50220
  • Plata
    #33281
    Delta bug szánalmas volt.
    Olyan pofátlanul egyszerűen volt hogy csak na.
    Azt egy félperces munka lehetett javítani.
    De mivel főleg ec-t adott szartak rá.
    Aki dilit is próbált belőle azt már bannolták.Legalább is volt ilyen pletyka.
    Delta bugról kevesen tudtak.
    Mi is csak flottában mondtuk el.
    Ferengi ec bug meg sulibán sem letr reklámozva.
  • gunji
    #33280
    Ez a 14 napos projekteket lezáró script egy rövidebb pár soros kód lehet, s aki írta, az még tudhatja fejből, mit kellene a kódnak csinálnia, így könnyebb is észrevenni és javítani a hibákat. A sulibános és delta bugok (habár nem ismerem őket) javításához meg akár több ezer sort kell végignyálazni, esetleg úgy, hogy az eredeti fejlesztő(k) már nem elérhető(k), s ez így ekkor egy nagyon időigényes feladat. Simán lehet, hogy emiatt hátrább sorolták, mert nincs elég emberük rá (lásd a Foundry esete).
  • Plata
    #33279
    Fene tudja.
    De már sok sok éve fut a dolog.
    Ha akarnám 5 naponta lazán kiszedhetnék 250 doffot.
    Csak túl sok macera.Valakinek el is kéne adni.Mert hova a rákba teszek ennyit.
  • Chak
    #33278
    Az is lehet h nem tekintik bugnak. Vagy csak annyira low priority h senkit nem izgat kb. Végeredményben ugyanott vagyunk.

  • Plata
    #33277
    Azt nem értem ha ilyesmit tudnak ilyen gyorsan javítani,akkor hogy lehet hogy a sulibán bugot annyi év után sem javították ki,ennyire nem izgatja őket?
    Mondjuk sulibánból Ec-t lehet szerezni,ebből meg dilit.
    Annak idején félévig bent volt a delta bug,amivel röhögve lehetett milliárdokat keresni.
    Azt is féléviga bent hagyták,amiatt szálltak el az árak exen.
    Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.06.07. 12:54:45
  • Plata
    #33276
    Dilisekből mindig több van.
  • Chak
    #33275
    Több a dili, és a dilis mint 4 éve.. :'D

  • Plata
    #33274
    Klassz,akkor meg nyugodtam.
    Diliből sosem elég.
    Vettem egy kis zent,biztos jön hajó nemsokára és jobb előtte venni,ha ki jön hír hajóról biztos felmegy a zen ára.
    Event is hoz egy kis dilit.
  • gunji
    #33273
    Devek írták, hogy bugos volt a script, ami befejezte a 14 napos eventek projectjeit, s jövő hétre javítják. (reddit, twitter)
    Úgyhogy nem veszett el az a sok dilithium ;)
  • Plata
    #33272
    Igen,de most azt mondják még is bug volt.
    Leállás után próbáltam a maradék kariknál is kiszedni,de nekik nem lett kész.
    Reggel a cseten meg azt mondták ezért volt a leállás,na meg akna miatt.
    Egyébként tegnap ezért is nem siettem a karikkal ki venni az ingyen 50k diliket,gondoltam ráérek,mert ez a normális,erre leállás után már nem adta.
    Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.06.07. 08:24:12
  • lammaer
    #33271
    Testvérem, te magad linkelted be a patch notesben hogy a régi eventes projektek automatikusan kész lesznek és adják a rewardot függetlenül hogy mennyire voltak kész....

    ------------

    All slotted 14-token projects for the following Events will be automatically completed, regardless of the existing amount of progress made:
    Crystalline Cataclysm
    Into the Breach
    First Contact Day
    Kobayashi Maru
    Mirror Universe Invasion
    Sompek Arena
    Projects completed in this manner will be awaiting you in your Event Reputation, ready to claim! This process will reward you the items, dilithium ore, and marks, as well as properly unlock Account-Wide reclaim as applicable.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.06.07. 08:15:49
  • Plata
    #33270
    Na letoltam a napi admit.
    Nem nagyon cseteltem mert akkor megint elmaradt volna admi.
    De pár dolgot olvastam közben azért.
    Állítólag azért volt este leállás mert a régi eventes projecteknek nem szabadott volna maguktól kész lenni és ideadni az 50k diliket meg jutalmat.
    No meg az új akna is vér bugos és végtelenül termeli a salvage-t.
    Sajna én az este eltoltam,először tizen valahány karival kristályoztam utána kezdtem begyűjteni a projectekből ingyen dilit,azzal kellett volna kezdeni,akkor minden karitól beszedtem volna,így vagy 20 kari kimaradt,mert pont jött leállás mikor csináltam.
    Bár azért így is sok dilit begyűjtöttem,mert jó pár karinál több régi project is volt,mindegyikért megkaptam az 50k-t.
    De azért sajnálom hogy a klingon karik meg pár fed ki maradt.
    Ha mázlim lesz jön még egy ilyen kis bugocska és a többit is begyűjthetem.
    Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.06.07. 07:22:15
  • Kotomicuki
    #33269
    Mielőtt, mint az a bizonyos "+1 xD"-figura, reagálnék, hadd idézzek egy ebben a topikban is megfordult, jeles ST-fan-tól:

    "Az idők változnak, a TNG ma már nem eladható formula. A Discovery-vel megpróbáltak újítani, hogy új embereket vonzanak be. Az, hogy az újítások mennyire jók az mindenki maga döntse el." (#33153)

    Ezen idézet utolsó mondatába kapaszkodnék, mint a véleménynyilvánítás, a jó erkölcs és a hejesírás nagy barátja:
    Ugyan má', hadd lehessen a PC és trendi nyálcsorgatástól eltérő véleményeket is megfogalmazni itten!
    De, ha meg csak az egynemű, azt a szart éltető üvöltés elviselhető számodra, állj politikusnak, vagy nyiss egy öntömjénező topikot és hagyj magunkra minket az elrontották a kedvenc játékunkat és filmsorozatunkat nyomorunkkal, pls!
  • Plata
    #33268
    Valamit elcsesztek,maradék kariknál gubanc van a jutalom kivétellel.
  • Plata
    #33267
    Ne is törődj vele,csak próbál felhúzni.
    Direkt csinálja,hátha valaki bele köt és akkor a klónsereg letámad.
    Ne is foglalkozz vele,csak azért jön hogy balhét próbáljon keverni.
  • gunji
    #33266
    Megértem amit írsz, részben talán egyet is értek vele, csak azt nem értem, hogy miért idegesíted magad? Nem éri meg. Tapasztalatból mondom. Engedd el. Én is elengedtem. Nem éri meg önmarcangolni.
    Érdemi beszélgetésekre meg szerintem ott a filmes Star Trek topik.
  • Orbancapitan
    #33265
    [csatorna nyitva]
    csak azt nem tudod eldönteni hogy mikor beszélünk komolyan vagy mikor poénkodunk vagy egyszerre mind a kettő.
    ez a gond veled. élj ezzel együtt.
    [csatorna zárva]
  • Plata
    #33264
    Mi a manó van,azt hittem csak az aknát javítják,de dili ex is le van lőve,azt írja hogy dilithium exchange disabled.
  • Plata
    #33263
    Bocsi,de neked érdemi választ minek?
    Ennyi erővel akár egy üres kútba is üvöltözhetnék,hátha válaszol.
  • CrashBoostZoom
    #33262
    Ez megy. Belinkelni egy videót ami nem is a témához kapcsolódik aztán meg röhögni, hogy "de jól megmondtam neki" az megy. Érdemi választ írni az valamiért kurvára derogál itt mindenkinek. Szánalom a köbön és te mindig csak megerősíted ezt.

    Gyerekes a hozzállásotok. Sírtok mindenféle szar miatt amit elvesznek tőletek a játékban de amikor valakivel érdemi beszélgetés kellene folytatni az nem megy.
  • Plata
    #33261
    Vicces ez az ingyen dili.
    Ha egy karinak több régi project is fut akkor egyszerre csak egyet mutat késznek.

    Ha rákattintasz és begyűjtöd az 50k dilit meg a többit,a másik is kész lesz.

    Jah mellesleg az ingyen hajó coupon is bugos,sima kariknak 1450 token van diszkó karinak 1950.
    Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.06.06. 21:03:18
  • Plata
    #33260
    Fenébe,nem végeztem az ingyen dili begyűjtéssel,még vagy 20 kari hátra van,erre le lőtték a szervert a bugos akna miatt.
  • gunji
    #33259
    Jaja, bár most nincs zenem, de örömmel látnék új 25. századi hajókat. Meg Connie-t szeretnék bejárható belső térrel (mint az Intrepid volt anno), persze nem promósan.
  • Plata
    #33258
    Bakker,tényleg működik,a régi elkezdett event projectek készen lettek.
    Most csak végig kell járni a karikat és begyűjtögetni az 50k diliket.Volt amelyiknél csak 1-2 token volt bele rakva,mert csak elkezdtem és kész.de most complete.
  • Plata
    #33257
    Én örülnék ha vissza térnének a normális hajókhoz és nem gagyiszkóveri hajókat dobálnának folyton.
    De megint ratyiszkóveri hajók fognak jönni,promós hajó is jön,Enterprise,csak lábgombás változatban.
  • Plata
    #33256
    Másik meg az hogy még új T6 boxos hajókról is jönnek hírek,meg még nem adták ki az összes hajó T6 változatát sem.
    Még a legbrutálabb T5 escort T6 változata sem jött ki.T6 voth palisade igazán jöhetne.
  • gunji
    #33255
    A fő baj a T7-tel az, hogy eddig minden hivatalos csatornán cáfolták, hogy jönne és ők végülis nem politikusok, hogy átverjék a játékosokat. Bár amennyire aktívan verik a szögeket a játék koporsójába, kinézem belőlük.
  • Plata
    #33254
    Fogalmam sincs,annak idején volt olyan hajó amit több mint félévvel hamarabb megjósoltak.
    Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.06.06. 17:53:53
  • gunji
    #33253
    #33247: Áh, hát így még nagyobb balhé lenne belőle, mintha előre bejelentve hoznák be. Remélem, csak poénkodtak chaten.
    #33249: Sokan :P Amúgy a második évad szvsz kifejezetten jó volt (amellett, hogy a szezon eleji véleményem továbbra is fenn tartom).
  • Plata
    #33252
    Ugyan,minek hurrognánk le,fölösleges lenne.
    Ez a star trek topic,ha veled leállnák vitatkozni akkor át kellene nevezni star wars-ra,hisz az a klónok háborúja lenne.
    Az meg star wars.

    Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.06.06. 17:52:49
  • CrashBoostZoom
    #33251
    A leírásod tökéletesen illik rátok (akik rendszeresen jártok is és "kommenteltek"). Csak az a szomorú, hogy nem veszitek észre magatokat. Ömlik a kommentjeitekből a szar de ahelyett, hogy megállnátok kicsit gondolkodni csak benyögtök egy "+1 XD" kommentet és mindenki szakad a röhögéstől. Szomorú, hogy ti tartjátok magatokat "Star Trek fan"-oknak holott semmi sem maradt meg nektek egyik sorozat mondanivalójából sem. Sírtok itt, hogy "bár lenne új TNG" de nyilvánvalóan látszik, hogy ilyen embereknek kár lenne.

    Szánalom ami ebben a topikban folyik, komolyan mondom. Az még szomorúbb, hogy megint le leszek hurrogva (kommentben vagy szóban) mert megint trollkodásnak veszitek amit írok mert nem tudjátok elképzelni (vagy csak nem akarjátok), hogy másnak nem azonos a véleménye a tiétekkel.
  • Kotomicuki
    #33250
    +1 xD
    Utoljára szerkesztette: Kotomicuki, 2019.06.06. 17:32:58
  • Plata
    #33249
    Nem akarok kekeckedni,de ki a retkes isten nyila tetves f betűs némi szerve akar kezdeni olyan elcseszett fos kinézetű klingont szerinted?
    Diszkóveriben a klingonok olyanok mint az egész sorozat,emeletes szarok.
    Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.06.06. 16:26:44
  • Chak
    #33248
    Gombaveryben vannak klingonok? Nem tudtam..

  • Plata
    #33247
    Cset.
    Hat körül felmentem admiraltyzni,amiből semmi sem lett,csak csetelés.
    Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.06.06. 10:21:06
  • gunji
    #33246
    Forrás?
    Pedig mindig elmondják, hogy nem lesz T7, ahogy tegnap is (bár lehet, hogy pont e nagy tagadás miatt):
    "They know that if they make T7 ships there'll be a riot. They haven't even finished T6 yet, so T7 are not in any plans." (link)
    "Tier 7 ships aren't planned, and won't be for the foreseeable future but still "never say never" - some reasons mentioned were powercreep considerations and community backlash." (link)
  • Plata
    #33245
    Jót röhögnék ha rizsa utáni nagy kiegben jönnének T7 hajók,rizsára betennék t6 hajót utána meg update.
    Amilyen seggfejek lehet meglépik.
  • Plata
    #33244
    Mellesleg jövőhéten jön új blog a weekend event store-ról,állítólag nagy meglepi lesz.
    Sompek event is jön kristály után,rizsa után pedig egy új nagy content jön,valami nagy szarságra készülnek.
    T6 Dominium life timer hajó kész van,de nem kerül be a játékba.Egyenlőre,nem tudni hogy bekerül-e valaha vagy sem,de kész van.
  • Plata
    #33243
    Tudja a bánatos franc.
    Egyébként igen,meg erősítve tier 7 hajók jönnek.Szóval gatyát fel.
    Jah meg jönnek a disco klingonok is.
    Jah és még több régi lock boxos hajó jön T6 változatban.
    Jah a T7 hajókon már dolgoznak,de hogy mikor jönnek nem tudni.
    Jah nincs több jah.Egyenlőre.
    Utoljára szerkesztette: Plata, 2019.06.06. 07:37:34
  • lammaer
    #33242
    Most akkor kivették a kristályt mind rendes mindennap elérhető akció vagy sem?