20430


F.A.Q

WAREZ-RULEZ ügyeket privátban intézzétek! Frissített FAQ!
  • SaGa Jr
    #5590
    Elnézést a Floodért.

    Na a biznisz komoly beindításához baromi sok pénz kellhet (itt most több milláról van szó). Nem árt ugye egy állomás, ami elég komoly pénzösszegeket igényel. Többszázezres kategória. Aztán vagy saját TL hajó kell ami kitelepíti nekünk (tízmillás kategória), vagy fel kell bérelni egyet (ez olcsóbb). A TL hajót bedokkoltatjuk a hajógyárba, ott megvesszük bele az állomásunkat és mehetünk is a kihelyezés helyszínére felügyelni a kirakodást. Saját hajónak megmondjuk hová menjen, a bérelt hajónak meg a kapitányát felhívjuk a komrendszeren keresztül és megadjuk számára az instrukciókat.

    HA a megadott helyen van a TL hajó, akkor parancsba kaphatja a rakd ki az állomás utasítást. Ekkor lehet beállítani hová kerüljön a cucc.

    Amint a kihelyezés megtörtént, dokkoljunk be az állomásunkra. Itt a szükséges alapanyagokat már be is lehet tenni, megadni hogy menyiért vegyen alapanyagot és mennyiért kínálja eladásra a kész terméket. Eztán ha nem túl kelendő árut gyártunk, akkor érdemes bázisul kijelölni az állomást egy teherhajónknak (TS, de egy TP is elég), hogy adogassa el a benne lévő cuccokat.
    Ha jól állítottuk be az árakat (kicsit az átlag felett vesszük az alapanyagokat és átlagos értéken vagy éppen az alatt megy ki a késztermék) Akkor nekünk csak az eladással kell foglalkozni, az alapanyagot hozzák majd az NPC kereskedők.

    Ja és nem árt némi pénzmagot biztosítani az állomásnak.

    Én kezdetnek egy SPP-t javaslok. Nem is drága (olyan fél milla fölött már vehető ilyen állomás) és mindig kell az energiacella mindenhol. Az Argon rendszerekben akad nem egy olyan hely, ahol van crystal Fab és Silicon Mine is egy helyen, de a környéken nincs SPP. Azaz az energiára mindig szükség lesz. Beállítasz olyan 50-100000 kreditet az állomásnak pénzmagként és kiadod ukázba, hogy a 100K feletti összeget passzolja át neked azonnal. Aztán mehet is a dolog.

    SPP-re még nagyon jó helyek vannak a Boron rendszerekben (zabálják az energiacellát) illetve a Split központ (Family Pride) környéke is nagyon szegény SPP-kben, de gyár meg van rengeteg és Crystal Fab is akad, így az alapanyag is megoldott. Ja és náluk alapból vehető a közepesnél nagyobb méretű SPP is.

    A legkisebb SPP (M kategória), 660 körüli kristállyal már dugig van töltve és abból jó ideig tud gyártani elég jó ütemben cellákat. Az egyel nagyobb változatban már bőven 1000 feletti az alapanyagkészlet felhalmozásának lehetősége és rengeteg cella fér el a késztermék helyén. Az XL meg természetesen az abszolút legnagyobb.

    Aztán ha megvan az első állomás, akkor lehet szépen bővítgetni ha valaki akar komplexumokat kreálni és meg akarja spórolni a hajókon történő szállítgatást, vagy esetleg más helyeken is felhúzni az igényelt telepeket.

    Az tény, hogy a különböző Traderek nagyobb hasznot hoznak, főleg ha többen vannak, de lesznek hiánycikkekként szereplő termékek, amiket ha meg akarunk szerezni, bizony a legegyszerűbb nekünk magunknak legyártani, ehhez meg komplexumok de legalábis sok sok állomás szükségeltetik.
  • goyo2
    #5589
    Tedd be a reverse engeneering queue-ba a hajót, és szétszedi neked, utána lesz blueprint-ed abból is.

