Pécsi MFC
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Egyes hírek szerint több mint fél évet kell kihagynia majd a remek szabadrúgásairól is ismert játékosnak.
😞((
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Jelentõs erõsítést hajtott végre a PMFC együttese. Az NB II-ben szereplõ mecsekiek ezúttal azonban nem játékosokat vásároltak, hanem egy nyolctagú, orvosokból, fizikoterapeutából és gyúrókból álló sérülésmegelõzõ csoportot szerzõdtettek a csapat mellé, akiknek feladata a játékosok állóképességének javítása és sérülékenységének csökkentése lesz.
A csoportnak tagja egy orvos, egy fizikoterapeuta, egy gyógytornász, két erõnléti edzõ és három gyúró. A szakemberek feladata lesz a játékosok megfelelõ fizikai felkészítése, valamint a sérült játékosok kezelése. A szakemberek elsõként a játékosok törzsének, valamint boka- és térdizületének erõsítésére fektették a hangsúlyt, hiszen ezen testrészek erõsítése növeli a játékosok teherbírását. A pécsiek a gyakran elõforduló szalagsérülések, húzódások csökkenését várják az újítástól – írja a pmfc.hu.
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
3 gólos:Szalai Tamás
2 gólos:Lovrencsics
1 gólos:Lantos,Kulcsár
Gólarány:7-6
Eddigi mérkõzések:
Integrál DAC - PMFC 1-2
G:Müller ill. Szalai,Lovrencsics
PMFC-Kozármisleny 2-0
Szalai,Kulcsár
Baja-PMFC 2-1
Roni,Sziegl ill. Lantos
PMFC-Budaörs 2-1
Lovrencsics,Szalai ill. Tóth B.
Gyirmót-PMFC 2-0
Nagy L. (2)
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
SCHUMI, thank you for the FANTASTIC 16 YEARS you bring us! May you stop, but our love NEVER!
😄D
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Mentek: Farkas, Szabó (szabadon), Szatmári (reggina), Udvarácz (maglód), Csaba (komló - kölcsön), Német (barcs)
Ez így korreket? 😄
SCHUMI, thank you for the FANTASTIC 16 YEARS you bring us! May you stop, but our love NEVER!
SCHUMI, thank you for the FANTASTIC 16 YEARS you bring us! May you stop, but our love NEVER!
<#worship>#worship><#worship>#worship><#worship>#worship><#worship>#worship><#worship>#worship>
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
egy igazolós összefoglalót tudna vmi mondaki? (jöttek-mentek)?
köszi elõre is!
SCHUMI, thank you for the FANTASTIC 16 YEARS you bring us! May you stop, but our love NEVER!
Szekszárd, 200 nézõ. Játékvezetõ: Szõllösi Ferenc
PMFC: Sólyom - Simonfalvi, Finta, Lantos, Megyesi (Fónai) - Kalmár, Gulyás, Törtei (Lovrencsics), Nagy A. - Szabó N. (Nagy O.), Koplárovics.
Gólszerzõk: Vituska, Horváth, Ganczer ill. Nagy A., Kalmár, Megyesi, Lovrencsics
Sárgalapok: Pulcz ill Gulyás Kiállítva: Fehér
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
PMFC: Herbert - Sipos, Finta, Szabados, Kulcsár - Berdó (Törtei, 77.), Szalai, Lantos, Nagy O. - Fónai (Koplárovics, 89.), Lovrencsics (Szabó N., 67.). Vezetõedzõ: Nagy Tamás.
Kozármisleny: Antal - Suba, Éles, Dienes, Tasselmájer - Hergenröder (Laki, 77.), Horváth A., Tóth Z., Kanizsai (Kutyáncsánin, 63.) - Lauer, Kresz (Molnár, 60.). Vezetõedzõ: ifj. Mihalecz István.
Sárga lap: Szalai, 13. p., Berdó, 22. p., Kanizsai, 30. p., Molnár, 75. p., Kutyáncsánin, 82.
