36663
-
#7250 Gourcuff felépült és készen áll a folytatásra
A Milan-Aek és a Milan-Ascoli a két edddigi hivatalos mérkőzés melyeken a csapat fiatal tehetsége, a nyáron a Rennesből igazolt francia Yoann Gourfcuff pályára lépett. Sérülése miatt többhetes pihenőre kényszerült, de mostanra ismét egészséges, és készen áll hogy segítse klubját.
"Készen állok a játékra. Az utóbbi napokban már teljes értékű munkát végeztem és akár már az Inter ellen is pályára léphettem volna."
"A derby eredméyne miatt csalódást érzek, de összességében a csapat dícséretet érdemel azért, mert megmutatta hogy a legnehezebb helyzetben is képes erőt gyűjteni. Figyelembe véve, mennyire beszorítottuk az Intert a végén, megérdemeltünk volna egy pontot."
"Úgy vélem megfelelő állapotban vagyok ahhoz, hogy az Anderlecht ellen játszhassak. Nagyon motiválta nkészülünk a szerdai Bajnokok Ligája találkozóra. Kulcsfontosságú mérkőzés lesz a továbbjutásunk szempontjából. Mindent ki kell adnunk magunkból, főleg a szombati vereség után. Támadó focit kell játszanunk. Amilyen hamar csak lehet, gólt kell szereznünk."
Már nagyon vártam h újra játéba áljo.És most megtörtént:)Remélem holnap pályán lesz:) -
#7249 A Milan megmenti Cassanót?
A hírek szerint a Milan arra készül, hogy kimentse Antonio Cassanót a Real Madridból, miután az olasz támadót a klub kizárta a csapat keretéből.
Cassano a szombati, Gimnastic elleni mérkőzés után dühös kirohanást intézett Fabio Capello, a csapat trénere felé. A kirohanás oka az volt, hogy egy hónapos mellőzés után sem kapott játéklehetőséget az olasz mestertől - akit ezért Cassano "hálátlan szemét"-nek nevezett.
A Real Madrid vezetése ezért Capello kérésére ideiglenesen kizárta Cassanót a csapat keretéből, és kitiltotta a csapat edzéseiről. Predrag Mijatovics, sportigazgató szavai szerint nem garantálják, hogy Cassano valaha is pályára léphet a Real Madridban - ezzel elindítva a pletykákat, melyek szerint az olasz csatár januárban klubcserére kényszerül.
A pletykák szerint az egyik lehetséges célállomás a Milan lehet. A vörös-feketéknek egész idényben csatárproblémáik voltak, miután idáig senki sem tudta kitölteni a Sevcsenko távozásával támadt űrt. Filippo Inzaghi és Alberto Gilardino nem találja góllövőcipőjét, míg az új igazolás, Ricardo Oliveira még nem tudott igazán beilleszkedni.
Cassano 3,5 millió fontért érkezett a Real Madridhoz januárban, és valószínüleg hasonló összegért hajlandóak is lennének elengedni a játékost.
-
#7248 azt hiszik így lesz ez a szezon végéig.De nem me ők leszenk ott ahol most éppen mi és akkor mi vicelőthetünk:) -
#7247 azt hiszik így lesz ez a szezon végéig.De nem me ők leszenk ott ahol most éppen mi és akkor mi vicelőthetünk:) -
#7245 hazaérek meglesz most még suliba vagyok -
#7244 Le is fordítod nekem!!! -
#7243 Champions League - Group H
November 1
20:45 AC Milan ? - ? Anderlecht -
#7242 Kaká a derby-ről! -
#7241 képekkel adós vagyok:
-
#7240 AC Milan's Seedorf reveals ref bust-up
tribalfooball.com - October 31, 2006
AC Milan midfielder Clarence Seedorf claims ref Stefano Farina raised his hands against him after Saturday's derby defeat.
The Dutchman was booked during the first half of the match, which ended with the Nerazzurri winning 4-3 in a gripping encounter.