  • SaGa Jr
    #5588
    EGy kérdés a saját HQ-ban hajót gyártogatókhoz. Pontosan miként is megy ez a dolog? Megszereztem a HQ-t. Alapban a Buster tervei vannak benn. Többit gondolom BBS-en lehet majd venni, de eddig csak a Terran hajókhoz szükséges cuccokat kínálták megvételre, ahhoz meg nincs elegendő besorolásom (ez nem tudom mit jelent).

    A bedokkolt hajók meg alapból a reverse engineering részlegbe kerülnek, ahonnan ha akarom kivehetem őket, de ez mire való? Hogyan tudom lekoppintani a bedokkolt gépeket?
  • SaGa Jr
    #5587
    Nem kell a regisztrációs kód a letöltésekhez. Ahhoz elég csak simán regelni az oldalon és ennyi. Ha beírod a regisztrációs kódját a játéknak, akkor némi extra infót kapsz majd de ennyi.
    Ha meg mégis kell a regiszter kód, akkor írj a magyar terjesztőnek (SevenM). Ott van a címük és a telefonszámuk a tokban mellékelt ismertetőben és a lefordított manualban a DVD-n.
  • erdos
    #5586
    Ha ilyen jó ez az új mód akkor elkezdem előlről,megveszem eredetiben és viszlát flottácskám. Vazze, pedig a 10 titán 5 kolosszus fullon,meg a temérdek hajó, kár érte, jól mutattak együtt....
    meg az összes xenon szektor kitakarítva....
  • achime
    #5585
    Ja és még 1 kérds a teladiak mért nem engednek dokkolni vajon?
    Pedig friendben vagyunk!
  • achime
    #5584
    hello nem tudja valaki hogy ha fel rakom a DDRS update-et akkor az összes hajót átírja vagy az eddigi hajók mellé rak még be plusszokat?
  • DeviloftheHell
    #5583
    én game nélkül regeltem :D az egosoft oldalán aztán töltöm ami megtetszik
  • team3
    #5582
    Basszus.. Eszem megall... Megvettem a gamat, mert tetszik, hogy jokat nyomjak vele, es hogy tamogassam a gyartot, erre nincs kod a tokban, sem a lemezem sem a manualban. Nem tudom regisztralni, igy nincs sem bonus material, sem cockpit mod... fakkkk

    jofiu vagyok, megveszem, es jol megszivom... bazzeee
    Nekem is CDgalaxisos van es a tokon 1.4-van irva a DVD-n meg 2.0.1 van...
  • mrzed
    #5581
    Hogy ne unatkozzatok, még egy kis adat:
    Talán érdemes hajógyártással is bizniszelni...
    A vételár 45%-ból megépíthető egy hajó, ha jó helyen adod el, akkor 60%-t kapod a vételárnak. Egy buster-en lehet fogni kb 40-50e creditet.
  • DeviloftheHell
    #5580
    én ugy csinálomm hogy mivel ugy is általam tetszö raktár értéke van mindennek kivéve a HQ nak mert nem hajlando modositan ihiába irtam át..
    igy ott van dokkolva kb 10 ts hajo és mindegyiken más más nyersanyag van van amin több féle ési meg TL hajo amit fö raktárnak használok
  • DeviloftheHell
    #5579
    találtam azoknak egy kis segitséget akik keresi ka 2.0 ás verzioban a két uj sectort :D
    http://www.elite-games.ru/images/x3/maps/x3map_eng_sp_venom.gif
  • mrzed
    #5578
    A HQ hajógyártását nézegetve feltünt, hogy minden hajóhoz egyforma arányban szükséges a nyersanyag. Tehát nyersanyag*helyfoglalás összegezve az alábbiakat kaptam:
    Energy cell: 44,6%
    Teladium: 5,5%
    Colt Rhimes: 0,7%
    Rasta Oil: 5,1%
    Ore: 14,5%
    Silicon: 24%
    Crystal: 1,4%
    Quantum tube: 1,8%
    Micro chip: 0,7%
    Computer component: 0,4%

