2482
Magyar Labdarúgó Szövetség és a Liga topikja
  • Grenzjager
    #2442
    naaa a Berzi...

    "Megkérdeztük Szima Gábort, a DVSC-TEVA klubelnökét, szerinte van-e realitása azoknak a találgatásoknak, hogy az UEFA nem véletlenül kérdezte ki a debrecenieket éppen az Újpest-meccs előtt.

    “Csupán a tényeket teszem egymás mellé, s az összkép felettébb elgondolkodtató” – mondta az [origo]-nak Szima. “Szombaton, május 15-én beidézik nyolc játékosunkat Budapestre, egy kihallgatásra. Nem könnyen, de kiderül, hogy az UEFA emberei kutakodnak, útlevelükkel igazolják magukat. Ez az első tény. Délután bajnoki mérkőzésen az Újpest FC 2-1-re legyőzi a Debrecent. Ez a második tény. Berzi Sándor, az UEFA fegyelmi bizottságának alelnöke egyben a Videoton ügyvezetője. Azé a Videotoné, amellyel harcban állunk a bajnoki aranyéremért. Ez a harmadik tény. Szerintem nem csoda, hogy az emberek elkezdenek kombinálni.”
    "
  • Jakuza001
    #2441
    Szep.
    Csak gratulalni tudok, az ilyen megoldasokhoz, ahogy a kiebrudalt elnok valamelyik haverjat juttatja vezetoi szekhez.

    "MLSZ: Mészöly Kálmán az OLLÉ-program élén - akár egy szövetségi kapitány

    A február 27-i lemondását közvetlenül megelőző elnökségi ülésen javasolta a Magyar Labdarúgó-szövetség akkori elnöke, Kisteleki István, hogy az MLSZ egyik kiemelt projektjének számító OLLÉ-OMV műfüves pályaépítési akciót irányító OLLÉ Programiroda Beruházási Nonprofit Kft. új ügyvezetője Mészöly Kálmán legyen. Az egykori 61-szeres válogatott május 1-jétől látja el a feladatát, amelyről a szövetség hivatalos honlapjának nyilatkozott."
  • Jakuza001
    #2440
    Hat a helyeben mas kondiciokkal en sem vallaltam volna.
    Igy nem lehet kifurni mindenfele elnoksegi trukkozessel, nem szolhatnak bele a munkajaba, tehat igy kivaghatja a sok gennygocot onnan, ami evtizedek ota mergezi a magyar labdarugas husat.
  • Grenzjager
    #2439
    Vállalja a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki tisztségét Csányi Sándor.

    "ez az eredménye annak az átvilágításnak, amelyet az OTP elnök-vezérigazgatója rendelt el a szövetségben.... Kisteleki István megüresedett pozícióját ugyanakkor korántsem feltétel nélkül foglalná el: állítólag kikötése lesz, hogy az MLSZ elnökségében kizárólag az ő emberei üljenek."
  • Jakuza001
    #2438
    Sok mindent megigert, sokat tanult az elvtars barataitol. Nem szivesen politizalok egy sport forumban, de az MLSZ szinte teljesen ugyanugy mukodott mint a kormanyt az elmult evekben.
    Ami jellemezte az MLSZ-t az a hazudozas a semmitteves a kizsakmanyolas es az az egoista gondolkodasmod, mintha ok lennenek az atyauristenek es mindent megtehetnek, ugy forgatva ki a szabalyokat mintha egy koponyeg volna es a kettos merce alkalmazasa a spanjaik es szamukra ellenszenves klubbok ellen, vagy mellett.
    Egyszeruen gyomorforgato volt latni, hogy mindenhova beszivargott ez szemlelet, ahol valami kis koze volt, vagy van a vezetesnek a volt hatalomhoz.
    Es ugyanez megfigyelheto volt meg a sikersportagainban is ahol az elnok valamilyen kotodessel rendelkezik ezekhez a korokhoz, lasd Kajak-kenu (Barath Etele) es sorolhatnam.
    Mi pedig nem balhekat akarunk, hanem szinvonalat egyenlo elbiralas elve mellett.
  • B0B0
    #2437
    Ejj ejj, hát már elfelejtetted, hogy anno megígérte, hogy nem hazudik többet? :)
  • Grenzjager
    #2436
    bár ugye hülye vagyok mert csak melózom, nekem mindegy hogy hányadika van, meg milyen hónap ...



