35
  • Pheel
    #35
    "Ezért fontos anyagilag támogatni a kisebb szolgáltatókat"
    És akkor gondolom ezért dotálja kedvenc SZAKÉRTŐ kormányunk a Fatávot. :(
  • valaé valaé ná
    #34
    "Látom szelektíven olvasol. Freestart, Kiwi. Ezek INGYENES szolgáltatók voltak, de ugyanúgy kellett csengetni a hívásért, mint most."

    Én nem olvasok szelektíven, én megéltem ezeket a dolgokat. A fent említett két szolgáltató döglődött (az egyik meg is döglött), nem lehetett becsatlakozni és félóránként vagy óránként bontott, tehát lőttek a matáv kedvezménynek.
    Azóta a freestart használható lett, meg még vagy 4-5 jött hozzá. Én ezeket értem ingyennet alatt.

    "Vagy valamelyik olcsóbb broadband előfizu, akár korlátosan is. Sőt! Még a GPRS Net is, hiszen legalább nem helyhez kötött és nem kell előfizetési díjat is fizetni a Fatávnak, mint az ingyennetnél. INGYENnet, nevetséges még a neve is... :("

    Már ne haragudj de a dialup-ról beszéltünk.
    A matávot és az összes monopol szolgáltatót el kéne már felejteni a francba. Csak sajnos nem lehet. Mert kis hazánkban nem éri meg kiépíteni a hálózatokat részint tőkehiány részint a tömeges érdeklődés hiánya miatt. Ezért fontos anyagilag támogatni a kisebb szolgáltatókat. Hogy ne csak a multik szolgáltassanak, mert akkor sose lesz olcsóbb.
  • Pheel
    #33
    "Nyugatról beszélsz és már csak egy országba tudsz kapaszkodni"
    Egy országot hoztam fel példaként, mert mindenáron példát akartál. Ez azért közel sem ugyanaz. A te kezed sem törik le, ha beírod google-nak, hogy dialup unlimited price.

    "De a díjmegosztás miatt van viszont normális ingyen internet. Azelőtt meg az nem volt."
    Látom szelektíven olvasol. Freestart, Kiwi. Ezek INGYENES szolgáltatók voltak, de ugyanúgy kellett csengetni a hívásért, mint most.

    "Aki ma nem letölteni akar, annak előnyösebb az ingyennet."
    Vagy valamelyik olcsóbb broadband előfizu, akár korlátosan is. Sőt! Még a GPRS Net is, hiszen legalább nem helyhez kötött és nem kell előfizetési díjat is fizetni a Fatávnak, mint az ingyennetnél. INGYENnet, nevetséges még a neve is... :(
  • valaé valaé ná
    #32
    Én belekötni ? Nyugatról beszélsz és már csak egy országba tudsz kapaszkodni. Van ott egyáltalán díjmegosztási törvény ?
    Te nem érted meg, hogy a díjmegosztás miatt szűnt meg az általány. De ehhez a politikának semmi köze nincs, mert a matáv mint magáncég csinál baromságokat.
    De a díjmegosztás miatt van viszont normális ingyen internet. Azelőtt meg az nem volt.
    Havi 4 rugót perkáltunk az internetszolgáltatónak, 4500-öt a matávnak a bagolyinternetért, meg kétezervalahányszáz volt a telefonelőfizetés.
    Ezt sírod vissza ? Én nem.
    Aki ma nem letölteni akar, annak előnyösebb az ingyennet. Legalábbis annál ami volt.
  • Pheel
    #31
    Elnéztem, az tényleg kábeles, de ez nem az és még olcsóbb is :-P
    http://www.aol.co.uk/products/anytime/index.html

    "Amúgy az előbb még nem számított az ár, mostmeg hirtelen igen"
    Nem, most sem számít jobban az ár, csak már nagyon nem tudsz mibe belekötni...
  • valaé valaé ná
    #30
    Ha jól látom ez egyrészt kábeles dolog (mint az UPC), másrészt csúcsidőn kívül korlátlan a beszélgetés.

    Amúgy az előbb még nem számított az ár, mostmeg hirtelen igen.
  • Pheel
    #29
    http://www.home.ntl.com/invt/phoneandsurf

