Foci EB 2004
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
\"... népszavazás döntsön a nép szavazásból történő kihagyásáról ...\"
- Ez volt az utolsó meccsem a Stade de France-ban, legalábbis a válogatott kék mezében - így a védõ -, ahova annyi szép emlék köt. Sajnálom, hogy az ezt megelõzõ meccsünkön – Montpellier-ben – kifütyültek a szurkolók, mert igaz, hogy elkövettem egy-két kisebb hibát, de úgy vélem, tettem annyit a válogatottért hogy nem ilyen búcsút érdemeltem volna.
"A 2004-es év egyik legnagyobb sporteseménye a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság. A baráti körökben és egyéb fórumokon biztos sokféle tippelõs játék szervezõdött, melyekkel még izgalmasabbá tehetõek a meccsek. Mi is útjára indítottunk egy játékot, amely egy kicsit más, mint a többi.
Ebben a játékban nem a meccsek eredményére kell tippelni, nem azt kell megmondani, hogy ki lesz a bajnok, hanem egy csapatot kell összeválogatni bizonyos szabályok alapján. Ez a csapat lesz a Te Álomcsapatod. A csapat játékosai az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményük alapján pontokat szerezhetnek. A játék célja, hogy az általad összeállított csapat szerezze a legtöbb pontot. A szabályok kialakításánál megpróbáltuk az egyszerû és bonyolult közötti arany középutat megtalálni. Reméljük sikerült!
Jó szórakozást!"
klikk
A gravitáció nem létezik. Csak a Föld szivat. Hala Madrid! || Hajrá Magyarország!
June 6
FT Latvia 2 - 2 Azerbaijan
FT Switzerland 1 - 0 Liechtenstein
FT Czech Republic 2 - 0 Estonia
FT Germany 0 - 2 Hungary
ezek a végeeredmények, azért az EB résztvevõ lett válogatott megint leszerepelt... szerintem még csak gólt se fognak rúgni
A gravitáció nem létezik. Csak a Föld szivat. Hala Madrid! || Hajrá Magyarország!
Barátságos mérkõzés:
Csehország-Észtország 2-0 (2-0)
G.: Baros (6., 22.)
Anglia-Izland:6-1
Dánia-Horvátország:1-2
Svédország-Lengyelország:3-1
Hollandia-Írország:0-1
Portugália-Litvánia:4-1
Spanyolország-Andorra:4-0
Remélem a hollandok összerakják magukat az EB-re

Retteketet
A gravitáció nem létezik. Csak a Föld szivat. Hala Madrid! || Hajrá Magyarország!
A gravitáció nem létezik. Csak a Föld szivat. Hala Madrid! || Hajrá Magyarország!
Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!
\"... népszavazás döntsön a nép szavazásból történő kihagyásáról ...\"
\"... népszavazás döntsön a nép szavazásból történő kihagyásáról ...\"
NÉMETORSZÁG
Keret:
Kapusok
Kahn Bayern München
Lehmann Arsenal
Hildebrand Stuttgrat
Védõk
Friedrich Hertha BSC
Linke Bayern München
Hinkel Stuttgart
Baumann Werder Bremen
Wörns Dortmund
Lahm Stuttgart
Metzelder Dortmund
Nowotny Leverkusen
Középpályások
Ramelow Leverkusen
Hamann Liverpool
Ernst Werder Bremen
Ballack Bayern München
Jeremies Bayern München
Rahn Hamburg
Schneider Leverkusen
Frings Dortmund
Kehl Dortmund
Támadók
Neuville Leverkusen
Freier Bochum
Klose Kaiserslautern
Kurányi Stuttgart
Bobic Hertha BSC
Felállás, taktika:
Jóllehet az Arsenal kapusa, Jens Lehmann helyet követel magának a német csapatban, az egyes számú mez megkérdõjelezhetetlen birtokosa Oliver Kahn. A Bayern játékosa magánéletbeli válsága ellenére megbízható teljesítményt nyújt, igaz a Real elleni potyagólja sokéig emlékezetes marad, és szinte valamennyi szilveszteri válogatásban helyet követel magának.
A védelem jobboldalán Arne Friedrich helye kibéreltnek látszik, de Rehmer is szóba jöhet. Középen Wörns és Ramelow játszott a selejtezõk jelentõs részében, de sérülésük esetén Baumannt is játékra fogta a kapitány. (Lisztes csapattársa egyébként a középpályán is alkalmazható.) Baloldalon sokan játszottak, Völler nem igazán talált rá a megnyugtató megoldásra, így a stuttgarti Lahm bevetése is szóba kerülhet.
A középpálya közepén, inkább védekezõként, a brémai Ernst szerepeltetése ideálisnak mondható, a tekintélyes szaklap, a Kicker osztályzatai alapján a liga egyik legjobb játékosa pillanatnyilag. A jobboldalon a leverkuseni Schneider, a balon Frings vagy Hamann játéka valószínûsíthetõ, bár egyértelmûen ez a jelenlegi hiányposzt a jelenlegi alakulatban.
Közvetlenül a támadók mögött Ballack szerepelhet, aki viszont jelentõs formahanyatláson ment keresztül az utóbbi idõben, így Völler többször próbálkozott kihagyásával. A csatársorban Bobic és Kuranyi egyre inkább összeszokik - a bajnokságban egyiken sem tündököltek idén -, de hatékony fejjátékával Klose vagy a gyors Neuville is alternatívát jelenthet.
