Battlefield 2
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Mondom, RAM, videokártya. Ebbe a gépbe bele. Cél: BF3 minimum grafikán 50 FPS.
A Crysis SP demo ezzel a géppel, meg egy retek Gef7500LE-vel elmegyeget, olyan 20 FPS-sel.
A Core Duo, meg a Core 2 Duo közt nem csak annyi a különbség, hogy a Core 2 az 64 bites? (Amit az égvilágon semmi nem használ ki?) Vagy félre vagyok informálva? (Egyébként nem hat meg, _tutira_ nem fogom most lecserélni.)
Tehát akkor _csak és kizárólag_ 533-as RAM-ot tudok beletenni? Tehát visszafelé nem kompatibilis, nem lehet pl a 800-ast 533-on használni?
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
nembaj, majd veszek neked egy ilyen pólót karácsonyra, hogy kiteljesedjen a szereteted 😄
nyomtak nekem is elég vallást a zagyamba a felmenõk, meg a hittanórák, jártam rendszeresen templomba, de igazából a "segíts magadon, isten is megsegít"-en kívül sok minden nem tudott meghatni...attól, hogy évszázadokon keresztül verhetetlen volt a marketingje, még valahogy nem jön át ez a tömegmanipuláció 😊
persze ugye sokáig egybentartotta európát, illetve adott egy erkölcsi iránymutatást az embereknek, de mára szinte már érvényét vesztette...jó persze, sokan még foggal körömmel ragaszkodnak hozzá, de szvsz kihalásra van ítélve...tömegmaniplációra már találtak jobbat 😊
puzsér robi szavaival élve:
"a mai világ katedrálisai a plázák, a fogyasztás pedig maga a vallás!"
elég megnézni a karácsonyt, jézus születésének és a szeretetnek az ünnepét...lószart, a lényege az egész hacacárénak, hogy foszd ki a bevásárlóközpontokat, vásárolj tonna számra, fogyaszd szét magad, leginkább hitelre, mert úgy vagy valaki! ha nem fogyasztasz, nem követed a trendet, egy senki vagy! korábban ugye, ha nem mentél templomba akkor voltál senki, szal olyan sokat nem változott a világ, csak az eszközök 😊
nah világmegváltó perceket olvashattatok, több idõt nem akarok erre elbaszni 😊
www.rdha.hu [bf 80k] [bf2 100k] KisKöcsögkör FTW! \"Az ország azé, aki teliszüli.\"
DC 4ever!!! http://hulyesuttyok.fw.hu / http://desertcombat.freeweb.hu / DC 15k / Bf2 topic 2. 100k :P!
aztán,szétnézel PH-n,egy jó olcsó és garis tényleges Core 2 Duo után....6300 is bõven jó már...meg nézel még egy 8800GTS-t,mer ócsó',
memó...namost kéne neked ilyen,csak 800-asban😊
mondjuk ez persze jóval drágább,de én elõször megvenném a lapot,procit,memót,és aztán fejlesztenék vga-t...
(én kb.ugyanebben a szar helyzetben voltam 5 hónapja,sikerült kihozni cirka 80k-ból egy ilyet:
Gigabyte N650 Sli+E6300+2G ram+7300GT-a vgat meg majd cserélem,ha lesz pénz,ígyis elég jó cucc😊)
BF2 TOPIC #99999 kétszer is:D
Meg ez a lap a cipsettel jó kis irodai gépnek- :-)
A procid sem az igazi, bár Dual core-os, de nem core magos. :-)
[BF3 0.5K] [FH2 0.5K+1][BF2 133333] [BF2 152K] [BF43 0.2K] [BF43 0.4K] [BF2 155K] Különben kinyomom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz, amerre látsz...
Megy kisebb frekin a jobb ram?
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
PCI-E x16 port...
Lehet, hogy kicsit korán pánikoltam...
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
HP Asterope2, Ati Radeon Xpress 200/1600 chipset.
DualCore Intel Pentium D 805, 2666Mhz
2x512Mb DDR-2 533 RAM
...
Jajj.
Azt írja az Everest, hogy:
PCI-E x1
Akkor azt kenhetem a hajamra?
Neeee, alaplapot nem akarok cserélniiiii! 😊 😛 (Pláne, hogy ebbe a házba lehet, hogy bele sem tudnék rakni másmilyet...)
A táp meg 300W, de esetleg tudok bele barkácsolni egy 400W-ost...
Na, akkor most mi van?
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
BF2 Topik #100001, Forgotten Hope2 #500, Cod4 #8001 #10001 hsz-ének EGYETLEN boldog fulajdonosa! :P xfire: zolli74 KabeLegény és Jag :D Hogy mi a béefes szeretet? Ez: B3 nyádat!!!négy
És jójeza GTS?
Használt szgép cuccot még _soha_ nem vettem... Nem gázos? (persze az is lehet, hogy vettem, csak nem tudok róla... 😛)
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
A ram miatt kell, hogy mit kezel.
Gondolom a PCI csati 16X-os...
8800GT-t novemberre mondták, bár most állítólag visszahívták õket, mert valami szar rajtuk, de ez lehet csak kacsa...
