XBOX
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Egy szem kérdésem maradt csupán. Van nekem egy 1.0-s classicom is (nem tévedés, igazi grandpa, pufikontrolleres) sokminden egyéb mellett. Hetes éve melózik rendületlen. A maga idejében nem volt fórum és média a földekrekén, ami nem törölte volna bele a lábát, és ne lett volna ízekre cincálva minden hibája miatt. Bukás volt, senkinek nem kellett. Bárhogy nézem, forgatom, nem lelek rajta 1 pontot sem, amiben alulteljesített volna a 360-nak, és használható title-k is voltak rajta szépszámmal. Ha hozzácsapom a korát, akkor már bõven túltett rajta.
Mi változott? Pavlovi reflex(világosbábú, sötétbábú), a konkurencia bénázása, vagy az ígények zuhannak? Miért kezd mindenki hangoskodni, autoipart, meg bánattudja mit citálva, amikor ha többet nem is, de LEGALÁBB UGYANAZT elvárom az utódtól is, annak tudatában, hogy az bele is bukott ebbe?
//gyk:A kérdés költõi, részemrõl zártam a témát.
Adversus solem ne loquitor
"Gyerekek ha nem lenne Bill Gates, nem lenne Microsoft, nem lenne PC-tek. És talán még MAC gép sem lenne. És most ugrálhatnátok a Wii-ccel vagy PS3-at porolgathatnátok várva a megjelenö szinvonalas gémeket rá."
persze meg számolhatnánk abakuszonEz nem az,hogy mekkora király az MS,és most had ne keljen többet betennem.
Ewergo ne kapd fel a vizet,mert ez most nem ellened irányult csak szimplán ez volt az elsõ keresés nélkül.
Tiszteletben tarom mindenki véleményét,ezért joggal várom viszont is.
Nem vettem,pénzt nem adnék érte kaptam 1 telohoz.
Ne kezdödjön a warez belemosása,mert ezt is MS tudtával,engedélyével teszik az emberek,ha neki nem baj neked miért????
Igen kifizetem a goldot a SEMIRE(mert ez amit jelen pillanatba biztositanak 0 forintot ér),mert kénytelen vagyok.
Miért nem játszok pc stb?! Azért mert elvileg ennek kényelmesebbnek kellene lenni csupán ennyi,de sajnos ennek is megvan a hátránya azal amit ecsetelek.
Nekem vergõdés az,hogy kinyitom a szám,és elmondom,hogy szar.Ti gyözködtök arrol,hogy a szar finom,ha megcukrozom na ez a vergõdés!
Csak hogy világos legyen: nem a te boxoddal van bajom, nem a te liveoddal, nem a te kormányoddal, stb...az enyémmel, azzal meg má hagy legyen.
Adversus solem ne loquitor
elég hülye kérdés de van vmi különbség chipelés és flashelés között?
Ma ismét egy gyors és pontos vásárlást bonyolítottam le Iceakos-sal!!😊
Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Hello
Az élet kevés ahhoz,hogy kiizzadjuk magunkból azt a rabszolgát amivé az iskola tett!!
Írj már 1 olyan esetet is, hogy valaki itt istenítette a boxot (vagy akár a MS-ot), légyszi.
Ha annyira de nagyon szar ez a MS, akkor miért is vettél boxot? Talán nincs konkurencia? Jaa, hogy arra nem lehet warezolni? Bocs... Pedig abba (ha jól tudom) olyan vinyót hegesztesz, amilyet nem szégyellsz.
Ha jól tévedek, akkor te is kifizetted a goldot, hiszen szép aranyszínben virítasz itt, nem? Az is pofátlan lehúzás (kamuszolgáltatások). Mégis megvesszük, mert neten játszani jó. Még akkor is, ha ez Sonyéknál ingyér van. Pécén is ingyér van. Arra warez is van, ráadásul abba is olyan vinyót raksz, amilyet akarsz. Miért nem játszol azzal?
Amikor megvetted, már akkor tudtad, hogy minden box-széria hibás. Igen, ez a MS hibája. És engem totálisan hidegen hagy. Hadd ne kelljen már folyton az emiatti vergõdésedet olvasni.
Xbox Live gamertag: kilencnad
Nekem is boxom van miért,mert...Mivel jelenleg nagyon más lehetõség nincs,és IGEN itt lehet aztmondani,hogy ez is nekik köszönhetõ.
