Varga - a totál igénytelenség, tényleg az vicc 2017-ben, hogy "én vagyok az - te vagy az? - akkor én ez vagyok"?
Bach Szilviánál konkrétan szégyelltem, hogy ugyanabba a kultúrkörbe tartozom, mint ő. Ültem a gép előtt és szégyelltem magam... Pedig nem tehetek róla. Mogácsot egy perccel lejátszás után nem tudtam visszaidézni. A többire nem is emlékszem.
Emellett Aranyosi jó volt, egyre jobban szeretem, Kőhalmi mellett ő volt az, aki miatt nem aludtam el sírva...

Köszönöm a feltöltést! Boldog új évet kívánok mindenkinek!
Ikovacs
#11694
BÚÉK 2017 a Rádiókabaré szilveszteri műsora vágva

Házigazda: Kovács András Péter

Buek_2017.zip

Az osztott link egyelőre nem él! Időnként lehetetlen feltölteni rá! Pl. tegnap egész nap is így volt! Előbb utóbb azért meg lesz!


Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
http://osztott.com/Dfoj/Buek_2017.zip
https://1fichier.com/?yo0bgfwb31


Jelszó:Ikovacs


33 tracks, 2 hours 58 minutes 5 seconds

1.Buék 2017 - Bevezető szignál (0:26)
2.Kovács András Péter - Nyitó duma (11:55)
3.Kovács András Péter - Felkonf (0:47)
4.Badár Sándor - Duma (15:43)
5.Kovács András Péter - Felkonf (0:58)
6.Vida Péter, Aradi Tibor, Kern András - Ötletbörze (6:03)
7.Kovács András Péter - Felkonf (0:42)
8.Aradi Tibor, Varga Ferenc József - Telefonvásárlás (6:08)
9.Kovács András Péter - Felkonf (0:26)
10.Felméri Péter - Duma (6:36)
11.Kovács András Péter - Felkonf (0:19)
12.Fábry Sándor - Duma (18:33)
13.Kovács András Péter - Felkonf (0:35)
14.Hadházi László - Egy vidéki alkoholista dumája (6:48)
15.Kovács András Péter - Felkonf (0:36)
16.Bach Szilvia - Jolika a fővárosban a karácsonyi vásáron (11:14)
17.Kovács András Péter - Felkonf (0:40)
18.Vida Péter, Varga Ferenc József - A cica és a Tek (3:52)
19.Kovács András Péter - Felkonf (1:00)
20.Mogács Dániel - Duma (11:10)
21.Kovács András Péter - Felkonf (0:38)
22.Kovács András Péter - Felkonf (0:36)
23.Szomszédnéni - Produkció (11:06)
24.Görög László, Kaszás Gergő - Bedobó legény (4:54)
25.Kovács András Péter - Felkonf (0:40)
26.Aranyosi Péter - Duma (16:07)
27.Kovács András Péter - Felkonf (0:52)
28.Aradi Tibor, Varga Ferenc József - Szilveszteri mulatós (4:37)
29.Kovács András Péter - Felkonf (0:30)
30.Kőhalmi Zoltán - Duma (14:44)
31.Kovács András Péter - Felkonf (0:52)
32.Hadházi László - Duma (17:15)
33.Buék 2017 - Lekonf (0:43)




Utoljára szerkesztette: Ikovacs, 2017.01.01. 18:30:55

Ikovacs
#11693
Vakkomondor_20161231.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
http://osztott.com/Dfoj/Vakkomondor_20161231.zip


Jelszó:Ikovacs

#11692
Mivel jön le megarol ?? Mert nekem is megàllt 5 giga utan a megasync-el . .
Ikovacs
#11691
Heti Hetes 2016.12.25 Avi

Heti_7_16_12_25.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/wJbx/
http://osztott.com/wJbx/Heti_7_16_12_25.zip


Jelszó:Ikovacs

Ikovacs
#11690
Bagi - Nacsa Show 2016.12.29 Avi

Bagi_Nacsa_161229.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Fonq/
http://osztott.com/Fonq/Bagi_Nacsa_161229.zip