    poénra nem is gondoltam, meh hogy hányadika van....


    srrrrrrrry
  • Grenzjager
    #2435
    :)))
    ugye anno Kisteleki nem akart liga elnök lenni...s azt lett
    aztán nem akart MLSZ elnök lenni... s azt lett
    majd idén lemondott az MLSZ elnöki pocizóból, mert hogy nem akar MLSZ elnök lenni ...tehát lassan visszatér az MLSZ elnöki pozícióba.

    "Amint az ismert, jelenleg nincs hivatalban lévő elnöke a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, mert Kisteleki István még tavaly karácsony előtt bejelentette, hogy februárban lemond a posztjáról, mert nem akar labdarúgásunk fejlődésének gátja lenni. Azon a közgyűlésen aztán nem sikerült új elnököt választani - jelöltek sem voltak -, így háromtagú ad hoc bizottság irányítja a szövetséget és vadássza Kisteleki utódjait.
    Az MLSZ-ben hallható folyosói pletykák szerint az elnök utódját már sikerült is megtalálni, igaz, nem az erre vállalkozó trió járt sikerrel, sokkal inkább az amatőr labdarúgó szövetségi vezetői.
    Ők voltak ugyanis azok, akik sikerrel meggyőzték a két hónapja lemondott elnököt arról, hogy folytassa a szövetség élén megkezdett építő jellegű munkát. Az értesüléseinket egyelőre hivatalos forrásból nem erősítette meg senki - de cáfolni sem igyekeztek -, ám Kistelekit ismerve szinte biztosra vehető a visszatérése.
    Elvégre első megválasztáskor ő már MLSZ-elnök sem akart lenni..." (nb1.hu)
  • Grenzjager
    #2434
    pont a felelősségre vonás az ami évtizedek óta hiányzik minden szinten, így én nagyon bízom abban, hogy az ingetlanbróker cashtelekit "elkapják".
  • B0B0
    #2433
    Attól függetlenül el fogják kapni a tökét, ha benne volt!
  • Grenzjager
    #2432
    :D:D a tetű cashteleki elhúzott mert nyilván gyűrűzik a bunda botrány :D:D (pl Magyar Kupa döntő, illetve a német ügyészségi nyilatkozatok)
  • [Jakuza]
    #2431
    AZ hat, foleg, hogy tudjuk hogy mukodnek a nagylabdarugo nemzeteknel az utanpotlascsapatok versenyeztetese.
    Vagy kulon bajnoksagban indulnak, bar ez kevesbe jellemzo, vagy pedig a tartaek illetve nevezzuk masodik szamu csapatnak, az also osztalyokban harcol, de nem elojogon, hanem ki kell harcolniuk benne a resztvetelt.
    Azt mindenki tudja, hogy egy masodik csapat kozel sem olyan eros mint az elso, igy nem kell attol felni, hogy feljutnak az elso osztalyba, raadasul allandoan kiemelik belole a jo jatekosokat igy sose valik tul erosse.
    Igy jatszhatnak peldaul a Real vagy a tobbi elit klub tartalekcsapata az masodik,harmadik vagy alsobb ligakban.
    Annyit kellene csak ezekenek a idiotaknak tenni, hogy raneznek, hogyan mukodik ez a dolog asiekres labdarugonemzeteknel.
    De nem, inkabb kitalalnak ilyen baromsagokat.
  • Monoton
    #2430
    Ez a protekciós baromság mekkora hülyeség.
  • [Jakuza]
    #2429
    Ns:

    "Soproni Liga: a létszám nem változik, de lehet rájátszás
    Az élvonalbeli labdarúgóklubok tulajdonosainak bizottsága pénteki ülésén újból rögzítette, hogy főképp olyan futballreformokat szeretne, amely nem jár létszámcsökkentéssel. Ugyanakkor információink szerint elképzelhető, hogy a bajnoki címről és a nemzetközi kupaindulásról rájátszás dönt majd.
    A tervek szerint jövőre kis, egy év múlva jóval nagyobb mértékben változna a lebonyolítás.

