A.C. Milan
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A BL címvédõje kedden este a Benfica ellen kezdi meg a 2007-2008-as európai szezont.
A szombati csalódást jelentõ, Siena elleni döntetlen után egyesek szerint a keddi találkozó akár gondot is okozhat a rossoneriknek. Gattuso azonban más véleményen van.
"A sikerek kulcsa a Milan öltözõjében keresendõ, ez nem titok- nyilatkozta a spanyol El Pais újságírójának.
"Amikor olyan embert látsz magad mellett mint Paolo Maldini, aki 39 évesen is képes egy BL döntõben játszani és vérét, verejtékét és könnyeit adni a sikerért , akkor bolond vagy ha nem érzed mit jelent õ nekünk."
"Aztán ott van Clarence Seedorf, aki már 4 trófeát nyert három különbözõ klubbal, mégis láttam ahogy a tavaszi, Manchester elleni diadal után sírva fakadt."
"Mi egy olyan klub vagyunk, amely a legnehezebb idõkben is talál motivációt, a gyõzelem pedig a DNS-ünkbe van kódolva."
Saját maga szerepérõl Gattuso a következõt mondta:
"Néha lenézek a lábaimra és szidom õket, amiért nem okoztak nekem elég örömet. Mindig mondogatom Carlo Ancelottinak hogy képzelje el, milyen lenne ha tehetséges lábakkal rendelkeznék - nem lenne elég hely a trófeák számára!"
"Néhány játékos, mint például Kaká, sztárnak született. Mások, mint jómagam, aprólékos és kitartó munkával, végtelen szorgalommal jutnak el a legmagasabb szintre."
#acm
Kapusok: Dida, Kalac
Védõk: Bonera, Cafu, Favalli, Jankulovski, Kaladze, Nesta, Oddo, Simic
Középpályások: Ambrosini, Brocchi, Gattuso, Emerson, Gourcuff, Kakà, Pirlo, Seedorf
Csatárok: Gilardino, Inzaghi
Forrás: acmilan.com
2007.09.17.
\"If you can dream it, you can do it\" (Enzo Ferrari); \"A.C. Milan, Tu sei tutta la mia vita\" \"Racing is life. Anything that happens before or after... is just waiting\" (Steve McQueen)
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009

Ronie. Elõször is köszöntünk újra Milánóban, igaz csak pár napra utaztál vissza Brazíliába. Jó újra látni és tudni hogy teljes erõvel a visszatérésre készülsz.
"Köszönöm. A brazil út fontos volt számomra. Szükségem volt egy olyan ember véleményére is, aki nagyon közel áll hozzám, nem elvitatva a korábbi orvosi vélemények fontosságát sem. Néhány dolgot tisztába tettünk, így most már a helyes úton játunk."
Mit gondolsz, mikor játszhatsz újra?
"Nem tudok biztosat mondani, mert az izomsérülések esetén mindig nehéz megjósolni a felépülés idõtartamát. A lényeg, hogy most már tisztában vagyunk vele, hogyan kezeljük a dolgot, ezáltal pedig a lehetõ leghamarabb visszatérhetek a pályára."
Sokféle hírt lehetett olvasni az elmúlt napokban az állapotodról. Van valami, amit most szeretnél tisztázni?
"A mi részünkrõl, mindig is próbáltunk tisztességesen végezni a munkánkat. Sajnos ez a sérülés felborította a felkészülésemet, néhány hibát elkövettünk, de már minden tisztázódott. "
Szombaton a csapat a Sienához látogat. Van benned nosztalgia a meccset illetõen? Ellenük lõtted az elsõ milanos góljaid, most pedig nem lehetsz a pályán.
"Igen van. Mindenesetre még nagyon a szezon elején járunk. Biztos vagyok benne, hogy lesz alkalmam gólokat szerezni miután felépültem. A Siena elleni meccs szép emlék, de most a többieken a sor, hogy hazahozzák a három pontot."
Elmondható, hogy a történtek ellenére a jó kapcsolatod megmarad a Milannal?
