Hír topik
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .
Újabb szlovákiai város döntött úgy, hogy fallal választja el a helyi romatelepet és a szomszédos lakásokat.
Az intézkedés célja, hogy megelõzzéki a konfliktusokat a romák és a többségi lakosság között.
"Új betonkerítést építünk az óvoda és a roma közösség között, egy másikat pedig a panellakások mellett, hogy csökkentsük a zajt, s ezzel pedig kevesebb kellemetlenség érje az ott élõket" - jelentette ki Milan Mazúr, az észak-szlovákiai Ruttka (Vrútky) város polgármestere a Pravda címû független pozsonyi napilap pénteki kiadásában.
Mazúr a bírálatoktól nem fél. "Ez nem szegregáció. Ez a lakosok követelése biztonságuk miatt" - állítja a polgármester. Hozzátette: a problémás helyen egyre nagyobb számú roma él.
Az újság szerint a romák száma azután indult gyors növekedésnek a Kafendova utcában, miután a helyi vasútállomás közelében lerombolták az egykori munkásszállókat. Ruttkán a problémás utcában jelenleg néhány házban több mint kétszáz roma él.
A helyi roma közösség ugyanakkor élesen bírálja a tervezett, mintegy két méter magas falakat. Szlovákiában egyébként nem ez lesz az elsõ fal a romák és a többségi lakosság között. Korábban hasonló kerítésekkel különítették el a romatelepeket több kelet-szlovákiai településen is
MTI
\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .
Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."
Ugyan ezsem teljesen aktuális, de a valós, hauzugság- és politikamentes arányokat jobban mutatja.
Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."
Egy dolog tény, az eu nem jótékonysági intézmény... senkinek ne legyenek illúziói, hogy ott bárki is a mi érdekeinket nézi...
www.smart-bus.hu
. .Yo soy el más fuerte! Voy a matar a todos mis enemigos! Sin piedad! .
. .Yo soy el más fuerte! Voy a matar a todos mis enemigos! Sin piedad! .
El se adhatták........
. .Yo soy el más fuerte! Voy a matar a todos mis enemigos! Sin piedad! .
A csatlakozás óta 2100 milliárdot "nyertünk" az EU-n
persze ez csak annyit állít, hogy nem vagyunk nettó befizetõk, az más kérdés, hogy a pénzek mire fordítódnak.
Azt meg nem nevezném magyarnak, aki intézményesített keretek közt meglopja, kifosztja a hazáját... még akkor sem, ha bocskai van rajta és nagy bajusza van.
www.smart-bus.hu
Csak csendben kérdezném: hol is élsz? Mi tette ezt "bakugrást" lehetõvé?
Persze nem azt mondom, hogy kizárólag az eu tehet itt minden szarról, mert vannak azért még összetevõk, például, hogy a magyar nép évtizedek óta nem tudott egy tisztességes magyarokból álló kormányt kiharcolni megválasztani magának.
Az még nem jutott eszedbe, hogy azért választunk ilyen vezetõket, mert mi magunk is ilyenek vagyunk?
“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminõt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba"
Azon már lehetne vitázni, hogy a folyamat direkt ilyen-e? Én azt mondom, hiba lenne azt feltételezni, hogy totál hülyék ülnek ott.
www.smart-bus.hu
Forza.
lehet, hogy ezer éves állam vagyunk, csak éppen vagy 50 éve semmire sincsen pénz 😊 ne az elmult éveket megelõzõ 900+-al gyere, mert azzal kitörölhetjük!
"Szerintem pont az eu az egyik oka, hogy ezt nem tudjuk saját erõbõl"
szerintem meg ezt mi eldönteni nem tudjuk, max vélaményünk van annak fényében, hogy melyik propagandának hiszünk éppen. vagy te valami nevet szerzett, nemzetközileg is elismert közgazdász vagy? 😊
Forza.
Forza.
Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.
\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .
link
www.smart-bus.hu
Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.
Sok helyen kint van a tábla, hogy igen ez eu-s pénzbõl van. Pl egy út építés vagy ilyesmi. Ezen mindig jót nevetek, mi azért egy 1000+ éves állam vagyunk és az eu elõtt is épültek utak meg kórházak.
