50105
-
gunji #12596 Jó, de az nem exploit, ha instát váltasz. Az exploit az, ha valaki pályán kívül halad, kanyart levágva nyer. Vagy ahogy én homokozok, az már inkább tekinthető exploitnak :D -
Plata #12595 Ha elsőként beérsz a célba az kevés mint sünben a vaj,mert nem az számít,hanem hogy kikapja el a zászlót.
-
Zero001 #12594 Szörföt őszintén összesen kétszer próbáltam, szar deszkával, első próbálkozásra ki is szálltam a pályáról, másodikra meg már meg is vacsorázott az első, mire én beértem, azt sem tudom milyen zászlókról beszéltek. :D -
Plata #12593 Hát nem tudom,nekem 6 karival megvan a vár építés ha nem zavarnak meg,és nem állok le csetelni.
A szörfversenyt meg én is exploittal szoktam meg nyerni.
Szégyen nem szégyen,de hatásos,keresek olyan instát ahol én vagyok az egyetlen versenyző,és tuti első leszek.
Hajnalban és reggel sok üres insta van.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2015.06.24. 14:56:28 -
gunji #12592 Mi a tökömet csinálsz, hogy nincs rá időd?
Mármint a homokvár építés miért futott ki az időből?
Azért, mert nem mutatta a száraz homok lelőhelyét, a minimap se, közel kellett menni hozzá a nagy szikla mögé (a promenád mögött építkeztem). Onnan meg már rakétával sem értem vissza. Belejátszott a lag is, amikor több másodpercig kell állni a homokvár mellett, hogy megjelenjen a gomb.
Volt olyan is, amikor egymás után két disastert adott be, de akkor sikerült a várat befejezni.
A szörf tényleg jó, csak nem biztos, hogy van kedve az embernek hozzá, ha exploittal veszik el tőle a helyezését. ;) -
Plata #12591 Az lehet hogy 4 nap,de ha beindul akkor dől,és jó doffal gyorsabb.
És nekem hat karakterem eleve csak risán dekkol.Ott nyaralnak.Madár+majom napi 200 mark. -
Zero001 #12590 Iconiai mark nekem is majdnem megvan (na jó, ma lesz meg a T4, 60k), de én napi küldiből szedtem össze, bőven van rá idő, és nem kell Risán baszni a rezet. Úgyis negyven nap kihúzni első karakternek, egy nap 30 fogy, és kb 85-125 mark jön a napi bónusszal együtt. Nem kifejezetten találom kényelmesnek a madárral, majommal marktermelést. Oda kell menni Risára, ott is megkeresni az NPCt, négy napig baszódni a doff küldikkel... tiszta szívás. Ezzel szemben egy ikóniai STF 15 perc max. -
Plata #12589 A szörfözés jó,mert az első helyért sok majom tag jár,és 75 favor asszem.A szörfös karimnak már rengeteg makit adott.Majdnem 1000 iconiai markom van majmozásból.És mindjárt megvan a t5 iconia repu. -
Zero001 #12588 Wait, what?! Mi a tökömet csinálsz, hogy nincs rá időd? Soha, egyetlen egyszer sem futottam ki az időből. Ja, de, egyszer mikor már csak másfél perc volt az eventből, mikor csatlakoztam, az nem lett kész időre. Ha messzire kell menni ágért (mondjuk nekem legtöbbször max 20 méterre rakta, nem messzebbre mint a homokkupacokat), akkor kapcsold be a floatert. Meg vegyél egy 1000favorosat... Bogarakra, majomra, vízre van fél perc, még azon sem buktam soha, pedig le szoktam szarni, összeszedem a homokot, és csak aztán kergetem el a szüttyöt.
Szörfözni nem szoktam.
-
gunji #12587 Hétvégén kipróbáltam a homokozást, az idén jobb, mint tavaly. Ha időn kívül csinálja az ember, akkor talál helyet is hozzá. Csak sokszor szívatja az embert rovarokkal/madarakkal, s akkor fél perc alatt nehéz visszaérni egy távolabbi ággyűjtésből. Főleg, hogy gyakran áll a visszaszámláló óra, s nem lehet tudni, mennyi idő van hátra.
Deszkából elég a zöld, jobb felesleges, a szörfözésnél úgysem az számít, hogy a pályán hogy mész. A minél jobb zászlót kell felvenni, az meg teljesen random, hogy kinek mi sikerül. Hétvégén mentem egy kört, másodiknak beértem. Zászlót venném fel, de odaugrik valaki, aki végig pályán kívül haladt, fene se gondolta, hogy nem zárták ki, de övé a zászló. Fordulnék a harmadik helyért, de az öt méterrel hátrább van, s épp beér másik két versenyző. Helyezetlen lettem. Így mi a francnak egy 1500 favoros deszka? Jó egy gyenge is.