17. p.: Ha Nagy Olivér még gyengécskének nevezhetõ 7. percbeli próbálkozását nem számítjuk, Lovrencsics 18 méteres bombája volt az elsõ, kapu irányába tartó följegyezhetõ lövés - még ez sem kapura azonban, hiszen a labda magasan a keresztléc fölött hagyta el a játékteret.
31. p.: Lovrencsics 15 méteres, lapos keresztbelövése nyomán zúgott el a labda a bal kapufa töve mellett.
33. p.: Fónai 30 méteres szabadrúgása után Lantos az ötösön ugrott föl és bólintott ígéretesen kapura, Antal remek reflexszel tenyerelte fölé a léc alá tartó labdát. A szöglet utáni beívelésnél aztán Éles fején csúszott meg a labda, amely a felsõ léc tetejérõl pattant tovább a hálóra.
56. p.: Kulcsár vágta 13 méterrõl kapura a labdát, amely a keresztléc aljáról vágódott le - így odalett az ordító helyzet.
69. p. Góllá érett a PMFC utolsó tízpercbeli fölpörgetett játéka: Nagy Olivér beadása után Szalai a 11-es pont elõl fejelt kapura, a labda pattogósan a jobb alsó sarokban kötött ki (1-0).
87. p.: Nagy Olivér tört kapura a 16-oson belül, amikor az egymásra váró Antal és Éles „végsõ megoldásként" szinte együtt startoltak a pécsi középpályást. A játékvezetõ utóbbi megmozdulását ítélte szabálytalannak és határozottan a 11-es pontra mutatott. A büntetõt Kulcsár magabiztosan lõtte a jobb alsó sarokba (2-0).
A másodosztályban szép számúnak mondható, és a B-közép révén az elsõ pillanatoktól igen aktív közönség a szünetre szinte már siratni kezdte csapatát, olyan unalmas, eseménytelen, és magas színvonalúnak sem nevezhetõ 45 perccel indult a mérkõzés. Szerencsére a folytatás másképp alakult, a szünet után bátrabban, több elképzeléssel és lendületesebben futballozó házigazda teljesítményén különösen az elsõ gól lendített sokat. Utána mintha csak varázsütésre táltosodtak volna meg, ráadásul a vendégek is kezdtek kicsit nagyobb ellenállást kifejteni, így az utolsó fél órára élvezhetõ futball alakult ki a szomszédvári rangadón - amely ráadásul hazai sikerrel is zárult
Nagy Tamás: - Lassan, ritmustalanul kezdtünk. A szünet után aztán gólra törõen, meggyõzõen és jól is játszottunk. Mivel tudtuk, hogy jól felkészült ellenféllel állunk szemben, nem akartunk fejjel a falnak rohanni. A vezetõ gólunk után kinyílt a vendégvédelem, csak idõ kérdése volt, mikor sikerül újabb találatot elérnünk.
Ifj. Mihalecz István: - Megérdemelten nyert a PMFC, Újmecsekaljáról csak védekezéssel nem lehet elhozni egy meccset. Talán, ha 0-0-nál is úgy játszunk, mint ahogy a gól után kezdtünk, lett volna esélyünk.
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
De annyiban jó, hogy egy meccsel közelebb a Pécs a feljutáshoz...
Forca Barca ! Go Go Spurs ! Hajrá Fradi, na meg Kimi Räikkönen (Y) ;]] Los Angeles Lakers 4eva ;] Kobe a legjobb ;]
Szép volt fiúk, Hajrá Pécs!
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Apa hazahozott egy egész szezonos tiszteletjegyet, és a D szektorba szól.
Forca Barca ! Go Go Spurs ! Hajrá Fradi, na meg Kimi Räikkönen (Y) ;]] Los Angeles Lakers 4eva ;] Kobe a legjobb ;]
Hajrá pécs!
