Szóld le az elötted írót!

socialistických proletárskych

jako¾to jednu z hlavních otázek a úkolù nejen budoucí Nové sociální revoluce, ale je¹tì více budoucí humanizace nového èlovìka. (Té humanizace, která nezaène probíhat v po-revoluèní, socialistické spoleènosti „sama od sebe“, pouze u¾ díky samotné existenci socialistických výrobních vztahù, jak se to mnozí marxisté nesprávnì domnívali døíve.) S tímto v¹ak u¾ hluboce souvisí právì ona akcentace lidsky duchovního, sdíleného a sdílejícího, sebe-uskuteèòovaného, afirmativního rozmìru bytí èlovìka (nové eticko-sociální hodnoty a normy, anti-konzumní zápas bytostného Být kontra revizionistickému Mít, atd.). S tím souvisí zejména otázka tzv. trvale udr¾itelného ¾ivotního a výrobního zpùsobu. Dále otázka bezprostøedního i zprostøedkovaného vztahu mezi teorií a praxí ve vztahu k na¹emu humanizujícímu se bytí (hodil by se i pojem Well-being, který uvádí A. Auer v souvislosti se svoji analýzou etických názorù Tomá¹e Akvinského 12) neboli „progresivnímu sebeuskuteèòování“. S tím souvisí i problematika kategorického, a nikoli podmínìného (=hypotetického) zdùvodnìní takovéto jednoty a sdílení èlovìka s Univerzem Pøírody - tzn. mám být ekologem ne proto, aby mì Pøíroda nakonec neznièila, nýbr¾ proto, ¾e jako èlovìk ve svém humanizujícím se bytí mohu, musím a chci konat èi rozvíjet dobro i v tom nej¹ir¹ím vztahu k Pøírodì, proto¾e toto dobro je mi jako¾to takovému, lidsky (ne „znetvoøenì“😉 se potvrzujícímu racionálnímu èlovìku (budoucí svobodné, bytostnì nerepresivní, historicky u¹lechtilej¹í a skuteèné socialistické spoleènosti) etickou maximou, její¾ úèel pøirozenì spoèívá v ní samé (proèe¾ je také neoddìlitelnì zahrnuta do pøipomínané Marxovy Reich der Freiheit) - a spousta dal¹ích otázek.

Nejde snad o ¾ádnou volbu jednoho z protikladù mezi starým, klasickým, nebo souèasnì dokonce bur¾oazním èi konzumním ateismem na stranì jedné – a mezi starým, dogmatickým, konzervativním religiózním teismem na stranì druhé. Jde spí¹e o volbu mezi jimi obìma na stranì jedné – a mezi znaènì odli¹ným, historicky ¾ádoucím èi radikálnì humanistickým pojetím religióznì Posvátného nebo ateistické Svátosti na stranì druhé. Je to úkol pokraèujícího dialogu mezi køes»anstvím a marxismem, a tím i pokraèujícího dialogu mezi nábo¾enstvím a ateismem – toho dialogu, za jeho¾ nìkdej¹í vznik, realizaci i pøínos v podmínkách èeského intelektuálního prostøedí, vdìèíme i my, souèasní marxisté, pøedev¹ím Milanu Machovcovi. Egon Bondy pøed lety napsal: „Zùstane nezapomenutelnou skuteèností, ¾e Machovec uvedl u¾ na poèátku ¹edesátých let v ¾ivot marxisticko-køes»anský dialog, který ve formì veøejnosti otevøeného semináøe vedl po léta na Filozofické fakultì. Tento dialogický semináø znamenal intelektuální i morální vzpruhu pro stovky a stovky lidí. Bylo to poprvé a naposled u nás jediné fórum, kde mohli se svými názory volnì vystupovat i nemarxisté.“ 13
A pro filozofického materialistu jde souèasnì o fundamentální otázku, jak co „neju¹lechtileji“, jak nejlépe chápat ateismus v soudobé dìjinné situaci èlovìka a jak jej nejen nahlí¾et, ale i prakticky uskuteèòovat s ohledem na antropologický rozmìr skuteèného bytí – jako¾to Nový ateismus.
Pøed nìkolika málo dny, 4.února (2006), uplynulo pøesnì 100 let od narození èlovìka, jemu¾ – jak poznamenávám v úvodu – bych chtìl z úcty, jakoby symbolicky tuto krátkou sta» vìnovat. Dietrich Bonhoeffer, tento nìmecký antifa¹istický hrdina, pøední pøedstavitel evangelické dialektické teologie, vìznìný nacisty za úèast na protihitlerovském spiknutí, za úèast v hnutí odporu a jen pár týdnù pøed koncem války popravený v koncentraèním táboøe Flossenbürg, do dne¹ního dne také k nám promlouvá, tedy k marxistùm a ateistùm, a stále má co øíci. Jeho
jako¾to jednu z hlavních otázek a úkolù nejen budoucí Nové sociální revoluce, ale je¹tì více budoucí humanizace nového èlovìka. (Té humanizace, která nezaène probíhat v po-revoluèní, socialistické spoleènosti „sama od sebe“, pouze u¾ díky samotné existenci socialistických výrobních vztahù, jak se to mnozí marxisté nesprávnì domnívali døíve.) S tímto v¹ak u¾ hluboce souvisí právì ona akcentace lidsky duchovního, sdíleného a sdílejícího, sebe-uskuteèòovaného, afirmativního rozmìru bytí èlovìka (nové eticko-sociální hodnoty a normy, anti-konzumní zápas bytostného Být kontra revizionistickému Mít, atd.). S tím souvisí zejména otázka tzv. trvale udr¾itelného ¾ivotního a výrobního zpùsobu. Dále otázka bezprostøedního i zprostøedkovaného vztahu mezi teorií a praxí ve vztahu k na¹emu humanizujícímu se bytí (hodil by se i pojem Well-being, který uvádí A. Auer v souvislosti se svoji analýzou etických názorù Tomá¹e Akvinského 12) neboli „progresivnímu sebeuskuteèòování“. S tím souvisí i problematika kategorického, a nikoli podmínìného (=hypotetického) zdùvodnìní takovéto jednoty a sdílení èlovìka s Univerzem Pøírody - tzn. mám být ekologem ne proto, aby mì Pøíroda nakonec neznièila, nýbr¾ proto, ¾e jako èlovìk ve svém humanizujícím se bytí mohu, musím a chci konat èi rozvíjet dobro i v tom nej¹ir¹ím vztahu k Pøírodì, proto¾e toto dobro je mi jako¾to takovému, lidsky (ne „znetvoøenì“😉 se potvrzujícímu racionálnímu èlovìku (budoucí svobodné, bytostnì nerepresivní, historicky u¹lechtilej¹í a skuteèné socialistické spoleènosti) etickou maximou, její¾ úèel pøirozenì spoèívá v ní samé (proèe¾ je také neoddìlitelnì zahrnuta do pøipomínané Marxovy Reich der Freiheit) - a spousta dal¹ích otázek.

Nejde snad o ¾ádnou volbu jednoho z protikladù mezi starým, klasickým, nebo souèasnì dokonce bur¾oazním èi konzumním ateismem na stranì jedné – a mezi starým, dogmatickým, konzervativním religiózním teismem na stranì druhé. Jde spí¹e o volbu mezi jimi obìma na stranì jedné – a mezi znaènì odli¹ným, historicky ¾ádoucím èi radikálnì humanistickým pojetím religióznì Posvátného nebo ateistické Svátosti na stranì druhé. Je to úkol pokraèujícího dialogu mezi køes»anstvím a marxismem, a tím i pokraèujícího dialogu mezi nábo¾enstvím a ateismem – toho dialogu, za jeho¾ nìkdej¹í vznik, realizaci i pøínos v podmínkách èeského intelektuálního prostøedí, vdìèíme i my, souèasní marxisté, pøedev¹ím Milanu Machovcovi. Egon Bondy pøed lety napsal: „Zùstane nezapomenutelnou skuteèností, ¾e Machovec uvedl u¾ na poèátku ¹edesátých let v ¾ivot marxisticko-køes»anský dialog, který ve formì veøejnosti otevøeného semináøe vedl po léta na Filozofické fakultì. Tento dialogický semináø znamenal intelektuální i morální vzpruhu pro stovky a stovky lidí. Bylo to poprvé a naposled u nás jediné fórum, kde mohli se svými názory volnì vystupovat i nemarxisté.“ 13
A pro filozofického materialistu jde souèasnì o fundamentální otázku, jak co „neju¹lechtileji“, jak nejlépe chápat ateismus v soudobé dìjinné situaci èlovìka a jak jej nejen nahlí¾et, ale i prakticky uskuteèòovat s ohledem na antropologický rozmìr skuteèného bytí – jako¾to Nový ateismus.
Pøed nìkolika málo dny, 4.února (2006), uplynulo pøesnì 100 let od narození èlovìka, jemu¾ – jak poznamenávám v úvodu – bych chtìl z úcty, jakoby symbolicky tuto krátkou sta» vìnovat. Dietrich Bonhoeffer, tento nìmecký antifa¹istický hrdina, pøední pøedstavitel evangelické dialektické teologie, vìznìný nacisty za úèast na protihitlerovském spiknutí, za úèast v hnutí odporu a jen pár týdnù pøed koncem války popravený v koncentraèním táboøe Flossenbürg, do dne¹ního dne také k nám promlouvá, tedy k marxistùm a ateistùm, a stále má co øíci. Jeho
jako¾to jednu z hlavních otázek a úkolù nejen budoucí Nové sociální revoluce, ale je¹tì více budoucí humanizace nového èlovìka. (Té humanizace, která nezaène probíhat v po-revoluèní, socialistické spoleènosti „sama od sebe“, pouze u¾ díky samotné existenci socialistických výrobních vztahù, jak se to mnozí marxisté nesprávnì domnívali døíve.) S tímto v¹ak u¾ hluboce souvisí právì ona akcentace lidsky duchovního, sdíleného a sdílejícího, sebe-uskuteèòovaného, afirmativního rozmìru bytí èlovìka (nové eticko-sociální hodnoty a normy, anti-konzumní zápas bytostného Být kontra revizionistickému Mít, atd.). S tím souvisí zejména otázka tzv. trvale udr¾itelného ¾ivotního a výrobního zpùsobu. Dále otázka bezprostøedního i zprostøedkovaného vztahu mezi teorií a praxí ve vztahu k na¹emu humanizujícímu se bytí (hodil by se i pojem Well-being, který uvádí A. Auer v souvislosti se svoji analýzou etických názorù Tomá¹e Akvinského 12) neboli „progresivnímu sebeuskuteèòování“. S tím souvisí i problematika kategorického, a nikoli podmínìného (=hypotetického) zdùvodnìní takovéto jednoty a sdílení èlovìka s Univerzem Pøírody - tzn. mám být ekologem ne proto, aby mì Pøíroda nakonec neznièila, nýbr¾ proto, ¾e jako èlovìk ve svém humanizujícím se bytí mohu, musím a chci konat èi rozvíjet dobro i v tom nej¹ir¹ím vztahu k Pøírodì, proto¾e toto dobro je mi jako¾to takovému, lidsky (ne „znetvoøenì“😉 se potvrzujícímu racionálnímu èlovìku (budoucí svobodné, bytostnì nerepresivní, historicky u¹lechtilej¹í a skuteèné socialistické spoleènosti) etickou maximou, její¾ úèel pøirozenì spoèívá v ní samé (proèe¾ je také neoddìlitelnì zahrnuta do pøipomínané Marxovy Reich der Freiheit) - a spousta dal¹ích otázek.

Nejde snad o ¾ádnou volbu jednoho z protikladù mezi starým, klasickým, nebo souèasnì dokonce bur¾oazním èi konzumním ateismem na stranì jedné – a mezi starým, dogmatickým, konzervativním religiózním teismem na stranì druhé. Jde spí¹e o volbu mezi jimi obìma na stranì jedné – a mezi znaènì odli¹ným, historicky ¾ádoucím èi radikálnì humanistickým pojetím religióznì Posvátného nebo ateistické Svátosti na stranì druhé. Je to úkol pokraèujícího dialogu mezi køes»anstvím a marxismem, a tím i pokraèujícího dialogu mezi nábo¾enstvím a ateismem – toho dialogu, za jeho¾ nìkdej¹í vznik, realizaci i pøínos v podmínkách èeského intelektuálního prostøedí, vdìèíme i my, souèasní marxisté, pøedev¹ím Milanu Machovcovi. Egon Bondy pøed lety napsal: „Zùstane nezapomenutelnou skuteèností, ¾e Machovec uvedl u¾ na poèátku ¹edesátých let v ¾ivot marxisticko-køes»anský dialog, který ve formì veøejnosti otevøeného semináøe vedl po léta na Filozofické fakultì. Tento dialogický semináø znamenal intelektuální i morální vzpruhu pro stovky a stovky lidí. Bylo to poprvé a naposled u nás jediné fórum, kde mohli se svými názory volnì vystupovat i nemarxisté.“ 13
A pro filozofického materialistu jde souèasnì o fundamentální otázku, jak co „neju¹lechtileji“, jak nejlépe chápat ateismus v soudobé dìjinné situaci èlovìka a jak jej nejen nahlí¾et, ale i prakticky uskuteèòovat s ohledem na antropologický rozmìr skuteèného bytí – jako¾to Nový ateismus.
Pøed nìkolika málo dny, 4.února (2006), uplynulo pøesnì 100 let od narození èlovìka, jemu¾ – jak poznamenávám v úvodu – bych chtìl z úcty, jakoby symbolicky tuto krátkou sta» vìnovat. Dietrich Bonhoeffer, tento nìmecký antifa¹istický hrdina, pøední pøedstavitel evangelické dialektické teologie, vìznìný nacisty za úèast na protihitlerovském spiknutí, za úèast v hnutí odporu a jen pár týdnù pøed koncem války popravený v koncentraèním táboøe Flossenbürg, do dne¹ního dne také k nám promlouvá, tedy k marxistùm a ateistùm, a stále má co øíci. Jeho

S
H
A
D
O
W
E
Y
E
S

T
E

F
A
S
Z
N
Y
A
K
U

F
L
O
O
D
E
R

K
Ö
C
S
Ö
G

S
Z
Í
J
J
Á

L
E
!
!
!

AFORIZMÁI A SÖTÉT KORRÓL

321 » Hogy mit jelent a modernitás, amelyben az ember egyre inkább a negatív erõk függvényévé válik, azt csak az tudja helyesen felmérni, aki tudja, hogy már a pozitív erõk függvényévé válni is negatívum.

322 » A modernitás maga az antitradicionalitás.

323 » A modernitás az antitradicionalitás offenzív formája.

324 » A kali-yuga azt jelenti, hogy az, ami személyes önmagam alatt áll, egyre inkább kezdi meghatározni személyes önmagamat, mégpedig abban az értelemben, hogy a személyes önmagamból a személyfeletti Önmagamba vezetõ redukciót megakadályozza.

325 » A modernitás megvalósításellenesség.

326 » A modern ember azért modern, vagyis azért antitradicionális, antispirituális és antimetafizikai, mert tekintetével és irányultságával nem a Forrás felé fordul, hanem az áramlások célja, egyfajta negatív értelemben vett óceán felé.



327 » A modernitás középpontellenes — de ez a középpontot egyáltalán nem zavarja. A középpontellenesség a középpont elérésére irányuló törekvést zavarja.

328 » A modernitás konformizálódás - konformizálódás mindig a legalacsonyabb rendû irányában.

329 » A kali-yugát elsõsorban a tudat leépüléséhez és felbomlásához való szenvedélyes ragaszkodás jellemzi.

330 » A kali-yuga végsõ fázisa az addig visszatartott mérgek kibocsátásának kora.

331 » »Elnyeletés«: ez a fundamentális szava annak, amit a sötétség uralma megvalósít - elnyeletés, amelyet megsemmisülés követ.

332 » A kali-yuga nem csupán egy állapot, hanem egy fenyegetõ és elnyelõ torok.

333 » A sötétség felbomlasztó erõi élõ erõk, de halált hozó élõ erõk.

334 » Ahogy a betegség által eluralt emberi élet nemcsak egyszerûen beteg, hanem betegségeket is terjeszt, éppúgy a sötét ember sem csak sötét, hanem egyúttal elsötétítõ is.

335 » A sötétség erõi csupán azért vehetik át a hatalmat a világban, mert elõzõleg már átvették a lélekben.

336 « Az, ami az embert körülveszi, bensõ világának kivetülése.

337 » Csekély túlzással azt lehet mondani, hogy mindaz, amit a világban jelenleg képviselnek, hamis: vagy teljesen értéktelen, vagy kifejezetten valamilyen sötét ellenértéket képvisel.

338 » A jelenkornak mint idõbeli intervallumnak ugyan lehetnek pozitív megnyilvánulásai, de csak annyiban, amennyiben azok nem a jelenkort - mint modern jelenkort - reprezentálják.

339 » Ami fennáll, az annyira rossz, hogy az, ami e fennállónál valamivel jobb, még egyáltalán nem nevezhetõ jónak.

340 » Ahhoz, hogy a jelenkorban valaki árja, vagyis kétszer született legyen, háromszor születettnek kell lennie: meg kell születnie anáryaként; meg kell születnie olyan módon, hogy a potenciális áryaság valamilyen módon életre keljen benne; s végül meg kell születnie egy árya kaszt teljes érvényû tagjaként.



341 » A kali-juga éppúgy jelen van a szûkebb értelemben vett tudatban, az emberi lelkületben, az ember szellemi megnyilvánulásaiban, tetteiben, mint ahogy jelen van az embert körülvevõ világban, az épületekben, a zenében, a mûvészeti irányzatok különbözõ megnyilatkozásaiban, s magukban a természeti folyamatokban is. Bárhová tekintsen is az ember, kifelé vagy befelé, mindenütt egy olyan világ veszi körül és egy olyan világ uralkodik benne, amely az antitradicionalítás jegyében áll -vagyis az Istentõl, az égtõl, a transzcendenciától, a lényegtõl, a magasabbrendûségtõl való elszakítottság jegyében.

342 « A jelenkor mint modern kor, vagyis mint végletesen antitradicionális kor a negatívumok dominanciájának kora. És ez még a legalacsonyabb rendû profanitások szintjén is igaz: például még egy fiatal és egészséges ember is sokkal többet érzi magát rosszul, mint jól, sokkal inkább depresszív, szomorú és komor, mint fényteljes, vidám és örömteli.

343 » A jelenkor - René Guénon szavaival - »a modern világ krízise». Ámde a modern világ már eleve, minden belsõ krízis nélkül is krízise magának a világnak. Amikor tehát maga ez a krízis is krízisbe kerül, akkor ez nem abban az értelemben történik, mintha a modern világot egy tradicionális világ készülne felváltani, hanem abban az értelemben, hogy a modern világ mint a materializmusra - vagyis az élettelenséget, a pusztulást, sõt az aktív halálerõket képviselõ szemléletre - épített világ elérkezett abba a fázisába, amikor a materializmus által felszabadított pusztító és nekrotizáló erõk már magát a modern világot is kezdik felbomlasztani.

344 « A modernitás nem egy megmerevedett, statikus valóság, hanem egy dinamikus folyamat, amely szakadatlanul önmaga egyre sötétebbé tételén munkálkodik.

345 » Nem pusztán monoton süllyedésrõl van szó. Megtorpanások, rohamos zuhanások, és a lassú süllyedés idõszakai váltják egymást - ezek azonban egy monoton süllyedés mentén jönnek létre.

346 » Pontosan úgy, ahogy a paralysis progressiva teljes dementálódási fázisában is vannak lucidum intervallumok, de egyre ritkábban jelentkeznek és egyre kevésbé fényteljesek, éppúgy a kali-yuga e végsõ fázisában is lehetnek lucidum intervallumok, de azokat, akik a folyamatokat teljes összefüggésükben szemlélik, ezek nem téveszthetik meg.

347 « A modernitás éppen most maximális.

348 » Valamikor az elsötétedést ötven- és százévekben lehetett észrevenni. Ma már ötévenként észrevehetõ.

349 » Egy olyan kor, amelyben a bölcsesség óvatosságot, az okosság pedig sunyi ravaszságot jelent, egy olyan korban, amelyben a becsületet az ostobasággal és az elmebetegséggel társítják, és amelyben - és itt jön a legszomorúbb! - a becsületesség valóban igen sokszor az alacsony értelemhez és a patologikus elmeállapothoz kötõdik, nem lehet más, csakis egy lefelé való bevégzõdés kora.

350 » Joggal nevezhetõ átkozottnak az a kor, amely sokkal nagyobb esélyt ad a sötétség, mint a világosság érvényesülésének.

351 » Egy korszak természetét semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy mi érvényesül benne könnyebben: a magasabb rendû vagy az alacsonyabb rendû, a jó vagy a rossz, az angyali vagy a démoni. Márpedig ma — »bukmékeri« szempontból nézve—a rosszabb gyõzelme hasonlíthatatlanul valószínûbb, mint a jobbé.

352 » Akinek ma a hanyatlás, a bukás és a zuhanás a célja, az biztos sikerre számíthat.

353 » Mindaz, ami a bukás felé irányul, a jelenkorban határtalanul nagy elõnyökkel indul.

354 » Az az igazán spirituális tétel, miszerint omnia vincit veritas, ma már jószerivel csak eszkatológiai távlatokban igaz.

355 » Jelenleg a sötétség nem rezervátumokban él, hanem mindenütt tenyészik; ezzel szemben a szellemiség már rezervátumokban sem él.

356 « Az utóbbi ötszáz évben jelent meg az az embertípus, amelyik örül annak, ha valamirõl vagy valakirõl kiderül, hogy értéktelen, alacsonyrendû, vagy egyenesen nincs. Mert csak egy degenerált embertípus képes örülni annak, ha a világ szegényebb.

357 « A legtöbb modern elmélet annyira nem igaz, hogy még a vele homlokegyenest ellenkezõ elmélet sem az.

358 » A legtöbb modern elgondolás annyira nem igaz, hogy nem elég a vele száznyolcvan fokban szemben álló elgondolással felcserélni, hanem egy ötszáznegyven fokkal szemben álló elgondolással kell helyettesíteni.

359 « A kali-yuga egyetlen diszciplínát sem hagyhat érintetlenül: mindegyikben masszívan jelen van.

360 » Az általános elsötétedésbe speciális, felfokozó elsötétítõ erõk kapcsolódnak be a különbözõ tudatfolyamatok síkján: minden tudatfolyamatot külön-külön támadnak erõk, minden tudatfolyamatnak külön »ördöge« van.

361 « A mai ember fokozatosan egy denaturált állapotban lévõ világot épített ki a maga számára: a természetfelettitõl már elszakadt, és most készül elszakadni a természetitõl is.

362 « A sötét kor jellemzõje nem annyira a csodák megritkulása, mint inkább a csodák spirituálisán orientáló erejének a szinte teljes kiapadása. Ha például lenne valaki, aki túltenne az összes eddigi csodatevõn, és a világot járva feltámasztana a temetõkben lévõ összes halottat, akkor vajon mi történne? Mindenki »mellét verve megtérne«? Aligha. Azt mondanák: »Úgy látszik, ilyen is van.«

363 » A legbonyolultabb jelenkori elméletek hátterében legtöbbször mérhetetlen gondolatszegénység rejtõzik.

