42
mit lehet most csinalni
  • Ronny
    #42
    a képzés első évében van lehetőség a passzív félévre?
  • Deimoss
    #41
    Kösz az info-t, közben nagy nehezen rábukkantam, hogy hogy is megy ez. Nekem is ugyanazt mondták, mint amit te írsz, de ha belegondolsz az teljesen logikátlan lenne. Eddig baromi jól ment, most összesen 88 kreditem van (1. félévben volt 21, tehát a 3 félév 67), ergo ha most felveszek mondjuk 10 kreditnyi tárgyat, akkor (67+10)/2 kreditet kéne _mindenképp_ elvégeznem az 5.félévben? Ez kicsit sántít:] Ezzel azt szívatnák, aki jól csinálta eddig a dolgokat.

    Elolvastam a TVSZ-ben, és az a lényeg, hogy azt a 4 félévnyi felvett kreditösszeget ahhoz a számhoz kell hasonlítani, ami az eddig felvett _de nem teljesített_ tágyaid kreditösszeértéke. És ha a nem teljesítettek kreditértéke meghaladja a 4 féléves felvett kreditösszeg felét, akkor pápá.

    Arra a TVSZ-ben semmilyen szabály nincs, hogy azért csapnának ki, mert egy adott félévben nem végzel elég kreditet. Annyi a kiktötés, hogy minimum 6 kreditnyi tárgyat kell felvenned. De holnap mindenképp be kell mennem a TO-ra, úgyhogy akkor lesz teljesen tuti az info.
  • EOX
    #40
    Ezt az 50%-ot 4 félévre nézik, tehát a legutóbbi 3 féléved felvett krediteit + amit most felveszel számold össze, és ennek a felét kell hogy a most kezdődő félév végére teljesítsd. Ha az ösztöndíjat még nem kaptad meg, akkor szerintem most fogod.
  • Deimoss
    #39
    EOX hogy van ez a 4. félév után? Progmatos vagyok és ez lenne az 5.félévem (halasztottam az előzőt), és van kb 18-20 kreditem/félév (tehát össz kb 75-80). Ha most felveszek tárgyakat, akkor a felvett tárgyak kreditértékéne a felét kell mindeképp teljesítenem? Ergo ha 6 kreditért veszek fel, akkor elég 3?
    Mert a tanulmányi előadó valamit zagyvált, hogy az előző félévi tárgyak kreditértéke is beleszámít ebbe az egészbe, de akkor nekem most valami 30+ kreditet kéne teljeseítenem kötelezően,szóval szerintem be volt rúgva az arc :]

    UI: ja, és azt nem tudod véletlenül, hogy mi van akkor, ha összehoztam magamnak ösztöndíjat, de halasztottam a köv. félévet, és most megint beiratkozom. Ilyenkor elvileg kapnom kéne majd az ösztöndíjat, vagy felejtsem el, mert az az előző félévre vonatkozott?

    Deimoss
  • IMYke2.0.0.0
    #38
    Érdeklődni ajánlott a környezetedben lévő Munkaügyi Központ helyi kirendeltségén!
  • ffxi
    #37
    Ne is álmodj :(
  • maxtor
    #36
    tudtok olyan okj kepzest ami felevkor indul es ad diakot es iskolalatogatasit?
  • Anklar
    #35
    És sikerült :P megvan a félév :)
  • IMYke2.0.0.0
    #34
    Lehet, hogy Kandó-n így megy, de hál' Istennek, nem ez az általános a magyar felsőoktatásban. A hülyéket mindenhol kirúgják. Azokat is, akik még nem tudják magukról, hogy hülyék, hiszen eljutottak az érettségiig és az egyetemig - csak ugye bukdácsolva.
  • Thanatos
    #33
    jah és ehez meég hozzátenném hogy nekem meg van 15kredit simán szal nem magamat védem..., csak látom testközelből hogy mi megy :)
  • Thanatos
    #32
    ha msot járnál bmf-re tudnád hogy ez nem igy van... :)
    kandó/nik új épülettel összesezdett egy tetemes adósságot és ezt ugy probálják emg eldolgizni hogy felvesznek mongyuk 7-8száz elsőst és meg van tanároknak adva hogy 2.ra jusson tovább max 50 mongyuk :)
    igy ha valami véletlen tul soknak sikerül sebaj elgközelebb majd nehezebbet adnak hogy akkorse mennyen :)
  • Jagi
    #31
    Helló kényszerszabisok! [kuncog, de együttérez]
  • IMYke2.0.0.0
    #30
    Én sem értem, hogy miért nem tanulnak a mai egyetemisták / főiskolások! Egyet tudok érteni Nyiri kollégával.
    Én 2 éve végeztem, s bizony a szakom teljesítéséhez szükséges 190 kreditet jócskán túlteljesítettem: 224 kreditet szedtem össze csak a szakos óráimból [szociálpolitika]. Emellett specializációban hallgattam politológiát és romológiát - összesesen 84 kredit összegben.
    Sosem volt inaktív félévem, és minden vizsgám sikerült, igaz, volt olyan, ami csak másodszorra - de a főbb és nagyobb ZH-k, szigorlatok és az államvizsga is elsőre mentek.
    A szakom miatt ráadásul - sajátossága - volt két teljes fél éves intézményi gyakorlatom is, mely alatt nem szabadott felvenni más kurzust, csak a gyakorlathoz kapcsolódó szemináriumot. Így volt olyan másik félévem, amikor 54 kreditet szereztem!

