970
  • St
    #970
    Tekintettel arra, hogy a pólótervező pályázat lezárult és a többség megszavazta a győzteseket, felesleges további eszmecserét folytatni a témában, így a topciot lezárom.

    Pólótervező és egyéb pályázatokat a mostani sikerén felbuzdulva a jövőben is fogunk rendezni.

    A pólók értékesítését várhatóan 3 hét múlva kezdjük meg, az ehhez kapcsolódó információkat itt, és a fórum főoldalán közöljük majd.

    Köszönjük minden pályázónak a részvételt, és a szavazóknak a közreműködést.
  • St
    #969
    Azért csinálunk SG pólót, foglalkozunk vele és fektetünk bele pénzt (nem is keveset)

    1./ közösséget építsünk
    2./ reklámozzuk a portál

    Ha egy idegen ember meglát annyit csak, hogy LOÁL, nem tudja miről van szó. Ráadásul az a póló max. a gumiszoba hangulatát fejezi ki, nem az egész SG fórumét. Gumiszoba szinten poén. Tehát ne is kérjetek olyat, hogy www.sg.hu felirat nélküli pólót gyársunk, mert nem az az elsődleges célunk, hogy pólókereskedelemmel foglalkozzunk és meggazdagodjunk belőle. A reklám és a közösségépítés az elsődleges cél, ennek megfelelően a pólók is majdnem önköltségi áron lesznek értékesítve.

    "Sir Quno Jedi" fikázási képességéről nem először győződhetünk meg...
  • DecenS
    #968
    Aha. Htx master! :D
  • Sir Quno Jedi
    #967
    Nem, de nem is lenne immár indokolt ! :DDD
  • DecenS
    #966
    Hö? :)
    Mé? Szóba került, hogy höje vagyok?
  • Sir Quno Jedi
    #965
    Látod nem vagy hülye !
  • DecenS
    #964
    Ahogy olvastam, tökre nem fikázott senki. Egyszerűen csak az itt felszólalók többsége nem szeretne reklámpolót hordani, hanem egy poénosabb, ötletesebb viseletet szeretne, ami jobban kifejezi az SG-fórum hangulatot.
    Imho.
  • Sir Quno Jedi
    #963
    AZ is jó, igaz!
  • CAD
    #962
    Igazabol nem ertem mirol folyik a vita, mar azon kivul, hogy nem sikerult feldolgoznotok a vegeredmenyt - es ezert fikaztok orrba szajba.

    Annyiban maradhatunk, hogy egyelore 27% az, aki felvenne a snassz, kocka, gaz felirattal az elejen (amit amugy - es most gondolom nagy meglepetest fogok okozni -, ha valaki elhagy, akkor igazabol "csak" polot gyartott es NEM SG-s polot).

    Sott tovabb megyek, ok azok akik felveszik es meg a maradek 63% -ban is jo eselyel vannak emberek akik hasonlo keppen tesznek.

    Amit igazabol nem ertek, hogy mi az oka annak, hogy sorba kapaszkodtok a forumba es fikazzatok a vegerdmenyt... Azt sem ertem, hogy vajon a masik oldal miert nem veri a mellet itt hordakban... Igazabol csak arra tudok gondolni, hogy ez egy minositest jelent.

    Tisztara ugy erzem magam, mint a 2002-s valasztasoknal, ahol a t. jobboldal ujraszamolasert _hazaorditott_. A dolog nonsense, ertelmetlen, felesleges es idegesito!

    Terjetek mar eszhez.
  • DecenS
    #961
    ...amúgy nekem a pocakos-őrülten-vigyorgó-csóka sokkal jobban tetszik, mint a LOÁL-os. De azért rendelek belőle, ha lesz. Az első helyezett meg szerintem is elég snassz. Sry.
  • Sir Quno Jedi
    #960
    Láttad az Összeomlást gondolom ?! :DDD Na én megfejelem kissé !
  • Sir Quno Jedi
    #959
    Nem szubjektív, hanem tény ! Vannak "idősebbek" akiknek ez bejön, tehát máris nem csak fiatalabbaknak való. De tökmind1, ezen nem veszünk össze ! A véleményem viszont az (ha már SZVSZ), hogy a győztes póló gáz a felirattal az elején, NA AZT nem venném fel, mert kissé monitorfejűnek érezném magam benne, arról nem is beszélve, hogy egy lapos, uncsi reklámért fizettem pénzt és büszkén hordom is, mer' olyan rendes vagyok ! Aha ! :DDD Ettől még jó az a póló, profin meg van csinálva, csak nem hordanám (mintahogy úgy tűnik vannak még akik szintén nem fogják). Na ez az SZVSZ.

    Én persze senkit sem szeretnék befolyásolni, ez távol álljon tőlem SZVSZ. !
  • RelakS
    #958
  • Sir Quno Jedi
    #957
    Assemii, de ezt is tuti olvassák, mert a biztonsági megbízottak mindent monitoroznak, kutatnak, matatnak ! :DDD

    Még egy üveg sőrt őrnagy úr !
  • Sir Quno Jedi
    #956
    Majd felhomályosítom őket ! :DDD Amúgí hidd el, öltöny és nyakkendő után elég feltűnő váltás egy őrülten vigyorgó LOÁLpofájú okostojás !
  • tomsolo
    #955
    lokista12? :o)))))))))))))))))
  • Loál János #954
    Há mé, lehet, hogy itt fórumoznak ők is nap mint nap. :D
  • Dynamic
    #953
    Miért is hülyeség?Nekem csak SZVSZ fiatalabbaknak való, neked meg ez a vélemény fixen bullshit.Ügyes vagy, nagyszerű.De mivel ez teljeséggel szubjektív akár el is juthatunk a techno vs. rock kérdésköréhez.
    Azt meg nem értem miért padlóznának meg a főnökeid, szerintem fingjuk sincs mi az a loál.
  • Aspyrin
    #952
    me 2
  • Sir Quno Jedi
    #951
    Így van ! Hülyeség, hogy fiatalabbaknak való, ez bullshit ! A LOÁL nem néz kort, hanem tarol ! Részemről, ha lesz jó, akkor én hordom majd munkába is akár (főnökeim meg megpadlóznak !) ! :DDD
  • Sir Quno Jedi
    #950
    Ott a pont !
  • Sir Quno Jedi
    #949
    Gyerekek a LOÁL-osból kéne egy SG-tlen változata, a HARDCORE LOÁLosoknak. MI értjük, tudjuk, SG-zzük, nem kell rá több felirat az egyetlen igaz szent szónál, LOÁÁÁÁÁL !!!!
  • Sir Quno Jedi
    #948
    LOÁL az élet ! Jól beszélsz fénylőfogazatú barátom !
  • bogyoka
    #947
    ez nagyon jó ötlet
  • hen-tes
    #946
    kérek különdíjat (mumusos pólót)
  • Match
    #945
    jah, és nem ártana minden szavazónak egy-egy két személyre szóló gyertgyafényes vacsorameghívás, aminek a költségeit természetesen az SG fedezi (vagy ST....az még jobb :D).
  • PResident Evil
    #944
    :DD
  • Match
    #943
    nekem a 3. helyezetből esne egy jól!
    szerintem az első 3-ból lehessen rendelni :D
  • hen-tes
    #942
    nekem nincs pénzem, azért akartam ingyen pólót
  • Jano
    #941
  • Gery1980
    #940
    Én rendelek egy loálosat az tuti
  • hen-tes
    #939
    én ugyan nem :P
  • cyrus #938
    TEVÓTÁ !!! KOCKA !!!!!
  • RelakSfromhome
    #937
    Ja, a második (loál), meg a harmadik (billog) szvsz sokkal jobb :)
  • hen-tes
    #936
    hmm
    akkor ki szavazott rá ? :D
  • Lacc
    #935
    Nekem nincs semmi bajom az első helyzettel, csak én se fogok olyan pólót hordani, amin "informatikai és tudmányos hrmagazin" felirat van... Ha ez nem lenne rajta, akkor abból rendelnék.
  • Galy
    #934
    :D
  • Gery1980
    #933
    Tehát gratulálok:D
  • Gery1980
    #932
    Gretilálok minden egyes pólótervezőnek:)
  • pet70000
    #931
    azt nem értem, hogy mé' csak 570 szavazat Vót.....' VAlamikó'