Jelszó:Ikovacs

Ikovacs
#11689
Best of Showderklub 01-02 Avi

Best_of_Shdk_01.zip
Best_of_Shdk_02.zip


Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Fonq/
Avi
http://osztott.com/Fonq/Best_of_Shdk_01.zip
http://osztott.com/Fonq/Best_of_Shdk_02.zip


Jelszó:Ikovacs

Ikovacs
#11688
Vakkomondor_20161210.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
http://osztott.com/Dfoj/Vakkomondor_20161210.zip



Jelszó:Ikovacs


Utoljára szerkesztette: Ikovacs, 2017.01.01. 11:26:27

#11687
Rádiókabaré - Kabarématiné - 465. rész

itt

VK

Imremagdi
#11686
Kösz!!!

Darabold verziót nem tudnád megára feltölteni?
data-hu nem nagyon lehet ezt letölteni.

http://s2b-hu.ikariam.gameforge.com/reg.php?fh=400ce81271ab4218ebc88d115104c2f1

#11685
BUÉK Mindenkinek!!!!!
#11684
Bár én még csak most éledezek, de látom a BUÉK kabaré már "nagyon korán" felkerült.
Köszönöm mindenki kitartó munkáját, jól jön a mai világban a nevetés...
Boldog, örömteli, szerencsés, sikeres Új Évet kívánok mindenkinek!
#11683
Boldog új esztendőt kívánok mindenkinek, és köszönet a feltöltők munkájáért!
#11682
Köszönöm az egész éves feltöltéseket. Boldog és vidámabb 2017-et mindenkinek.
#11681
Rádiókabaré - BÚÉK 2017!

itt

VK

#11680
Hangalbum - A Magyar Rádió Karinthy színpada: A humorista szemfülével (Szilágyi György arcképtelenségei) (1991)

1. rész
2. rész

VK

#11679
Rádiókabaré - Kabarématiné - 464. rész (Szilveszteri különkiadás)
egyben, vágatlanul

itt

VK

#11678
Csak 5Gb-ig, utána leállít, azt mondja ingyen ennyi a megengedett.
copass
#11677
mega-ról lejön.

#11676
Kár, hogy egyik linkről sem lehet ebben a formában ingyenesen letölteni a méret miatt. Amúgy szívesen letöltöttem volna😞
#11675
Rádiókabaré - Kabarématiné - 463. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

#11674
RETRO SZILVESZTER KOMPLETT TV MŰSOR Volume 02.

( Hogy igazi legyen a szilvesztered! )

AZ X GENERÁCIÓ ÁLOMSZILVESZTERI MŰSORAI😊

- saját válogatás és up -

11 ÓRÁNYI RETRO SZILVESZTER !



TVrip, színes és fekete-fehér magyar szórakoztató műsorok


Tartalom:

RETRO SZILVESZTER KOMPLETT Műsorújság:


15.00 - Kapcsoltam - részlet( 1987 )
15.20 - Menő Manó
15.25 - Muppet Show John Cleesel ( 1977 )
15.50 - Menő Manó
15.55 - Házaspárbaj - szilveszteri( 1989 )
16.40 - Főzőcske de okosan Csala Zuzsával ( 1984 )
17.05 - EZ+AZ ( 1989 )
18.00 - Nagy Bandó András - 40 éves a Forint ( 1985 )
18.30 - Bodrogi Kabaré ( benne Kabos Show ) ( 1988 )
19.00 - Szilveszteri Bakiparádé ( 1990 )
19.05 - Szilveszteri Szeszélyes Évszakok ( 1990)
20.10 - Markos/Nádas/Boncz - Nagyon Nehéz Emberek( 1999 )
20.40 - Szuperbola ( 1987 )
21.05 - Heti Hetes Szilveszteri (LEGJOBB😎 Adása ( 1999 )
22.15 - Sas Kabaré Szilveszter - Valami Változik ( 1986 )
22.55 - Kabos Show ( Részlet ) ( 1991 )
23.10 - Hofi Géza - Nevezz Csak Cucinak ( 1982 )
23.55 - Éjjféli Köszöntő ( 1988 )
00.05 - Disco Stars ( 70-es és 80-as évek legnagyobb csillagai !!!)