"Egyértelmûen. Megbízom a MilanLab munkájában és a Milan orvosaiban. A kapcsolatunk eddig is remek volt, és ez így is marad."
Szóval a Te történeted még nem ért véget.
"A történetem elkezdõdött. Nem régóta vagyok itt a Milannál, de ilyen sérülések sajnos elõfordulnak egy landarúgó életében. Természetesen minél hamarabb szeretnék visszatérni és azt csinálni, amit a legjobban szeretek."
Forrás: acmilan.com
#acm
"Carlo Ancelotti még nem hirdette ki a kezdõ tizenegyet, de remélem hogy én is lehetõséget kapok. Ha így lesz, megmutathatom a képességeimet. A francia válogatottban összeszedtem egy kisebb sérülést, de most már minden rendben. Nagyon szeretnék bizonyítani ebben a klubban és megmutatni a tehetségemet."
A nyáron a Milan vezetõsége úgy határozott, hogy új középpályás szerzõdtetése helyett inkább Gourcuff kap majd több lehetõséget a szezonban. Remélhetõleg ez így is lesz.
#acm
PROBABILI FORMAZIONI
Siena-Milan (ore 18)
SIENA (4-5-1): Manninger; Rossettini, Portanova, Loria, Grimi; Alberto, Jarolim, Vergassola, Galloppa, De Ceglie; Maccarone. All. Mandorlini
MILAN (4-3-1-2): Dida; Cafu, Nesta, Kaladze, Jankulovski; Gattuso, Emerson, Brocchi; Seedorf; Inzaghi, Gilardino. All. Ancelotti
Arbitro: Banti
#acm
Bár eddig is vezette az olasz fizetési rangsort, a jövõben még busásabb gázsit kap Kaká , az AC Milan brazil futballsztárja.
A klub további 30 százalékkal megemelte a 25 esztendõs középpályás járandóságát, aki így 2011-ig már évi nyolcmillió eurót keres.
A Milan azzal indokolta a döntést, hogy mindenképpen keresztül kívánja húzni a Real Madrid Kaká megszerzésére vonatkozó terveit. (MTI)
#acm
▓██▓▒░Forza Milan▓██▓▒░Aleeee aleee aleee, Milan aleee Forza lotta! vinceraii, non ti lasceremo maiii!!
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
▓██▓▒░Forza Milan▓██▓▒░Aleeee aleee aleee, Milan aleee Forza lotta! vinceraii, non ti lasceremo maiii!!
ha elmegy Kanutét akarjuk megvenni, remélem kacsa...
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
A 31 esztendõs Nwankwo Kanu korábban megfordult már Milánóban, 1996 és 1999 között a városi rivális Internazionale igazoltja volt, de szívproblémái miatt mindössze 11 mérkõzésen szerepelt, és azokon csak egyetlen egy gólig jutott.
A Bajnokok Ligája címvédõjénél a rejtélyes erõnléti problémákkal küzdõ Ronaldo távollétében, csak a veterán Inzaghi, a frissen igazolt, még "tejfelesszájú" Pato és a közönség által kikezdett Gilardino áll Carlo Ancelotti vezetõedzõ rendelkezésére. A nem túl ideális állapot javítására a télen mindenképp csatár igazolására lesz szükség, méghozzá lehetõleg olyan érkezõre, aki majd tavasszal a BL küzdelmeibe is bekapcsolódhat. Ilyen szempontból ideális választás lehet a rutinos Kanu, hiszen jelenlegi klubjával nem szerepel az európai kupaküzdelmekben. :SSSSSSSSSSSSSSSS
#acm
- Meggyõzõdésem, hogy három hét múlva Ronaldo ismét harcra készen áll majd, addigra teljesen felgyógyul sérülésbõl - nyilatkozta a csatár brazil orvosa. - Volt némi félreértés az ügyben, mert aznap, mikor Ronaldo hozzánk érkezett, egy másik brazil játékost is felvettünk, akinél génterápiás kezelést alkalmazunk, Olaszországba azonban már úgy jutott el ez az információ, hogy a Milan játékosát kezeljük ezzel az eljárással. Egyébként a génterápia is bevett és elfogadott módszerré vált az utóbbi években, így ez ellen sem merülhetne fel kifogás, de Ronaldo esetében nem volt szükség ilyesfajta kezelésre.