Szerintem pont az eu az egyik oka, hogy ezt nem tudjuk saját erõbõl, hisz az fent említett dolog miatt csökkent a magyar termelés ezáltal az adó bevételek stb...
Persze nem azt mondom, hogy kizárólag az eu tehet itt minden szarról, mert vannak azért még összetevõk, például, hogy a magyar nép évtizedek óta nem tudott egy tisztességes magyarokból álló kormányt kiharcolni megválasztani magának.
\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .
szerintem ez eleve nem olyan egzakt, mérhetõ valami, hogy bárki is válaszolni tudna rá, annyi helyen ott az "eu". én azt látom, hogy kiragadtál pár dolgot (cukor, mezõgazdaság) és ezekután kijelentetted, hoy "nem jó".
Forza.
Még anno volt 1.9 Peugeot dízellel is.
. .Yo soy el más fuerte! Voy a matar a todos mis enemigos! Sin piedad! .
War Thunder AF & GF Thrash metal topic, V8 Supercars, HRC
Nagy szégyen ez nekünk.Amugy Rovinjban voltam már üdülni,és nagyon szép hely.Csak hát nem a miénk
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
Dominique Strauss-Kahn ügyvédei pénteken átadtak a bíróságnak az egymillió dolláros óvadékot és egy ötmillió dolláros biztosítékról szóló igazolást, de a Valutaalap volt vezérigazgatója nem hagyhatta el azonnal a börtönt.
A bíró érvényesnek fogadta el a letétet, de még további feltételeknek kell teljesülniük, hogy a pénzember házi õrizetbe kerülhessen. E feltételeket egy újabb meghallgatáson tisztázzák az ügyvédekkel - közölte egy bírósági szóvivõ.
A szigorított házi õrizethez 24 órás megfigyelés tartozik elektronikus karperec és videokamera használatával, s ezt még saját zsebbõl megfizetett fegyveres õrökkel is meg kell erõsíteni.
Strauss-Kahn feleségének ráadásul állítólag gondjai vannak a lakásbérléssel, mert az elõször kiszemelt helyen elutasították, amikor megtudták, hogy ki költözne oda.
(MTI)
\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .
akármikor vissza lehet nézni a biztonsági kamerák felvételein,hogy ki pakolta be az árut a kocsiba és ki fizetett a kasszánál...
még tolódhatna a világvége kicsit.
. .Yo soy el más fuerte! Voy a matar a todos mis enemigos! Sin piedad! .
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
HOLNAP VILÁGVÉGE!!! <#wave>#wave>
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
"Kellemetlen élményem egy bevásárlás után.
Egy hipermarketban vásároltam, de a pénztári blokkot nem vettem magamhoz.
Amikor a bevásárlókocsival az autómhoz értem, utánam fut egy ''emberke'', azt
állítva, hogy elloptam az általa vásárolt árut. Azonnal mutatta a (az
általam eldobott/elhagyott) pénztári bizonylatot és nyomban telefonált (az
volt neki...!) rendõrért.
Az mentett meg, hogy bankkártyával fizettem. Amikor a rendõr elõtt ezt
kijelentettem, az "emberke" azonnal elfutott. A rendõr szerint ebben az esetben
az volt a szerencsém, hogy kártyával fizettem, különben elõállított volna,
hiszen a pénztári blokk nem nálam volt.
Állítólag az ilyen esetek egyre gyakrabban ismétlõdnek. A pénztáros nehezen tud (nem
akar, vagy nem mer?) emlékezni a vásárlásra, hiszen naponta emberek
tömegével van dolga..."
Döbbenetes!
Ismerj meg mindent, amit az internetes pénzkeresés titkairól tudni kell.
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
Live for nothing or die for something.
Ez nem diszkrimináció és rasszizmus, ráadásul hivatalos formában?
\"Hagyhat valaki milliókat maga után, de ha becsület nélkül hal meg, úgy földelik el mint egy kutyát és csak tolvajok állnak a sírja mellett. \" .
https://www.facebook.com/ferfiklubb/
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB