35066
  • JanáJ
    #19560
    Szvsz ez a legrosszab megoldás ami most van a repülésre. A HC pilótáknak kevés, a bokor ugróknak mint én meg nehéz.

    @Yula: köszönöm, kipróbálom.
  • MaskimXul
    #19559
    Jó lett, a végén szépen kicentizted a csillagot :)
    De ha már helizünk, akkor motort a kocsidban indítod el, itt maximum a hajtóművet

    A harci helikopterekről is csinálhatnál ilyet, főleg a NOE repülés meg tereptárgyak mögül pillanatra felbukkanva támadás lenne hasznos szerintem.

    A helik irányításával az a baj, hogy közel sem annyira részletes, mint bármi más. Azért nehéz megszokni, mert ugyan jobb az arma1-nél, de még mindig elég gyenge, valahogy nem logikus az egész.
    Amikor kijött, akkor megtanultam repülni a DCS:Black Shark-al, az egy hét után maga volt a gyönyör annak, aki szereti a helikoptereket.
    Arma2-ben meg kicsit szenvedős az egész. Igaz,a Ka-52-vel még nem repültem, remélem jobb mint az AH. Meg gondolom az ace2 is majd változtat a dolgokon.

    Aki próbálta az ace1-et, annak mik a tapasztalatai? Részletesebb lett a légierő? És bármi más?
  • Yula
    #19558
    Asszem' lehet. Felveszed a fegyvert beteszed a hátizsákba és felveszel még egyet.
  • JanáJ
    #19557
    Amúgy azt meg lehet oldani hogy ne csak puska+rpg kombót, hanem pl két puskát is vihessek magammal?
  • JanáJ
    #19556
    Annak semmi értelme mert lenne értelme akkor meg mi értelme.

    Én mondjuk olyanokat nem értek, hogy miért nem lehet csőre tölteni a fegyvert? Ha mindent precízen/pontosan lemásoltak az életből, akkor ilyeneket miért nem?
  • blash
    #19555
    Arma 2: Take The Beach


  • Akeritius
    #19554
    link Feltettem egy helis vidit eredetileg oktatószándékkal, de sztem inkább csak röhögni lett jó, gondolkoztam, hogy betegyem-e egyáltalán mert nem akartam pengős malacként járni.
  • tpM
    #19553
    ... és mégtöbb fog majd felvetődni... :D
  • DOGMAN
    #19552
    öööö bocsi, az asszem már van benne :D
  • DOGMAN
    #19551
    meg bugokat...
  • tpM
    #19550
    meg kávéfőzőt
  • Scottt
    #19549
    Vagy inkább 1 normális sebzést a járműveknek,meg ragdoll-t a katonáknak.
  • JanáJ
    #19548
    Akkor mégsem én vagyok a hülye. :-)
    Szerintem jobb let volna ha ez állítható, hisz a játék egyik szépsége, hogy mindenbe beleülhetsz. És most a mindenki kicsit szűkült a monitor pilótákra. :-( Ennyi erővel rakhatnának kuplungot is bele az autókhoz. :-)
  • Akeritius
    #19547
    Én igazából örülök ennek a változásnak, abban igazad lehet, hogy nehezebb lett én az Armed Assault-hoz képest is veszek észre komoly eltéréseket. Mindezek mellett a játék jobban hasonlít a valósághoz, egy hét mindennapos gyakorlás volt amíg megtanultam használni a helikoptereket, komoly kihívás volt még az (nem füllentek) FSX expert helis missionjaihoz képest is, a műszerekre nagyon figyelni kell, de ha megtanultad, onnan gyerekjáték. Ha tudok valamit ajánlani Csernogorszkban van az International Hotel, annak a tetejére jó kihívás letenni egy UH-60/Mi-17-est.
  • Game Hunter
    #19546
    Ezt en is eszrevettem, hogy miota feltettem az 1.03-as patch-et, néha teljesen eltorzulnak a hangok.:( A magyar szoveg javitasa egesz jo lett!:) Grat a keszitoknek!)
  • JanáJ
    #19545
    akkor én vagyok balfék, arma1-ben meg OFP-ben ment, de most vagy öregszem vagy nemtom, de küzdök a darálóval :-S
  • MaskimXul
    #19544
    Szerintem semmi extra, a TrackIR-t leszámítva ugyanezt megcsinálom egérrel és billentyűzettel. Régen kipróbáltam az első részt is, még a patchek előtt, na ott borzalmas volt a helik irányítása, most sokkal jobban megcsinálták.
  • JanáJ
    #19543
    Ez csak nekem durva hogy valaki így repül A2-ben?
    Igaz nekem egy 5e Ft-os joyom van, de azzal tök jól elvoltam az első részben, ebben meg bénázom. :-S
    link
  • Cactus73
    #19542
    Multiban ha nem te vagy a host, egyébként is jobban kellene futnia nálad. Mivel nem a te géped számolja ki a történéseket. Legalábbis Armában ez szemmel láthatóan igy volt.
  • MaskimXul
    #19541
    Ja, a szerver beállításai felülírják a sajátjaimat? Persze érthető, így igazságos, de remélem van pár szerver ahol inkább gyenge közepes megy :)
  • DOGMAN
    #19540
    Multiban úgyis a szerverbeállításoktól függ egy csomó grafikai elem, pl tajalrészletesség, látótáv, fű, object detail stb....
    Eddig asszem egy szerveren voltm ahol majdnem csutkára volt húzva. a többi erős közepesen van általában.
  • MaskimXul
    #19539
    szóval 3800 :)
  • MaskimXul
    #19538
    Vagy rondább grafikával játszani