    A fenti logikával számolgatva az alábbiak szerint érdemes feltölteni nyersanyaggal a HQ-t:
    Energy cell: 223000
    Teladium: 5500
    Colt Rhimes: 1750
    Rasta Oil: 4250
    Ore: 9062
    Silicon: 6666
    Crystal: 1750
    Quantum tube: 1800
    Micro chip: 1750
    Computer component: 2000

    Természetesen a számítások kerekített értékeit pötyörésztem be, úgyhogy senki ne várja, hogy hajszál pontosak legyenek :)
  • bigapó
    #5577
    össze tudnád adni sacperkábé, hogy mennyibe kerül beindítani, egy ilyet?
    tudom, hogy UT-k jobban hoznak a konyhára, de azért jó lenne tudni.
  • BladeW
    #5576
    A banyaszattal kapcsolatban kerdeznem: probalta valaki a a mobil banyaszatot? Mennyire éri meg?
  • Amaro
    #5575
    Üdv. Épp ideje, már úgyis hiányoltalak, össze kéne ollóznom néhány új cikket a leendő értekezéseidből
  • kisviku
    #5574
    Amúgy szép jó napot!

    Hát elég rég jártam erre, most kezd megint növekedni a vágy az X3-ra...hm, lehet, hogy vissza is rakom.Látom elég sok dolog változott, csomó új pecss és egyebek.Lehet, hogy lassacskán visszatérek, aztán osztom az észt újra meg újra
  • kisviku
    #5573
    Kicsit kései, nemde?
  • achime
    #5572
    oké köszi!!!
  • jano1
    #5571
    BBS-en tudtommal nem lehet,de nézz körbe a Teladiknál.Equipment Dockkokban keresd
  • achime
    #5570
    Hello BBS-en hol lehet venni best/sell softvert?
    Köszi
  • jano1
    #5569
    Nekem a németektől rendelt változat van, annak a hátulján ott a kód, bár regisztrálni így sem tudtam. Próbáld meg a „seven m.hu”-n megkérdezni, ők forgalmazzák.
  • SaGa Jr
    #5568
    Na meghozta a futár a progit. Ahogy elnézem ez nem az 1.4-esig viszi majd fel az update-eket, hanem a 2.0.0.1-ig. Legalábbis a tájékoztatók és fileok alapján (merthogy benne van a 2.0.0.1-es patch leírása is).

    Ellenben aki szintén megvette, megtalálta valahol a regisztrációs kódot? Elméletileg a manual végén (hátsó borítón) kéne legyen, de ugye csak pdf formátumban van fenn a DVD-n. Azon meg nincs szám, csak egy szép fehér négyzet kihagyva a beírandó számnak. A DVD tokban sem találtam sehol ilyesmit. Pedig ezt szeretném regisztrálni. Más esetleg ráakadt erre a kódra?
  • SaGa Jr
    #5567
    Equipment dockokban vehető a mineral scanner. Ráböksz egy aszteroidára és behívod az infó ablakot (i). Ekkor megmondja milyen nagy a yield-je. Minél nagyobb, annál több a kitermelhető cuccos. Kis yield-ű aszteroidára felesleges rápakolni nagy bányát (M felettit).

    Egy bánya működéséhez meg elég sok minden kell. Ha jól emlékszem kell nekik kaja, ruha, energiacella és ha ezek mind vannak megfelelő mennyiségben, na akkor indul el a kitermelés. Érdemes hozzárendelni hajókat a bányához (TS hajókat a raktér mérete és a szállítható cuccok mérete miatt). Egy mondjuk szigorúan beállítva alapanyag beszerzésre, egy meg mehet eladni a cuccokat.
    De erre az utóbbira (eladó) nem feltétlenül van szükség, ha engedélyezed a bányában az idegen hajók bedokkolását és egy elfogadható árat állítasz be eladási árnak. Ekkor venni és vinni fogják az NPC hajók is a cuccot, termelve a pénzt neked.
  • bigapó
    #5566
    hali!

