35066
  • Axtros
    #31940
    Van itt valaki, aki már készített valamilyen jármű addon-t (autót, repülőt, stb.) az ARMA 2-hőz? Mert ha igen, akkor segíthetne majd egy kicsit, épp most dolgozok egy saját készítésen, lenne néhány kérdésem ha segítene nekem.
    Előre is köszönöm!
  • repvez
    #31939
    A másik gond a multival kapcsolatban, hogy ha felmész egy szerverre a leirás alapján nem tudod, hogy az jó lesz e, de mielött kiprobálnád le kell töltened a modokat páyát minden dolgot, hozzá és lehet 5 perc után otthagyod és a következö szervereknél is ugyan ezt eljátszod. mire talál az ember egy normálisat simán leszedhet párszáz megát ,de miután játszottál már nem tünik el , az ott marad a winyon és lehet soha többet nem használod majd csak a helyet foglalja későbbiekben meg még gondot is okozhat és fogalmad sem lesz róla hogy mitől nem müködik valami.
    Ezért egyrészről jó, hogy lehet modolni másrészről meg baj, mert igy nagyon sokfelé szétmorzsolódnak a játékosok. és lesz sok olyan szerver ahol jó ha 10en kergetik egymást a 220km2-en ahelyett hogy lenne pár ahol 100+ fő játszana.
  • Paladin
    #31938
    Mondom, alapvetően egyetértek veled én is, főleg, h van ismerősöm, aki nem hajlandó semmi modot használni, úgyhogy általában a multizáskor rá vagyok kényszerítve az alap fegyverekre.
    Utoljára szerkesztette: Paladin, 2014.08.29. 12:48:42
  • Axtros
    #31937
    Már volt pár jelenkori fegyverzetű, most csináltak egy futurisztikusabbat.


    Ez igaz, csakhogy a legtöbbeknek ez nem jött be, szóval ez melléfogás volt a BIS részéről.

    BIS is az utóbbi időben azt hangsúlyozza, hogy ők egy platformot próbálnak csinálni.


    Ez jó lesz, csak ez az alap meg legyen olyan, amely valóban jól használható egy katonai taktikai játékban. Legyen rendes AI, fizika, stb. A többi a modderek megoldják, de ha az alappal baj van, akkor arra nem lehet jól építkezni.
  • Paladin
    #31936
    Akkor félretájékoztatott valaki, vagy nem figyeltem eléggé :) azt hittem minden járgányból lehet majd a dlc után (mondjuk ezt is illett volna az alapban, de örülök annak is, ha egyáltalán megcsinálják).
  • DancZer
    #31935
    Nem értem miért mondod, hogy nem hajlandó, meg azt kellet volna. Már volt pár jelenkori fegyverzetű, most csináltak egy futurisztikusabbat. Így csinálták meg, mert most ilyet akartak. Nekem semmi bajom a fegyverekke. Sokak csak azért riányálnak, hogy legyen min csámcsogni. Attól jobbanéreznétek magatokat ha egy M16-al lőnétek? Akkor meg jönnének a youtube meg a wiki hogy annak nem ilyennek kéne lennie.

    Paladin: Nem járműből lövöldözés lesz, csak a helikopterekből lehet majd. Ne keverd össze, mert a kettő nem ugyan az! Autókból továbbra se lehet majd lőni, azt majd a köv. dlc vagy kiegészítőben csinálják meg.
  • Icebird
    #31934
    Azon kivűl szép és jó hogy a community próbálja megcsinálni amit a BIS nem hajlandó, csak ezzel a játékidő veszik el, mire sikerül használható formában megoldani. Szó se róla én is szerettem a modifikációkon dolgozni de pont azért hogy a végén élvezetes játékok szülessenek, és nem azért hogy a szönyeg alá söpörhessük, hogy ilyen is volt.
  • Icebird
    #31933
    Ami meg a hagyományos fegyvereket illeti: mod van rá természetesen (én is jobban bírom azokat). Jó, lehet mondani, h mi miért nem eleve olyanokkal csinálták, de nézzétek így: a meglevő fegyvereket, járműveket tuti megcsinálja a community, és így vannak ilyen fantázia fegyverek is, ha valaki ezt szereti ;)


