A 70-es és 80-as stb. évek zenéi
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Mottója: „Az életed meggyilkol téged”
Falco: posztumusz tündöklés
Kilenc éve, hogy az eddigi egyetlen híres osztrák popzenész, Falco Dominikán részegen, drogokkal telepumpált vérrel belehajtott egy kisbuszba. Ezen a héten ünnepelhette volna ötvenedik születésnapját, ha a popsztárság minden mélységének kikutatása helyett inkább azzal törõdik, amire valóban volt tehetsége: a zenéléssel.
Falco sírja zarándokhely lettDalai, mint a „Hoch wie nie", vagy a „Der Kommissar", illetve a „Jeanny" a mai napig népszerûek, hála a reklámoknak. A bécsi központi temetõben örök nyugalomra helyezett férfi sírjánál élénk „megemlékezõ kultúra" fejlõdött ki. A Falco számaiból készült két musical olyan sikereket hozott halála után is, ami sem Kurt Cobainnek, sem Jim Morrisonnak, de még John Lennonnak sem adatott meg. Az Osztrák Posta 2006-ban egy külön bélyeget is kiadott az õ arcképével. Lemezeit, pedig ismét millió számra adják el.
Falco Bécsben született, két ikertestvére még a szülés során meghalt. Zenei tehetségére már korán fény derült: negyedik születésnapjára zongorát kapott ajándékba, ötéves korában pedig megállapították, hogy abszolút hallással rendelkezik.
Jazz-tanszakon végzett a bécsi konzervatóriumban, eredetileg basszusgitáron játszott Stefan Weber hard-rock együttesében, a Drahdiwaberlben. A legnagyobb hatással a Beatles, Cliff Richard és Elvis Presley zenéje volt rá.
Szólókarrierjét 1980-ban kezdte, amikor is három lemezrõl szóló szerzõdést írt alá az egyik kiadóval. Mûvésznevének eredete egy rövid, Nyugat-Berlinben töltött idõszakra vezethetõ vissza. 1977-ben itt tévéközvetítésben látta az NDK-s síugró, Falko Weißpflog nagy ugrásait, amelyek lenyûgözték. A sportolóra a közvetítõk ragasztották rá a Falke (azaz Sólyom) becenevet, amelyet Hölzel aztán „angolosítva" saját céljaira használt fel.
1985-ben átütõ sikert ért el a Rock me Amadeus címû dallal, amelynek alapötlete a klasszikus osztrák zeneszerzõ, Wolfgang Amadeus Mozart zenéjéhez való visszanyúlás volt, és amelyet az Oscar-díjas Amadeus címû film tett világhírûvé. A szám az elsõ olyan német nyelvû dal volt, amelynek sikerült felkerülnie az amerikai slágerlisták elsõ helyére. Ugyancsak ismert volt az 1982-es Der Komissar címû rap-jellegû dal, amelynek angol verziója is siker lett.
Egyes dalai durva szövegük miatt vihart kavartak. A Jeanny címût például Németországban és Hollandiában számos DJ nem volt hajlandó mûsorára tûzni. Ennek oka az volt, hogy a szám egy fiatal lány eltûnését meséli el a tettes szempontjából. A dalhoz készült videoklip csak felerõsítette a kritikus hangokat.
1988-ban megjelent ötödik lemeze, a Wiener Blut nem hozta meg a várt sikert, így Falco lemondta az albumhoz kapcsolódó turnét. Kezdeti sikereihez az 1992-es Nachtflug címû lemezzel tudott visszatérni; a Titanic címû angol-német kétnyelvû szám ismét elõkelõ slágerlistás helyezéseket ért el. 1996-ban áttette székhelyét a Dominikai Köztársaságba. Ebben az évben jelent meg Naked címû kislemeze - az utolsó, amelyet még megélt. 40 éves korában autóbalesetben szerzett fejsérüléseibe halt bele Puerto Plata üdülõhelyen a Dominikai Köztársaságban, miután egy autóbusszal ütközött.
Falco személyében két egymással szembenálló identitást figyelhetünk meg: egyrészrõl, a szerény, kissé gátlásos, tehetséges, 1957-ben, Bécs városában napvilágot látott Johann Hölzelt, másrészrõl a „megcsinált" mûvészfigurát, Falcot, aki egy Versace öltönyös, arrogáns és nárcisztikus jellemû kép, korábbi sikereitõl túlterhelve kábítószerekre és alkohollal kapcsolatos kihágásokra hajlamos. Ez a kép falta fel és döntötte romba a tehetséges Hölzel életét.
Pályafutása teljesen önhibájából vált tragikussá, mert zenész helyett, amihez tehetsége volt, popsztár akart lenni - ahogy ezt õ maga fogalmazta meg korábban. A tehetséges zenész - aki a végén már teljesen háttérbe szorult benne - nagyobb népszerûségre vágyott, amit az elmaradni látszó sikerek mellett sem volt hajlandó feladni. Drámai karikatúrája azonban stílusépítõ ismertetõjegyévé vált: kihívóan távolságtartó gesztikulációja, felhúzott barna szemével és elõre tolt állal, mindehhez járuló szaggatott, erõsen ritmizált és bécsi-irodalmi német-angol keverékû intonációjával olyan kisugárzásra tett szert, mely nem csökkentette produkciójának értékét.
Dalai keletkezésének sorrendje egy sajátos képet rajzol ki: a korai évek magabiztos, öntudatos klasszikusai után, melyek Falcót az amerikai slágerlisták csúcsára repítették, késõbb melankolikus, veszélyt sejtetõ hangzású dalok jellemezték, melyekkel már sokkal kevésbé sikeres karrierszakaszba lépett, amint ez kiderül az általa írt sírversféle költeményekbõl is. Egy dolgot mindenesetre Falco már elég korán tudott: „Az életed meggyilkol téged."