"Itten olyan magasságokban megy a szürkeállomány szétosztogatása, amihez nem tudok hozzákotkodálni"
Pedig a normális vélemény csere itt kezdõdik ,nem az anyázásnál.Meg a másik leugatásánál,mert máshogy vélekedik.
VIVA BOX!!!
Amit itt is van a bannerban, azt a gombot nyomod meg és ott mutatja, csak nemtom mi a neve a menünek.<#gonosz1>#gonosz1>
CSICSKA JÁTÉK A CODBO.;DD
mi itt így beszélunk.olyan szavakat tudnák neked mondani amiket megsem értenél😄
itt keverjuk a szlovák és a magyar szavakat persze nem mindet magyarul beszélunk de néha becsuszik néhány szlovák szo is mert így vagyunk megszokva<#vigyor>#vigyor>
PSN ID:misi2mezei
#71823 <#nezze>#nezze>
-tRs-Landor
tudod felkapcsolom!
PSN ID:misi2mezei
Itten olyan magasságokban megy a szürkeállomány szétosztogatása, amihez nem tudok hozzákotkodálni.
Moslék, dagonyázás, merõkanál, genny, behány, abszurdisztán (a galambtöke meg a Quasimodo hogy maradt ki...)?
Inkább aludj még pár évet. Majd szolunk ha kijön egy tökéletes konzol és a valosággal összetéveszthetö program.<#vigyor>#vigyor>
szerintetek az xbox360 ra 2014 ben lesz még kiadva játék ???
ha nem lenne válság már 2010 ben ki adták volna a 720 at !!
és akkor a nekünk reszeltek ...
Mit jelent, hogy "felcsukod"?
Xbox Live gamertag: kilencnad
azt jelzni,hogy lemerult az elem(korbe-korbe forog a fény rajta)de amikor meg felcsukom 3 csík még van a elemen ha megnézem!
miért lehet?
PSN ID:misi2mezei
Itten olyan magasságokban megy a szürkeállomány szétosztogatása, amihez nem tudok hozzákotkodálni.
Lekvárospalacsinta, windows, pécé, autóipar vörzusz XBOX (a nõk meg a foci hogy maradt ki...)?
Az álomvilágból végre felébredve a fényre, olyan bizonytalanná váltam, lássukcsak jól értem-e:
A pécéimen windows(is) fut, autóm is van, palacsintát is eszek, az MS is profitot szeretne...ööö...akkor az xbox jó, a forza3 pedig csodálatos(grafikailag). Asszem ez így helyes.
Megvéve.
Adversus solem ne loquitor
Ez az "utáljuk az MS"-t téma úgy 10 éve még divat volt, de az már régen volt...
Minek vettél Xboxot akkor? Minek van PC-d, minek használsz Windowst?
Az MS egy cég aki a maximális profitra törekszik. Régóta nem cél az sehol (sajnos...) hogy tartós, megbízható terméket gyártsanak. Se autóiparban se máshol.
Az meg, hogy az MS-nek nem tetszik ha licensz nélkül gyártják a gépükhöz a memóriakártyát? Bmeg...
Neked tetszene ha kitalálnál valamit, amihez árulnál kiegészítõket (amennyire lehet mindõségit) majd a kínaiak elárasztanák ugyanazzal a piacot csak fele áron mindezt úgy, hogy neked semmi hasznod belõle?
Ébredjetek már fel emberek! Álomvilágban éltek!
Asrock E3G3, i5 2500k, 16GB DDR3, Sapphire R9 280X Vapor-X, ASUS Xonar D1, Win7 64bit
Ha Bill Gates nem lenne akkor más írt volna operációs rendszert- talán jobbat. Talán stabilabb konzolt is.
Bár így is jelenleg boxra a legjobb a játékkínálat és a LIVE.
- Fujj de szar ez a lekváros palacsinta, na kérek még a lekvárosból...fujj ez okádék...akkor most a lekvárosból kérek....fujj ez baromi rossz....most akkor megkostolom a...lekvárosat.....ááá vazzz asszem beteg lettem töle.....na akkor többet nem eszem túrósat....hanem csak lekvárosat. <#idiota>#idiota>
Gyerekek ha nem lenne Bill Gates, nem lenne Microsoft, nem lenne PC-tek. És talán még MAC gép sem lenne. És most ugrálhatnátok a Wii-ccel vagy PS3-at porolgathatnátok várva a megjelenö szinvonalas gémeket rá.