    A 2009–2010-es évadban minden a mostanihoz hasonlóan működne, leszámítva, hogy esetleg a harmincadik forduló után mégsem ér véget a bajnokság, hanem – részben belga mintára – rájátszás következne, ha két vagy több csapat azonos pontszámmal végez a bajnoki aranyat, a nemzetközi kupaindulást vagy a kiesést eldöntő helyen.

    Azaz a „kiemelt pozíciókban” sem a több győzelem, sem a gólkülönbség, sem az egymás elleni eredmény nem rangsorolna, az érdekelt együttesek oda-visszavágós (több csapatnál némileg bonyolultabb) rendszerben döntenének a helyezésekről

    A 2010–2011-es bajnokságban az őszi idény tizenöt (egyes, még nem kidolgozott elképzelések szerint az azonos számú hazai és idegenbeli meccsek miatt tizenhat) fellépése után nyolc-nyolc csapatos alsó- és felsőházra oszlik az élvonal, amelyben újabb két kört, vagyis hét-hét mérkőzést vívnak az együttesek. Az ősz után a klubok nem vinnék tovább szerzett pontjaikat, hanem az első nyolc, a második hét, a harmadik hat (és így tovább, természetesen az alsóházban is) pontot kapna. A bajnokság végén csak egy kieső lenne, a tizenötödik helyen végző csapat osztályozón bizonyíthatna.

    Az NB II a következő szezonban kétszer tizenhat csapattal folytatódik, 2010–2011-től azonban már csak huszonnégy együttes maradna, s ebből hatot mindig az NB I-es klubok tartalékcsapatai adnának."

    Erosen ajanlom az utolso mondatot a figyelmetekbe.
    Ez a Kisteleki egy marha vajon ?
    Mi az hogy 6 elojoggal rendelkezo tartalekcsapat ? Vajon kit akar odatenni a kedvenceit ? Vagy szelektalni fog, hasrautve ?
  • vmvr
    #2428
    ebben a győrben mindenki tapsol? bajzát is, meg ez is...:D
  • GTheo
    #2427
    Istenem...

    Megtapsolta a srác a közönséget daccból, a közönség elkezdte szidni, ő meg kiintett nekik. Jogosan lett kiállítva.
  • Grenzjager
    #2426
    az állam 3,1 milliárd forintért vállal garanciát az Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga tartozásának ügyeiben

    ezt rohadtul nem értem...
    van még Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga?
    ha van akor az MLL utódja? tuti Cashteleki brancs ez is
  • [Jakuza]
    #2425
    Egyszeruen nem ertem, hogy mehet igy ebben az orszagban minden.
    Szarhaziak akik tonkretesznek mindent, egyszeruen eltavolithatatlanok a posztjaikrol, mert sajat maguk krealjak a torvenyeiket.
    Ugyanez megy a belfoldi politikai eletben es a tobbi sport klubnal vagy mas agazatnal. Egyre jobban ramtor a hanyinger.
  • Grenzjager
    #2424
    Kakas László, kapusedző, az MTK trénereként dolgozhatott a válogatott mellett, de aki a Fradi edzője az már nem lehet a válogatott segítője

    szemét Cashteleki
  • B0B0
    #2423
    Jah, biztos rosszul írták és ők a 64-es létszámra szavaztak! :)
  • [Jakuza]
    #2422
    Hat pont azert tamogatjak, mert mashogy meg eselyuk sem lenne kijutni.
    Igy majd elmondhatjak magukrol, hogy majdnem kijutottak csak egy keves hianyzott hozza, ugy 3 hellyel ha elorebb vegeznek a csoportban. :DDDD
  • B0B0
    #2421
    "Az MLSZ támogatja a bővítés ötletét."