SLÁGERLISTA
Halott énekes az élvonalban
Ausztria könnyûzenei történetének legnagyobb világsztárja, Falco február 19-én ünnepelte volna az ötvenedik születésnapját. Ebbõl az alkalomból került a boltokba a slágereit, emlékezetes dalait felvonultató Hoch wie nie címû duplalemez. A Johann Hölzel néven Bécsben született zenész-énekes a dzsessztanulmányai után evezett popzenei vizekre. Az anyanyelvén, németül elõadott Rock Me Amadeus címû slágerével 1986 tavaszán még az Egyesült Államokat is meghódította, három hétig vezette vele a Billboard magazin kislemezlistáját, albuma, a Falco 3 pedig az amerikai eladási összesítés bronzérmes pozíciójáig jutott. A sztár 1998. február 6-án a Dominikai Köztársaságban hunyt el autóbaleset következtében. A jubileum kapcsán kiadott válogatáslemez természetesen a német nyelvterület mindhárom országában az eladási lista élvonalában debütált: Ausztriában a csúcson, Németországban a második, Svájcban az ötödik helyen. (puha)

Persze, regisztrálni kell rájuk !!
Már ivás el?tt rettegni a másnaptól : az nem félelem, csak tapasztalat !
Néhány beszerzési forrás. Én messze lakom Pesttõl, így mindig itt szerzem be vmelyiken a jegyeimet, s mivel sokat járok koncertre, külföldre is, tudom, hogy ezek megbízható, jó irodák !
Ez az egyik
ez a másikEz a legjobb
Ez az egyik
ez a másikEz a legjobb
Már ivás el?tt rettegni a másnaptól : az nem félelem, csak tapasztalat !
Az baj!
Ha tudnám az elõadót akkor leírnám, hogy melyikre gondoltam de nem ismerem..<#rinya>#rinya>

Nem voltam bent a gépnél nem tudom mire gondolsz!
Hallgasd a MegaDanceRádiót 70-80-90 évek zenéivel!
A détumok :
Május 18 Aarhus
23 Budapest
25 Pozsony
28 Düsseldorf
Jun. 07 Prága
22 Párizs
23 Werchter
26 Amsterdam
29 Stockholm
Jul. 17 Padova
19 Lucca
21 Roma
Ezek már lekötött állomások, de lesz több is, csak nem valószínû, hogy Európában !
Május 18 Aarhus
23 Budapest
25 Pozsony
28 Düsseldorf
Jun. 07 Prága
22 Párizs
23 Werchter
26 Amsterdam
29 Stockholm
Jul. 17 Padova
19 Lucca
21 Roma
Ezek már lekötött állomások, de lesz több is, csak nem valószínû, hogy Európában !
Már ivás el?tt rettegni a másnaptól : az nem félelem, csak tapasztalat !
én kiveszek inkább szabit
lehet tudok szerezni ingyenes szállást a várban
tényleg mi a pontos helyszín?

Az bizony szerda lesz !
Már ivás el?tt rettegni a másnaptól : az nem félelem, csak tapasztalat !
Hallgatja a cicád a megadancét!! Tudja mi a jó neki a wiskason kivül! <#nyes>#nyes><#nyes>#nyes><#nyes>#nyes>
Hallgasd a MegaDanceRádiót 70-80-90 évek zenéivel!
Falco Hoch Wie Nie
2007
MP3, 320 kbps
213 mb
Disk: 1
1. Der Kommissar
2. Vienna Calling
3. Jeanny
4. Emotional
5. The Sound of Musik
6. Junge Roemer
7. Wiener Blut
8. Hoch wie nie
9. Munich Girls
10. Nachtflug
11. No Answer (Hallo Deutschland)
12. Nur mit dir
13. Helden von Heute
14. Kann es Liebe sein
15. Ihre Tochter
16. Auf der Flucht
17. Ganz Wien
Disk: 2
1. Rock Me Amadeus
2. Maschine brennt
3. America
4. Out Of The Dark
5. Egoist - Remix
6. Brillantin' Brutal'
7. Data Da Groove - Album Version
8. Verdammt wir leben noch - Album Version
9. Naked - Original Mix
10. Mutter, der Mann mit dem Koks ist da / - T>>MATIC EDIT
11. Titanic
12. Europa - Album Version
13. Coming Home (Jeanny Part 2, Ein Jahr danach)
14. It's All Over Now, Baby Blue - Rough Mix
15. Tribute To Falco - Radio Mix
16. Manner des Westens - T. Borger Version 2007
17. Urban Tropical
+ Push! Push!

Ebbõl látszik, mennyi passzív tagunk van! Megszámoltam az utolsó ilyen nagy feltöltésemet, amit febr. 19.-én prezentáltam, s az eredmény remek: az akkori 7 feltöltést 337 alkalommal töltötték le ! De még élnek a linkek, még páran biztosan letöltik õket ! Ezért jó a speedy, minden ellenõrizhetõ rajta !
Már ivás el?tt rettegni a másnaptól : az nem félelem, csak tapasztalat !
A koncert pontos ideje:
2007 május 23.
2007 május 23.
Már ivás el?tt rettegni a másnaptól : az nem félelem, csak tapasztalat !
Szép jó napot neked is!! <#wave>#wave><#wave>#wave><#wave>#wave>
Hallgasd a MegaDanceRádiót 70-80-90 évek zenéivel!
Szép, jó reggelt minden örökifjú Tagtársnak, s persze a nem-Tagoknak is !
Hogy jól induljon a nap, feltoltam egy igazi ritmusbombát, az "oldschool" mûfajának egyik legnagyobb zenéjét ! Csakis teljes hangerõn, igazi ördög- és szomszédûzõ !
Hölgyeim és Uraim, íme az OLDSCHOOL NAGYMESTERE :
KURTIS BLOW - PARTY TIME
6:46, 320