SCHUMI, thank you for the FANTASTIC 16 YEARS you bring us! May you stop, but our love NEVER!
Szekszárd - Pécs (nem kell sokat utaznotok) 😊
kikéne menjek a meccsre 😊
- Még 29 alakalommal kell elhitetnünk a fiúkkal, hogy képesek magasabb osztályba lépni – értékelte az Integrál-DAC elleni 2-1-re, idegenbeli sikert Nagy Tamás vezetõedzõ.
- Szerencsére, szombaton délután már láttam olyan játékelemeket, amelyek okod adnak a bizakodásra. Hiszen kezdeni nehéz, tele vannak a játékosok kétségekkel, vajon jó munkát végeztünk-e nyáron? A szellemi terhelést kell elviselnünk, a fizikális dolgokkal bizonyosan nem lesznek gondjaink – jelentette ki Nagy Tamás.
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Integrál Dac: Deli - Pásztor (Csikós), Töltõsi, Szabadfi, Barics, Lajtos, Ludánszki (Pál), Müller (Fleischhacker), Szûcs, Bali, Laki. Vezetõedzõ: Lengyel Ferenc
PMFC: Herbert - Sipos, Szabados, FInta, Kulcsár - Szalai, Berdó (Wittrédi), Fónai (Törtei), Nagy O., Koplárovics (Horváth Zs.), Lovrencsics. Vezetõedzõ: Nagy Tamás
Gólszerzõk:Müller illetve Szalai, Lovrencsics
Sárgalap: Pál ill. Kulcsár
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
A kimutatások szerint Jani eddig a Pécsben 114 NB I-es, illetve 185 alsóbb osztályú (NB II-es, NB I B-s) mérkõzésen kapott szerepet. Jelenleg tehát 299-nél tartunk, vagyis Nagy Tamás döntésén múlik, lesz-e ünneplés?
Az viszont eldõlt, a köszöntés a jövõ hétre, a Kozármisleny SE elleni mérkõzésre csúszik át, ha János szerepet kap Gyõrött. Hiszen megérdemel annyit, hogy a hazai közönség is megtapsolhassa a hûséges labdarúgót. Ha valamilyen okból elmaradna a fellépése, akkor néhány hetet majd várunk, nem leszünk türelmetlenek, tudjuk, lesz 300.!
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Egyszer egy alapszakaszi, illetve rájátszásos sorozat is akadt. Nehéz ezt nyomon követni, de az tény, a kimutatások alapján eddig 377 alsóbb osztályú mérkõzést tudhat maga mögött a csapat. A második vonalnál alacsonyabb osztályban 1953-tõl nem indultunk.
A Gyõri MÁV DAC egyesülete lassan száz évvel ezelõtt alakult meg, még 1912-ben. Az eredeti színük is kék-fehér volt. Hogy közös pontot is találjunk a pécsi, és a gyõri együttes között, mindkét gárdánál edzõsködött az olimpiai bajnok (1952, Helsinki) labdarúgó, Kovács Imre. Jelenleg az Integrál-DAC edzõje az a Lengyel Ferenc, aki játszott Pécsett, sõt népszerû volt a szimpatikus csatár.
1975-1976:
MÁV DAC – Pécsi MSC 1-0
Pécsi MSC – MÁV DAC 3-1
1976-1977:
MÁV DAC – Pécsi MSC 1-1
Pécsi MSC – MÁV DAC 3-0
2007-2008:
Integrál-DAC – Pécsi MFC 3-0
Pécsi MFC – Integrál-DAC 1-0
(A kimutatás a Pécs szempontjából értendõ!)
Összesen, otthon: 3 M, 3 GY, 0 D, 0 V, 7-1
Összesen, idegenben: 3 M, 0 GY, 1 D, 2 V, 1-5
Mindösszesen: 6 M, 3 GY, 1 D, 2 V, 8-6
(A szerzett pontok jelzésének nincsen értelme, hiszen volt 2 pontos, és 3 pontos rendszer is.)