    Ezzel csak az a baj, pont fordítva kellene hogy működjön, nem egy sci-fi elemnek kell hogy alap legyen, ahhoz hogy a normális játékkal tudj játszani és minden kicsit már különböző szerverre hogy feltudj lépni, lekell szedni hozzá addon packot, sokszor nem kicsit.
  • Paladin
    #31932
    Plussz a make arma not war keretén belül is van legalább két hasonló, amiből az egyik már kipróbálható bétában (CSE a neve, ha jól emlékszem).
    Tudtommal az ACE is készül, csak az egyik fő készítő anno beintett a Steam miatt, de legutóbb olyanokat olvastam, h a többiek csinálják.
    De az AGM fasza valóban, nekem is az jön be a legjobban egyelőre.

    Ami meg a hagyományos fegyvereket illeti: mod van rá természetesen (én is jobban bírom azokat). Jó, lehet mondani, h mi miért nem eleve olyanokkal csinálták, de nézzétek így: a meglevő fegyvereket, járműveket tuti megcsinálja a community, és így vannak ilyen fantázia fegyverek is, ha valaki ezt szereti ;)

    Eddigi kiegek - eddig volt egy, a Zeus, ami bizony egy nagy dobás. A Kart dlc-t meg felejtsétek el ebből a szempontból, az egy poén, amit megcsináltak, a dlc terjesztés éles tesztelésére.
    Jön a helis cucc (járművekből lövöldözés, yeeeah), aztán meg a marksman (tudtommal a fegyverletámasztást már megerősítették - mondjuk alapjátékra ígérték már anno, de ez mellékes :) ).
  • DancZer
    #31931
    BIS is az utóbbi időben azt hangsúlyozza, hogy ők egy platformot próbálnak csinálni. Tudják nagyon jól, hogy mindenki modokkal játszik. Ez elkerülhetetlen és ezért inkább ezt próbálják támogatni. Ezért lesznek a DLC-k is olyanok, hogy a tartalmon kívül a többit minenki megkapja. Ezért a launcher is.
  • Hogthar
    #31930
    Van egy csapat akik foglalkoznak ezzel.
    Az összes hasznos kis módot szkriptet összetették egy pakkba.
    AGM néven fut a mód.
    Számításba veszi ballisztikánál a szelet, van fegyver kitámasztás, elakadnak néha a töltények, sérülés rendszer is van hozzá és még sorolhatnám rengeteg új funkciót ad a játékhoz.
  • repvez
    #31929
    Sajnos és azok a fejlesztő csapatokat sem látni hogy aktivan dolgoznának akik a különbözö TC-+ket készitették mint a CSLA vagy FFUR meg akik a cold wart átdolgozták arma alá.
    Ök összeváloghatták a legjobb kisebb modokat és egy nagy packba összerakták. LEhet itt is azt kéne, megnézni milyen modok jöttek eddig ki amik az animációt fizikát egyebeket modositják és egy packként kiadni.
  • Hogthar
    #31928
    Szerintem az egyik fele kiöregedett vagy ráunt, a másik felét pedig felvették fejlesztőnek :D
  • repvez
    #31927
    Csak pont azok nem tudnak normálisan játszani akiknek és aminek készült.
    Egyébként ACE miért nem készült a 3ashoz? Elvileg jobb alap lenne mint az eddigi verziók nem ?
  • Hogthar
    #31926
    Ez így van, például számomra ezért megunhatatlan, mindig van benne változatosság.
    A taktikai szimulátor csak az alapja, de ezt bármilyen játékmódba beillesztheted, például én jelenleg egy post-apokaliptikus küldetésen dolgozok.
    Fallout 3 hangulatú, működő beszélgetés rendszer, küldetés felvétellel, pénz rendszerrel és hozzá üzletelő rendszer.
    Az arma 3 egy megfelelő alap, amire bármit építhetsz amit a fantáziád enged, ezt más játékban nem nagyon lehet így megcsinálni.
  • DancZer
    #31925
    Erre van nagyobb igény lásd GTA. Sims nem jó példa mert abban nem lehet bankot rabolni, meg füvet termeszteni.
    Az arma moddolható, ezért olyan mint a víz. Utat talál magának mindenki úgy játszik vele hogy számára szórakoztató legyen. Ha nem így lenne már nem volna arma.
  • repvez
    #31924
    Csak ezt a tank beljesében besütő napot tudnák valahogy megjavitani és az épületekben is ugyan ez a helyzet.