    Még jó hogy, csak az a kár, hogy Kisteleki válogatottja arra sem jutna ki...
  • daviddavid
    #2420
    szerintem a 24-es lenne a jó
  • daviddavid
    #2419
    Eb 2016: Létszámemelés?



    David Taylor az UEFA főtitkára az Ausztriában és Svájcban zajló Európa-bajnokság alatt kijelentette: az európai szövetség tárgyalni fog az Eb-n pályára lépő csapatok létszámának emeléséről - jelentette a Magyar Távirati Iroda. Az MLSZ támogatja a bővítés ötletét.

    Még ebben az évben dönt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), hogy a 2016-os Eb mezőnye 16, 20 vagy 24 csapatos legyen. "A mostani kontinenstorna után mind az 53 tagország elnökével és főtitkárával konzultációt fogunk folytatni az Eb bővítés lehetőségéről" – nyilatkozta David Taylor.

    A jelenleg is érvényben lévő 16 csapatos torna 1996-ban debütált, korábban négy, illetve nyolc válogatott vett részt a kontinensbajnokságon, most úgy tűnik, több ország is támogatná az Eb mezőnyének bővítését. Így van ezzel a Magyar Labdarúgó Szövetség is.

    Az MLSZ a távirati irodának adott állásfoglalásában közölte, támogatja a bővítés ötletét.

    A magyar szövetség szerint 24 csapatosra kellene bővíteni a mezőnyt. Legfőbb indokként azt jelölte meg, hogy ha a vb-n 32 együttes szerepelhet, akkor arányaiban nézve az Eb-n 24 válogatott részvétele indokolt. Ezt igazolja rendre az aktuális világranglista, amelyen az első 50-ben szinte mindig legalább 25 európai csapat található. (Jelenleg az első tíz között nyolc európai található, a FIFA-rangsorban 52. Magyarország a kontinenslistán 29. helyezett.)

    A tervek szerint amennyiben a létszámot 20-ra emelik, akkor az Eb-n négy ötcsapatos csoportot alakítanak ki, és az első két helyezettek jutnak a negyeddöntőbe. Ha 24 válogatott vehet részt a kontinenstornán, akkor hat négyes csoport lesz, melyből az első és második helyezettek mellett a négy legjobb harmadik kerül be a nyolcaddöntőbe.
  • Grenzjager
    #2418
    A Ferencváros Szurkolók Szövetségének igazat adott az Ügyészség

    A Legfőbb Ügyészség a Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSZSZ) által kezdeményezett törvényességi felülvizsgálati eljárás minden pontjában a ferencvárosi szervezetnek adott igazat. Ez alapján az Ügyészség jogszabály-ellenességet állapított meg a Magyar Labdarúgó-szövetség több döntésében is, és a rendeletek módosítására illetve törlésére szólította fel az MLSZ-t.

    Befejezte azt a törvényességi felülvizsgálati eljárást a Legfőbb Ügyészség, amelyet a Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSZSZ) indított a Magyar Labdarúgó-szövetség ellen. Az ügyészség minden pontban az FSZSZ-nek adott igazat. Erről boros Bánk Levente, a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke adott tájékoztatást.

    Az FSZSZ tavaly júliusban három kérdéskörben fordult az ügyészséghez: egyrészről az MLSZ bajnoki rajt előtt kiadott, szurkolói rendbontásokkal és rasszizmussal szemben zérótoleranciát hirdető közleményében megfogalmazott szankciók „alkotmányosságára és magasabb szintű jogszabályokkal való összeegyeztethetőségére” volt kíváncsi.

    Másrészről a Nemzetközi (FIFA) és Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) alapszabályainak és egyéb rendelkezéseinek Magyarországon történő közvetlen alkalmazhatóságát firtatta.

    Valamint az MLSZ azon rendelkezését illetően kért állásfoglalást, amely megtiltja tagjainak, hogy vitáikat rendes bíróság elé vigyék és előírja, hogy csak a Sport Állandó Választott Bíróságához fordulhatnak keresettel.

    A mostani határozat értelmében az MLSZ-nek - amely egyelőre nem kommentálta a döntést - a kérdéses rendeletek módosításra, illetve törlésére szólította föl a szövetséget. (NS)
  • daviddavid
    #2417
    hajrá vadkert!!!!!!!
  • Erik1993
    #2416
    www.ipolyszogise.atw.hu
  • [Jakuza]
    #2415
    Na de Koeman sem, hogy hova jott. :D
    Persze egy edzot aki 3 eve allas utan kujtorog konnyu barhova csabitani.
  • B0B0
    #2414
    Képletesen szólva mondtam, hogy nem nézte meg
  • [Jakuza]
    #2413
    Eppen ez az hogy a sorsolas utan nyilatkozta a barma amikor mar mindenki latta, hogy egy nagyon eros csoportba kerultunk ahol maximum veletlen folytan tudnank jo eredmenyeket elerni az elso 3 kiemelttel szemben.
    A marhaja meg ott nyomta a suketelest.
  • B0B0
    #2412
    Persze, kár, hogy nem nézte meg, kik vannak még a csoportban ;)
  • [Jakuza]
    #2411
    Eltelik meg par honap es arealis cel az utolso helyezes lesz, foleg annak fuggvenyeben, hogy Kistuloki a sorsolasnal meg a 2. helyhez ragaszkodott foggal-korommel. :D
  • B0B0
    #2410
    Jóó, majd közben ők is azt mondják, hogy ki kell utni, de persze a végén majd erre hivatkoznak, hogy úgyse "akartunk" kijutni.
  • Monoton
    #2409
    Míg a frissen kinevezett Erwin Koeman nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy elsődleges célja az lesz, hogy kivezényelje a magyar labdarúgó-válogatottat a 2010-es világbajnokságra, addig az MLSZ elnöke a csoport harmadik helyét tartaná reális eredménynek.

  • Grenzjager
    #2408
    A lényeg hogy úgy tünik, hogy valakinek most nem lesz rendeben a licensze, egészen addig aímg a Fradi nem lesz feljutó... van egy ilyen tippem... annyi baj legyen...
  • McFrost
    #2407
    megcsináltuk , saját lóvéból , most várunk mit talál ki a buzikám újból
  • [Jakuza]
    #2406
    Dehogy jon.
    Majd meghamisitjak a nevsort azt kesz.
  • Grenzjager
    #2405
    úgy tűnik elkezdődött!!! :D
    Remélem szétrohadt az egész MLSZ, jön az UEFA vizsgálat stb..... YOU-héyyy




    Ijesztő!

    Bevallom, momentán nem fogadnám fel az MLSZ jogi ügyekkel foglalkozó alelnökét, Helmeczy László ügyvéd urat a „Szomszéd kertje tényleg zöldebb?” perben (sem...) érdekeim képviseletére.

    A szövetség ugyanis hétfőn első fokon veszített az FTC Pártolói Egyesülettel szemben, amely azért ment a bíróság elé, hogy hivatalosan kötelezze az MLSZ-t arra, hozza nyilvánosságra annak a licencadó testületnek a névsorát, amely 2006 nyarán nem engedélyezte a zöld-fehérek indulását az NB I-ben.

    Ezzel az elsőfokú határozattal még nem is lenne akkora gond, ellenben azzal már van, hogy Helmeczy László a számára kedvezőtlen előjelű döntés kapcsán arról értekezik: ő a sajtót s éppenséggel a Nemzeti Sportot is felelősnek tartja a Fradi kizárásáért, mert a fránya újságírók olyan félelmetes, kemény pressziót gyakoroltak az MLSZ-re, hogy még...