Két érdekesség: az elmúlt szezon 6. fordulójában, pont a gyõriek elleni vereség után távozott a csapattól Kis Károly edzõ. A hazai meccsen a Pécs gyõztes gólját Kanizsai Péter szerezte, aki már szintén nincs Pécsett.
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Mint ismeretes, a fegyelmi bizottság Pirka Tamás jogosulatlan szereplése miatt döntött a négy büntetõpont mellett. Most, hogy a döntés jogerõs, a pontok levonásra kerültek. A Gyirmót 54 egységgel a negyedik helyre került, s az 56 pontot szerezett Pápa lett a bronzérmes.
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Arnold Zoltán: – Az U19-es együttesbõl hívták át a felnõttek öltözõjébe. Baloldali és középsõ védõként elfejelgetni, elrugdosni a labdákat, így lehetne röviden összefoglalni a feladatokat. Ma még az idõsebb játékosok mellett szól a rutin, de szeretném bizonyítani, hogy a jövõ embere már én is lehetek.
Berdó Balázs: – Visszatérõ vagyok, korábban Cipruson, utána a Budapest Honvédban rúgtam a bõrt. A középpályán, a jobboldalon, vagy középen várom a lehetõséget a focira. Azt hiszem, mi magunknak lehetünk a legnagyobb ellenfelei. Ha magunkat legyõzzük, akkor elbánunk az ellenfelekkel is.
Csorbics Benjámin: – Aki az ifibõl jött, mint én is, tudom, hogy itt, a felnõtteknél másképpen kell viselkedni, de idõs-fiatal ellentét nincsen az öltözõben. Jó a hangulat, persze ha nyerünk, még jobb is lehet. Jobblábas támadó vagyok, tudom, lesznek egyéni és csapatholtpontok, de ha átlendülünk, akkor valóra válhat az álmunk, az NB I.
Dara Gábor: – Az U19-es korosztályos együttesben játszottam korában. Most egy lépéssel elõrébb juthattam. Jobbhátvédként keresem a helyem az együttesben. Sokan vagyunk, ezért úgy hiszem, elõször a Ligakupa lesz az én világom. Aki ott jól teljesít, arra felfigyelhetnek a szakvezetõk, utána minden lehetséges.
Finta Zoltán: – Kozármslenyben voltam egy szezonon keresztül, onnan jöttem vissza Pécsre. Azt hiszem. lesz harc az élen, de nekünk nincsen más dolgunk, mint minél elõbb a vezetõ helyre állni, aztán még keményebben megnyomni a dolgot. Akkor a vetélytársak egy kicsit elbizonytalankodnak, ami nekünk jó. Meccsenként egy kötelezõ középkezdés nekünk bõven elég, ott a védelemben.
Herbert Roland: – Visszatértem Tatabányáról Baranyába. Komlón élek, itt ismernek, talán szeretnek is a szurkolók. Megpróbáljuk azt, amit sokan várnak tõlünk, vagyis az NB I-et. Csak egy ember védhet, ezért a posztért is nagyon meg kell küzdeni. Állom a sarat, bírom a harcot, az edzõ majd dönt, ki lesz a kezdõ.
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
A mérkõzést 80 percig játszottuk, hiszen a második félidõben hatalmas vihar tombolt a barcsi pálya fölött. A játékvezetõ 2-0-s állásnál azonban véget vetett a játéknak, mert a játékosok testi épsége is veszélyben forgott.
Kezdõcsapat: Herbert – Megyesi, Finta, Lantos, Szabados, Szalai, Kulcsár, Berdó, Nagy O., Koplárovics, Lovrencsics. Cserék: Sólyom, Szabó N., Fónai, Kalmár, Nagy a., Törtei, Simonfalvi, Gulyás, Sipos, Horváth Zs.