<#sniffles>#sniffles>
Kérdezd meg a warezolós cimbijeidet minket hagyjál békén!
Bogyi007 a legtitkosabb titkosügynök, a titkát sosem tudhatod meg, akik megtudták már nem tudják elmondani....
És ez csak a hardver. Az utóbbi idõk felhozatala alapján (ODST, Forza3 hogy csak a húzócímeket mondjam) ugyanez tettenérhetõ a szoftvervonalon is. Az MS nem buta, nem geci, még csak le sem húz. Pusztán kiszolgálja a töbsség ígényét, ami itt, ebben a totyikban is látható:
redmond felõl zúditják a moslékot felétek, és gyermeki vigyorral a képeteken dagonyáztok és pancsikoltok benne, és amikor bebasznak a forza3-at (ami grafikailag csodálatos - ezt itt olvastam 😊 ), akkor még repetát is kértek, és betoljátok merõkanállal.
Mi a gennynek csinálna bárki jobbat bármibõl is? Legyen rajta MS matrcia, az már jó, a vásárlóközönség majd önként és dalolva racionalizálja. Elértük a kritikus tömeget, mûködik a rendszer.
Asszem nekem ott szakadt el a cérna, amikor valaki itt behányta, hogy bantulandon azért nincs live, mert DRÁGA üzemeltetni. Azóta nincs több kérdésem 😊
Adversus solem ne loquitor
Mellesleg visszaolvasva 1 nap hozzászólásait a felsorolt konzolboltok közül jó, ha 1 helyen korrektek. A többi mind lehúzós, boxot csavarhúzóval szétfeszítõ, csavarokat kilopkodó, kopott lézerfejeket postázó, telefonban fenyegetõzõ cég. Nem kellene ajánlgatni õket. <#beka2>#beka2>
Az gáz, hogy unokatesom elsõ generációs boxa mai napig hibátlanul üzemel?
https://hotshu.wordpress.com/
vegyem fenyegetésnek!
<#vigyor>#vigyor>
Attol nekem rosz lesz?
Irj 1 dolgot,hogy mivel sértettem meg a forum szabályt.Mert az ,hogy nem szivleltek és még is beirok nem az!!!<#vigyor>#vigyor>
Köszi nem szeretném azt elérni,fõleg nem ugy ahogy õk tették,valahogy nem szeretném,hogy a vagyonom felét elvegyék a "tiszta" üzletpolitikám miatt.1 rohadt termékük sincs amire nyugodt szivel azt lehetne mondani hogy kiválló!Akkor???
Tehát hozom a formám igen szokás szerint mégha fájdalmas is számotokra.
A TV-k közül én a FullHD-t venném meg, de ha te nem használod ki a 1080-at, akkor fölösleges és elég a HD Ready is.
Nemrégiben vásároltam egy 360-as gépet, és szeretném kicsit fejleszteni...
Vennék bele egy vinyót,de érdemes egyátalán? Nézegettem az árakat, a 20Gb-osnak nem sok értelmét látom, a 60Gb-os meg a 120Gb-os között pedig alig van különbség árban. Marad tehát a 120Gb-os, ami 20e Ft.
Az lenne a kérdésem mire lehet használni a vinyót?
A játékállásaim bõven elférnek a memória kártyámon.Halottam van arra lehetõség, hogy a játékot felpakolom a vinyóra, és onnan futtatom, ez egészen jól hangzik. Ha másra nem használnám érdemes e ezért kiadni egy húszast?
Másik kérdés. Most egy sima 55cm-es Tv-vel használom, de szeretném lecserélni. (Nem tehetek mást, a box igényli az újat) 😊
Kb. 130e Ft-ot szánnék a TV-re, és két opció van:
1. Egy 82cm-es FULL HD-s készülék vagy
2. egy nagyobb HD READY-s tv.
A méretet válasszam, vagy a nagyobb felbontást?
Igazából az érdekelne lényeges e a különbség a két felbontás között, vagy elhanyagolható, mert akkor inkább a nagyobb mellett döntenék.
THX!