A lagről meg azt figyeltem meg, hogy mintha nagyban függne az amerikai netezők számától. Hétközben* délelőtt kevesebben vannak (alszanak), kevesebb is a lag, délután amikor felébrednek, akkor kezd lassulni a hálózat és a STO szerver.
Korábbi témához. Egy esetleges megszűnésről már tavaly nyáron is lehetett hallani, de most, hogy a kínai faszi visszavásárolta a játékot, a bezárás lehetősége szerintem csökkent. Legalábbis amíg a zenből ömlik a dollár, márpedig a T6-os hajók egymás után jelennek meg, addig nem túl valószínű.
Egy jobb alkotógárdának én is örülnék, de kizárt, hogy ilyenek hozzájutnának a jogokhoz. Ahhoz pénz kell. S ugye még egy non-profit házi fordításra sem kap engedélyt senki.
(*elnézést a hibás helyesírásért, negyven felett már így marad egyben a 'hét közben' is :D) -
Plata #12586 Az engi kit modul állati mókás,többit nem tudom milyen.De az engi nagyon fun.Egy turretet ad amit be lehet tenni sima turret mellé is. -
Zero001 #12585 Ja, hát olyan karaktert kell csinálni, amit van kedved felhúzni. :P Én egyszerre csak egy karakterrel foglalkozok, ha megcsömörödöm, folytatok egy másikat.
Delta eventes tárgyak meg eszméletlen táposak, mind a kettő, érdemes végigcsinálni a delta karaktert értük. Az űrcucc felezi a cooldownt a boff képességeken, a földivel meg fel tudsz kelni a halálból, vagy messziről felhúzni csapattársat. -
Zero001 #12584 Darabokban tölti be a karakterek textúráit, és van, hogy le is marad néha a dolog. Te is linkeltél már képet bejelentkező képernyőn hiányosan szereplő bandáról, ott én is rendszeresen látom, hogy a remannak nincs feje, meg a jemhadarnak is csak a szemgolyói meg a fején a tüskéi látszanak, és ja, nemrég láttam a karakterem bikini nélkül. Nincs mellbimbója. :P
Risát meg leginkább hanyagolom, egyetlen karakterrel vagyok hajlandó csinálni. Illetve egy másik meg csinálja a flying high-t a hajóért. Kivettem egy bikinit meg egy 1000-es floatert, még a powerboardból kéne egy jó, meg a doffok is egy ezres per darab. Meg ennek a karakternek talán kiveszem a kit modult. A macskámnak nem kell, a többivel meg nem vagyok hajlandó annyit szopni amennyiért adják. Jellemzően megcsinálom a huntot vagy a homokvárépítést, aztán elmegyek egy STFre. A dance partyt szoktam még használni kraftolgatásra, simán lehet mellette csinálni. Viszont amióta rájöttem, hogy a kis szarokból lehet egyszerre 5ös pakkot is gyártani, és nem kell 20 meg 30 másodpercenként hozzányúlni, azóta táncolni sem voltam. -
alyr2 #12583 Van masik karim is lvl 59 vegefele jar, de erdeklodes hianyaban pihen a masik lvl 45 de szinten..a karihuzos eventen csinaltam karit hogy adok neki meg egy dobast de kb 10 lepes utan otthagytam... Nem köt le, ha elmegyek vele valahova a tarsasag felbosszant -
Plata #12582 Én kb 9 órától úgy 11-ig Risán süttettem a hasam a tengerparton,nulla lag meg egyéb baj nem volt,csak az hogy nem tudtam simán horghan vadászatot tartani mert mindig pont event közben zavartak meg.És homokvár építést is csak 4 karival tudtam letolni.
Jah vagyis egy vicces dolog volt,az első karimmal mikor léptem be lejött róla a ruha egy fél pillanatra.
Ott lehet valami mini lag jött be.Vagy bugos még az új fürdőruhája.
