A 70-es és 80-as stb. évek zenéi
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"A Tight Fit együttes eredetileg egy stúdiózenekar volt, melyet Ken Gold producer hívott életre azzal a szándékkal, hogy meglovagolja a Stars on 45 és a Saragossa Band nevével fémjelzett egyvelegdivatot, mely az 1980-as évek elején az eurodisco legnépszerûbb trendje volt. 1981-ben készült el az 1960-as évek legnépszerûbb slágereit feldolgozó Back to the 60’s címû LP, melynek kislemezváltozata a brit slágerlistán a 4. helyig jutott.<1>1> Ezért még ugyanabban az évben megjelent a folytatás is, a Back to the 60’s Part II, amely szintén sikeres lett."
Hamarosan felér
Szia Lacikám !<#wave>#wave>
Képzeld, megvan az új kiskutyus, egy 11 hetes német juhász kislány, Liza a neve, nekem Lizike. Haláli édes.
Volt egy ilyen film, hogy rém-rendes, na ez a kis jószág rém-rossz, most még játékos korszakát éli, mindent ellop, megrág, minden érdekli, fõleg cipõk, papucsok, partvisok.
Egy hete vasárnap hoztuk haza, de máris elhomályosította az elõzõ kutyus elvesztése miatti fájdalmat, a kedvességével, szeretetével.
És ami a szerencsének köszönhetõ, hogy megszólalásig úgy néz ki, mint a régi kutyus, csak kicsiben. Mintha visszakaptuk volna kölyöknek a régit.
Már van egy csomó kép róla, de még nem töltöttem föl a gépre, majd küldök egy képet, ha meglesz.
Szia Breki,
sajnos, ezek a #88194-ben lévõ filmzenék nincsenek meg nekem.
A Herbert Leonard dal viszont szenzációs a Chateau Valloni polgárokból, esetleg feltöltenéd azt az mp3-at, ami Neked megvan ?
Nagyon szépen köszönöm a Tight Fit mixet!<#eljen>#eljen><#worship>#worship>
Azt sem tudom mi ez?<#fejvakaras>#fejvakaras>
Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:
Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:
Vinyl lemez örök... Mindörökké pörög :-))))
Régi szép emlékeket idéz.
Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:
Mind kettõ muzsika rajta van az I love Disco Diamonds Collection sorozaton.
Itt nagyon sokan a Multiupload-ot használjuk.
Amit a banner képbõl meg is tudsz nyitni.<#smile>#smile>
Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:
Elvileg ez lenne az a verzió:El Caravanero
Minõsége APE.Sajnos felelõsséget nem tudok a minõségéért vállalni, netrõl letöltött anyag.
Amennyiben nagyon rossz, akkor a Brasilia Carnaval albumon van ennek egy rövidebb változata, az is APE, és az sem saját anyag sajna.
Vinyl lemez örök... Mindörökké pörög :-))))
"ugyanis festés van nálunk és szalad a lakás..."
És a kutyus project hogy áll?<#wink>#wink>
Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:
Mert esetleg ha ráérsz kettõ óra felé megejthetnénk a beállításokat amirõl beszéltünk.<#nemtudom>#nemtudom>
Sajnos ezeket a ritkaságokat én sem találtam meg.<#shakehead>#shakehead>
Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:
Még mindig ezekben a zenékben kérném a segitségeteket.
Elõre is köszönöm!
Szép napot kivánok!
Black Dog - Brandnew Love Affair
Bogart - Rider In The Sky
Dutch Rhythm Steel & Show Band - Koembo la la
El Banzai - China Kung-Fu
Fritz - Jungle Cry
Five Letters - Stories Of Chuchu
Goldie Enns - Can I Rich You
Girlie - Hallo Hallo
Francis Goya - Discotheque
Golden Roots - Kumbaya
Curvin Harlow - Take Off
Hiroshima Sound - Hiroshima I Love You
David Parker - Teach Me The Samba
New Italo Vinyl
De legalább már a pontos címe megvan
Herbert Leonard - Puissance & Gloire
O.K. nem sürgõs. Köszike elõre is.
Én is már vagy két hete készülök, hogy feltöltsek Neked 2 francia zenét, amit végül is megtaláltam a szekrényemben.
Az egyik a Flipper - Chorynne Charby, vagy valami ilyesmi, a másik pedig a Femme.... ez a nõkrõl szóló francia zene, most fejbõl nem ugrik be az elõadó, valami Lahayale vagy ilyesmi, momentán ez se ugrik be, de biztos emlékszel...
Hamarosan küldöm õket...<#wave>#wave>
Szia Computerguru,
szívesen a Raffaella Carrát !!
Az Általad említett zenékhez:
1. Laura Pausini-t nem ismerem, illetve amit megnéztem tõle a youtube-on egy-két zenét, az nem tetszik.
2. A görögök sajnos nincsenek meg nekem, anno megvolt orsós magnón még kislánykoromban, de a szalagokat már szétrágták az egerek a padláson. Letöltésre se találom egyelõre.