Gólszerzõk: Kulcsár, Lovrencsics
forrás: PMFC.hu
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Forca Barca ! Go Go Spurs ! Hajrá Fradi, na meg Kimi Räikkönen (Y) ;]] Los Angeles Lakers 4eva ;] Kobe a legjobb ;]
Még 2002 augusztusában, a Zalaegerszeg – Manchester United Bajnokok Ligája-selejtezõ lefújása után csak néhány tíz perc telt el, és sztár született. A budapesti utcákon egy nevet skandált a Puskás Ferenc-stadionból örömittasan hazafelé hömpölygõ tömeg: „Koplárovics Béla!” – üvöltötte mindenki.
– Egy normális országban azóta is hõsként kezelnék, itt viszont elkezdtek viccelõdni önön, rengeteg rosszmájú megjegyzést kap.
– Nem is szeretek már igazán errõl beszélni, lezártam magamban ezt a történetet. Inkább ne is feszegessük – válaszolta a közelmúltban a PMFC-hez igazoló 27 éves játékos.
– Azóta hat év telt el, és jóval kevesebbet lehetett hallani Koplárovicsról. Persze nem is mindennap lõ gólt az ember a Manchesternek.
– Hat évet töltöttem Zalaegerszegen, voltak szép és kevésbé szép éveim. Sajnos volt egy súlyos sérülésem is, részlegesen elszakadt a belsõ térdszalagom.
– Miért igazolt a PMFC-hez? Az NB I-bõl mégiscsak a másodosztályba szerzõdött.
– Mindenki reménykedik benne, hogy jövõre itt is NB I-es csapat lesz. A szüleim és az apósomék is Barcson laknak, Pécs közel van, ezért ésszerû is volt a döntés.
– Csak az elsõ jut fel. Megnyerik a bajnokságot?
– Nagyon bízom benne! Itt minden rendben van, úgy érzem, a Pápa mellett mi vagyunk az aranyérem legfõbb esélyesei.
– Csatárként vagy bal oldali középpályásként szerepel majd a PMFC-ben?
– Mielõtt a Zalaegerszeghez szerzõdtem, végig csatárposzton játszottam, ott viszont a középpálya bal oldalán számítottak rám. Még nem tudom, hogy a vezetõedzõ, Nagy Tamás melyik poszton kíván szerepeltetni.
– Egyáltalán szerepelni fog a bajnoki rajton? Úgy tudjuk, sérüléssel bajlódik.
– Igen, még a ZTE színeiben a Napoli elleni edzõmeccsen eltörött az orrom. De tudok edzeni, és vállalnám is a játékot.
– Ha a pécsi lelátón felzúg a „Koplárovics Béla”, akkor zavarni fogja?
– Nem hiszem, mert szerintem nem rosszindulatból fognak majd kiabálni.
– Hanem mondjuk egy remek Koplárovics-gól miatt...
– Legyen úgy!
Forrás: Dunántúli Napló
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Kozármislenynek most már remélem esélye nem lesz <#eplus2>#eplus2>
München ist ROT!!!
Forca Barca ! Go Go Spurs ! Hajrá Fradi, na meg Kimi Räikkönen (Y) ;]] Los Angeles Lakers 4eva ;] Kobe a legjobb ;]
Akkor leírnám a legutóbbi félév fejlesztéseit:
Már elkészült a Stadion területén:
- északi lelátó leszékezése
- új gyeptéglák letétele
- új eredményjelzõ
- új kommentátor állás
- déli lelátón lévõ régi székek leszerelése
- új korlátok
- automata locsolórendszer betelepítése
- új büfék
- új orvosi szoba szekrénnyel
- felújított jegypénztárak
- új labdák
- 5 új up. öltözõ,1 bírói öltözõ
- új lépcsõsor az emeletre a klubházban
- a klubház udvarának parkosítása
- festési munkálatok
Még tart:
- az új mûfüves pálya építése
- az öltözõk festési munkálatai
- apróbb hibák javítása
Lesz:
- egy új fedett 4000 fõs lelátó a déli oldalon
Kovácstelepi fejlesztések:
- a 9 korosztály számára új öltözõk
- parkosítás
- új füves pálya építése
- új labdafogó hálók
- társalgó,büfé kialakítása
- új labdák
- régi korlátok lecserélése
- új orvosi szoba
- felújított,kitágított edzõi,bírói öltözõk
- új kerítések
- apróbb hibák kijavítása
Rengeteget fejlõdött mind2 edzõközpont.