    Ha tanultok, nincs szükség rinyára, aggódásra, minden félév sikerülni fog.
  • Anotino
    #29
    Azert ez rendesen sulifuggo. Elte progmatot pl senki nem tudna elvegezni ilyen feltetelek mellett szerintem.
  • EOX
    #28
    Progmat. Eddig ez a legjobb félévem, főleg ha sikerülne szerdán az analízis UV-m...
  • Nyiri
    #27
    28 kredit nem sok. Haverom 3.ban 45 kreditet szedett osze egy felevben. Igaz geci soka tanult :)
  • HD JOHNNIE
    #26
    Egyetértek! Én most vagyok végzős eü fősulin, ahol kb 2 éve vezették be a kreditrendszert, azóta is csak formailag működik... tehát ha nem sikerül a b uv se a c uv, akkor kikérheted a dékánit (4 év alatt egyszer csak) ha az se jön össze akkor passzív félév. Elsőben engem is passzívra vágtak, de úgy, hogy mondtam a tanárnak, hogy akkor kikérném a dékánit, mondta, hogy oké kisfiam, de ugyse engedlek át... és mégsem haltam bele... Szal tanulni kell, persze ku*** sokat számít a szerencse is, nekem ez eddig megvolt (kopp kopp kopp) :)
  • Anklar
    #25
    Nálunk (EKTF) ugy van megszabva hogy ha nincs meg a 15 kredited abban a félévben akkor ahány kredited hiányzik annyiszor 3000Ft-ot kell fizetned(ha jól emléxem ez szakos kreditekből kell meglennie a 15nek) elég sok tárgyunk van (elsős vagyok) 24kredit a max ami az első félévben meglehet a szakos tárgyakból, a következő félévben 28kredit lehetséges, de addig nem mehetünk a 3. félévbe ameddig nincs meg az alapozó (első két félév) összes tárgya (vagyis 52kredit) Jelenleg ugy állok hogy 20krdit megvan, meg egy UV amire 30án megyek (ha az nincs meg akkor be.....am és kétszer lehetek elsős, az eső félévben 2kredittel a másodikban 8kredittel tehát még fizethetek is egy csomót). Szerintem ha nem lesz meg felveszegetek olyan tárgyakat amiket majd vmikor ugyis fel kellene venni (8kredit kell nem szakmai szabadon válsztot tárgy, és van az ált ért képzés is (nekünk az ilyenekből áll: filozófiatörténet, Mikorökonómia, makroökonómia, vállalati gazdaságtan)

    Na mindegy nálunk tehát nem gond ha nincs meg a 15 kredit csak fizetni kell kreditnként 3ezret (bocsi a hosszú szövegért...)
  • Nyiri
    #24
    Ez azert vicces. Kicsit tanulni is kene nem? Nalunk regen (ugyanugy BMF), kredit rendszer elott, ha 1 tantargyad nem volt meg akkor viszlat. Le se szartak, hogy megvan az osszes szigorlatod. Ha nem volt meg egy toltelek tantargy, akkor nincs mese. Most meg nyamvadt 15 kredit nem jon ossze? Hogy van ez? Nem ertem. A kiirt tantargyak felet kellene osszekaparni.

    Tanulni kellene csak. Azert jarsz oda nem?

    Az is poen hogy nincs meg 15 kredit aztan fizetsz es mehetsz tovabb? Szanalmas. Igy jutunk, oda hogy aki regen kuzdott es tanult a diplomaert most kidobhatja mert zero tudassal ugyanugy kapnak egyet az emberek.
  • tomcat1
    #23
    "csak jelképes összegű (22e Ft) " szerintem az nem jelképes öszeg - legalábbis nekem nem...
    nálunk is 15 alatt fejés van kb 15 körül...
  • Match
    #22
    hehh :D
    mit tanulsz? :D
    Én szintén IK angol számtech szak.
    Most kurvajól állok...hónap végén lesz pszichó 1 vizsgám, 2 napra rá pszicho 2 UV....és ha az 1 nem sikerül ugrik a félévem (14 kreditem lesz).
    De hátha nem veszik észre...
  • EOX
    #21
    Én IK-s vagyok, itt még az sincs:) A lényeg, hogy 4 félév alatt legyen 30 kredit, és utána meg a felvett kreditek legalább felét teljesíteni kell. TTK-n már fizettem volna 1x:D
  • NFP
    #20
    viszont ha nicsnen meg az előkövetelmény akkor a beiratkozás után szépen lehúznak arról a tárgyról

    Az még a jobbik eset.
    Nálunk nem egy társam volt hó't ideges amiatt, hogy felvette, bejárt, ZH-t írt, beadandót írt, majd amikor ment volna beiratni a négyesét, akkor mondták neki, hogy bocs haver, nem lett volna meg az előfeltételed a tárgy felvételéhez, úgyhogy mindez felesleges volt. :)

    Mondjuk én nem tudom az ilyeneket sajnálni.
    Aki nem bönészi át a képzési tervet előfeltétel-ügyben, az magára vessen...
  • NFP
    #19
    15 kredit alatt kirúgnak?
    nálunk (ELTE TTK) csak jelképes összegű (22e Ft) költségtérítés a szankció ilyenkor...
  • tomcat1
    #18
    sajna lehet nekem is aktuális lessz :(
    Szerszámgépek...
    ME
    tiszta égő...
  • Roll
    #17
    Ha 1. féléves vagy, akkor meg kell lennie a 15 kreditnek, ilyenkor még nincs olyan, hogy fizetsz és maradhatsz. Az első 2 félévben nincs, utána van de max 3x fizethetsz.
    Legjobb a passzív félév, aztán újra megcsinálod ezt a félévet.
  • precision
    #16
    amugy én is bmf, és ugytudom hogy ha nincs meg a 15 kredit akkor fizetned kell
  • precision
    #15
    melyik kar?
  • Thanatos
    #14
    már vártam mikor nyit meg ilyen topicot valaki :D
    amugy meg simán lehet kredtitet "vásárolni" nem oclsón :D
    és akkor jövöre meg csak azokat kell már felvenned újra elsőben amik nincsenek meg... :)
  • tehen_m
    #13
    Persze h engedi felvenni... viszont ha nicsnen meg az előkövetelmény akkor a beiratkozás után szépen lehúznak arról a tárgyról. Szóval értelme nincsen +munka neked + munka a TO(?)-n.

    (hehe egy hszt töröltek :D pedig csupa jókívánság volt benne)
  • blackgamer
    #12
    nekem felvett a netes rendszer olyan tárgyakat amik papíron előkövetelményesek, próbáld hátha neked is engedi (persze lehet majd rámkoppintanak )
  • Sephi
    #11
    Nalatok naon bonyi a egyetem :D
  • vaaa
    #10
    sztem sehol sem azok :)
    de ha mondanak valamit akkor se hidd el.. nálunk szakirányválasztásnál nem tudták megmondani milyen előfeltételek vannak, dékániban már egy fokkal informáltabbak.
  • maxtor
    #9
    de holnap meg rakerdezek a to-n csak nem tul segitokeszek
  • Match
    #8
    hát akkor nem nagyon tudok segíteni...itt az eltén minden olyan laza hogy igazából azt csinálsz amit akarsz :D
  • maxtor
    #7
    nekem kb 7 vagy 8 kreditem lesz,olyan tantargyaim nincsenek meg amikre sokminden epul
  • maxtor
    #6
    a bsc miatt nem tudok felvenni kov felevben annyi targyat hogy
    meglegyen akkor a 15 kredit.
    Inditanak csomo mindebol keresztfelevet,csak azt mondtak hogy akkor meg majd a kov felevben fogok szivni
  • Match
    #5
    én az eltén vagyok...tavaly nekem se volt meg a 15 kredit (12 volt) és semmi különös nem volt...elvileg be kellett volna fizetni 22 ezer forintot, de valamiért abban a félévben nem kellett...ha van keresztfélév a tárgyakból akkor felveszed úgy, ha nincs, akkor felveszel más tárgyakat...egy ismerősömnek pl nem volt egy keresztféléves tárgya se, felvett csak speci-ket...
  • maxtor
    #4
    bmf
  • Match
    #3
    milyen suliba jársz?