1712





Dakar 2014

Argentina - Bolivia - Chile

2014 January, from 4th to 18th

  • Istencsászár
    #271
    Pár apró hír ( hát ez a 2006os dakar magyar szempontból katasztrófa :I )

    A hírek szerint Jaroslav Katrinak bukott és a mentőhelikopteren van

    Katrinak elesett és kézsérüléseket szenvedett, Varga pedig végig fájdalomcsillapítókkal volt kénytelen versenyezni és kínlódott a tevefüves részen.

    Kisékről olyan (egyelőre meg nem erősített) hírek terjednek, hogy azért nem indulhattak el, mert megrepedt a benzintankjuk, annak javítása pedig a szabályok szerint nem lehetséges.

  • JGTC
    #270
  • Istencsászár
    #269
    "Az autóban egyetlen cső sem görbült el, a teteje a borulástól, mivel többet pördültünk, szintén nem sérült meg" - idézte fel a balesetet Kis Sándor. "Szerencsére kipörögte magát az autó, sehol sem akadt meg, így nem tört össze. Az ajtókat kellett helyrehozni, illetve a futóműveket lecserélni. Mivel a motor ép és működik, úgy döntöttünk, folytatjuk a versenyt. Reméljük, a mezőny után engednek minket."

    Kisék nyomkövetője működik, a bivouac-ban mutatja őket, ez jó hír! A nyomkövető bekapcsolása arra utalhat, hogy esetleg engedik őket versenyezni!
  • Istencsászár
    #268
    7. szakszig bezárólag az összetett:

    Motor:

    11. Katrinak (+1h32'31")
    107. Varga (+15h25'05", de ebben sok időbüntetés van)

    Autó:

    44. Szalay (Opel, +7h33'22")
    87. Liszi (Mitsubishi, +20h29'40", 1h időbüntetéssel)
    88. Kristóf (Bowler, +20h39'29"", 1h időbüntetéssel)

    Kamion:

    13. Darázsi (MAN, +8h43'19")
    31. Szobi (MAN, +19h08'21", 1h időbüntetéssel)
    43. Szaller (Mercedes, +26h34'27", 7h51' időbüntetéssel)
  • Istencsászár
    #267
    Ami eredmény minket érint Katrinak a 15. volt ma, összetettben 11. helyen áll.
  • Istencsászár
    #266
    eredmények még nincsenek, már besötétedett teljesen sokan még nemértek be magyarokról nemtudni, Szalay-ék kicsit elidőztek a dünék közt vélhetőleg elásták magukat rendese, Darázsiék a 10.!! helyen voltak a cp2nél, de nagyon ugytünik a sivatagba ragadnak szal mamár nemfognak beérni a táborba,,,
  • Istencsászár
    #265
    nem:) csak a hireket irogatom be amiket innen-onnan kersek...
  • JGTC
    #264
    csak csak legalább végigmennek

    amilyen sokan voltak a magyarok most úgy elfogytak :(
  • Hysteria
    #263
    ismerem az ismered akart lenni sry
  • Hysteria
    #262
    Kátai Balázs:
    Kátai Péter és Szilveszter Zsolt a tenerifei Universitario De Canaria kórházban van a sziget fővárosában Santa Cruzban. Péternek eltörött a bal combcsontja és a kulcscsontja is, de utóbbi szerencsére nem mozdult el. Tegnap este meglátogatta Hermann Nóra (tenerifei tiszteletbeli konzul, aki rengeteget segített a madridi Magyar Nagykövetséggel együtt a megtalálásukban - kérlek írd le a nevüket ha lehet mert rendkívül hálásak vagyunk nekik ezért) konzul a kórházban őt és Szilveszter Zsoltot is. A Peti combját ma műtik meg, a körülményekhez képest teljesen jól van. A törést az okozta, hogy az esésnél ráesett a motor is és ez törte el a csontokat. Az azonban biztos, hogy egy ideig Spanyolországban lesz kórházi kezelésen.