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
Összehasonlításul: John Terry, az angol Premiership legjobban keresõ játékosa tízmillió eurót kap évente, és még az angol toplista 10. helyén álló Fernando Torrest is jobban honorálják Kakánál (6,9 millió euró).
Nem sokkal marad le Kaka mögött a kereseti listán az AS Roma csapatkapitánya, Francesco Totti, akinek 5,46 millió euró marad meg, miután befizette az adókat.
Totti után négyes holtverseny alakult ki Patrick Vieira, Zlatan Ibrahimovic és Adriano (mindhárom Internazionale) és Gianluigi Buffon (Juventus) között; valamennyien nettó 5-5 milliót keresnek.
A Gazzetta szerint az AC Milan többi játékosának fizetése kettõ- és négymillió euró között változik, és a Silvio Berlusconi tulajdonában lévõ klub bértömege évente eléri a bruttó 120 millió eurót (30 és fél milliárd forint).
Az Inter 110 millió euróval második, megelõzve a Juventust (96,9 millió), az AS Romát (59 millió), a Fiorentinát (30 millió) és a Palermót (24,6 millió).
A legszerényebb bérköltséggel a Reggina, az Empoli, az Atalanta és a Cagliari bír, ennél a négy klubnál évi 11 és 12,6 millió euróból kigazdálkodják a fizetéseket.
Ugyanakkor a középmezõnyhöz tartozik a Napoli, a Catania, a Lazio, a Livorno, az Udinese és a Parma 14-19,8 millió eurós bruttó bértömeggel.
Érdekesség, hogy a legjobban fizetett „kispados” Santiago Solari, az Inter argentin középpályása, aki 3,5 millió eurót keres, csakúgy, mint Christian Chivu, Dejan Sztankovics, Luis Figo és Hernan Crespo.
A Laziónál nincsenek ilyen drága futballisták, ennél az együttesnél senkinek a „zsoldja” nem éri el a 800 ezer eurót, pedig a római csapat a Bajnokok Ligájában szerepel.
A legolcsóbb munkaerõnek a Cagliari két futballistája, Marco Mancosu és a szlovén kapus, Jan Koprivac, valamint Simone Iacoponi (Empoli) számít – mindhárman beérik 40 ezer euróval.
Érdekességképpen: az angol Premier League-ben a Deloitte nevû nemzetközi könvvizsgáló cég jelentése szerint az összes bérkiadás a 2007–2008-as szezonban meghaladja majd az egymilliárd brit fontot (1,616 milliárd euró – 412 milliárd forint).
A Chelsea már a 2005–2006-os idényben is több mint 167 millió eurót fizetett játékosainak és a technikai stábnak, tehát már akkor majdnem másfélszer annyit költött erre, mint most a Milan.
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
!! FORZA MILAN !! -Johnny-
A szavazásban résztvevõ újságok: Bola (Portugal), don Balon (Spain), Fanatik (Turkey), La Gazzetta dello Sport (Italy), Kicker (Germany), Voetbal International (HOlland), Voetbal Foot (Belgium), Sport Express (Russia), World Soccer (England)
Gratulálunk Carlo!
Forrás: acmilan.com
-----------------------------
<#worship>#worship><#worship>#worship><#worship>#worship>
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
#acm
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
A Milan brazil csatárának, Ronaldónak a visszatérése lassan esedékessé válik, mivel lassan vége lesz a hazájában, Brazíliában rajta végzett génkezelésnek. Ez azonban akár balul is kiüthet, hiszen az Olasz Doppingszövetség vizsgálatot tervez a játékosnál arra hivatkozva, hogy a kezelés során tiltott anyag kerülhetett a játékos szervezetébe. A kezelés kapcsán a brazil orvosok gyatra munkával vádolták meg olasz kollágáikat, a támadó pedig további kezelésre meghatározatlan ideig Rio de Janeiróba utazott.
