40
A Dél Amerikai BL
  • Effe88
    #40
    nyert a Boca az Union Espanola ellen
  • Matthewpamer
    #39

    Igazi nagy meglepetés született a dél-ameriaki Libertadores-kupa döntőjének visszavágóján, ahol a kolumbiai Once Caldas fogadta az argentin Boca Juniorst. Az argentinok idén címvédésre készültek, hiszen 2003-ban ötödik alkalommal nyerték el a kupát, míg a kolumbiai gárda eddig még nem nyert semmit a Libertadores-kupában. Sőt, egy 1989-es Nacional győzelmen...




    A mérkőzést a Boca kezdte erősebben, az első 7 percben ki sem engedte a kapuja elől a hazai csapatot, akiknek viszont elegendő volt egy támadás a vezetés megszerzéséhez. Viáfara kapott egy hosszú indítást, amellyel megindult, és a kontratámadás végén értékesítette a helyzetet. Az Once Caldas hazai páláyn győzelemre állt ekkor, de a Boca nagyobb sebességre kapcsolt.

    Ismét szinte felborult a pálya, bár a kolumbiaiak is számos helyzetet dolgoztak ki. Az ő taktikájuk egyértelműen az volt, hogy a betömörült védekezéssel kihúzzák a mérkőzés végéig, illetve, amennyiben lehetőségük nyílik rá, ellentámadással növeljék előnyüket. Soto és a gólszerző Viáfra végig veszélyes volt gyorsasága miatt az argentin kapura.

    A második félidőben végül mentett valamit a helyzeten a Boca, miután Cangele szabadrúgását juttatta a hálóba Burdisso. Az eredményen azonban már nem sikerült az egyenlítést követően változtatni, bár a Boca további nagy helyzeteket dolgozott ki. A kolumbiaiak megőrizték tehát otthoni veretlenségüket az idei Libertadores-kupa sorozatban, következhettek a büntetőrúgások.

    A Boca Juniors eddig szinte minden alkalommal győztesként hagyta el a pályát, mikor büntetőrúgásokra került sor. Ezúttal azonban nem volt szerencséjük. A rúgásokat a hazaiak kezdték, de Valentierra 11-esét Abbondanzieri kapus hárította. A Boca azonban nem tudott elhúzni, ugyanis Schiavi fölé lőtte a büntetőt. És a meglepetés csak ezután következett, ugyanis csak Soto és Agudelo tudta értékesíteni a büntetőket, míg a Boca Juniors játékosai közül senki. Az Once Caldas tehát 2-0-ra nyerte a büntetőrúgsokat, és lett első alkalommal a Libertadores-kupa győztese.

    Libertadores-kupa, döntő, visszavágó:

    Once Caldas (kolumbiai) - Boca Juniors (argentin) 1-1 (1-0) - tizenegyesekkel 2-0
    Palogrande stadion, Manizales, 43.000 néző. Vezette: Carlos Chandía (chilei)
    Gól: Viáfara (7.), illetve Burdisso (51.)
    Once Caldas: Juan Carlos Henao - Miguel Rojas, Edgar Cata?o, Samuel Vanegas, Edwin García (Wilmer Ortegón, 90.) - Rubén Velásquez, Dayro Moreno (Jefrey Díaz, 67.), John Viáfara, Arnulfo Valentierra - Elkin Soto, Herly Alcázar (Jorge Agudelo, 78.)
    Boca Juniors: Roberto Abbondanzieri - Luis Perea, Rolando Schiavi, Nicolás Burdisso, Clemente Rodríguez - Javier Villarreal, Raúl Cascini, Fabián Vargas, Diego Cagna (Miguel Caneo, 86.) - Franco Cangele, Carlos Tévez
    Tizenegyesrúgók: Valentierra (kihagyta), Soto, Ortegón (kihagyta), Agudelo, illetve Schiavi, Cascini, Burdisso, Cangele (mind kihagyta)

