18069
-
pilboy #810 igen, mert Vieira egy tuskó -
#809 :DDDDDDDD -
#808 angliában ugye úgy van, ha kiállítanak, a köv meccsen még játszhatsz, csak utána tiltanak el. Vierira meg egyszer kiálítatta magát, majd a következő meccsen is :D -
#807 A Real Madrid vasárnap újraválasztott elnöke, Florentino Pérez szerint az Arsenal kapitánya, Patrick Vieira leigazolásával sokat erősödne a klub. A régi-új elnök ugyanakkor tagadta, hogy el szeretnék adni az angol válogatott kapitányát, David Beckhamet.
"Csak ismételni tudom magam: alapelvem, hogy a világ legjobbját szerződtessük minden posztra. Véleményem szerint Patrick Vieira a világ legjobbja saját posztján" - nyilatkozta Pérez.
Az elnök reagált a Beckham eladását megszellőztető híradásokra is. "Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Magatartásával és a visszajelzésekkel elégedettek vagyunk, tekintetbe véve, hogy ez volt az első éve a Real Madridnál" - tette hozzá a klubtagok abszolút bizalmát élvező vezér.
azért túlzás hogy ő a világ legjobbja,sokszor kiállítják meg durva.azért ott van még davids,meg pirlo,emerson..van még aki van olyan jó mint viera.nem mintha davids nem lenne kemény :) juvéba visszajött x meccses eltiltásból azt egyből pirosat kapott :P(remélem az INTERBE nem csinál ilyet) -
#806 szvsz nem fog oda menni. vagy ha igen, jövőre, max 2 év után úgyis vmi nagy klubba igazol (sztem 100, hgoy olaszba) -
#805 Óriási meglepetést okozhat az argentin utánpótlás egyik legnagyobb tehetségének tartott Fernando Cavenaghi. A River Plate támadója ugyanis kész aláírni az orosz bajnokságban szereplő Szpartak Moszkva együtteséhez. A 20 éves csatárért Európa legnagyobb klubjai álltak sorba, de a jelek szerint egy orosz klub lesz a befutó. Cavenaghit többek között a Juventus Torino...
... és a Real Madrid képviselői figyelték, azonban akárcsak a Bundesliga alsóbb régióiban szerénykedő Wolfsburghoz szerződő D'Alessandro, Cavenaghi is egy nemzetközi mércével gyengébbnek titulált klubhoz igazol.
A River színeiben 121 mérkőzésen 71 gólt szerző Cavenaghi 11.5 millió dollárért cserél egyesületet, évi fizetése eléri majd az 1.5 millió dollárt. -
forzajuve #804 Javier Saviola Barcelona --> Manchester United??
Patrick Kluivert Barcelona --> Bolton??
Ray Parlour Arsenal --> Birmingham City??
Ray Parlour Arsenal --> Manchester City??
Hugo Viana Newcastle United --> Porto??
Teddy Sheringham nincsklubja --> West Ham United??
Mido Marseille --> Newcastle United??
Mido Marseille --> Southampton??
Henri Camara Wolverhampton Wanderers --> Everton??
Henri Camara Wolverhampton Wanderers --> Portsmouth??
Marcus Allback Aston Villa --> Feyenoord??
Marcus Allback Aston Villa --> PSV Eindhoven??
Olivier Bernard Newcastle United --> Liverpool??
-
forzajuve #803 ez csak hangulatkeltés! a Parmanak minden pénzre szüksége van, biztos csak fel akarják nyomni Gila árát még pár mlkóval -
#802 Elindítottam átigazolás nevű honlapomt,akit érdekel nézze meg!
-
#801 de ez azt jelent hogy szerződést hosszabít!
Cavenaghin és is csodálkoznék! -
#800 lol lenne Cavenaghi moszkvában :D
meg Gilardino Parmába, lol, eddig nem ott játszott? :P -
#799 Viera->real madrid?
Drogba->Chelsea?Ez attol fögg hogy Crespo megy vagy marad.
Emersont azért nem adja a Roma a Juvénak,mert az Inter és a Real Madrid többet ad érte.De kérdem én!Minek az Internek?Ott C.Zanetti+Davids!
Kily Gonzales->Tottenham?
Adani->Benfica?
Viana->Porto?
Sergio Conceicao->Sporting?
Carew->Besiktas?
Gilardino->Parma?
Luccin->Atletico Madrid?
Az AS ujság szerint a Real Madrid leigazolta a Görög Európa Bajnok Giourkas Seitaridist!
Cavenahgi->Spartak Moscva?
-
#798 cassano->real madrid??? -
#797 na a ti zebinátokról ne is beszéljünk -
forzajuve #796 moratti adja a pénzt de mind1
Cambiassot még Moratti vette meg
húhaaaa az évszázad vétele -
#795 ne püfögjél,mind2 vásárol te juvekuki!Moratti is meg Faccheti is,ugyanis Cambiassot még Moratti vette meg,a többit meg Facchetti!LOL -
forzajuve #794 capello nem is igazolhat...LOL!!!
az internél sem moratti intézi a transzefereket... LOL!!!!