364 » A sötét kor specifikus vakságai rendszerint racionalizmusba burkolóznak.

365 » A sötétség erõi valamiféle öntudatlan tudatossággal óramû pontossággal dolgoznak annak érdekében, hogy a pozitív dolgok is csak akkor nyilvánulhassanak meg, amikor igazi hatást már nem tudnak kifejteni.

366 » A gép azért démoni, mert hozzájárul ahhoz, hogy egy nagyfokú elidegenedés jöjjön létre a produktor, a produkció és a produktum között - ami mindig együtt jár egy bensõ elidegenedéssel is.

367 » A technika ugyan nem mond eleve ellent a szellemiségnek, de általában útját állja a szellemi erõfeszítéseknek, mert egy olyan mentalitásból származik, amely egy önelveszítésen és egy negatív értelemben vett önmegtagadáson alapszik.

368 » Földi módon a földet sohasem lehet elhagyni.

369 » Bárhová is megy az ember földi eszközökkel, a maga földi kereteit mindenhová magával viszi.

370 » A pénz hatalmának elfajulása már túl van a pénznek mint konkrét fizetõeszköznek a körén.

371 » Az idõbérnél csak egyetlen javadalmazási forma démonibb: a darabbér - ugyanis míg az elõbbi esetében a munkával töltött idõ puszta mennyiségét veszik figyelembe, az utóbbi esetben a produktor produktumainak számát.

372 » Noha a zsurnalizmus még arra is alkalmatlan, hogy sötét elleneszméket teremtsen, az a szatanicitás, amely a zsurnalizmus mögött mûködik, már alkalmas erre.

373 » Lehetnek olyan népek, amelyek az új aranykorban nem fognak részesedni, de olyan népek nincsenek, amelyek a sötét korszakban ne részesednének.



374 » A cél nem a kali-yuga folyamatának visszafordítása, hanem ellenkezõleg: hogy minél hamarabb fusson le - de a feltétlen értékek e szétesési folyamat közepette is megõrzõdjenek.

375 » A sötétség erõi és a fény erõi a jelenkorban egy tekintetben ugyanazt akarják: a kali-yuga lefuttatását. De míg a sötétség erõi ezen túl arra irányulnak, hogy ne maradjon fenn semmiféle érték, a fény erõi arra irányulnak, hogy az igazi értékek a kali-yuga lefutása közepette is megmaradjanak, hogy majdan egy új aranykor építését szolgálhassák.

376 » A modern világhoz alkalmazkodni kell, hogy erõi ne õröljék fel az embert - de nem a modern világhoz való simulás és hasonulás értelmében, hanem egyfajta akklimatizációként: mert aki akklimatizálódik, az nem szolgálja a klímát, hanem ellenáll a klímának.

377 • Minden elúttalanodása, eltévelyedése, szétforgácsolódása ellenére a jelenkori világ és a benne mûködõ tendenciák egy irányba mutatnak: a semmi irányába.

378 « A lét in se nincs megmérgezve; Ín alio azonban meg van mérgezve, méghozzá halálosan.

POSZTMODERNITÁS

379 » A posztmodernitás a modernitáson belül egy végsõ és szétesett állapotot jelent: azt, ami modern, de már szétesetten.

380 » A modernitás minden premodern formációt eleve kizár. A posztmodernitás ellenben megengedi, hogy amit befogad, az ne legyen formálisan modern - de nem engedi meg azt, hogy esszenciálisan ne legyen modern. Ezért a posztmodernnek esszenciálisan modernebbnek kell lennie még a legmodernebbnél is, mert különben nem tudná elõsegíteni azt a destrukciós opust, amelybe ágyazódva rendeltetését elnyeri.

381 » Mielõtt a poszt-posztmodernitásban minden végképp szétesnék, elõbb még meg kell valósulnia annak a posztmodern állapotnak, amelyben bármi megjelenhet, de immár minden valóságos konzekvencia nélkül; amelyben minden szabad lesz, de semminek nem lesz semmi jelentõsége. Ha ez nem következnék be, a végsõ szétesés sem következhetne be, mert mindig maradnának pozitív reziduumok.

382 » A posztmodernitás sötét folyamatai számára a pontosan körvonalazott, vagyis elmosódott határok nélküli világnézetek roppant veszélyesek. Ha pedig ezek az élesen körvonalazott világnézetek még egyetemes távlatúak is, akkor mindennél veszedelmesebbek.

383 • Ha a posztmodernitásnak lenne világnézeti bázisa, akkor ez a posztmarxizmus lenne. Ugyanis a posztmarxizmus az a világnézeti bázis, amelynek körében az összes világnézet lejáratása a lehetõ legkönnyebben végbemehet.

384 « A posztmarxizmus mint világnézet nemcsak jelentéktelen, de ami sokkal súlyosabb és dominánsabb: eljelentéktelenítõ is.

385 » Valljuk be, mondja a posztmarxizmus, hogy nem tudjuk: a lét határozza-e meg a tudatot, vagy a tudat határozza meg a létet. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy e szemlélet szerint nemcsak a lét, hanem - horribile dictu! - a tudat is, valamint ezek egymáshoz való viszonya tudattól függetlenül létezõ objektív realitás, amelyekkel kapcsolatban semmi bizonyosat nem lehet tudni.

A JÖVÕ PERSPEKTÍVÁI

386 » Valamikor évszázadok alatt történt érezhetõ alászállás; ma már évtizedek alatt történik, és egyre inkább afelé közeledünk, hogy években, majd hónapokban, hetekben, sõt napokban is mérhetõ lesz a változás. És eljöhet az az idõ is, amikor az érzékeny ember reggel arra fog ébredni, hogy éjszakai nyugodalma alatt a világ jelentékeny mértékben alászállt, este pedig azzal a tudattal fogja álomra hajtani fejét, hogy egy lényegesen degeneráltabb világban alszik el, mint amiben felébredt.

387 » A kali-yugát követõ pralaya nem az addig visszatartott mérgek kibocsátásának és a megmérgezõdésnek a korszaka lesz, mint a kali-yuga, hanem a kibocsátott mérgek általi megmérgezettségnek a korszaka.



388 » Az emberek csak akkor veszik észre a krízist és a katasztrófát, amikor az már szélsõséges járulékokkal jelenik meg: özönvízszerû áradásokkal, földrengésekkel, járványokkal, éhezéssel.

389 « Nem vagyunk már messze attól a pillanattól, amikor a legigazabb tételezések is krajcáros igazságok lesznek.

390 » Nem lehetetlen, hogy eljön majd az az idõ, amikor némelyek el fogják fogadni a tradicionalitást - de antitradicionális pozícióból. Amikor majd Evolát és Guénont babrálni kezdik -mint ahogy Heideggerrel is teszik: »Nagyon érdekes. » És akkor láthatjuk meg az infámis csodát...

391 » A sötét korszak elõrehaladásával az ember megromlottsága egyre durvább síkokon érezteti hatását. A jelen pillanatban csaknem mindenki pneumatózisban szenved, az emberek jelentékeny része pedig már pszichózisban is, de nem kell sokat várni ahhoz, hogy a pszichózis is teljesen általános legyen. És el fog érkezni az az idõ is, amikor mindenki szomatózisban fog szenvedni, mégpedig intrauterin állapotban kialakuló szomatózisban.



392 » A pneumatózis, a pszichózis és a szomatózis azért jön létre, mert - elsõ személyben fogalmazva - konfliktusban vagyok önmagammal.

393 » El fog jönni az az idõ - és már nincs is messze -, amikor a technikai civilizáció önnön súlya alatt összeroskad.

394 « Az ember világának jelenkori kvantitatív burjánzását egy szintén kvantitatív elszegényedés és leromlás fogja követni.

395 » A tradicionális ember az aranykort építi. Az egykori aranykort? Az új aranykort? Ezt is, azt is. Igazi különbség nincs a kettõ között: az egykori aranykort állítja helyre és az új aranykort akarja megteremteni.