A többi év vége, vagy január...
Ha sürge kell kari, vegyél 8800GTS-t 40-50K körül használtan.
Pár hónaposat kapsz, mert eladják sürge a GT miatt...
[BF3 0.5K] [FH2 0.5K+1][BF2 133333] [BF2 152K] [BF43 0.2K] [BF43 0.4K] [BF2 155K] Különben kinyomom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz, amerre látsz...
[BF3 0.5K] [FH2 0.5K+1][BF2 133333] [BF2 152K] [BF43 0.2K] [BF43 0.4K] [BF2 155K] Különben kinyomom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz, amerre látsz...
Az a gond, hogy ez egy ilyen összeépített HP multimédiás gép (volt hozzá infrás távirányító, meg rádiós bill+egér, és nem, nem boltban vettem), szal nagyjából semmit nem tudok róla.
A procija Intel Core Duo 2.66GHz.
Az alaplapról fogalmam sincs, amit az Everest kidobott, olyanról még soha nem hallottam. Valami furcsa neve volt. Most nem tudom megnézni, mer' melózom. Majd ~1800h után...
A tápról meg még ennyit sem tudok, amikor szétkaptam, egy pillantást sem vetettem rá... 😊 Na majd most.
Az mit jelent, hogy "jönnek" ezek a kártyák? Karácsonyi csúcsforgalomra? Faja, pont azt akartam elkerülni...
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
Kezdetben vala a semmi. Majd az Úr mondá: \"Legyen világosság!\" - s továbbra is vala a semmi, de már látni is lehetett azt.
E?
Kezdetben vala a semmi. Majd az Úr mondá: \"Legyen világosság!\" - s továbbra is vala a semmi, de már látni is lehetett azt.
Milyen Procid?
Milyen tápod?
Az a baj, hogy VGA-val mindenképpen várnod kellene.
Jön a 8800GT, a 2900GT és a HD3850.
Ez mind 40-60K köütött lesz és ütik a 8800GTS-t.
Ramnál új technológia miatt olcsóbb a 800-as. Kisebb az elõállítási költség.
Elviekben megy a 800-as 667-en...
[BF3 0.5K] [FH2 0.5K+1][BF2 133333] [BF2 152K] [BF43 0.2K] [BF43 0.4K] [BF2 155K] Különben kinyomom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz, amerre látsz...
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
Kis gyorstalpalót is adtok nekem hardver ügyben? 😊 Rég volt, hogy utoljára ilyesmivel foglalkoztam...
Milyen videokártyát vegyek? van rá ~45eHUF.
És honnan a pékbõl tudom kideríteni, hogy az alaplapom milyen ramot tud megenni? 667, vagy 800, baj e ha csak 667-et tud, de 800-ast akarok belerakni?
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN
II. János Pál csöngõt nyomd meg, mert a köcsög nem cserélte még le a kapucsengõn a nevet...
[BF3 0.5K] [FH2 0.5K+1][BF2 133333] [BF2 152K] [BF43 0.2K] [BF43 0.4K] [BF2 155K] Különben kinyomom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz, amerre látsz...
BF2 Topik #100001, Forgotten Hope2 #500, Cod4 #8001 #10001 hsz-ének EGYETLEN boldog fulajdonosa! :P xfire: zolli74 KabeLegény és Jag :D Hogy mi a béefes szeretet? Ez: B3 nyádat!!!négy
BF2 Topik #100001, Forgotten Hope2 #500, Cod4 #8001 #10001 hsz-ének EGYETLEN boldog fulajdonosa! :P xfire: zolli74 KabeLegény és Jag :D Hogy mi a béefes szeretet? Ez: B3 nyádat!!!négy
[BF3 0.5K] [FH2 0.5K+1][BF2 133333] [BF2 152K] [BF43 0.2K] [BF43 0.4K] [BF2 155K] Különben kinyomom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz, amerre látsz...
www.czekoart.hu
Aqua, Ipon, Aliens a sorrend, de, hogy beszámolnak e, azt nem hiszem, viszont a legolcsóbbak, ebben a sorrendben.
Zonacomputers, Magicomp, ahol beszámolnak...
[BF3 0.5K] [FH2 0.5K+1][BF2 133333] [BF2 152K] [BF43 0.2K] [BF43 0.4K] [BF2 155K] Különben kinyomom a szemed, eltöröm a lábad, aztán mehetsz, amerre látsz...
\"...gyönyörű, fiatalos, matrózos...\"
\"...gyönyörű, fiatalos, matrózos...\"
Van valami ilyesmi? Nem hátrány az sem, ha közel van a Nyugatihoz...
Mistralba szabad menni? Az kézenfekvõ lenne... Régen vettem ott ezt-azt, de aztán azóta hallottam róla sok rosszat.
Steam: Zero_hu Live!: Zero HUN

Magyar Banánköztársaság - műveleti terület "Ha kell meghalok, ha kell ölök, érte megéri. Ámen."
Magyar Banánköztársaság - műveleti terület "Ha kell meghalok, ha kell ölök, érte megéri. Ámen."
"A barátok olyanok mint a hópelyhek. Ha lepisiled őket eltűnnek" :)