Linkek:

Egyben ( 11.39 GB ) letölthető itt:
https://mega.nz/#!88A3TIIS!7o32qnTtCR6f0eFmePvhfgPJ-aYxdEX8Xp5UPFPCBi0



Műroronként külön ( 8.51 GB ) letölthető itt:

http://data.hu/get/10218244/RKSZ_Volume2.part01.rar
http://data.hu/get/10218255/RKSZ_Volume2.part02.rar
http://data.hu/get/10218245/RKSZ_Volume2.part03.rar
http://data.hu/get/10218246/RKSZ_Volume2.part04.rar
http://data.hu/get/10218249/RKSZ_Volume2.part05.rar
http://data.hu/get/10218251/RKSZ_Volume2.part06.rar
http://data.hu/get/10218254/RKSZ_Volume2.part07.rar
http://data.hu/get/10218252/RKSZ_Volume2.part08.rar
http://data.hu/get/10218253/RKSZ_Volume2.part09.rar

Letölthéshez HASZNÁLJ JDownloader 2. letöltőprogramot!!!

Jelszó:
( Winrar 5-ös programmal kicsomagolva,tesztelve)
retrokabarevideok

HA TETSZETT KÖSZÖND MEG A MUNKÁMAT, MERT SOKAT DOLGOZTAM VELE!!!

Utoljára szerkesztette: zitababa5, 2016.12.31. 09:46:26
#11673
Nèhàny videjo a Rádiókabaré fèszbak oldalàrol :

http://osztott.com/xMYd

Rk,Okm nyiroda telj.mp4
Rk. 2015.11.24 Badar.mp4
Rk. Aradi Varga Rio.mp4
Rk. Aradi Varga Zeneszek.mp4
Rk. Aradi Tibor Elvis-parodia .mp4
Rk. Janklovics Peter....mp4
Rk. Ricsifiu .mp4
Rk. Szomszedneni..mp4
Rk.2015.11.24-- Mogacs. .mp4
Rk.Bruti BKV indulo.mp4
Rk.Kenderessy Attila Kulpol-ovi .mp4
Rk.Open Stage Erdelyi szines 2014..mp4
Rk.Szabados Gabor attelepult medvecsalad.mp4
Rk.Szikra Laci stand up.mp4
Rk.Toth Tibor Casting - Bozo Andrea , Kern Andras.mp4
Rk.Varga F. J. legolcsobb radio.mp4
MisterV
#11672
Amúgy szinte minden fájlba lehet másik fájlt pakolni. Erre volt jó régen a Camouflage nevezetű program, mert ha pl. egy exe-t akartál átküldeni MSN-en, akkor nem engedte, de ha egy JPG-be csomagoltad, akkor már igen. Ehhez szükség volt a fogadó félnél is a program meglétének, hogy ki tudja belőle szedni a rejtett tartalmat. Ez viszont nem volt vírus, hiszen önmagában nem lehetett kiszedni/indítani belőle a mellékelt anyagot.
Tehát ilyen formában lehet akár mp3-ban is egy másik fájl, de nem ártalmas.
mp3 amúgy is már sok esetben nem csak a hangot jelenti, képet is tartalmaz (borító).

Hogy a fórum eredeti témájánál is maradjunk:

Heti hetes 2016. 12. 25. normalizált hanggal, logó, karika nélkül mp4-ben (online nézhető)

Utoljára szerkesztette: MisterV, 2016.12.27. 15:41:51
#11671
THNX. SAjnos a szórendet eléggé szabadon kezelem, azért van ez a kavarodás.
Utoljára szerkesztette: Báthory Ödönke, 2016.12.26. 19:05:26
Dzsini
#11670
Az 1)-et én valahogy úgy fogalmaztam volna, ahogy te is írtad - a problémás szót előre veszem a mondatban, mert ha hátul van, akkor a 2)-t jelenti, ez volt a szándékom.