    Phone & Surf - £30.99 per month

    11000 HUF és korlátlan beszélgetés is van benne. Talán másfél perc alatt találtam?

    Hozzátenném, hogy Magyarország nagyobb részén ma SINCS szélessáv lehetőség elfogadható áron...
  • Pheel
    #28
    Nem az ára a lényeges, hanem a tény, hogy lehetséges. És lehetséges volt akkor is, amikor nálunk mindenkinek volt. BTW EU-s rendelkezés szabályozza és a mindenkori korlátlan nethez képest alakul az ára, az alapján, hogy mennyivel kisebb sávszélességet nyújt.
  • valaé valaé ná
    #27
    Akkor egy linket légyszi, főleg az áráról meg az összköltségről.
    Az ADSL-el is sokan dobálóztak, hogy mennyivel olcsóbb nyugaton, oszt kiderült hogy nem is annyira, ha minden költséget belevesznek.
  • Pheel
    #26
    "Tőlünk nyugatabbra sokminden másképp van. De ilyen általány nem volt sehol ny-európában az biztos"
    Nagy Britanniában létező dolog volt és ma is az, pedig az eléggé nyugat Európa vagy mi.
  • valaé valaé ná
    #25
    Hát hiába, mióta meghalt Kádár, már nem jó a népnek
  • valaé valaé ná
    #24
    Azoknak meg vegyél te.
  • atlagember
    #23
    Szerintem meg az ilyen hülye politikusoké a jövő, a népé meg a múlt, meg a sz.r.
  • Punkerwork
    #22
    nem érted a lényeget, a legtöbb esetben azoknak akiknek tényleg kéne a támogatás nem tudják az adóból visszaigényelni.
  • valaé valaé ná
    #21
    Persze, persze. Gonoszság volt ezt kitalálni. Egyenesen megakadályozta, hogy a kisgyermekek géphez jussanak. Ott sírtak szegények a boltok előtt.
  • Punkerwork
    #20
    te hány sulinetes gépet adtál el? hány ember volt bent nálad a boltban decemberben hogy mindegy mit csak adjál neki valami cuccot hogy az adót leírhassa, pont azok nem kaptak ebből se semmit akiknek legjobban kellett volna, 1-2 fejes cég megszedte magát és annyi, mert a cuccok drágábbak de a kiskereknek kevesebb a haszna a sulineten.
  • valaé valaé ná
    #19
    Tőlünk nyugatabbra sokminden másképp van. De ilyen általány nem volt sehol ny-európában az biztos. A német felhasználók Mo-al példálóztak, hogy itt fél euróért lehet nyomni egész éjszaka.
    Én emlékszem, hogy a Matáv kézzel-lábbal tiltakozott a díjmegosztási rendelet EBBEN A FORMÁBAN történő megvalósítása ellen, fenyegetőzött, majd be is váltotta a a fenyegetését. Ehhez a mostani kormánynak az égvilágon semmi köze nem volt. Az előzőnek, meg annyi hogy nem egyeztetett kellőképpen a piaci szereplőkkel.
    Akkor nagyon haragudtam sokakkal együtt a matávra, nem értettem, hogy miért olyan hülye egy cég, hogy maga alatt vágja a fát a mobiltelefonok korában.
    Meg is szívták, mert egy csomóan megtartották volna emiatt a vezetékes telefonjukat.
  • valaé valaé ná
    #18
    "Kétségkívül azóta van mindenkinek digitális fényképezőgépe és százezres videokártyája...
    "

    Kétségkívül, kétségkívül. Hány sulinetes számítógépet adtak el ? Ezek azért megvannak valahol.
  • Pheel
    #17
    "Az díjmegosztási rendelet miatt, amit az előző ciklusbasn hoztak"
    Érdekes, hogy tőlünk nyugatabbra a díjmegosztás és a korlátlan dialup megfér egymás mellett. Talán nem kellene minden maszlagot bevenni.

    "De ugyanakkor ez tette lehetővé az ingyen internetet"
    Freestart? Kiwi? Megfértek a mindenkinek mellett. Valahogy olcsóbb volt a mindenkinek mindenkinettel, mint ezek az INGYENES dolgok manapság.
  • valaé valaé ná
    #16
    Igen ? Akkor arra is emlékszel, hogy miért történt az általánydíj megszüntetése a matáv részéről.
    Az díjmegosztási rendelet miatt, amit az előző ciklusbasn hoztak.
    De ugyanakkor ez tette lehetővé az ingyen internetet, ami mégiscsak némileg igazságosabb piaci helyzetet teremtett az internetszolgáltatóknál, mint az előző totális matáv monopólium.
  • Pheel
    #15
    "Anyagilag támogatták a szélessáv-beruházásokat"
    EU-s pénzekből - tegyük hozzá...

    "Aztán ott van a Sulinet express. Nem tudom tett e valaha valaki is annyit a honi számítástechnikáért mint ezek"
    Kétségkívül azóta van mindenkinek digitális fényképezőgépe és százezres videokártyája...
  • valaé valaé ná
    #14
    Lehet, hogy te nem érzel különbséget, de attól még van. Anyagilag támogatták a szélessáv-beruházásokat, nem csak pofáztak mint a többiek.
    Tudom hogy ez sem túl sok, de a nullánál, ami az edigi gyakorlat volt mégis csak több.
    Aztán ott van a Sulinet express. Nem tudom tett e valaha valaki is annyit a honi számítástechnikáért mint ezek. De ez már olyan természetes, hogy nem is emlékszünk, főleg, ha nem döngetik a mellüket egyfolytában.
  • Pheel
    #13
    "remélem már nem sokáig lesz ebben a pozicioban!"
    Már alig több, mint egy éve lehet hátra ;-)

    "Tulajdonképpen mi is a baj vele ?
    Hogy elődjeivel ellentétben támogatja a szélessáv elterjesztését ? Ráadásul nemcsak szóban ?"
    Én még emlékszem ám arra is, amikor hagyták megszüntetni a mindenkinek kedvezményt két és fél éve, aztán pedig pénzelték a Matávot a korlátos dialup-ért.