Ronaldo tehát ellenõrzésre számíthat, amint hazatér Rio de Janeiróból, a szövetség legalábbis hivatalosan ezt közölte Luigi Fratival, az Olasz Olimpiai Szövetség elnökével.
A csatárt már egy ideje hazájában kezelik, mivel a brazil orvosok azzal vádolták meg olasz kollégáikat, hogy gyatra munkát végeztek, így hazájában a mielõbbi felgyógyulás érdekében jelenleg is génterápiát alkalmaznak Ronaldónál.
A kezelés lényege az, hogy kivonják a proteint a játékos vérébõl, és azt a sérült testrészbe, a combba injektálják a gyorsabb gyógyulás miatt.
Luigi Frati szerint a kezelés során illegális ajzószer kerülhetett a brazil fenomén szervezetébe, így már kilátásba helyezett egy ellenõrzést, ha a játékos megérkezik Olaszországba.
Ronaldo régóta várt milánói visszatérése két napon belül esedékes lett volna, ennek útjában azonban egyelõre ott áll a vizsgálat, ami persze korántsem biztos, hogy pozitív eredményt hoz.
Mindenki csalódott volt a késlekedés miatt, leginkább maga a játékos, ezért Brazíliába utazott további kezelésre, klubja pedig csak vonakodva engedte el hazájába, mivel a kezdeti szóbeszéd ott szerint hosszabb idõt is eltölthetett volna, míg felépül.
Ronaldo 2007 januárjában érkezett a Real Madrid csapatából Milánóba, nagyszerûen debütált és tizennégy mérkõzésen hét alkalommal talált be az ellenfél kapujába.
A futballista saját bevallása szerint is remekül érzi magát a klubnál, a régi formája is visszatérni látszik, így nem csoda, ha minél elõbb szeretne újra pályára lépni az AC Milan színeiben.
nso
\"If you can dream it, you can do it\" (Enzo Ferrari); \"A.C. Milan, Tu sei tutta la mia vita\" \"Racing is life. Anything that happens before or after... is just waiting\" (Steve McQueen)
Közben Adriano Galliani nyugodtan reagálta le a történéseket, engedélyezett Ronaldónak pár nap pihenõt Brazíliában, de azért kiküldte a klub egyik orvosát, hogy felügyelje a játékos kezelését. Galliani azonban érezhetõen nem hajlandó engedélyezni Ronaldónak, hogy a felépülés egész ideje alatt Brazíliában maradjon, így könnyen elmérgesedhet a helyzet, ha a játékos ennek ellenére nem tér vissza Milanellóba.
Miután a tegnapi hírek a korábbi két héttel szemben már legalább egy hónapos kihagyást jósolnak Ronaldónak, így legkorábban a hetedik fordulóban, a Lazio elleni mérkõzésen láthatjuk a pályán Il Fenomenót.
Forrás: channel4.com
----------------------------------
fog még ez idén játszani? :|||
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
Emellett kihangsúlyozta, hogy nem bírná el viselni, a Premier League elvárásait.
"Sok neves klub megkeresett, s érdeklõdött irántam, de én nem akartam máshova igazolni, csak a Milan csapatához, hisz már elõre tudtam, hogy hol is fogom folytatni a pályafutásomat."
"Csak is azért igazoltam el Olaszországba, mert az ideális az én játékstílusomhoz, nem pedig az angol foci." - mondta Alexander Pato a Don Ballon-nak.
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
▓██▓▒░Forza Milan▓██▓▒░Aleeee aleee aleee, Milan aleee Forza lotta! vinceraii, non ti lasceremo maiii!!