    Meg a multis szerverek 70%-a artis life nevü sims utánzat .Ez is elmond valamit , hogy egy katonai játékot ilyen modokra használják.
  • DancZer
    #31923
    Breaking point, dayz hez hasonló
  • Icebird
    #31922
    Van remény, a Red Hammer Studios dolgozik a régi technikákon, és nem csak a keleti oldalon.

  • tpM
    #31921
    De, ha minden jól megy indulunk A.C.S.E.-vel, csak hát ahhoz még be kéne fejezni. :D
  • Icebird
    #31920
    Azt leborult.. most néztem mikkel neveznek be teljes modifikáció gyanánt LOL. Tempi nem akartok a hangmóddal benevezni?
    Gondolom a BIS sem erre számított hanem ACE-hoz hasonló durvaságokra, aztán gondolták majd jól lenyúlják, azért megnézném a képüket mikor kifizetik az 500000$-t egy szarkupacra.
  • GazCamp3r
    #31919
    Sziasztok. Haverommal most vettük meg a játékot, még csak ízlelgetjük, de egyelőre a Wasteland, és a Battle Royale mód tetszik a legjobban. Két kérdésem lenne:

    1) Ez alapján esetleg tudtok még ajánlani olyan módot, amit érdemes kipróbálni, és sokan játszák?

    2) Találtam egy elég jó hangokat kicserélő / javító addont, meg egy olyasmit, ami a robbanások, füstök fx-ét javítja. (JSRS, és Blastcore a nevük), viszont ezek nem kompatibilisek a Wasteland-del. Tudtok esetleg olyan grafikai, audio, vagy akármilyen addont, ami esetleg használható ezekben a multi modokban is?

    Köszi.
  • sirpalee
    #31918
    Teljesen esélytelen lenne. Akkor kellett volna nekiállni, amikor elindul a verseny. :)
  • Icebird
    #31917
    Legalább meglenne a pénz az ArmA konkurensre, de október végéig már nem sok idő van összehozni.
  • Axtros
    #31916
    Ez egy hülyeség! Már volt zombi, volt autóverseny, most túlélés, mi jön még? Miért nem lehet egyszerűen tisztán katonai "dolgokat" megvalósítani?!
  • sirpalee
    #31915
    Ejj... Elnézve az indulókat kár, hogy anno nem baszogattam jobban a grafikus ismerősöket, hogy induljunk egy ütős kis cyberpunk conversionnal... Elég gyér a felhozatal, és túl sok a survival hülyeség.
  • Icebird
    #31914
    Már mért hallgatnának a játékosokra, eddig sem nagyon tették. Majd pár marketinges barom eldönti mi legyen, mi a jobb, még helyetted is, ha csak nem vagy elég kitartó és nem mész a sok borjú után.
    Utoljára szerkesztette: Icebird, 2014.08.28. 20:33:21
  • Icebird
    #31913
    Itt egy saját expansion segíthetne kihúznia a szarból, amit lehet kijavítva.
  • Axtros
    #31912
    Mondjuk amik mostanában megjelentek kiegészítők a 3-hoz, elég nagy hülyeségek voltak.
  • Icebird
    #31911
    Annak az expansionak is akkor lenne értelme ha 1985-ről szólna.
  • Axtros
    #31910
    Dehogy! Szerintem lesz ennek még folytatása. Nem a játékbeli felépítés mentén haladnak. Lesz egy új ARMA, mondjuk simán 4, amiben talán újra a jelenlegi technológiákat fogják felvonultatni - már ha hallgatnak a játékosok véleményére.
    Addig húzzák a bőrt, amíg van rá kereslet, és erre van.
  • tpM
    #31909
    Lesz még egy expansion, mint anno az Arrowhead volt, ez tuti.