He decided to ask Farina for an explanation to his decision after the game, allegedly causing the man in black's angry reaction in the tunnel leading to the dressing rooms.
"I had avoided speaking to him during the match, I didn't want to waste any time talking in front of everyone else," said Seedorf to television program Controcampo.
"I went close to him in the tunnel, but he was very nervous and he raised his hands against me.
"I cannot accept this, if I had acted that way I would have been sent off the pitch," added the Rossoneri midfielder.
"The players want to help the referees and my question on the reason I was booked was meant to be a clarification - instead we can't even try to communicate with them." -
#7239 hát tény és való h Julio Cesar jól védett nagyon de a 3. gólunknál meg hibázott... -
#7238 Az előbb néztem meg a meccset a sport 1-en!!!!!!!!!
Hááát az internek óriási szerencséje volt !!!! A kapusuknak köszönhetik a győzelmet! -
#7237 na remélem innentől a Gila-Oli kettős kezd majd mindig és nem lesz rájuk panasz! -
#7236 A Milan-Aek és a Milan-Ascoli a két edddigi hivatalos mérkőzés melyeken a csapat fiatal tehetsége, a nyáron a Rennesből igazolt francia Yoann Gourfcuff pályára lépett. Sérülése miatt többhetes pihenőre kényszerült, de mostanra ismét egészséges, és készen áll hogy segítse klubját.
"Készen állok a játékra. Az utóbbi napokban már teljes értékű munkát végeztem és akár már az Inter ellen is pályára léphettem volna."
"A derby eredméyne miatt csalódást érzek, de összességében a csapat dícséretet érdemel azért, mert megmutatta hogy a legnehezebb helyzetben is képes erőt gyűjteni. Figyelembe véve, mennyire beszorítottuk az Intert a végén, megérdemeltünk volna egy pontot."
"Úgy vélem megfelelő állapotban vagyok ahhoz, hogy az Anderlecht ellen játszhassak. Nagyon motiválta nkészülünk a szerdai Bajnokok Ligája találkozóra. Kulcsfontosságú mérkőzés lesz a továbbjutásunk szempontjából. Mindent ki kell adnunk magunkból, főleg a szombati vereség után. Támadó focit kell játszanunk. Amilyen hamar csak lehet, gólt kell szereznünk."
Forrás: acmilan.com -
#7235 hagy viccelődjenek, mi is viccelődtünk már eleget rajtuk!
(0:6, Bl-elődöntőben mi mentünk tovább,2:4...stb. :) -
#7234 látom jót röhögtetek vidéki barátunk fejlődő humorán^^ -
North #7233 :))))))))) Nekik is kijár már a viccelődés, nem sajnálom tőlük.:) -
#7232 Vicces kedvében van! -
#7231 az Interesek új poénja...:
Mi a különbség a Milan és a katicabogár között?
Mind a kettő piros-fekete, csak a katicának több pontja van.... -
#7230
-
#7229
-
#7228 FORZA MILAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jó lenne már egy edzőcsere meg egy kis játékos vásárlás! -
#7227 mosr csak röhögsz de majd meglátjuk:) -
#7226 NA legalább nincsenek elkenődve anyira:) és ez azért jó:) -
#7225 Carlo Ancelotti így nyilatkozott a derby utáni sajtótájékoztatón: "Ambrosini kezdő volt a mérkőzésen, hogy uralni tudjuk a játékot a levegőben is. Materazzi kiállítása talán segítségünkre volt, de az utolsó harminc percben nagy nyomás alá helyeztük az ellenfelet, és könnyen döntetlenre hozhattuk volna a mérkőzést. A Milan nem gyengébb, mint az Inter, és még lehet beleszólásunk a dolgokba. Még sok mérkőzés van hátra. Nem szabad túlságosan előre tekintenünk, lépésenként kell haladnunk. Az első félidőben sokat szenvedtünk, mivel az Inter átvette az uralmat a levegőben. A szabadrugások sem segítettek. Berlusconi ugyanúgy szenvedett, mint a szurkolóink, de büszke volt a csapatára. A karácsonyfa formáció nem lesz vitatéma. Berlusconi tudta, hogy ez lesz a felállás, és egyetértett vele. A játékvezető nem befolyásolta a mérkőzést, de befolyásolta a kedélyállapotomat. Inzaghi ellen szabálytalankodtak, szóltam is Farinának, de túl nagy volt a zaj... Szerintem nem volt túlságosan feszült mérkőzés, nagy küzdelem volt, de nem voltak aljas belépők. Sok sárga lap volt. A félidőben változtatnom kellett, mert Ambrosini és Jankulovski láthatóan gondokkal küzdött, felküldtem egy extra csatárt, a Gilardino-Inzaghi csere pedig végig tervben volt, hogy több erőt adjon nekünk a kapu előtt, és segítse a középpályásainkat is."
A tréner később nyilatkozott a Milan Channelnek is: "Nagy elszántságra van szükségünk, hogy visszavágjunk. Különös derby volt, az erősségeikkel tisztában voltunk, a szabadrúgások segítettek nekik, hogy irányítsák a mérkőzést. Az Inter visszaállt a 2-0 után, és ez megváltoztatta a mérkőzés menetét. Nagy nyomást gyakorltunk rájuk, és megszerezhettünk volna egy fantasztikus döntetlent. Minőségi csapatunk van, és a morál is megfelelő. A szurkolók megtapsoltak minket a mérkőzés után, és ez jó érzés volt."
Forrás: acmilan.com -
#7224 ideje lenne már váltani edzőt -.- -
#7223 ez meg a másik...P -
#7222 :DDDDDDDDDDDDD -
#7221 nézzük a dolog jó oldalát Gila betalált -
#7220 lehet szépen menni a francba..., jön még kutyára kamion...végülis csak 14pont:S...ha hozzátok a formátokat akkor simán a milyénk lesz a scudetto -
#7219 ti sem vagytok annyira jók,hogy minekt így lenézz... -
#7218 sehogyse lesz nektek bajnoki cím xDDDD -
#7217 idén nem leszünk bajnokok.főleg ha a vásárlási idényben megint rosszul esünk ki. de legalább foghatjuk a ponthátrányra szerintem évvégére a reális esély 3-5. de van még remény,az veszik el utoljára -
#7216 cseszhetjük ha jól játszottunk... az eredmény a lényeg plus 3pont az Internek, de írhatnék 6ot is..., nyernünk kellett vna..ennyi ...h. lesz ebből bajnoki cím??..ezt mondjátok +, nah jóéjt -
North #7215 Dida egyik gólról sem tehetett. Ibra lövésébe beletudott érni, de teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt, nem lehet hibáztatni. -
#7214 jó csúnya gól:):( -
#7213 Ez az a gól amikor bizonytalan volt Dida pedig ezt azért kicsit jobban ér bele akkor kitudja ütni:S
-
#7212 De azért remélem télen érkezik egy klasszis támadó:)És hát szegény dida sem volt tejesen a topon.Szóval egy erősebb tartalék kapus is elférne a keretben:) -
#7211 Egy rövid értékelés a meccsről.A MIlan sokkal jobba játszott a második félidőben és ha pippo lerántásánál nekünk ítélnek akkor lehet hogy döntetlen vagy ha Gila első fejese nem les akkor is döntetlen.Sokkal több volt ebben a meccsben mint amit kihosztak a srácok főleg az első félidőben.ÉS sztem meg van a támadó felállás hisz Gila és Oliveira sztem jól meg vannak együtt.Gila pippo no de gila oli igen és pippo oli is jó lehet csak pippo és gila együtt nem az igazi.De nem vagyok csalodott nagyon mert remekül játszottak a srácok!!!
FORZA MILAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! -
#7210 4-3 a vége mi a f*szom volt az 1. félidőben? mert a másodikat láttam ott csak az 1 potyagól volt a szégyen a többi az elég jól alakult és falábú Gilánk is betalált.grat neki