Utoljára szerkesztette: Plata, 2015.06.24. 11:43:59 -
Zero001 #12581 Miért nem indítasz új karaktert? Akkor lenne mit csinálnod. Én egy karaktert kihúztam kvázi maxra, farmoltam vele egy hónapot, aztán a megszerzett zséből fejlesztem most a második karaktert maxra. Ha az is kész, akkor kettővel fogok farmolgatni, hogy befejezzek egy harmadikat. -
Zero001 #12580 Akkor kurvanagy mákod van, nekem kb nincs nap, amikor ne dobna le. Eléggé leszarom amúgy, ritkán számít bármit is. Néha egy-egy szingli küldi szakaszt kell újracsinálnom, meg még ritkábban nem érek vissza STF végére és lemaradok a jutalomról, de olykurváramindegy... Kidob, jelszó beír, két klikk, és már benn is vagyok újra. -
lammaer #12579 Köszi a kivesézést... mindenképpen ígéretesnek néz ki.... -
Zero001 #12578 Az elég beszédes, hogy a lvl60hoz szükséges XP fele az pont lvl55. És a sok XPt adó küldetés is jóval kevesebb arrafelé. -
Zero001 #12577 Na, hogy legyen más szemszögből is válaszod:
1. Fő sztoriág változatos és hosszú, de _olvasni_kell_ hozzá a szöveget is, mert különben nem sztori, csak földi meg űr harcok sorozatban. Végjáték viszonylag gyér, PvP halott, PvE küldetéseket viszonylag hamar meg lehet unni. De messze nem csak ennyi az egész, rengeteg dologgal lehet foglalkozni még a végén. Van egy rendszer, amiben a hajód legénységét küldözgeted 1-4-20 órás küldetésekre, vannak térképen feltűnő random PvE küldetések, vannak állandó küldik amit naponta lehet játszani (pl bejárni a mapot pénzért, pénzt bányászni, szingli küldetések, stb), szinte folyamatosan valamilyen event van, illetve a naptári minieventekre is lehet gyúrni. Bőven van mit csinálni, és nagyjából mindegy mit, mert a jutalmak kb időarányosak (azért persze vannak dolgok, amikkel nem érdemes időt tölteni).
2. Nem kell hozzá, de ha elkezded játszani, úgyis előbb-utóbb nézni akarod a sorozatokat is, hogy jobban képbe kerülj például a romulánok párzási szokásaival. Én is így voltam vele 2 éve, lassan eljutok oda, hogy megnéztem a sorozatokat. :P
3. Ezt eléggé kivesézték a többiek. Teljesen játszható egyedül, de flottába (klán) gyakorlatilag kötelező belépni, egyrészt mert ha nem, akkor halálba zaklatnak meghívásokkal, másrészt meg tápos cuccokat lehet szerezni, amit máshonnan nem.
4. A legnagyobb előnye talán a játéknak. Szinte mindent meg lehet szerezni f2p módon, az "arany", amit pénzért vehetsz, a játékban is kitermelhető. Van egy-két jutalom a lifetime előfizetőknek (most akciós, csak kétszáz dollár! egyébként háromszáz), de nem über dolgok. Hasznosak, de nem nélkülözhetetlenek, és egy lvl60 karakternél már a teljesítményen nem is látszik meg.
5. Abszolút szerteágazó, arra gyúrsz rá, amire tetszik, de nyilván vannak jobb meg rosszabb buildek is. A hajók ~90%-a lvl50 fölött használható, szal leginkább a végén lehet variálni. Az igazi vízválasztó a lvl60 elérésekor az Elite nehézségű PvE-k, arra kell használható buildet összerakni. Ha az megy, akkor a továbbiakban már faszméregetés csak, hogy kinek nagyobb a DPSe. És inkább fordítva van, ha összeraksz egy jó buildet, akkor te leszel erősebb, mint a többiek. A szar build az átlag. Rakás gyökér van, főleg gyerekek meg ST fanok, akik hülyék a játékhoz, csak tetszik nekik. Ez sokszor a baj is a random publik meccsekkel, hogy ilyenekkel kerülsz össze. Többiek is ezért panaszkodnak lentebb.
6. Nekem az tetszik benne, hogy az egész egy szedett-vedett szemétkupac. Ez általában hátrány, de itt furamód jó az összhatás. Az egész játék ötletszerű, koncepció nélkül egymásra szórt rendszerek halmaza. Látni rajta, hogy úgy fejlesztették, hogy menet közben csaptak hozzá a játékhoz komplett rendszereket. És ez benne a szép, ennek a szerteágazó, változatos, de egymásra ható és kapcsolatban lévő rendszerek basztatása, optimalizálása. Mondjuk űrben kb így néz ki:
-a karaktered és a skilljei, amik a használt képességek hatékonyságát határozzák meg, illetve ilyeneket befolyásolnak, hogy sebesség, fordulás, stb.