    Ezután – emelte fel a mutatóujját a jogi ügyekkel foglalkozó alelnök – nem lesz könnyű licencbizottságot szervezni. Jaj, tényleg, bizottság nélkül mi lesz a magyar futballal? Remélhetőleg Helmeczy Lászlónak a jövőben nem kell ilyen furmányos feladattal foglalkoznia a focink felvirágoztatásának apropóján, hiszen egy szimpla jogi ügy szimplán elsőfokú jogi kudarcának szimpla jogi magyarázata sem jött össze, mondhatni erőt meghaladó feladatnak bizonyult.

    Azonban, ha már ilyen nagy hatalma van a sajtónak, akkor – azt a hét meg a nyócát! – azonnal tessék visszahelyezni a Fradit az élvonalba, ráadásul az asztal túloldalán a korábban a Vác NB I-es csapatában futballozó Zombori kolléga is nagyon nyújtózkodik, hogy akkor, csak úgy merő nosztalgiából a Vác-Újbudát is, mert különben olyan nyomást helyez az MLSZ-re, hogy ahhoz képest a keményre fújt kombájnkerékbelső csupán túlfőtt nudli.

    Tisztelt MLSZ-illetékesek, kedves bizottsági tagok, Helmeczy László jogi ügyekért felelős alelnök, akkor most is tessenek megijedni az újságírótól – hú, hú, hú! –, és vállalni végre valamiért a felelősséget! Peren kívül is.
    VINCZE ANDRÁS (Nemzeti Sport)
  • Grenzjager
    #2404
    Amúgy Győrben ha nincs világítás miért játszhatnak hazai pályán??

    Paks, Tatabánya meg nem tartozik a cashteleki seggnyaló klánok közé...
  • Grenzjager
    #2403
    Súlyos törvénysértések az MLSZ-ben? A szövetség ahol kettős mércével mérnek!

    REND, FEGYELEM, TÖRVÉNYESSÉG... azonos Kistelekivel és ezek a határozatok is: FTC kizárva..., Sopron: itt a vége... Tatabánya, REAC nincs villanyfény... nem megfelelő a klublicenc! Hát szabály az szabály!!! Vagy csak egyes esetekben, esetleg szelektálja az MLSZ a törvényeket...??? Alábbi cikkünkben egy másik törvény be (nem) tartását elemezzük, amelyet véleményünk szerint nem tart be az MLSZ-re, ezzel súlyos károkat okoz a sportágnak törvényes működésének!

    A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2003. dec. 22-én konszenzussal fogadta el a Sporttörvényt (2004. évi I. törvény). Azaz az állam a legmagasabb szintű intézménnyel TÖRVÉNNYEL szabályozza sportot! Sőt e törvény felhatalmazása alapján a Kormány a 157/2004.. (V.18.) Kormány rendeletében ("A sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzéke") szigorúan megköti, hogy milyen képesítésekkel, végzettségekkel lehet valaki edző, sportvezető, csapatmasszőr...stb.

    2008. január 1-től csak és kizárólag - e jegyzékben felsorolt képesítések birtokában végezhet valaki edzői, vezetői munkát sportegyesületnél, szövetségnél, önkormányzatnál.
    A Kormányrendelet természetesen az MLSZ-re is vonatkozik!!! Joggal gondolhatná mindenki, hogy egy olyan szövetségben ahol az elnök (Kisteleki) a zászlajára tűzte a REND, FEGYELEM, TÖRVÉNYESSÉG szlogeneket, ott ez a törvény teljesen rendben van! Hol ha nem egy olyan szövetségben, ahol külön "jogi osztály" működik, a három alelnök közül az egyik a jogi kérdéseket felügyelő (civil életében egyébként jogász), az elnököt, egy volt ISM államtitkár vezetésével elnöki kabinet, és tanácsadók tömkelege veszi körül (szerk: mint egy királyi udvartartás!)Ezenkívül létezik az MLSZ-ben Edzőbizottság, ott van Bicskei, aki egyszer a TF-t, most az MLSZ-t gyengíti. Kihagytunk valakit...?