A veszélyforrás igazából elég triviális: lehet olyasmit művelni, hogy mondjuk egy fájlt úgy nevezek el, hogy alma.mp3.exe - ez, mivel a windows alapbeállításból elrejti a kiterjesztést (de nem feltétlen így van minden programban) úgy nézhet ki egy kevésbé odafigyelő személynek, hogy alma.mp3 - kap egy duplaklikket, és már el is indította, mert az ikont se figyeli, hogy ez futtathatónak jelezte. (ennek van egy rafináltabb módja, ami a fordított írásirányú szövegekkel játszik, de az ikon és az, hogy a Windows futtathatónak jelzi, azt is lebuktatja). Továbbá az is védelmet jelent, hogy az újabb (7 óta) Windowsok az internetről letöltött fájlokat alapból megjelöli, és még egyszer rákérdez, hogy tényleg tudod-e mit csinálsz. A józan ész és nyitott szem elég jó védelmet jelent ilyen szempontból.

Ha valóban mp3 a kiterjesztése, akkor pedig szerencsére hiába van benne bármi rosszaság, azt egy zenelejátszó program próbálja megnyitni, és az - mivel nem lejátszható tartalmat talál - nem kezd vele semmit, csak hibás fájlként visszadobja.

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

#11669
"ha valóban mp3 (és nem valami futtatható valami), akkor nem lehet bele problémás kódot tenni" Elnézést, de ez a mondat kétféleképpen értelmezhető, és pont ellentétesek egymással:
1-nem lehet bele problémás dolog ártalmas kódot tenni (tehát könnyen fertőzhető)
2-nem lehet olyan, hogy problémás kódot tesznek bele (tehát lehetetlen megfertőzni)
Ez most kivételesen nem kekeckedés, én tényleg szakértelmetlen vagyok számítógépből. Kérlek tegyél sínre, melyik értelmezésre gondoltál?
Ikovacs
#11668
Heti Hetes 2016.12.18 Avi

Heti_7_16_12_18.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/wJbx/
http://osztott.com/wJbx/Heti_7_16_12_18.zip


Jelszó:Ikovacs

Ikovacs
#11667
Showderklub 18-08 Avi + Mp3

Shdk18_08_Avi.zip
Shdk18_08_mp3.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Fonq/
Avi
http://osztott.com/Fonq/Shdk18_08_Avi.zip
mp3
https://1fichier.com/?85cjjin0ch
http://osztott.com/Fonq/Shdk18_08_mp3.zip


Jelszó:Ikovacs


7 tracks, 47 minutes 52 seconds

1.SHDK 18 08 - Bevezető szignál (0:35)
2.Kőhalmi Zoltán - Nyitó duma (7:54)
3.Kőhalmi Zoltán - Felkonf (0:18)
4.Kovács András Péter - Duma (12:29)
5.Kőhalmi Zoltán - Felkonf (2:27)
6.Aranyosi Péter - Duma (23:39)
7.Kőhalmi Zoltán - Lekonf (0:30)



Dzsini
#11666
ha valóban mp3 (és nem valami futtatható valami), akkor nem lehet bele problémás kódot tenni

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

#11665
A reputation nem vírus, csak kicsit túlbuzgó a Norton. (Én is azt használom, mert imádom.) Csak annyit jelent, hogy túl kevesen használják az adott fájlt a bolygón, ezért gyanús. Egyébként nyugtassatok meg, mp3 még nem tud vírusos lenni, ugye? Vagy ennyit fejlődött már a világ?
kirol
#11664
Én csak azt mondom, amit a Norton Security ír. Egyébként persze köszi.