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009

\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
\"AC Milan, Tu sei tutta la mia vita!\" !!! Ale ale ale MILAN ale, Forza - lotta - vincerai, Non ti lascieremo mai !!! Paolo Maldini || AC Milan 1984-2009
sorry
(sry hogy nem egybe írtam)
"A tegnapi este nagyon fontos volt számomra. Lehetõséget kaptam rá, hogy találkozzam Sevcsenkóval, aki a Milan történelmének legfontosabb hetese. Nagyon nehéz lesz felérni vele, nagy dolgokat csinált a Milannál. Sokat kell tehát dolgoznom. A gólom? Nem elõször szereztem fejesgólt. A brazil U20-as válogatottban is szereztem egy hasonló találatot. Csatár vagyok, a tizenhatoson belül érzem otthon magam, de a pálya bármely részén szeretek kombinálni a csapattársaimmal. Jól érzem itt magam. Próbálom a legnagyobb figyelemmel végigcsinálni az edzéseket, hiszen tisztában vagyok vele, hogy még sokat kell fejlõdnöm. A barátságos mérkõzésen történtekre nem is szabad gondolnom."
Leonardo egészen odáig ment, hogy Patót egyenesen Andrij Sevcsenkóhoz hasonlította:
"Amikor a pályán van, egyértelmûen látszik letisztult játéka, különleges tehetsége van az elõkészítésre és a befejezésre is. Igazi karizmatikus egyéniség a pályán. Tudja, hogy fejezze be a támadásokat. Szeret játékban lenni, akárcsak Seva. Képes csatárként játszani, és közvetlenül a csatárok mögött is. Tovább fog fejlõdni, és a Milanban megvan a megfelelõ környezet, hogy erre képes legyen."
A csapat vezetõedzõje, Carlo Ancelotti is rendkívül pozitívan reagált Pato teljesítményére:
"Pato nagyszerû mérkõzést játszott. Az elsõ fellépés sosem könnyû, de õ bizonyította tehetségét, és mindent jól csinált a pályán. Mindenki azonnal láthatja rajta, hogy tehetséges, labdával és labda is nélkül is ugyanolyan ügyes. Most persze még tovább kell javulnia, egy kis tapasztalat a hasznára lesz. Azonban már most teljes egészében a csapathoz tartozik. A csatársorban bárkivel képes lesz együtt játszani, hiszen képes alkalmazkodni, megérti a többiek játékát, és mindig lehet neki passzolni."
Forrás: acmilan.hu
▓██▓▒░Forza Milan▓██▓▒░Aleeee aleee aleee, Milan aleee Forza lotta! vinceraii, non ti lasceremo maiii!!
Il Fenomeno augusztus óta izomsérüléssel bajlódik, de Maertens professzor szakvéleménye szerint a Siena elleni, szeptember 15-i mérkõzésen már pályára léphetett volna. A játékos azonban kételkedett a professzor véleményében, ezért Brazíliába utazott, hogy találkozzon a brazil válogatott orvosával, Jose Luis Runco-val, aki úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Ronaldót Milánóban félrekezelték, és még legalább két hétre van szüksége a teljes felépüléshez.
A Milan így valószínüleg a Siena, a Parma és a Palermo elleni mérkõzésen is a brazil sztár nélkül fog pályára lépni. Ez mindenképpen rossz hír a vörös-feketék számára, hiszen mivel az újonnan igazolt Alexandre Pato csak januártól szerepelhet hivatalos mérkõzésen, Carlo Ancelottinak csak Filippo Inzaghi, Alberto Gilardino és a fiatal Willy Aubameyang áll rendelkezésére a csatárposzton.
Ez érdekes hogy fére kezelték:S
▓██▓▒░Forza Milan▓██▓▒░Aleeee aleee aleee, Milan aleee Forza lotta! vinceraii, non ti lasceremo maiii!!
Nemes egyszerûséggel csak csodagyereknek hívják Milánóban a Bajnokok Ligája gyõztes együttes legújabb szerzeményét, a brazil Patót. A 17 éves játékost a dél-amerikai ország labdarúgásának egyik legnagyobb tehetségének tartják, a szakemberek szerint akár Ronaldinhóhoz hasonló karriert futhat be, így aztán nem csoda, hogy az AC Milan kivetette rá a hálóját. A jelek szerint nem hiába, hiszen az ifjú brazil a Milan mezében lejátszott elsõ meccsén gólt szerzett.
nah szóval õ az 😉
na, ez a nem mindegy.