Végre ismét foci lesz Pécsen😊
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Pécsbányatelep, 100 nézõ. Vezette: Männer.
Pécs: Herbert (Sólyom) – Sipos (Kalmár), Finta Z. (Dara), Szabados, Megyesi (Arnold) – Lantos, Törtei (Gulyás M.), Nagy A. (Horváth Zs.), Fónai – Lovrencsics (Máté), Wittrédi (Csorbics). Vezetõedzõ: Nagy Tamás.
,
Gólszerzõ: Lovrencsics (4.).
Szinte végig mezõnyfölényben játszott a PMFC-Pécs Plaza, hamar vezetést is szerzett a magasabb osztályban játszó együttes. Egy idõ után azonban „sikerült” felvenniük a harmadosztályú ellenfél sebességét, ami nem tett feltétlenül jót a felkészülési meccsnek.
EDZÕSZEMMEL
Nagy Tamás: – Befejeztük a nyári felkészülést, a hátralévõ két hetet arra használjuk fel, hogy finomítsunk a játékunkon, és frissé tegyük a rajtra a játékosainkat.
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
I. félidõ: Herbert - Szalai, Finta, Szabados, Lantos, Megyesi, Berdó, Kulcsár, Szabó, Törtei, Lovrencsics
II. félidõ: Sólyom - Kalmár, Sipos, Arnold, Gulyás, Fónai, Máté, Wittrédi, Horváth Zs., Csorbics
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
A kölcsönben, fél évig Komlón, az NB II-ben edzõ, illetve 3 meccsen védõ Csaba Gergõ elõször visszatért hozzánk, aztán szintén kölcsönbe, egy szezonra a Pécsi VSK-hoz távozott.
Végleg a Barcsé lett Németh Zsolt támadó, aki 2008-ban, tavasszal hétszer lépett pályára piros-feketében. Ezalatt a 181 perc alatt 3 alakalommal talált be az ellenfelek hálójába a most távozott futballista.
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Három idényre elkötelezte magát a Stadion utcába Simonfalvi Gábor védõjátékos, aki tavasszal még csak kölcsönben volt nálunk, Zalaegerszegrõl. Visszatért a csapathoz Barcsról a szintúgy csak kölcsönbe adott Szabó Norbert, aki a felnõtt keretébe került. Rá támadóként számíthat Nagy Tamás, vezetõedzõ.
Ahogy közeleg a bajnoki rajt, úgy alakul a játékos keretünk, amelyik a reményeink szerint alkalmas lehet arra, hogy elhagyjuk a magyar labdarúgás második vonalát.
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
Sporthiradó tudosítása:
PAKSI FC – PÉCSI MFC 1-0 (0-0,1-0,0-0,0-0)
Dunaszentgyörgy, 150 nézõ, V: Éreth (Sebestyén, Tamás)
PAKS: 1-2. negyed: Kovács – Vári, Éger, Salamon, Hanák – Szabó J., Böde – Heffler, Kiss T., Báló – Márkus. 3-4. negyed: Kovács A. (Csoknyai 90.) – Pandur, Horváth S., Salamon, Hanák (Szabó J. 95.) – Tamási, Mészáros I. – Pap R., Buzás, Sipeki– Weitner (Bohner 85.). Vezetõedzõ: Gellei Imre
PÉCS, 1-2. negyed: Herbert – Finta, Lantos, Szabados – Megyesi, Berdó, Szalai, Gulyás - Kulcsár, Szabó N., Lovrencsics.
3-4. negyed: Herbert (Sólyom) – Finta, Szabados (Csorbics), Arnold – Szalai (Kalmár), Törtei, Lantos (Dara), Megyesi (Máté) - Berdó (Wittrédi), Fónai, Nagy A. Vezetõedzõ: Nagy Tamás
Gólszerzõ: Éger (40. - 11-esbõl)
EDZÕSZEMMEL:
Gellei Imre: Az elsõ félidõben pályára küldött csapat játszott jobban ezen a találkozón. A felkészülésünk a bajnoki nyitányra folytatódik, kedden Bonyhádon lépünk pályára.
Nagy Tamás: Mindkét fél számára ideális volt a mai mérkõzés. A Paks a felkészülés finisében jár, mi épp a közepén, ez ma látszott is.
Felkészülési periódus nem telhet el a Dél-Dunántúlon Paks-Pécs ütközet nélkül. A mostani idõszakban is csak a helyszín volt rendhagyó, hiszen a Fehérvári úti stadion átépítési munkálatai miatt Dunaszentgyörgyön feszültek egymásnak a felek.
Mindkét csapatban akadtak olyanok, akik nem tudtak társaikkal tartani: Kriston Attila belázasodott, Csehi Tamás pedig saroksérülés miatt nem játszhatott paksi részrõl, míg a U19-es Európa-bajnokságon a spanyolok elleni gólt jegyzõ Nagy Olivér a Pécs csapatából hiányzott.
A mérkõzés elején a küzdelem dominált és az elsõ negyedben nem is alakult ki említésre méltó szituáció. A második periódusban Márkus Tibor léphetett volna ki a védõk közül, ám a tizenhatoson belül Finta Zoltán megállította a támadót, amiért a játékvezetõ büntetõt ítélt. Éger László a bal alsó sarokba lõtte a labdát, a jó irányba vetõdõ Herbert Roland csak beleérni tudott.
A harmadik részben Szalai Tamás húsz méteres kapáslövése volt a leginkább góllal kecsegtetõ helyzet, ám a felsõ léc megmentette Kovács Attila kapust. A záró felvonásban Buzás Attila húsz méteres szabadrúgása hozott kis híján gólt, ám a lövés a keresztlécrõl a gólvonalra pattant, így maradt a sovány paksi siker a szomszédvárak ütközetén.
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
KECSKEMÉTI TE-ERECO–PMFC 2–0 (1–0)
Kecskemét, 600 nézõ. V: Berki J.
KECSKEMÉT, 1. félidõ: Mitrovics – Schindler, Lovrics, Grkinics, Koszó – Csordás, Szavics, Csukics, Koncz – Montvai, Yannick. 2. félidõ: Tóth Z. – Schindler, Gyagya, Lungu, Farkas I. – Menyhárt, Litingui, Alempievics, Kormos – Rusvay, Balázs J.
PÉCS, 1. félidõ: Herbert – Kalmár, Lantos, Szabados, Megyesi – Berdó, Szalai, Fónai, Kulcsár – Szabó N., Lovrencsics. 2. félidõ: Herbert – Gulyás M., Lantos, Szabados, Nagy A. – Dara, Törtei, Finta, Arnold – Wittrédi, Szabó N.
Gólszerzõ: Kalmár (öngól), Szavics (11-esbõl)
\"To desire immortality is to desire the eternal perpetuation of a great mistake.\"
A csoportmérkõzések idõpontjai:
1. forduló: 2008. október 1. (szerda)
2. forduló: 2008. október 15. (szerda)
3. forduló: 2008. október 29. (szerda)
4. forduló: 2008. november 5. (szerda)
5. forduló: 2008. november 12. (szerda)
6. forduló: 2008. november 22. (szombat)
7. forduló: 2008. november 29. (szombat)
8. forduló: 2008. december 6. (szombat)
9. forduló: 2009. február 7. (szombat)
10. forduló: 2009. február 14. (szombat)