HOLLANDIA
Keret:
Kapusok
Van der Sar Fulham
Watterreus PSV Eindhoven
Védõk
Reiziger Barcelona
Stam Lazio
Frank de Boer Galatasaray
Van Bronckhorst Barcelona
Ooijer PSV Eindhoven
Ricksen Glasgow Rangers
Középpályások
Ronald de Boer Glasgow Rangers
Bosvelt Manchester City
Cocu Barcelona
Davids Barcelona
Van Bommel PSV Eindhoven
Seedorf Milan
Van der Meyde Internazionale
Van der Vaart Ajax
Zenden Middlesbrough
Sneijder Ajax
Támadók
Kluivert Barcelona
Van Nistelrooy Manchester United
Overmars Barcelona
Hasselbaink Chelsea
Van Hooijdonk Fenerbahce
Makaay Bayern München
Felállás, taktika:
Nincs irigylésre méltó helyzetben a szövetségi kapitány, Dick Advocaat a kezdõcsapat kijelölésénél, hiszen a bõség zavarával küszködik. A védelemben is több eshetõség közül választhat, ha viszont Stam egészséges, akkor mindenképpen helye van a középpontban. (Mégha szemlátomást lassul és nehézkessé válik is a mozgása.)
Mellette általában a feneres Frank de Boer jut szóhoz, de az õ körülményessége az utóbbi idõben egyre inkább szembetûnõ, más kérdés, hogy a válogatottban nem volt rossz meccse a selejtezõkön. A jobbszélen Ooijer, Heitinga vagy Reiziger kaphat bizalmat, míg a balon Zenden vagy van Bonckhorst. Ám az is elõfordult már, hogy Cocu játszott némiképp visszarendelve. Ez a csapatrész tûnik egyébként a legsebezhetõbbnek a "narancsmezeseknél".
A védekezõ középpályás szerepköre a barcás Davidsé, támadásban azonban többen bevethetõek. Sneijder mellett van der Meyde is kitûnõ választás, de beszélhetünk van der Vaartról is, aki inkább a jobbszélen képes tudása legjavát nyújtani. A Milanban bombaformába lendülõ Seedorf a selejtezõk alatt meglehetõsen kevés lehetõséget kapott, õ viszont aligha kihagyható, ha lendületes és gólerõs - az átlövései élményszámba mentek tavasszal - játékát.
A csatársorban a Bayern Münchent erõsítõ Makaay már megszokta, hogy a cserepadon kell ücsörögnie, de Kluivertet is ültette már mellé a kapitány, ha úgy érezte, Overmars jobb megoldás a rivális védelmének megbontására. Van Nistelrooynak viszont feltehetõen nem kell attól tartania, hogy ne fusson ki a kezdõ tizenegyben.
A hollandok gyõzelme - bármelyik világversenyrõl is legyen szó - sohasem számít meglepetésnek, csak a drukkerek alighanem azért fohászkodnak, hogy ne kerüljön sor büntetõpárbajra, mert abban a legutóbbi három alkalommal alulmaradtak.
Tunisz.
G: Buazizi (öngól – 16.), F. Cannavaro (27.), Zambrotta (85.), Pirlo (90.)

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
A gravitáció nem létezik. Csak a Föld szivat. Hala Madrid! || Hajrá Magyarország!
A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"
2004.05.30. 11:10
Labdarúgás - Megvan a lett keret. Alekszandr Sztarkovsz, a lett válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 23 labdarúgót, akiket elvisz magával a két hét múlva kezdõdõ portugáliai Európa-bajnokságra.
A legtöbb játékost a lett bajnok Skonto adja, szám szerint hetet. Az Eb-selejtezõben többek közt a magyar csapat elõtt végzõ Lettország június 6-án Azerbajdzsán ellen játszik felkészülési mérkõzést, majd június 15-én Csehország ellen kezdi meg a D-csoportban az Eb-szereplést. A keret: Aleksandrs Kolinko (FC Rostov), Andrejs Piedels (Skonto FC), Andrejs Pavlovs (Skonto FC) – kapusok, Igors Stepanovs (BV Beveren), Aleksandrs Isakov (Skonto FC), Mihails Zemlinskis (Skonto FC), Olegs Blagonadezdins (Skonto FC), Arturs Zakresevskis (Skonto FC), Maris Smirnovs (FK Ventpils), Igors Korablevs (FK Ventspils), Dzintars Zirnis (FHK Liepajas Metalurgs) – hátvédek, Valentins Lobanevs (FC Metalurh Zaporizhya), Andrejs Rubins (FC Shinnik Yaroslavl), Vitalijs Astafjevs (VfB Admira Wacker Mödling), Imants Bleidelis (Viborg FF), Jurijs Laizans (PFC CSKA Moskva), Jurgis Pucinskis (FC Luch-Energia), Andrejs ©tolcers (Fulham FC) – középpályások, Maris Verpakovskis (Dinamo Kiev),Marians Pahars (Southampton), Andrejs Prohorenkovs (Maccabi Tel-Aviv FC), Mihails Miholaps (Skonto FC), Vits Rimkus (FK Ventspils). (WestelPress)
A gravitáció nem létezik. Csak a Föld szivat. Hala Madrid! || Hajrá Magyarország!
Szar Bayern, szar Bayern :)
A gravitáció nem létezik. Csak a Föld szivat. Hala Madrid! || Hajrá Magyarország!
A gravitáció nem létezik. Csak a Föld szivat. Hala Madrid! || Hajrá Magyarország!
a livescore-on nem
A gravitáció nem létezik. Csak a Föld szivat. Hala Madrid! || Hajrá Magyarország!
A gravitáció nem létezik. Csak a Föld szivat. Hala Madrid! || Hajrá Magyarország!
V9ykn8_TZL0
