Az Európai Bizottság a szoftverszabadalmak ellen van

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#15
A leköpésben mellesleg lelkesen részt vett a magyar kormány is, konkrétan a - nem tudok jobb szót - szolgalelkû igazságügy és a külügyminisztérium, akik a szemét írek helyett a nemzeti érdekeket képviselõ informatikai minisztériumot ugatták le. Az EU parlament jogi bizottságában a magyar EU képviselõk viszont tudomásom szerint pártállástól (szdsz, fidesz, mszp) függetlenül egységesen a szoftverszabadalmak ellen (pontosabban az újrakezdés mellett) voltak.
#14
patthelyzetnek tekinteni túlságosan derûlátó. Az EU parlament ugyan így is megakadályozhatja még, de ebben a helyzetben már nem elég a sima többség, hanem az összes képviselõ 2/3-a kell hogy nemmel szavazzon, ami nagyon nehéz. A képviselõk jelentõs része azt sem tudja mirõl van szó, és magát az ügyet végképp nem fdogják érteni. (Pl. miért tiltakoznak a népek a javaslat ellen, amikor a javaslat - különösen pofátlanul hazug - szövege szerint sem lesz szoftverszabadalom.)

Az abszolút többségre csak úgy van esély, ha a parlament politikai ügyet csinál az esetbõl, ugyanis ha a tartalmi érveket nem is, de azt hogy a bizottság és a tanács leköpte õket (is), azt minden képviselõ megértheti. (Tisztelet a kivételnek, mint a lengyelek.)
Kis-Bob
#13
Azt tudjátok, hogy pl ilyeneket is levédnek, mint a duplakattintás???

#12
Azt honnan tudjam?

#11
Majd jön Bozót úr, meg Kapus úr aztán rendet tesznek itt az EUban szoftwerek között 😊 😊 😊 😊

A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce

NEXUS6
#10
És különben is, kapják be az írek, most szopok már egy hete egy írországban gyártott hálókártyával!

Amúgy én is itt agyalgok, már egy pár perce, hogy akkor most ki kivel van?
Esetleg nem-e azért vétozták meg az EP döntését, hogy patthelyzet alakuljon ki és ezáltal semmilyen szoftverszabadalom sohase tudjon érvénybelépni?😉)))

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

testerlnx
#9
Ez pontosan mit jelent? Szerinted akkor nincs patt helyzet, hanem elfogadják ezáltal 7.-én?

AA platform: Kameo, Super Mario Galaxy, Jak1, Ratchet, Psychonauts... Live: Byuecee, PSN(US): Dee, PN(JP): Japet / Galaxy Omega Star!

#8
Bizony... Sajna az EB éppen a régebbi, rossz tervezetet támogatja. Kétszeres invertálás = logikai igen. Úgy tûnik, valakinek itt az SG-nél nem erõssége a logika. <#wave>

Tetsuo
#7
Ez a három csoport nem tud soha meg1ezni..

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#6
EU honlap az intézményekrõl
-Eu. Parlament a tagjait mi választjuk közvetlenül
-Eu. Tanács (council) tagállamok képviselõi ülnek benne
-Európai Bizotság (commission) olyasmi a szerepe mint egy kormánynak, ennek az elnöke Barroso. Csakhogy a tagjait a tagállamok küldik.
-Eu. Biztos Európai Bizottság tagja
#5
plz help
röviden valaki definiálja nekem a következõket és kapcsolataikat (plusz angol név ha lehet):
-Európai Bizotság
-Eu. Parlament
-Eu. Tanács
-Eu. Biztos
thx
#4
Ha elfogadnák, megyünk Brüsszelbe traktorokkal jó ???

A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce

#3
es mi van ha elfogadjak, de egyik allam se tartja be a direktivat? akkor beperelnek bennunekt az irek?

testerlnx
#2
Nem hinném, hogy jó "marketing" ez íroszágnak, ahol halottam ezt a hírt, mindenhol az ír m$ kapcsolatokat vesézték benne... Természetesen a "Német Bank" hozzáállása nagyon tetszik 😊 Nekem a patt helyzet is jó, csak ne fogadják el soha...

AA platform: Kameo, Super Mario Galaxy, Jak1, Ratchet, Psychonauts... Live: Byuecee, PSN(US): Dee, PN(JP): Japet / Galaxy Omega Star!

#1
fordítva, a bizottság sajnálatos módon a szoftverszabadalmak mellett van.

Az ír úriember saját hazájában is arról volt híres, hogy nem nézett se emberre se törvényre, csinálta amit éppen jónak látott. A fejjel megy a betonnak típus. Sajnos valamelyik akciója túl rosszul sült el, ezért az írek elküldték az uniónak, így most egész Európa farag rá. Miközben Bill Gates röhög a markába.