1
Siren
-
#1 Siren filmforgatás
Dixie Flatline, 18:50
(Gamespot) A Sony által fejlesztett és kisebb-nagyobb felháborodási hullámokat kiváltott Siren c. horror játékból filmet csinálnak a japán sajtó értesülései szerint. A thrillert a neves japán tv show-k (Psychometrer Eiji és Trick) készítéséről ismert Yukihiko Tsutsumi rendezi, a főszerepet pedig a japánban szintén sikeres Ju-on: The Grudge c. filmben szerepelt 19 éves Yui Ichikawa kapta.
A Siren első részét 2003 novemberében dobta piacra a Sony, s gyorsan meg is támogatták egy családnak integető, véres szemű integető kislányos, sikongatós reklámfilmmel, mely kellő felzúdulást keltett a gyermekeiket halálra rémítő családok körében. Gyorsan el is távolították, így a játék első része viszonylag gyorsan elérte az első százezres példányszámot, majd hosszabb vajúdást követően a kétszázezret is átszakította Japánban.
Az összesen fél milliós példányszámban értékesített játék filmváltozata Yamijima szigetén játszódik, ahol 29 évvel ezelőtt mindenki nyomtalanul eltűnt. A hősnő kistestvérét jött meglátogatni, aki épp egy hosszú betegség utáni pihenőjét tölti a szigeten. Röviddel érkezése után azonban furcsa helyi szabállyal szembesül: a légoltalmi sziréna felsivítása után senki sem hagyhatja el otthonát.
A Siren forgatása majdnem befejeződött, s jövő év február 11-én kerül bemutatásra a helyi mozikban. A Siren 2 c. játék ugyanekkor jelenik meg, s szintén Yamijima misztikus szigetén játszódik.
info: Hardwired
Ez jó lesz várom már.
Silent Hill-ből is lesz film.