    Az első mérkőzés eredménye 0-0 volt, a Libertadores-kupát az Once Caldas nyerte büntetőrúgásokkal
  • Matthewpamer
    #38
    jaja,azért mutatják be burdissot holnap az internél :D
  • forzajuve
    #37
    ma lesz a visszavágó...
  • Matthewpamer
    #36
    szerintem jó
  • Matthewpamer
    #35
    Jókora meglepetésre a Boca Juniors nem tudott előnyt szerezni a Libertadores-kupa döntőjének első mérkőzésén, az elődöntőben a brazil Sao Paulót búcsúztató Once Caldas 0-0-val húzta ki a La Bombonerában. Jóllehet, a gólzsák Carlos Tevez mellett Alfredo Cascini és Fabian Vargas sem lépett pályára a Bocában, ennek ellenére a legutóbbi négy kiírásból hármat megnyerő...

    ... argentinok könnyen megnyerhették volna a találkozót, ha mondjuk, Antonio Barijho két nagy helyzetéből legalább egyet értékesít, vagy ha végén Pedro Iarely lövését nem védi nagy bravúrral Juan Carlos Henao, az ellen kapusa. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik.

    A gólnélküli döntetlen jó esélyt kínál az az első döntőjét vívó Once Caldas számára, persze ne feledjük, hogy a Boca idegenben is veszélyes, a finaléba jutást is a River Plate otthonában harcolta ki. Említést érdemel, hogy kolumbiai csapat tizenöt éve, az Atletico Nacional 1989-es sikere óta nem tudta elhódítani a legrangosabb dél-amerikai klubtrófeát. Nos, júlus 1-én Manizalesben megtörhet a jég...

    Libertadores Kupa, döntő, első mérkőzés:

    Boca Juniors (argentin)-Once Caldas (kolumbiai) 0-0
    Buenos Aires, Bombonera-stadion. 57 ezer néző.
    Boca Juniors: Abbondanzieri - Pablo Alvarez, Schiavi, Burdisso, Clemente Rodriguez, Ledesma, Villarreal, Diego Cagna (Cangele, 78), Iarley, Schelotto, Barijho.
    Once Caldas: Henao - Rojas, Vanegas, Catano, Garcia, Viafara, Dario Velasquez, Arango, Soto, Valentierra (Araujo, 38, Ortegon, 75), Agudelo (Alcazar, 65).
  • Garcia
    #34
    2 meccses a döntő? degagyi:)
  • DONGUBA
    #33
    Hajrá boca juniors!!!!
  • Matthewpamer
    #32
    1.mérkőzése
  • Matthewpamer
    #31
    ma lesz a döntő!
  • Matthewpamer
    #30
    A Boca Juniors jutott a június 23-án kezdődő Libertadores-kupa döntőjébe, miután drámai mérkőzésen, tizenegyesekkel felülmúlta az ősi rivális River Plate együttesét. Ezzel a Boca egyedi rekordot állított fel: az elmúlt öt évben négy alkalommal lett finalista.

    A találkozó az elvárásoknak megfelelően remek játékot és fokozott feszültséget szült három gól mellett három kiállítás született. Miután a szintén dél-amerikai temperamentummal fűszerezett - 3 kiállítás, illetve lefújást követő tömegverekedés - odavágón a Bombonerában a Boca nyert 1-0-ra, a visszavágó nyitott maradt.

    Az 50. percben Gonzalez ugrott meg, s egy remek lövéssel megszerezte a vezetést. Azonban a hazaiak is megfogyatkoztak - a csereként beálló Rubens Sambuezza kapott pirosat -, s ezt kihasználva egy hosszú beadást követően Tevez egyenlített. A fiatal tehetség azonban legott mehetett is zuhanyozni, gólörömét ugyanis tyúkmozdulatokkal kísérte (a River csúfneve "a tyúkok” Argentínában).