3. A Thembi tavalyi lemeze az egyetlen, amiben segíteni tudok, hamarosan feltöltöm, csak kicsi türelmet kérek, ugyanis festés van nálunk és szalad a lakás...
akkor délután megpróbálom feltölteni a multiupload-ra
Szia Breki,
igen, én is kerestem, nagyon megköszönném, ha feltöltenéd.
Biztos nem lesz potyára...<#worship>#worship>
Jól emléxem, hogy teis kerested rajtam kívül ezt a Tight Fit-tól?
Közben sikerült beszerezni, de több mint ötven mega, potyára nem akarok nekiállni feltölteni 😊

Hello,
üdv a fórumon. Egy kis reggeli csemege Neked és mindenkinek aki szereti:
Shy like an angel (12" version) (New Romantique) wav
Es elore is nagyon szepen koszi.
Nagy oromet fogsz vele okozni!!!<#eljen>#eljen><#worship>#worship><#worship>#worship>
Napjaink Italo zenéi a 80-as évek stílusában (:
Vinyl lemez örök... Mindörökké pörög :-))))
Mellesleg tudtommal hazánkban sosem forgalmazták egyetlen lemezüket sem,én nekem is mindent külföldrõl,amerikábol meg japánból kellett behozatnom,mikor két éve valaki rendelt belõlük.
Mellesleg azért láthatsz több változatot is,mert ugyanaz a sorlemez Japánban és Amerikában is más más változatban is megjelent anno.
Na jó, a szép estét az mindenkié!<#wink>#wink>
Most ezt hallgatom:
The Definitive 'O' Records 12" Collection
CD 01
01. Gomez Presley - The Letter
02. Flirts - Passion
03. Divine - Native Love
04. Waterfront Home - Take A Chance On Me
05. Oh Romeo - These Memories
06. Screamin Tony Baxter - Get Up Offa That Thang
07. Miss Kimberley - DJ Girl
08. Eric - Whos Your Boyfriend
09. Tony Caso - Love Attack
10. O & Company with Bonnie Forman - Christmas Medley
11. I Spies - Change Of Life
12. Gina Desire - Breathless
13. Free Enterprise - I Wanna Make It On My Own
14. Wow - Bring On The Men
CD 02
01. Bobby "O" - She Has A Way
02. Band Of South - Sensitive
03. Bonnie Forman - I Want A Man
04. Hotline - Guilty
05. Oh Romeo - Saving Myself (For The One That I Love)
06. Pet Shop Boys - West End Girls
07. Malibu - Lust Or Love
08. One-Two-Three (featuring Bobby "O") - Runway Girl
09. Beat Box Boys - Yum Yum (Eat Em Up)
10. Girly - Working Girl (One Way Love Affair)
11. 1 Plus 1 - My Girl
12. Roni Griffith - (The Best Part Of) Breakin' Up
13. Fascination - Rock Your Baby
14. Barbie & The Kens - Just A Gigolo
bár..
elõfordult ifjú suhanc koromban (valamikor a 80-as évek derekán) hogy kaptam egy hatalmas fülest az öregemtõl, aminek következményeképpen átrepültem az udvarunkon egyenest a szomszéd veteményesébe..
no akkó hallottam elõször magammal kapcsolatban:
"nédmán irmus: nem errõ vartyogtak reggõ a rádjóban? ismeretlen repülõ objektum vagy ufó vagy mifene ez.."<#nevetes1>#nevetes1>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Bobby Orlando....hmmmmm.
Tényleg a régi zenéi jobban megfognak mint az újak<#wave>#wave>
Laura Pausini-Primavera Anticipada.(Version.Spanish).2008
Aztán volt egy olyan együttes,hogy:
Olympic Union and The Athenians:Zorbás Disco Dancing 1978 album
(Hasonló zene,mint a Bouzuki Disco Band)
Még egy ritkaság:Állitólag kiadták cd-n Thembi lemezét 2009-ben,errõl nem tudsz semmit?
Az ITALO fogalom,amit csak az érthet igazán,aki benne élt. Csak fiataloknak,Vasárnapi koktél,Poptarisznya,Magnóról-magnóra,Pillantás az Európai discokba,Töltsön egy órát kedvenceivel.
Anno még hozzá jártam kazettára felvetetni.
Mindig irigyeltem, nagyon szépen ráírta a számcímeket saját borítóra két különbözõ szinû tollal máig elõttem van így a BABY'S GANG - Jamin pl.
Emléxem vittem neki egy kazit melyen rádióból felvéve dalrészletek voltak, hogy ezek kellenének rendesen lemezrõl, elõször majdnem elküldött vhová aztán megcsinálta :-)