Ikovacs
#11663
Kabarématiné 2016.12.17-12.18 KM461-462 egyben és vágva

Km2016_1217_1218_461_462.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
http://osztott.com/Dfoj/Km2016_1217_1218_461_462.zip
https://1fichier.com/?o750wpro6f



Jelszó:Ikovacs

Egyben:

1.KM461 - Egyben (22:57)
2.KM462 - Egyben (22:57)


14 tracks, 45 minutes 27 seconds

1.KM461 - Bevezető szignál (0:12)
2.Zsoldos László - Felkonf (1:13)
3.Szomszéd néni - Távolsági buszos élmények 2010 (7:22)
4.Zsoldos László - Felkonf (0:45)
5.Aradi Tibor, Vida Péter - Kölcsönzőben 2014 (4:27)
6.Zsoldos László - Felkonf (0:37)
7.Hadházi László - Duma 2011 (8:09)
8.Zsoldos László - Felkonf (1:20)
9.Bajor Imre, Gálvölgyi János - Ajándék vásárlás 2005 (5:05)
10.Zsoldos László - Felkonf (0:29)
11.Orosz György - Duma, donor 2012 (7:12)
12.Zsoldos László - Felkonf (0:58)
13.Nemes Takách Kata, Vida Péter - Kihaló népi mesterségek, sajtkovács (7:29)
14.KM462 - Lekonf (0:09)



Ikovacs
#11662
Hát én csodálkoznék!
Mindenesetre a zip fájlban nincs vírus, a nálam lévő mp3-hoz képest!

Ráadásul jelszavas zip fájl!




Utoljára szerkesztette: Ikovacs, 2016.12.18. 14:24:57

kirol
#11661
Ebben a 8-as szám vírusos.
WS.Reputation.1.

MP3-ban én még ilyet nem is láttam. 😞

#11660
Rádiókabaré - Kabarématiné - 462. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

Ikovacs
#11659
Rádiókabaré 2016.12.17 vágva

Házigazda: Vida Péter

RK2016_12_17.ZIP

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
http://osztott.com/Dfoj/RK2016_12_17.ZIP
https://1fichier.com/?ckkqezwktj


Jelszó:Ikovacs


16 tracks, 52 minutes 37 seconds

1.Rk2016.12.17 - Bevezető szignál (0:32)
2.Vida Péter - Felkonf (0:31)
3.Bozó Andrea, Újlaki Dénes, Vida Péter - Karácsonyi kis kt (6:37)
4.Vida Péter - Felkonf (0:51)
5.Bertalan Ági, Görög László, Lengyel Tamás - Tanárlátogatáson (4:30)
6.Vida Péter - Felkonf (1:19)
7.Bach Szílvia - Óvódai Mikulás (7:40)
8.Vida Péter - Felkonf (0:28)
9.Bertalan Ági, Kaszás Gergő, Vida Péter - Ügyintéző az ágyban (2:35)
10.Vida Péter - Felkonf (0:31)
11.Fülöp Viktor - Duma (5:32)
12.Vida Péter - Felkonf (0:36)
13.Aradi Tibor, Varga Ferenc József - Anya, vedd meg (5:12)
14.Vida Péter - Felkonf (0:23)
15.Fábry Sándor - Duma (14:39)
16.Rk2016.12.17 - Lekonf (0:41)


#11658
Rádiókabaré (2016.12.17.)
egyben, vágatlanul

itt

VK

#11657
Rádiókabaré - Kabarématiné - 461. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

Ikovacs
#11656
Bagi - Nacsa Show 2016.12.15

Bagi_Nacsa_161215.zip


Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Fonq/
http://osztott.com/Fonq/Bagi_Nacsa_161215.zip


Jelszó:Ikovacs

#11655
"Sajnos a Hajnóczy bűvész produkciója mp3-ban nem valami látványos!"