    " már ők(UPC) a piac döntő többségének tulajdonosai, és a Matáv igazából feladta ezt a terjeszkedési vonalat "
    Nekem MatávKábelem van, nem úgy néz ki, mintha feladták volna.
  • kicsizoz
    #12
    Azt sugallja a cikk címe, hogy Kálmán szerint a koax (nem tudom hogy kell leírni, ciki) kábelé a telefonia jövője, ez így egy nagy marhaság, miért pont a jeltovábbító közeg lenne bárminek is a jövője, ez egy (szinte) elhanyagolható eleme az egésznek. Bár mint mondottam inkább a cikkíró a ludas a történetben, mert a cikkben ezt nem látom viszont..
    Másik, éppen a UPC volt amelyik azért harcolt annakidején, hogy legyen korlát a kábelTV piacon, mert attól tartott, hogy a Matáv gyorsabban terjeszkedik mint ő. Erre most itt jópofiznak, hogy mekkora előrelépés lesz a korlát eltörlése, miután már ők a piac döntő többségének tulajdonosai, és a Matáv igazából feladta ezt a terjeszkedési vonalat :))
    Erre mondom, hogy Kálmán cumizza a F...t ahol csak lehet, de tuti anyagilag megéri neki :)
    Nem érzek különbséget az elődeihez képest, nem látom a marketing szerű működésről áttért volna a minisztérium a fejlődési pályára... Persze nem látok mindent, csak az ilyen cégszponzorált hirdetések húznak fel, amihez politikus a nevét adja, mikozben mindenki tudja, hogy a zsebében már ott a boriték, azért vigyorog ilyen lelkesen.. :)
  • kicsizoz
    #11
    Én igyekeztem támasztani is....
  • dshk
    #10
    jóemberek, ha valamit fikázni akartok, akkor nem árt egy két (de legalább egy :) ) érvvel alátámasztani azt ami olyan nagyon ki akar jönni a szátokból, különben csak magatokat járatjátok le, de nagyon.
  • valaé valaé ná
    #9
    Tulajdonképpen mi is a baj vele ?
    Hogy elődjeivel ellentétben támogatja a szélessáv elterjesztését ? Ráadásul nemcsak szóban ?
    Lehet, hogy pont ezért hülye. Disznók elé gyöngyöt.
  • eperg
    #8
    azt kellett volna kitenni az ablakba, hogy ez a pöcs mennyi pénzt kapott az upc-töl ezért a vélemény nyilvánitásért.
    kicsizoznak van igaza, a magához valo esze azért megvan. tudja, hogy hol mit kell mondani :D
    remélem már nem sokáig lesz ebben a pozicioban!
  • kicsizoz
    #7
    Mégegyszer elolvasva a cikket inkább a címe a hülyeség, amit utána írnak az kb rendbe van, szóval inkább megint a szerző volt a pöcs :)
  • kicsizoz
    #6
    pemga: nem teljesen van igazad, mert ip telefon és a közeg amin közlekedik az adat nincs szoros összefüggésben. Az lehet rézvezeték, TV kábel, rádióhullám... Ez a Kálmán egy pöcs... ennyi.
    Ha a Matávnál lett volna azt mondta volna, hogy az ADSL a jövő, ha a PanTel-nél, akkor a IP telefon... stb. most épp a UPC-nél járt. Turnézik a cégek között miközbe hülyeségeket mond, mert amit a szájába adnak, azt nem érti teljesen szegény :)
  • pemga
    #5
    Azért nem mond akkora hülyeséget. Vezetékes telefont elsősorban nem a lakosság használ, hanem a hivatalok, cégek, akik gyakran telefonálnak külföldre is. (El tudom képzelni, hogy Brüsszel felé mennyi lehet a napi hívás egy minisztériumból, vagy egy multinak az anyavállalata felé.) Ha erre rápaszírozod a video-konferencia lehetőséget is, akkor máris nyertél. Ugyanis mi ennek az alternatívája? A bérelt vonal, az egyik létező legdrágább szolgáltatás. (Vannak cégek akik nem vállalják be, hogy interneten nyomják át a belső hálójukat VPN-el. Nomeg itt ha kiesik a szolgáltatás, akkor azért keményen ráverik a szolgáltatóra, ezt egy internetnél nem tudod megtenni. Internetphone-októl hasonló okok miatt ódzkodnak. Aztán persze lehet, hogy ez meg fog változni.

    Szóval egy cégnek vezetékes teló helyett ez teljesen ok alternatíva még jópár évig. Magánemberként meg skype-olj :).
  • Sliders
    #4
    Ekkora lámát! Remélem sokan kinevetik szegényt, mindegy idáig sem volt ez a kormány valami nagy lófütty, továbbra sem várok semmi értelmeset tőlük.
  • Mike at home
    #3
    nem tudom miert, de nalunk mindig vmi idiotat valasztanak informatikai miniszternek
  • Béla bácsi
    #2
    Hát nem tudom... Mond ez az ember érdekes dolgokat...
  • ThomasTheKoRner
    #1

    Na.... ne hazuggyá