    A sérülések miatti hosszabbításban Cristian Nasuti szerzett ismét vezetést. A ráadásban nem esett gól, így következhettek a büntetők. Amiből a "milliomosok” jöttek ki rosszul: Roberto Abbondanzieri ugyanis kivédte Maximilio Lopez tizenegyesét, Javier Villareal azonban belőtte a magáét - így a Boca jutott a döntőbe.

    A június 23-ai döntőben a Boca Juniors a kolumbiai Once Caldas együttesével mérkőzik - az első mérkőzést Buenos Airesben rendezik.

    Libertadores-kupa, elődöntő, visszavágó:
    River Plate (argentin) - Boca Juniors (argentin) 2-1 (0-0, 2-1, 0-0) - tizenegyesekkel 4-5
    Buenos Aires, Vespucio Liberti-stadion, 66 ezer néző
    vezette: Baldassi (argentin)
    River Plate: Germán Lux - Nasuti, Ameli (Juan Fernández, 59.), Rojas - Coudet (Sambueza, 46.), Husain, Mascherano (Salas, 53.), González - Montenegro - Cavenaghi, Maximiliano López.
    Boca Juniors: Abbondanzieri - Perea, Schiavi, Burdisso, Rodríguez - Ledesma, Villarreal, Fabián Vargas, Cagna (Cangele, 87.) - Barros Schelotto (Pablo Alvarez, 89.), Carlos Tevez.
    g: Luis Gonzalez (50.), Cristian Nasuti (93.), illetve Tevez (88.)
    piros lap: Sambueza (83.), illetve Fabian Vargas (46., második sárga), Tevez (88.)

    Az első mérkőzésen 1-0-ra nyerő Boca Juniors büntetőkkel került a döntőbe.

  • Matthewpamer
    #29
    A Boca Juniors jutott a június 23-án kezdődő Libertadores Kupa döntőbe, miután drámai mérkőzésen tizenegyesrúgásokkal felülmúlta az ősi rivális River Plate együttesét. Ezzel a Boca egyedi rekordot állított fel: az elmúlt öt évben négy alkalommal lett finalista. A találkozó az elvárásoknak megfelelően remek játékot és fokozott feszültséget szült...

    ... három gól mellett három kiállítás született. Miután a szintén dél-amerikai temperamentummal fűszerezett - 3 kiállítás, illetve lefújást követő tömegverekedés - odavágón a Bombonerában a Boca nyert 1-0-ra, a visszavágó nyitott maradt. Az első félidőben tovább nőtt a feszültség, amikor Hector Baldassi játékvezető szemet húnyt a hazai Lopez ellen a büntetőterületen elkövetett szabálytalanság fölött.

    A Boca azonban átvészelte a hazai támadásokat és az ellencsapásai egyre veszélyesebbekké váltak. Szünet után azonban a kolumbiai Fabian Vargas megkapta második sárgáját, s az emberelőnybe kerülő River ismét fokozta a nyomást.

    Az 50. pecben Gonzalez ugrott meg, s egy remek lövéssel megszerezte a vezetést. Azonban a hazaiak is megfogyatkoztak - a csereként beálló Rubens Sambuezza kapott pirosat - , s ezt kihasználva egy hosszú beadást követően Tevez egyenlített. A fiatal tehetség azonban legott mehetett is zuhanyozni, gólörömét ugyanis tyúkmozdulatokkal kísérte (a River csúfneve "a tyúkok" Argentínában).

    A sérülések miatti hosszabbításban Cristian Nasuti szerzett ismét vezetést. A ráadásban nem esett gól, így következhettek a büntetők. Amiből a "milliomosok" jöttek ki rosszul: Roberto Abbondanzieri ugyanis kivédte Maximilio Lopez tizenegyesét, Javier Villareal azonban belőtte a magáét - így a Boca jutott a döntőbe.