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Sebaj, legalább tovább érik a ban. <#hehe>#hehe>
Neki és (szellemi-)társának Miley Cyrus-nak csak annyit, hogy ha csak fele odáig eljutnak mint a Microsoft, akkor majd fikázhatják...
de MS-re vonatkozik igen az igaz.
nem érdekel. az õ konzoljuk tetszik nekem. azon játszom.arra vannak kifejezetten jó játékok. azon a legjobb az online. fizetni kell és? megfizetem, megéri. jó elfoglaltság. csak ezért is azt MS-t szeretem. Sony/nintendo kilõve. PC-n nem játszom.
>>>>>>>Mintha magamat látnám xD
Amúgy tudom, hogy csak a pénz csak a pénz, mai világban mindenkinek a pénz és a csalás a cél azt kész...
Amúgy tényleg azt kéne csinálni, összedobni egy kis pénzt, venni egy arcadeot, szétbaszni, egy szép üzentet írni és elküldeni nekik<#mf1>#mf1>
3led, exy kodok, stb.. az egész ms egy fos ahogy van.
És csak a pénz érdekli, jo ez neki hogy felbassza az ember agyát.
Hogyha ez a boxom beszarik szétqrom a picsába, és elküldöm nekik.
CSICSKA JÁTÉK A CODBO.;DD
és hiáa warezolják le mert attol még jon nekik a pénz és nem veszteséges az xbox gyártása!meg persze vannak akik nem flashelik és még azoktol is jon a pénz a játékokbol!
és szerintetek vajon miért lett olyan már a LIVE,hogy nem a gépet banolják hanem csak az accot?azért,hogyha bannolnak 1 flashest akkor ujra regizzen és megint vegye az MS pontot meg a elofizetést...
mellesleg játszik itt valaki GH 5 el?😄nekem pénteken jon meg majd ha valaki akar játszhatnánk ha belejottem😛csak irjon PM et!
PSN ID:misi2mezei
A 2. bekezdésre ennyit: MAGYARok vagyunk
Adják ki hibásan leszarom. Ha elromlik megjavíttatom velük.
Amugy meg rólam mindenki azt mond amit akar max röhögök az egészen.Én amugy se azért járok erre a forumra,hogy barátokat szerezzek.De ezen a forumon leginkább semmit nem lehet csinálni,se kérdezni,se informáciot megosztani.Kérdésekre 1böl megy az anyázás max a sablon kérdésekre nem,kábel,monitor és társai azokra JÓ esetben,hogy "bazz olvass vissza".
Információ megosztásrol meg jobb nem beszélni,hogy mi történik.
Tehát akkor Én vagyok unalmas,mert olyan boxhoz,livehez tartozó témákat dobok fel ami még itt nem volt!?LOL
Prody a gond ott kezdõdik,hogy latolgatnod kel,mikor szarik be a géped,(mert fog)és ezt úgy,hogy 1 ugymond EKKORA cég adta ki tudatosan a keze közül immár 5. éve hibássan.
Tehát,ha nekem az a véleményem,hogy ms fos akkor,arra van okom,mégha másnak erröl más a véleménye is.
És akkor ha lúd legyen kövér
bannn
Persze ebböl megint nem azt kell kivenni,hogy MS-t csak a pénz érdekli.
Csupán a máltai szeretet miatt nem a gépek mennek kukába,hanem az acount.Nehogy szegény user ne tudjon ujra reggelni és az elbukot live miatt ujat venni.+ Pont leszarják a WAREZT magasrol annyira meginditó ez a gesztus<#vigyor0>#vigyor0>
Ha eredeti, akkor kevés az esélye h romlik, persze ha nem bas*tak át valahol...
Figyelj 4 év után romoljon el tõlem leszarom, veszek újat és jobbat. És nem érdekel, hogy 4 év után elromlik, az van bennem akkor, hogy milyen régi...
De ha mondjuk 1-2 év után romlik el, vagy pár hónap alatt, akkor gáz van. Vagyis annyira nem, mert megcsinálja MS.
Vagy igen, elviszem szervizbe megcsináltatni, vagy eladom szarul (persze olcsóbban) és veszek egy nagyobbat. Bár 4év után lehet, hogy nem is Xboxoznék már.
Lehet h naiv vagyok, de bennem az van, hogy úgysem romlik el, mert eredeti és MS. Másnál is így vagyok.
DE ha mondjuk holnap elromlana, mert ezt így leírtam ide mindenki elé (tehát a szerencsémen múlik), sztem olyan ideges lennék hogy széttörnék mindent a picsába
Akkor viheted a szervizbe pénzért, ennyi.
CSICSKA JÁTÉK A CODBO.;DD