37
Éghajlatváltozások miként befolyásolták a történelmet
  • Pluskast
    #37
    Normandiai partraszállás. Ha azon a napon nem szállnak partra minimum 2 vagy 3 hónapot csúszott volna a partraszállás. Azon a napon június 6.-án pont megfelelő volt az idő. Ha nem akkor teszik meg a háború eltolódik.
  • Ch_Slater
    #36
    Hérodotosz (kb. Kr.e. 484 – Kr.e. 425) görög történetíró a kis-ázsiai Halüsz folyó (ma Kizilirmak) közelében vívott lüd és méd háború egyik csatáját a 48. olimpiász 4. évébe tette.
    A mai Törökország területén vívott csata a későbbi Caesarea mellett volt és lejegyezték róla, hogy a harc közepette a „nappal éjjelre változott”. Alüattész lüd és Küaxarész méd király katonái annyira megrémültek a váratlan égi jeltől, hogy elszaladtak és a harcot befejezték. A két békétlen király pedig úgy értelmezte az égi intést, hogy hasznosabb lenne a háborúskodást befejezni! Békét is kötöttek egymással. A nyilvánvaló napfogyatkozásnak azonban nemcsak a békekötés lett az eredménye, hanem ez a jelenség adta a kulcsot minden olimpiád-érában megadott görög évszám adat átszámítására, igaz sok száz év eltelte után.

    http://csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/egyetemes_naptartortenet_es_kronologia/20041230_gorog_olimpia_2.html
  • Arvind
    #35
    Persze a Nap mindig süt...
  • Hanga
    #34
    és a Nap végig sütött?
  • Arvind
    #33
    A Görög perzsa háborúra visszatérve. Xerxész uralkodása alatt volt, de nem is ez a lényeg, hanem tényleg szétverte a vihar a hajókat, de a perzsa király megkorbácsoltatta a tengert majd újra felépítették a hajóhidat, tehát a szárazföldi támadás nem állt le, csak ezmiatt késett a hadjárat.
  • Christiansen
    #32
    Ja és azt nem is mondtam, hogy az volt a Csele a pataknak hogy belefulladt a király
  • Christiansen
    #31
    A görög-perzsa háborúk során Xerszész (de lehet hogy Dareiosz már nem emlékszem...) át akart kelni a Dardalnellákon de a seregét szétzúzta a tengeri vihar, így az egész hadjárat lefulladt, és a szárazföldi hadműveletet a vízen
    kellett folytatni, azonban a görögöknek jobb volt a flottájuk és a stratégiájuk
    szóval részben a tengeri viharnak köszönhetik az egészet mert a szárazföldi túlerőt megszívták volna...
    Javítsátok ki lécci mert nem emlékszem épkézláb tényekre...

    Másik:
    A mohácsi vereségbe is közrejátszott a jó idő,a törökök a dombok tetején táboroztak, a magyarok a völgyben, és hatalmas esőzés támadt, így a magyarok dagonyáztak egy kellemest a völgyben...
    aztán a törökök dagonyáztak velük tovább.
  • SoDI---
    #30
    bazze' még szinte el se kezdődött a tanév, és neked már feladatokat osztanak? :(
  • Prof William
    #29
    Ki tudja? *Sejtelmes zene.*
  • Hanga
    #28
    Nap...király?
  • PResident Evil
    #27
    :DDDDDDDDDDDDDDD
  • Balo
    #26
    ja ez volt az eredeti Kamikaze (isteni szél)
  • jefferson83
    #25
    Szerintem akkor jobb lett volna címnek az időjárásváltozás. Azért a kettőt ne keverjük össze.
  • Arvind
    #24
    Aztán eszembe jutot még egy másik eset is, de ez nem konkrétan a naphoz kapcsolódik, hanem az időjáráshoz.
    szal 1274 és asszem 1281 ben a mongolok le akarták rohanni japánt, de nem sikerült nekik mer mindkétszer egy tájfun elsüllyesztette a hajóflottát.
    A japánok persze az egészet isteni segítségnek tulajdoították.
  • GM Jojo
    #23
    Kösz mindenkinek. Véletlen vki nem tud valamit a Meteor c. lap 2000. számában megjelent cikkről?
  • Arvind
    #22
    Én olvastam olyat is, hogy konkrétan a nap sütött erősebben és gyengébben.
    asszem 1100-1250 kicsit intenzívebb volt és 1600-1700 között pedig kevésbé sütött.
  • tigeroo
    #21
  • kombajn
    #20
    Áhh megelőztél :)
  • kombajn
    #19
    Napóleon rátámadott az oroszokra, de Kutuzov (azt hiszem így hívták az orosz parancsnokot) okosan beljebb ment az országban, a franciákat pedig elkapta a jó didergős ruszki tél - be is bukták csúnyán.
  • Montanosz
    #18
    szentelj pár sort a vallási összefüggésekre: mithrasz mint a kereszténység egyetlen erős ellenfele (főleg a római hadseregben)
    a google majd segít, és nyersz pár sort ezzel is)))
  • tigeroo
    #17
    "Megtekintette, hogyan állt fel az ellenség, és máris tudta, hová kell vezényelnie csapatait, hogy bekerítse vagy megverje. Így hát bevonult Moszkvába. De a város úgyszólván kihalt volt. A lakosság zöme elmenekült. Az idõ késõ õszre járt, és az oroszok felgyújtották a külvárost. Minden oltási kísérlet hiába való volt. Hol lakjék 600.000 katona, ha Moszkva leégett? Mibõl éljenek meg? Napóleon elhatározta, hogy hadával visszafordul, de idõközben beállt a tél és a rettentõ hideg. A sereg, midõn Moszkva felé vonult már elrabolta és felélte a környék minden élelmiszerét. Így aztán a haza felé menetelés a fagyos, kihalt síkságon borzalmas volt. Egyre több katona maradt megfagyva, halálra éhezve az úton. A lovak ezrével pusztultak. Aztán megjelentek az orosz lovasok és hátba meg oldalba támadták az ármádiát" többi:)
  • Dichter
    #16
    Kurvajó példa jutott az eszembe:

    a németek el akarták foglalni oroszországot a 2. vh ideje alatt. De a nagy hidegben elakadtak a tankjaik, és az utánpótlásaik, ezért rápacsáltak. Na ezt már csak magyarba kell önteni, és kész is :)
  • GM Jojo
    #15
    Ez előző nem neked ment Joebacsi, pedig érdekes forrás lenne az biztos, a tanár tutira értékelné
  • GM Jojo
    #14
    Köszi, de nem tudnál ehhez vmilyen forrást is adni?
  • joebacsi
    #13
    O'Neillék megölték az Abydoson a napistent, és ezzel a Földre haragították a goa'uldokat...
  • Arvind
    #12
    Én tudok egyet.
    A vikingek valamikor 1000 körül elfoglalták grönlandot, de hidegre fordult az idő és ezért ott meghaltak. És a vikingeknek leáldozott.
  • GM Jojo
    #11
    De én nem is azt mondtam, hogy azért koronázták királlyá mert a Duna be volt fagyva.
    Egyébként abban igazad van, hogy nem ez volt a legjobb példa.
  • Dichter
    #10
    Egyébként hozzáteszem, hogy ha a Duna nem lett volna befagyva, Mátyást akkor is királlyá koronázzák, tehát az éghajlatnak vajmi kevés köze volt ehhez.
  • Shadow_THH
    #9
    ez egy könyvben volt mint történet csak nem tudom hogy melyikben és ki irta
  • GM Jojo
    #8
    Igen az emberi történelemre gondoltam. Például a őseink útvonalát az őshazából a Kárpát mededencébe is befolyásolták az éghajlati tényezők.
    Reménytelen: na pont ilyenekre gondoltam, kár hogy nem emlékszel.
  • reménytelen
    #7
    Egyszer valami csatát elhalasztottak a napfogyatkozás miatt, csak már nem emlékszem, melyiket és mikor...
  • Shadow_THH
    #6
    horty lova fehér volt mert esett a hó
  • jefferson83
    #5
    Mármint emberi történelmet? Ebből sztem nem sok volt.
  • Shadow_THH
    #4
    dózsa györgy fejére ráégett a korona tehát meleg volt
  • jefferson83
    #3
  • Dichter
    #2
    Kossuth Lajos kalapjára esett az eső, és írtak róla egy dalt. Ez egy esős időszak volt.
  • GM Jojo
    #1
    Ezt a témát kiselőadásként kaptam, szerintem elég érdekes. Ha vki tudna vmilyen támpontot adni, vagy esetleg hozzászólna témához, annak nagyon örülnék. Ja és ha vki tudja hol találom a Meteor c. lap 2000. számát, vagy esetleg megvan neki, azt megkérem, hogy jelezze ebben a témában.
    A téma nagyvonalakban arról szól, hogy az éghajlatváltozások, miként játszottak szerepet a történelemben. Mondok egy példát: Mátyást a Duna jegén választották királlyá, tehát ez egy hideg időszak volt. Ehhez hasonló dolgokra gondoltam.