-a hajód, ami leginkább azt határozza meg, hogy mennyi felszereléshelyed van és hol, illetve hogy milyen elosztásban használhatod a skilleket
-a felszerelés a hajón, ami eléggé szerteágazó. vannak bónuszokat adó szettek, vannak egyedi képességes cuccok, vannak meglévő képességekre hatásokat pakoló dolgok, harci petek, anyámkínja. Sok és sokféle.
-a tisztjeid, akik a használható képességed adják, illetve bizonyos fajok adnak pici bónuszokat
-az altisztek közül ötöt be lehet választani aktív szolgálatra, és mindenféle fasza bónuszokat adnak
-az új, legmagasabb, T6 szintű hajóknak vannak plusz extra bónuszai
-karakter traitek, amik inkább perkek, összeválogatható bónuszok. Van külön a karakternek, a végjátéki projekteknek, meg a hajónak
-a karakter specializációja, végjátékkal szerezhető bónuszok és új képességek
Ééés akkor ezt a clusterfuckot kell optimalizálgatni. Jól el lehet vele lenni.
Ja, még annyi, hogy kissé gyökérgagyi a megvalósítás, az űr navigáció gyakorlatilag kétdimenziós, mindig van fent és lent, a hajód nem tud hanyatt fordulni mert függőleges síkban van max emelkedés, tengely körül meg nem lehet forgatni. A földi harc meg MMOs, nem FPSes, a karakter animációja ritkán van összhangban a támadással, pl simán lehet fekvésből feltápászkodás közben lőni és találni úgy, hogy a sugár derékszögben jön ki a fegyverből. Tényleg fasz módon néz ki, de meg lehet szokni, túl lehet rajta lépni.
Szal összességében nem egy top kategóriás játék, de mégis jó csinálni. -
Plata #12576 Na igen ha komolyan farmolni akar kell több kari is.
De gondolom úgy is ki akarja próbálni mind a 3 oldalt.Hisz a fed romulán és klingon is más. -
Zemanov #12575 Jah és ha látta a sorozatokat meg a filmeket kb.100x jobban élvezi a játékot.meg jobban el is igazodik. -
Zemanov #12574 Azt azért tegyük hozzá hogyha valamit el akar érni ahhoz egy kari nem lesz elég és igencsak farmolni kell itt is mint bármelyik MMO-ban. -
Raulblanco7 #12573 igen, de csak komolyabb stf-eket, pl brotherhood elite vagy korfez elite. -
alyr2 #12572 hidd el ott is akad boven fogyatekos, de teny hogy lenyeesen kevesebb mint a random emberek kozt.. -
alyr2 #12571 A lenyeg hgy a valogatott csapattal is belehet szopni..neked is sikerult parszor ha jol emlekszem:) -
Plata #12570 Érdekes 10k dps vagy elitestf csetről szervezett csapattal sem szokott gond lenni. -
Raulblanco7 #12569 az a baj, hogy 20k channel fél éve nincs, szóval kétlem hogy szopnál velük. -
alyr2 #12568 az a baj hogy szopok a 10k es neha 20k dps chaneles emberekkel is, valamint ennem tudom elvezni azt ha nincs semmiamiert jatszak..kihuztam 60ra a karit kimaxoltam az egyik spec agat, a pilotot meg felig..es most jatszhatnek azert hogy leygen dilim amibol mgvehetem a hajom x. klonjat..hat ez nem cel..kurva unalmas, az eventek minden evben egyformak...stb Nekem ez a jatek keveset ad ahhoz hogy foglalkozzak vele. szamomra halottnak mondhato. nincs pvp nincs pve content, ami meg van nagyon keves -
alyr2 #12567 ha elugralni meg nem standard mmot akarsz akkor gw2 jo lehet. Az osszes tobbi kb egyforma, az STO legnagyobb baja hogy a fejlesztok balfaszok, bugokat nem javitanak ha esetleg megis akkor a javitott helyett csinalnak 3 masikat..ha vegeztel a storyval contentet ne varj mert nincs. pvp erdemben nincs, es ha nincs jo flottad akkor az stfek 98% teljesithetetlen lesz.es nem azert mert nehez, hanem azert mert a jatekosallomany gyengebb mint egy kisegito iskola lefogyatekosab tanuloja.. -
Plata #12566 Hát kezdésként annyit tudok mondani hogy Tac tiszt talán a legkönnyebb és leg egyszerűbb,az a sebző kaszt. -
Plata #12565 A hiba ott van hogy randommal mész,keress csapatot megfelelő cseten. -
alyr2 #12564 jah csak a 30 instabol 3-4 latogatott a tobbire meg kb az életbe nem jutsz le, vagy ha megis akkor kb 1 perc utan vege is a sok balfasz miatt.. -
lammaer #12563 Nah, azt próbáltam vmikor de nem tetszett a harcrendszere :)
No mindegy repkedek egy kört az STOval. Van esetleg vmi kezdeti jótanács, merre induljak el? -
Plata #12562 Én részemről még tudnám ajánlani az SW ToR-t.Bár oda egy havi előfizetés nem ártana.