    Ennyi okos, tanult, művelt ember nem tudja, hogy 2008. jan. 1-től a szövetségi kapitánynak, és az összes szövetségi edzőnek szakedzői végzettség kell! Kisteleki szövetségi kapitányi komédiájának és utánpótlás szövetségi edzők kinevezésének legnagyobb komikuma, hogy mielőtt előrukkolt volna a nevekkel illett volna megnézni a jelöltek végzettségét és erről kötelessége lett volna tájékoztatni az MLSZ elnökségét! A kérdés csupán az, hogy Várhidinek (Nemzeti Sportszövetségnél: Az év egyik legjobb szakvezetője, MLSZ statisztikák szerint minden idők leggyengébb EB csoporteredményének kapitánya) van-e szakedzői végzettsége...??? És a többi szövetségi edzőnek...??? Nem is beszélve a májusban érkező "megváltó" külföldi fejlesztési akárkiről!
    A 157/2004.. (V.18.) Kormány rendelet azt is előírja, hogy "...edzői tevékenység, a sportolók versenyre való felkészítése csak.: OKJ-s végzettséggel (sportoktató, sportedző, szakedző) lehetséges." És itt nincs különbség magyar és nem magyar edző között!

    Vajon milyen végzettsége van Siófokonon: Aldo Dolcetti-nek, Tatabányán: Octavio Zambrano-nak, Zalaegerszegen: Szlavko Petrovicsnak??? A magyar törvények szerint nem elég az UEFA edzői végzettség, hanem kell OKJ-s edzői papír is kell, bozony.bizony külföldi edzőknek is!!! Ha ez nincs, az nagy baj..., mert nem teljesültek a nevezési, klublicenc feltételek és törvénysértés történt! Tisztelt MLSZ...mi történne, ha valaki megóvná a mérkőzéseket?

    Botrány?! Tartunk tőle, hogy az alacsonyabb osztályokban még nagyobb a baj. Információink szerint közel 1700 működő edzőnek nincs OKJ-s edzői végzettsége!!! Ha az MLSZ és a Megyei Szövetségek betartják, a Kormányrendelet szigorú - 2008. jan. 1-től esedékes szabályait - talán alig lenne csapat aki elindulhat a bajnokságban. Egy-egy óvási hullám (megye, NB I-II-III.) során akár összeomolhat a Nemzeti Bajnokság?
    Ne feledkezzünk meg a főtitkárról sem, igaz Kisteleki már a hatodikat "fogyasztja"! A jelenlegi MLSZ főtitkárnak dr. Ökrös Andrásnak, a FOTEX-csoport, Magyar Cukor Rt., Wallis-csoport, MÁV Rt., Stollwerck Kft. Waberer-csoport vezetése mellett van-e sportmenedzseri végzettsége??? Mert, ha nincs nem lehetne főtitkár!

    A fentieket összegezve, kíváncsiak vagyunk, hogy mit lép erre a sportot felügyelő ÖTM Sport Szakállamtitkársága, valamint egy esetleges feljelentés esetén az MLSZ-t felügyelő Legfőbb Ügyészség?

    Mert ahogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium honlapján olvashatjuk - a SPORTOLÓ NEMZET oldalon, a Sportéletünk alapjai résznél: Miről szól a Nemzeti Sportstratégia és miképpen harmonizál a Sporttörvénnyel?
    Hát biztosan nem úgy, ahogy az MLSZ csinálja, ahol egyszer neves klubokat zárnak ki a törvényre hivatkozva, máskor pedig nem tartják be a törvényt!

    Akkor hogy is van ez Kisteleki úr...? REND, FEGYELEM, TÖRVÉNYESSÉG?
    Hamarosan meglátjuk!

    (foci24.com - Fedor János)