    Szilveszter Zsoltot szintén meglátogatta a konzul asszony, ő sajnos rossz állapotban van, az intenzíven feküdt tegnap este lélegeztető gépen. Az orvosok stabilizálják az állapotát. A lába sajnos nagyon eltörött és belső vérzése is van. Ha műthető állapotba kerül, akkor műteni fogják. Az orvos szerint ő is fel fog valószínűleg épülni.


    vagy ezt hol olvastad?
  • Hysteria
    #261
    Totti honnan ismerem Kátai Balázst?

    Nekem a rokonom :) meg Kátai Péter is
  • Istencsászár
    #260
    Televíziós nyilatkozata szerint Kis Sándor mégis megpróbálja rendbehozattatni az autót, ha sikerül, 9 órás időbüntetés mellett folytathatják.
  • Istencsászár
    #259
    KIS - CZEGLÉDI nyilatkozat és exkluzív háttérinformáció

    Ilyen nincs... ilyen nincs és mégis van... A Kis Sándor - Czeglédi Péter párost a Zouérat - Atar szakasz speciális részének nagyjából 10. kilométerénél borította fel, a híres filmsztár, Jean Paul Belmondo fia. KISÉK EMIATT KÉNYTELENEK FELADNI AZ IDEI DAKART. Kisék autója a felismerhetetlenségig összetört, 110 méteren keresztül pörgött a homokban, míg tíz tripla leszúrt Rittberger után földet ért. A Dakar helikoptere perceken belül a helyszínen volt.

    RTL Motorsport Klub

    Kis Sándor és Czeglédi Péter egyelőre úgy tűnik sérülésmentesen úszta meg a karambolt, köszönhető ez, a rendkívül jó geometriával és biztonsági felszerelésekkel ellátott autójuknak.

    Paul Belmondo, akinek vezetési szokásait ki-ki kedve szerint ítélje meg, balról érkezett a szabályosan irányt tartó egyébként 145 km/h – val "repülő" Kisék dzsipjébe. Az eredmény: 2 fő a végtelenségig elkeseredett versenyző, akik az összetettben 25., egyébként pedig a legjobb magyar állásból kell, hogy búcsúzzanak az idei Dakartól, 1 darab súlyosan megrongálódott versenyautó, az anyagi kár jelentős. Kell-e emlegeti a vezető magyar hely eszmei értékét?

    Kis S.: "Még nem nagyon tértem magamhoz, csak arra emlékszem, hogy egyszer csak a semmiből, egy nagy porfelhőtől övezve előbukkant Paul és az ajtóm felé közeledett. A következő, amire emlékszem, hogy földet értünk. Siralmas állapotban van a versenyautónk, egy ajtónk sincs, amit be tudnánk csukni. A négy futóművünk a szélrózsa négy irányába szállt el.

    Fel kell adnunk a versenyt!! Most mit mondhatnék? Vissza kell evickélnünk Zouérat-ba, ahol örülök, ha két nap alatt olyan állapotba hozzák mesterembereim a dzsipet, hogy le tudjuk Dakarba, ugyanis most már nincs visszaút, oda kell mennünk a szervizúton, s csak onnan mehetünk haza.

    PÉTER IS ÉS ÉN IS NAGYON KÖSZÖNJÜK A SOK BIZTATÁST ÉS ERŐT OTTHONRÓL! Nagyon jól esett, ezért is tudtunk ekkorát teljesíteni. Nagyon szomorúak vagyunk, hogy egy fantasztikus teljesítményt kell félbeszakítanunk és egy évet várni kell arra, hogy folytatni tudjuk a Dakart. Emiatt a karambol miatt ugyanis feladni kényszerülünk a versenyt. Amikor kiszálltam az autóból, megköszöntem a Jóistennek, hogy mindkettőnket megóvott."

    Mint megtudtuk, Belmondo navigációs problémáktól vezérelve szállt bele Kisék autójába. Neki nem esett baja, a navigátora, Bernard Irissou, az ujját törte a balesetben.
  • Istencsászár
    #258
    Még nem nagyon tértem magamhoz, csak az biztos, hogy, a semmiből, egy nagy porfelhőből előbukkant Paul Belmondo, és az ajtóm felé közeledett. A következő, amire emlékszem, hogy földet értünk - nyilatkozta a balesetről Kis Sándor. - Siralmas állapotban van a versenyautónk, egy ajtaját se lehet becsukni, a négy futómű is elszállt. Amikor kiszálltam az autóból, megköszöntem a jóistennek, hogy mindkettőnket megóvott. Nagyon szomorúak vagyunk, hogy egy évet kell várni, hogy folytatni tudjuk a Dakart, főleg, mert remekül mentünk" Vissza kell küzdeniük magukat Zouérat-ba és a szervizútvonalon elvergődni Dakarig, Marokkóba ugyanis nem lehet visszamenni.
  • desigo
    #257
    lassan elfogy az összes magyar...
  • Istencsászár
    #256
    Szallerék ottvoltak de továbbmentek szvsz személyi sérülés akkor nemtörtént ugynéz ki!!!
  • JGTC
    #255
    nemrég még 1-2 éve nézegette a Kisék autóját emléxem...
  • JGTC
    #254
    bazzeeee csak nem lett nagy baj!!!
  • Istencsászár
    #253
    ÓRIÁSI BAJ VAN!!! - adta hírül a Kis Sándor dakaros autójának sajtóhíreit kezelő ügynökség. Az idén eddig legeredményesebb magyar kettős kocsija rommá tört, a páros 110 méteren keresztül bukfencezett az autójával. A 341 rajtszámmal versenyző Paul Belmondo oldalról merőlegesen szállt bele Kisék autójába, akik szabályosan haladtak a mai speciális szakasz 10. kilométerénél.

    Fákk:((( remélem nincs nagy baj..
  • Istencsászár
    #252
    Greff Róber is feladta a verseny azthogy miér még nemtudni:/
  • Istencsászár
    #251
    Despres összefáslizott, rögzített bal vállal áll a starthoz mai napon, kiváncsi vagyok meddig birja..
  • Istencsászár
    #250
    Liszi Lászlóéknak pocsék napja volt tegnap, eltört az első differenciáljuk, így csak hátsókerékhajtással tudtak közlekedni. Megszenvedtek vele, sok időt vesztettek, de beértek és az autó javítható.
  • Istencsászár
    #249
    dünék közt ragadtak elég sokáig, de szerelésre nemkerült sor szal kamionuk nemállt meg, valami "apróbb" malőr lehetett
  • JGTC
    #248
    Lisziékkel mi lett??
  • Istencsászár
    #247
    Magyarok összesített eredmények alapján:

    Motorosok:

    142. Varga (+11h39'55", de ennek nagy része időbüntetés)
    ?. Greff (Suzuki quad, szintén óriási időbüntetéssel)
    Hermann még nem ért célba.

    Autósok:

    25. Kis (Nissan, +4h17'24")
    65. Szalay (Opel, +5h57'19")
    71. Kristóf (Bowler, +6h29'58")
    73. Liszi (Mitsubishi, +8h28'23")

    Kamionosok:

    16. Darázsi (MAN, +6h51'11")
    30.Szobi (MAN, +10h13'27"
    37.Szaller (Mercedes, +17h39'33", 6h51' időbüntetéssel)
  • Istencsászár
    #246
    ez az összetett :) elirtam bocsi,
    igen bukott:

    Despres-nek nincs törése, de a kulccsontja elmozdult a helyéről és a sérülése elég súlyosnak számít (2. fokozatú ficam - hogy ez mit jelenthet? A 3. fokozatnál nem engednék továbbmenni). Ennek ellenére folytatni akarja a versenyt.

    na melyik az igaz?:)))))
  • Bandee1987
    #245
    A motorosoknál a címvédő francia versenyző Cyril Despres is bukott a 2006-os Dakar-rali csütörtöki szakaszán.

    A Gauloises KTM-mel versenyző Despres a mai 444 kilométeres szelektív szakasz első ellenőrző pontja után nem sokkal 273 km-nél bukott. Despres összeszedte magát és befejezte a szakaszt, nyolc perces hátránnyal a hetedik helyen ért célba, ahol az első gyorsröntgen felvételek alapján az orvosok megállapították, hogy a motoros kulcscsonttörést szenvedett, így nem valószínű, hogy folytatni tudja a versenyt.
  • Bandee1987
    #244
    Despres is bukott!
  • Istencsászár
    #243
    Mai szakasz ( 6. ) végeredménye:

    Autósok:

    1. De Villiers
    2. Sainz
    3. Kleinschmidt
    4. Schlesser

    Motorosok:

    1. Coma
    2. Despres
    3. Esteve Pujol
    4. De Gavardo

    magyarokat majd később még nemért be mindeki
  • Istencsászár
    #242
    Darázsi 15. helyen a cp2őnél... szép eredmény lesz ez csak igy tovább!!
  • Istencsászár
    #241
    Kátai Balázs:
    Kátai Péter és Szilveszter Zsolt a tenerifei Universitario De Canaria kórházban van a sziget fővárosában Santa Cruzban. Péternek eltörött a bal combcsontja és a kulcscsontja is, de utóbbi szerencsére nem mozdult el. Tegnap este meglátogatta Hermann Nóra (tenerifei tiszteletbeli konzul, aki rengeteget segített a madridi Magyar Nagykövetséggel együtt a megtalálásukban - kérlek írd le a nevüket ha lehet mert rendkívül hálásak vagyunk nekik ezért) konzul a kórházban őt és Szilveszter Zsoltot is. A Peti combját ma műtik meg, a körülményekhez képest teljesen jól van. A törést az okozta, hogy az esésnél ráesett a motor is és ez törte el a csontokat. Az azonban biztos, hogy egy ideig Spanyolországban lesz kórházi kezelésen.

    Szilveszter Zsoltot szintén meglátogatta a konzul asszony, ő sajnos rossz állapotban van, az intenzíven feküdt tegnap este lélegeztető gépen. Az orvosok stabilizálják az állapotát. A lába sajnos nagyon eltörött és belső vérzése is van. Ha műthető állapotba kerül, akkor műteni fogják. Az orvos szerint ő is fel fog valószínűleg épülni.
  • Istencsászár
    #240
    Kis a 32. helyen ért be a célba.
  • Istencsászár
    #239
    Helyzetjelentés:

    Motoros:

    Katrinak a 14. időt motorozta ma és ezzel a 9.!!! helyre jött fel az összetettben!!

    Varga a 64. idővel a célban.

    Autó:

    Darázsi a 16. idővel CP1-nél!!
    Kis a CP2-nél 34. helyen jelenleg
  • JGTC
    #238
    az szép akkor már csak egy motorosunk maradt
  • Istencsászár
    #237
    Hermann Henrik motorján a KTM 661 hátsó rugóstagjánál valami tönkrement, amit nem sikerült megjavítani, így reggel nem tudott elindulni. Számára is befejeződött tehát az idei Dakar.

    Szilvási Péter is megsérült és Hermann szerint ugyanoda vitték kórházba, ahová a többieket is.
  • Istencsászár
    #236
    Motorosok Cp1 pont adatok:

    Varga 59.
    Katrina mais száguld egyenlőre a 14. helyen halad!!
  • Istencsászár
    #235
    Autósok is uton....

    Nani Roma felesége feladta a versenyt mer kiséröje elesett és bokáját törte és Roma nemengedte tovább 1edül...
  • Istencsászár
    #234
    Motorosok elrajtoltak!
  • Istencsászár
    #233
    A verseny eddigi legkeményebb szakasza következik. Hajnali kelés, hosszú és fárasztó sok órás éjjeli zötyögés az összekötőn, majd közel 450 km hosszú rohanás a sivatagban. A szakasz eleje kb. 250 km hosszú száguldás a kemény talajon, onnantól pedig puha, süppedős homok. Zárásként egy kis tevefű. A sivatag nagy rostálást fog végezni a mezőnyön.
  • JGTC
    #232
    motorban most tényleg nagyon visszaestünk :( de a többi nagyon jóó