Más MMO-t most nem nagyon ismerek,a kínai vagy koreai kinézetű mmo-kat utálom,valahogy a látványviláguk számomra nagyon idegen és szar.Bár játszottam egy kicsit asszem Lineage 2-vel,és Aion-t is kipróbáltam,de nem is jöttek be.Guild Wars is kicsit keleties kinézetű,de még az elfogadható és normálisabb kategória. -
Plata #12561 STO egész más mint a többi MMO,fejlődés egész más,50-es szintig tök könnyű,utána 60-ig már nehezebb.De itt még nincs vége,szerezhetsz még vagy 90 spec szintet,amit már nem lesz piskóta ki grindelni.
Viszont a fejlődés közben a küldik egész pofásak,nem hagyományos küldetések,ezek sztorik.Van mindenféle,még koktél keverős is.
Nincs az hogy gyűjts össze x veszett ló farkat és hozd vissza meg hasonló.Még első karival a kardassziai sztori is jó lesz,de nekem 30 valahanyadikra már nem buli.
Játszottam már jó pár MMO-val,le húztam pár évet WoW-ban Guild Warsban Lotro-ban,meg satubbi,de a STO kötetlenebb.
-
lammaer #12560 Köcce a válaszokat.
@Alyr - valami ajánlat esetleg? Igazság szerint a klasszikus tucat MMOkat (kardos varázslós, rákattintok azt dobálja a számokat a gép) kikerülném, valami játékmenetben egyedit.
Pl érdekel olyan ahol számít pl az ügyesség (mint egy akció RPGben, pl dark souls, ahol számít az időzités, el lehet ugrani) vagy mondjuk valami jóféle scifi cucc (most a látóterembe került pl a Secret World) vagy bármi más ami egyedi. Csak ne ez a tolom a karaktert, agyongrindelem magam ezekkel a gyűjts ösze x tárgyat küldetésekkel...
-
Plata #12559 Insta van sok,nem csak 3-4,csak az a 3-4 a kedvenc. 
-
Plata #12558 Szeva,nos.
1.A küldetések körülbelül a kardassziai részig nagyon jók,onnan nekem nem túl élvezhetők,a kardassziai küldik az agyamra mentek.
Klingon fed és romulán is más küldiket kap,nagyjából.
2.Nem szükséges,de ha ismered a sorozatokat sok ismerőssel találkozhatsz.
3.Totál jól el lehetsz egyedül.Csapatot nem nehéz találni,van erre cset.
4.Ha van időd és kedved grindelni,mindened meg lehet tök ingyen.Én ingyenes játékos vagyok,F2P accountal.A store-ból rengeteg cuccom megvan, a hajók nagy része,meg sok más marhaság is.
5.Három féle fejlődési ág van,azon belül azt és úgy csinálsz ahogy akarsz.
Van olyan hogy nyerő setup,de abból is van sok sok féle.
6.Én szeretem,már több mint 3 éve tolom,most kicsit hanyagolom,mert rohadtul el vagyok havazva és semmire sem nagyon van időm.Ha van is akkor sem biztos hogy tudok nyugodtan 20 percig játszani.Azért jobb a STO mert itt aztán tényleg meg lehet mindened ha kicsit is szeretsz farmolni.Ha egy büdös forintot sem költesz a játékra akkor is megszerezhetsz bármit.
Báár most felmentek az árak,nehezebb zent szerezni.
A játékban küldetésekért feladatokért dilithiumot kapsz,a dilithiumot a cuccaidra költöd vagy eladod zenért,a zenen meg store-ban vásárolhatsz fizetős cuccokat.Hajót ruhát fajt,anyám kínját. -
alyr2 #12557 a Storyk jok! de itt be is fejeznem! Szerintem keress tovabb! Igazabol barmit megszerezhetsz kiveve a veteran meg lifetime cuccokat ezekert csengetni kell erosen! pay to winnek nem lehet nevezni.de ha elerted a max szintet meg repukat akkor elkezdodik a faszveres kb 3-4 instaval aminek a haromnegyedeben csak felbaszod magad a sok agyatlan random playeren mert elbukjak neked az instat szandekosan vagy iq hianya hatasara.. kb ennyi..azt javaslom keress masik free to play jatekot jobban jarsz