    Aztán szerintem lesz Arma 4 is, valamikor 2018-19 körül, mert jól megélnek belőle.
  • Icebird
    #31908
    Sajnos nagy valószínűséggel ez volt az utolsó rész, szó is volt róla. Mert ugye folyamatosan ment előre az időben. Vagy ha mégis folytatódna akkor milyen technikák lesznek, űrhajó? Jobb lett volna ha régit is viszik tovább az új részekbe, persze eléggé nagy méretűvé nőne, vagy kiadnák addonként az alap mellé, és akkor mindenki megtalálná a számítását. Elbaszott egy dolog ez már.
  • Axtros
    #31907
    Ezért játszunk mi saját magunkban egy felturbózott ARMA 2 verzióval, amely mindenkinek bejön. Az legalább valós egységeket és járműveket tartalmaz. Az ARMA 3-al én legtöbbször csak idegenekkel (steam), vagy single-ben játszom. De az igazit még mindig ARAM 2-ben toljuk.
  • tpM
    #31906
    Az a baj a cuccokkal Fürtikém, hogy nincsen karakterisztikájuk.

    A régi szép időkben volt a Bradley, ellenpárja a BMP volt. Két karakteres jármű. Volt az AH-64 és volt a Mi-24. Megint csak két karakteres jármű, más-más jellemzőkkel, fegyverzettel. Itt meg minden egy copy-paste meg "kiegyenlített". Ez a baj, nem pedig az, hogy kicsit sci-fis. Mert ha annyira a fantáziáról szólt volna, akkor álmodhattak volna ezen járműveknek valami egyéniséget, és semmi baj nem lenne, de itt pont az a baj, hogy oké, hogy furán néz ki, de ugyan úgy viselkedik mint egy random akármi a 80-as évekből.
  • Fürtös
    #31905
    Erre mondtam én anno,hogy ezt a játékot a JIP (Join in progress) ölte meg.

    Ha van hangulata a játéknak, és szervezetten megy akkor nem lesz hiány játékosban.
    Én személy szerint egyetlen egy ok miatt nem játszom:
    Nem érzem magaménak a környezetet.
    A grafika a terep és a játékmotor nekem iszonyuan bejön, de a technikával nem tudok azonosulni
    Ak-t fogtam a kezemben lőttem vele, BMP-BTR ben bujkáltam, láttam,apogattam őket, részei a magyar hadtörténelemnek és sokunk fiatalságának.
    De ezekkel a sosemvolt dizájn szarokkal.... nem jön át a hangulat... ezt nagyon benézték, túl sokat akartak újitani...
    Ezeket meg kell hagyni a COD és társaiknak, egy szimulátorba valós (nagy számban) hadrendben álló cuccok kellenek.
  • DancZer
    #31904
    https://store.bistudio.com/arma3-sale
  • DancZer
    #31903
    http://makearmanotwar.com/entry/eba3yzQZev#.U_8QpPl_uSr
  • Icebird
    #31902
    Az új FrontLines részben ezekre lett volna megoldás, kis létszámmal is játszható inteligens dinamikus küldetés. Jellegéből adódóan valahol rá is lenne kényszerülve az ember hogy ne csak bohockodjon.
    Na mindegy egyelőre ez csak álom marad.
    Utoljára szerkesztette: Icebird, 2014.08.27. 22:20:28
  • Icebird
    #31901
    Na igen ez is egy sarkalatos pont, ennél a játéknál mind2 oldalra kell egy vezéregyéniség parancsnok aki viszi a csapatot, vagy minimum egy csapatvezető.