Kár, pedig már várom, hogy elhívják a rádiókabaréba. Fábrynál még így is jobb lenne 😄
#11654
Kedves Olvtársak!
Mély megrendüléssel vettem észre, hogy egy csomó Laárpurlaár jelenet eltűnt a jutubról. Például a Tojás-dal, meg Boborján a láthatatlan ember. Nem tudnátok ezeket nekem pótolni?
Köszönöm
Ikovacs
#11653
Heti Hetes 2016.12.04 Avi

Heti_7_16_12_04.zip

Ezt elfelejtettem ide kiírni, azt hiszem!

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/wJbx/
http://osztott.com/wJbx/Heti_7_16_12_04.zip


Jelszó:Ikovacs


Utoljára szerkesztette: Ikovacs, 2016.12.12. 13:19:34

Ikovacs
#11652
Heti Hetes 2016.12.11 Avi

Heti_7_16_12_11.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/wJbx/
http://osztott.com/wJbx/Heti_7_16_12_11.zip


Jelszó:Ikovacs



Ikovacs
#11651
Showderklub 18-07 Avi + Mp3

Shdk18_07_Avi.zip
Shdk18_07_mp3.zip

Sajnos a Hajnóczy bűvész produkciója mp3-ban nem valami látványos!

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Fonq/
Avi
http://osztott.com/Fonq/Shdk18_07_Avi.zip
mp3
https://1fichier.com/?nyurn0fb8t
http://osztott.com/Fonq/Shdk18_07_mp3.zip


Jelszó:Ikovacs


9 tracks, 45 minutes 7 seconds

1.SHDK 18 07 - Bevezető szignál (0:39)
2.Szobácsi Geregő - Nyitó duma (8:03)
3.Szobácsi Geregő - Felkonf (0:19)
4.Orosz György - Duma (12:19)
5.Szobácsi Geregő - Felkonf (1:06)
6.Gajdos Zoltán - Duma (9:00)
7.Szobácsi Geregő - Felkonf (1:18)
8.Hajnóczy Soma - Produkció (11:11)
9.SHDK 18 07 - Lekonf (1:12)


Ikovacs
#11650
Kabarématiné 2016.12.10-12.11 KM459-460 egyben és vágva

Km2016_1210_1211_459_460.zip

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

http://osztott.com/Dfoj/
http://osztott.com/Dfoj/Km2016_1210_1211_459_460.zip
https://1fichier.com/?mzcl8mu8nz


Jelszó:Ikovacs

Egyben:

1.KM459 - Egyben (22:53)
2.KM460 - Egyben (22:57)


16 tracks, 45 minutes 21 seconds

1.KM459 - Bevezető szignál (0:12)
2.Zsoldos László - Felkonf (1:08)
3.Hadházi László - Duma 2012 (6:09)
4.Zsoldos László - Felkonf (0:41)
5.Dombóvári István - Duma 2011 (8:16)
6.Zsoldos László - Felkonf (0:36)
7.Szupkay Viktor - Duma 2012 (5:39)
8.Zsoldos László - Felkonf (0:45)
9.Aradi Tibor, Bajor Imre - Apa segít 2012 (6:20)
10.Zsoldos László - Felkonf (0:46)
11.Mogács Dániel, Vida Péter - Dr. Kedvetlen (4:15)
12.Zsoldos László - Felkonf (0:40)
13.Vida Péter, Jakab Csaba - Szövegelemzés 2014 (6:39)
14.Zsoldos László - Felkonf (0:46)
15.Kormos Anett, Murányi Tünde, Zsigmond Tamara - Rábeszélés művészete 2013 (2:21)
16.KM460 - Lekonf (0:08)



#11649
Rádiókabaré - Kabarématiné - 460. rész
egyben, vágatlanul

itt

VK

Dzsini
#11648
Sajnos minden filemegosztó potenciális veszélyforrás, hiszen bárki feltölthet rá bármit - érthető, hogy figyelmeztetnek rá, de szerencsére az itteni dolgok miatt nem kell félni 😊

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

Ikovacs
#11647
Nekem Bitdefenderem van, 2016, semmi figyelmeztetés!