    meséljetek már erről a bányászatról. azt tudom, hogy venni kell olyan szenzort amivel ki lehet deríteni, hogy milyen aszteroida van előttünk, de ott mit kell figyelni, hogy jól jövedelmezzen. aztán oda kell venni még szállítóhajót is, ráadásul XL-t, mert ugye az ore az olyanba fér el. a szilikon is ebbe fér bele? mi kell még ezeken kívül?
  • achime
    #5565
    Én most egy Szilicon bányával akarok kezdeni vajon jó ötlet?
  • Zombye
    #5564
    Vegyél egy Ore Mine M-t Argon Primeban!
    Az nem több fél millánál, asszem az a legolcsóbb gyár.

  • DeviloftheHell
    #5563
    én ezrével vadászok meg küldöm a hajokat kereskedni és játszadozom a xenon vadászatokkal :D márha éppen birja a jelenlegi videokari
  • SaGa Jr
    #5562
    Köszi. Ezt felejtettem ki, de már pótlás alatt van. Pedig marhára utálom az állomásokat, így nem tetszik, hogy erre vagyok kényszerítve. :-(
  • achime
    #5561
    Nekem mondod!!! 110 milla? Ufffffff
  • Amaro
    #5560
    Rendelkezned kell legalább egy saját állomással, és be fog jelentkezni.
    Micsoda mázlisták járnak ide, milliókat nyerni... Egyszer nyertem egy hajót, de ezek után mindenhol választok szelvényt.
  • achime
    #5559
    milyen számokat adtál meg?
  • Zombye
    #5558
    én eddig 2x nyertem, először 35, másodszor asszem kb 110 millát. Marhára meglepődtem, hogy mitől olyan "hosszú" a vagyonom.
  • achime
    #5557
    köszi
  • Zombye
    #5556
    Állomásokon a BBS-en.
  • achime
    #5555
    ???? Hol lehet lottózni???
  • SaGa Jr
    #5554
    Hali!

    Na egy ravasz fogós kérdésem lenne. Bala Gi aktiválja magát Custom Game-ben is vagy csak story módban hajlandó előkúszni?
    Jelenleg ugyanis custom game módban játszom, nyertem egyszer a lottón és van egy raklapnyi pénzem. A játékidő is jócskán túllépte már a 10 órát, sőt nagy nagy a barátság minden fajjal. Vajon mi kellene még neki hogy bejelentkezzen? Már ha egyáltalán szoti módon kívül is aktív?
  • fenris
    #5553
    Zombey!

    Nem CD-s, DVD. Megkérdeztem a boltban. De sajnos nem 2.0.1-es csak 1.4-ig tartalmazza a dolgokat. Lehettek volna annyira fertigek a krautok, hogy rátszeik a Bala Gi-t is. :o/ No nem baj, örüljünk, hogy van.
    Ezért én is beszerzem, meg legalább nem kell vacakolni annyit az 5 cd-vel. Apropó, nekem meg azt csinálja 1-2 hete a játék, hogy ha az új M7-el (paranid fregatt, vagy mi) akarok egy olyan rendszerbe beugrani, ahol van shipyard, akkor kivág. Hogyaza...
    Másnál volt már ilyen? Egyéblént hogy lehet hajót javítani a Player HQ-ban?

    Üdv:
    fenris
  • SaGa Jr
    #5552
    Egyesével befogtam az aknákat és ezáltal felkerültek a térképre. Onnantól meg már nem volt nehéz úgy manőverezni, hogy kikerüljem őket. A távolabb lévőket meg kilőttem. Ennyi a titka. Irányba állsz és elkezdesz ellenséget keresni/kijelölni. Így szépen be lehet fogni minden aknát egyesével. Amit egyszer befogtál , onnantól látható lesz a térképeden is.
  • achime
    #5551
    Hello a kérdésem az hogy Loomanch strat's Legacyban van egy mamba raider de nem lehet megközelíteni mert mindenhol aknák vannak. Ti hogy csináltátok meg? Köszi