    A június 23-i döntőben a Boca Juniors a kolumbiai Once Caldas együttesével mérkőzik - az első mérkőzést Buenos Airesben rendezik.

    Libertadores Kupa, elődöntő

    - visszavágó

    River Plate (argentin)-Boca Juniors (argentin)
    2-1 (0-0, 2-1, 0-0) - tizenegyesekkel 4-5
    Buenos Aires, Vespucio Liberti, stadion, 66 000 néző. Vezette: Baldassi (argentin)
    Gól: Luis Gonzalez (50.), Cristian Nasuti (90+3.), illetve Tevez (88.)
    Kiállítva: Sambueza (83.), illetve Fabian Vargas (46., második sárga), Tevez (88.)
    River Plate: Germán Lux - Nasuti, Ameli (Juan Fernández, 59.), Rojas - Coudet (Sambueza, 46.), Husain, Mascherano (Salas, 53.), González - Montenegro - Cavenaghi, Maximiliano López. - Edző: Leonardo Astrada
    Boca Juniors: Abbondanzieri - Perea, Schiavi, Burdisso, Rodríguez - Ledesma, Villarreal, Fabián Vargas, Cagna (Cangele, 87.) - Barros Schelotto (Pablo Alvarez, 89.), Carlos Tevez. - Edző: Carlos Bianchi
    Az első mérkőzésen 1-0-ra nyerő Boca Juniors büntetőkkel került a döntőbe.
  • Matthewpamer
    #28
  • Matthewpamer
    #27
    itt meglehet nézni az a gólt
  • Matthewpamer
    #26
  • Matthewpamer
    #25
    Újra paprikás mérkőzést vívott egymással az argentin klubfutball két meghatározó csapata, a Boca Juniorst és a Rivert ezúttal a Libertadores-kupa elődöntőjében hozta össze a jó sors. A párharc első mérkőzését Rolando Schiavi találata döntötte el, a támadó Barros Schelotto beadását követően jutatta a labdát a rivális...

    ...kapujába. Három perccel később mindkét csapat megfogyatkozott: Marcelo Gallardónak és Raul Cascininek villant a piros lap, miután a felek az ökölvívás keretein belül vitattak meg egy szabálytalanságot. Ariel Garce is ideje korán mehetett zuhanyozni, a River játékosa a 42. percben vesztette el a fejét. A Boca Juniors egygólos előnnyel várhatja a jövő csütörtöki visszavágót.

    Libertadores-kupa, elődöntő, első mérkőzés:

    Boca Juniors (argentin)-River Plate (argentin) 1-0 (1-0)
    Gól: Schiavi (28.)
    Kiállítva: Cacini (31.), illetve Gallardo (31.), Garce (42.)
  • Matthewpamer
    #24
    már aláírták az interhez!kivásárlási árluk fejenként 100m font. :P
  • forzajuve
    #23
    lestipistopizom mind a négyüket a Juve nevében :)
  • Matthewpamer
    #22
    /Jun/2004
    Sao Paulo 0 vs 0 Once Caldas
    10/Jun/2004
    Boca Jrs. - vs - River Plate

    boca-river nagy meccs lesz!




  • Matthewpamer
    #21
    de kibaszott jól játszik.ronaldinhonak meg nistelroynak meg ronaldonak is ronda feje van de jól játszanak,és fociban ez számít
  • Matthewpamer
    #20
    ja,elég odi feje van! :)
  • Matthewpamer
    #19
    A gollövő listát Carlos Bueno vezeti 5 góllal,holtversenyben Luis Alberto Bonnet,Cuauhtémoc Blanco,José Alfredo Castillo,Danny Vera,Luís Fabiano-val.
  • DONGUBA
    #18
    Ez a tevez kibasz csunya nem?
  • Matthewpamer
    #17
    Robinho:

    Tevez:

    Cavenaghi
  • Matthewpamer
    #16
    upsz
  • Matthewpamer
    #15
    A csodálatos Diego meccs közben:

    Robinho:
    http://www2.terra.com/addon/img/deportes/futbol/131f824libertadores_gal5p.jpg
    Tevez:
    http://www2.terra.com/addon/img/deportes/futbol/b7e624libertadores-gal3p.jpg
    Cavenaghi:
    http://www2.terra.com/addon/img/deportes/futbol/4d1664libertadores_gal19p.jpg
  • Matthewpamer
    #14
    Nagy meglepetésre, és a hazaiak nagy csalódására nem sikerült előnyt kivívnia a hazai Sao Paulo csapatának a Libertadores Kupa elődöntőjében. A brazilok a kolumbiai meglepetéscsapatot, az Once Caldast fogadták.

    A kolumbiaiak tulajdonképpen egész mérkőzésen arra játszottak, hogy kivédekezzék a meccset, és gólt ne kapjanak, hiszen a visszavágón, hazai pályán könnyebb lesz a győzelem. A neves brazil csapatnak nem is sikerült a gólszerzés, így tulajdonképpen csekély hátrányba került.

    A negyeddöntőben a Sao Paulo a venezuelai Deportivo Táchirát verte (3-0, 4-1), míg az Once Caldas egy másik brazil csapatot, a Santost búcsúztatta (1-1, 1-0). Az elődöntő másik ágán két argentin csapat csap össze, a címvédő Boca Juniors a River Platet fogadja ma éjjel magyar idő szerint.

    Libertadores Kupa:
    Sao Paulo (brazil) - Once Caldas (kolumbiai) 0-0
  • Matthewpamer
    #13
    05/11/2004 Santos-LDU 2-0 (5-3)
    2' Cunha, 49' Cunha, Souza, Aguinaga, Obregon, Casagrande, Salas, Parente, Reasco, Bastos after penalties


    05/11/2004 River Plate-Santos Laguna 1-2 (4-2)
    25' Altamirano, 49' Vuoso, 74' Salas, Salas, Borgetti, Cavenaghi, Ruiz, Montenegro, Altamirano, Gonzalez, Cariño, Lopez after penalties


    05/11/2004 America-São Caetano 1-1
    20' Navia, 81' Silva


    05/12/2004 Boca Juniors-Sporting Cristal 2-1
    40' Villarreal, 62' Tevez, 67' Lima


    05/12/2004 São Paulo-Rosario Central 2-1 (5-4)
    6' Herrera, 45' GRAFITE, 76' GRAFITE, Cézare, Carbonari, GRAFITE, Herrera, Clemente, Talamonti, Azevedo, Ferrari, CENI, Gaona, Santos

  • Matthewpamer
    #12
    persze.következő meccs,asszem csütörtök este lesz,santos játszik.
  • #11
    sport 1 szokta nyomatni?
  • Matthewpamer
    #10
    következő meccsek a napokban:
    04/20/2004 Cienciano-Independiente
    04/20/2004 Nacional-El Nacional
    04/21/2004 Boca Juniors-Bolivar
    04/21/2004 Deportivo Cali-Colo Colo
    04/22/2004 Fenix-Once Caldas
    04/22/2004 Maracaibo-Velez Sarsfield

  • Matthewpamer
    #9
    amúgy ti nézitek egyáltalán?mert szerintem jobb meccsek vannak mint a bl-ben.
  • Matthewpamer
    #8
    gollövő lista:
  • Matthewpamer
    #7
  • Takezó
    #6
    2 hét bant neki!!!!!!!!!!!!!!! :D
  • Takezó
    #5
    ááááááááááááá
  • Matthewpamer
    #4
    4#
  • Matthewpamer
    #3
    majd azá teszem :D
  • ricsi1
    #2
    nem lesz egy népszerű topic
  • Matthewpamer
    #1
    gondoltam ha már van bl meg uefa kupa,mér ne legyen libertadores kupa.
    tegnap láttátok a santos meccset?pörögtek rendesen.