    Nekem egy X2 3880 + 7900gt kombón egész tűrhetően megy közepes beállításokkal. Gondolom azért multiban cumi lesz, vagy ocsmány grafika :)
  • BlitzFiles
    #19537
    A legnagyobb problemam: beruhazni q9550-be vagy slideshow egy optimalizalt patch-ig
  • Cactus73
    #19536
    Ha mindig azt boncolgatnank, h mit ki mondott eloszor, az egy csomo uj problemat vetne fel.
  • DOGMAN
    #19535
    Hééé, az az én dumám :D
  • Cactus73
    #19534
    Beneztem... A sziget amit reggel letoltottem Armahoz volt, nem Arma2 hoz :)
  • JanáJ
    #19533
    még volt nálam egy M9 SD :-)
  • Scottt
    #19532
    Igen,azt hittem csak a füles baszakszzik mert olyan hokin szóltak néha a fegyvere,de mostmár értem
  • blash
    #19531
    Javitjak benne a fustgranatot, de me'g tobb uj problemat vet majd fel.
  • tpM
    #19530
    Jajj elfelejtettem, elnézést :P
    Nagyságos DOG Táltos, kérlek mondj valamit 1.04-ről :D
  • Stormbird
    #19529
    Ezen te csodálkozol? DOG már régen megmondta :) Ménem figyelsz? :D



    © BlitzFiles 2009. júl. 29. 20:12 | válasz erre | #19272

    az 1.02 illetve 1.01 verziokra lehet majd installálni, és számos problémát javit



    DOGMAN 2009. júl. 29. 20:17 | galéria | válasz erre | #19273

    És még több új problémát vet majd fel :D
  • tpM
    #19528
    Megérdemli a pihenést, elvégre 1.03-ban elcseszték a hangmotort (néha teljesen eltorzulnak a fegyverhangok; recsegnek-ropognak) meg a füstgránátot is, legalábbis érdekes, hogy 1mp alatt eloszlik a füstje...
  • DOGMAN
    #19527
    Marek (1.03 peccs kiadása után pihenve) keresztrejtvényt fejt az irodában:

    - Te Jirko, nem jön ki a keresztrejtvény, segítsél már!
    - Na, mondjad Marek.
    - Hát vízszintes sorba ez jött ki, hogy Stvbrzck, ez te tudod mit jelent?
    - Hát persze, még ismerem is a pasast!
  • Vorpal
    #19526
    APC re PKM el? hmm - ez inkább tűnik Tálib taktikának;)
  • JanáJ
    #19525
    Az APC-knél különböző a páncélvastagság a jármű különböző részein? Értsd lehet hogy oldalról ki tudom lőni pl egy PKM-el a vezetőt míg szemből nem. Egyáltalán ki lehet lőni vagy csak az egész gépet tudom szétlőni?
  • Akeritius
    #19524
    Error: Creating weapon Timebomb with scope=private
    Van egy szakaszom(USMC) szerkesztőben amivel egy mobil radarállomást szeretnék megsemmisíteni ezt SMAW-al hajtják végre...nem életszerű túlzottan.
  • tpM
    #19523
    hmmm F117 sensor test
  • tpM
    #19522
    Pipebomb vagy Timebomb, hirtelen nemtudom melyik :)
  • Akeritius
    #19521
    Sziasztok! A satchel charge scriptje kellene nekem(this addWeapon "?";), aki benne van hátha tudja, az ArmaHolic oldalán kerestem már de nem találtam. Az USMC-n belül remélem nem csak az FR type viheti.