Fachettite gondoltam.Legjobb mercato a mienk!
LÁÁÁÁL!!! fasza! kb 1 hete még morattit szídtad mindenért, vagyis fogalmad sem volt kinek mi a szerepe a klubnál, most meg már kikiáltod legjobb mercatonak (pffff) -
#793 capello nem is igazolhat...LOL!!!
Fachettite gondoltam.Legjobb mercato a mienk! -
forzajuve #792 Vieira Arsenal --> Real Madrid??
Mido Marseille --> Liverpool??
Mido Marseille --> Southampton??
Geremi Chelsea --> Middlesbrough??
Tomasz Radzinski Everton --> Fulham??
Olivier Bernard Newcastle United --> Liverpool??
John Carew Valencia --> West Bromwich Albion??
Marcel Desailly jelenleg nincs klubja --> Celtic??
Patrick Kluivert Barcelona --> Middlesbrough?? -
forzajuve #791 hogy valamit is nyerjen az interrel nem?
-
#790 Na egyetertek veled...végre egy normális ember aki posztra igazol.....gondolom capellora gondoltal aki posztra igazol es nem mennyisegre mint az inter...lehet hogy cannavaro is belatta hogy sok eselye nincs arra hogy valamit is nyerjen az interrel nem? -
#789 mert a kék-feketék az utolsó pillanatban elhalászták a szicíliaiak orra elől Ernesto Chevantont, a Lecce csatárát, akit azzal a lendülettel kölcsön is akarnak adni a szintén újonc Fiorentinának.
Fabio Cannavaro egyre közelebb van ahhoz, hogy a Juventus játékosa legyen: a válogatott hátvéd már abba is beleegyezett, hogy csökkentett fizetést kapjon Torinóban, a két klubnak már csak a cserealapban kell megegyeznie egymással. (Iuliano vagy Tudor költözhet Milánóba.)
Ha ezt megteszi Fachetti felhívom és bele vaffanculozok a telefonba!Csak nem ilyen hülye.Juventusból nem kellenek szar játékosok,végre egy normális ember aki posztra igazol,erre elbasznál egy ijennel! -
#788 Inter: Davids jön, Cannavaro menne
A világsajtó (benne a Nemzeti Sport) ugyan már néhány napja nyilvánosságra hozta, hogy az Inter szerződtette Edgar Davidsot, a kék-fekete klub azonban csak vasárnap jelentette be hivatalosan is a holland középpályás jövetelét.
Davids – aki Olaszországban játszott már a Milanban és a Juventusban is, legutóbb pedig a Barcelonát szolgálta – három évre, idényenként 3.5 millió euróért írt alá a milánói klubhoz.
Az Inter keretében hamarosan ellenkező előjelű változás is beállhat, ugyanis Fabio Cannavaro egyre közelebb van ahhoz, hogy a Juventus játékosa legyen: a válogatott hátvéd már abba is beleegyezett, hogy csökkentett fizetést kapjon Torinóban, a két klubnak már csak a cserealapban kell megegyeznie egymással. (Iuliano vagy Tudor költözhet Milánóba.) Szintén az Interrel kapcsolatos hír, hogy Maurizio Zamparini, az újonc Palermo tulajdonosa fel akarja jelenteni Massimo Morattit, az Inter első emberét, mert a kék-feketék az utolsó pillanatban elhalászták a szicíliaiak orra elől Ernesto Chevantont, a Lecce csatárát, akit azzal a lendülettel kölcsön is akarnak adni a szintén újonc Fiorentinának.
A Juventus lejátszotta első barátságos mérkőzését a Salice Terme-i edzőtáborban, ahol 4–0-ra megverte a helyi csapatot. Fabio Capello (tartalékos) csapatában Miccoli (2), Olivera és Tacchinardi szerezte a gólokat. Vasárnap megkezdte felkészülését az új idényre a Parma is, amelynek keretében egyelőre jelen van Gilardino és Frey is, ám a csapatnál biztosak benne, hogy hamarosan mindketten távoznak a sárga-kékektől.
-
Rudee #787 1. -
#786 Barcelona és a Celta ezekben az órákban állapodnak meg a részletekről, amely által a katalán klub ötödik játékosát igazolja le ezen a nyáron!
A játékos menedzsere - Manuel Pericet - szerint csupán néhány részletet kell még tisztázni a két klubnak, amit még ma alárhat a két klub, így a hétfői vagy keddi napon hivatalosan is bemutatják a játékost.
A Barca részéről Sandro Rosell és Txiki Begiristain vannak jelen a Plaza de Espanyan, ahol jelenleg is folynak a végső egyeztetések.
Sylvinho , teljes nevén Sylvio Mendes Campos Junior 1974. április 12-én született Sao Paolo-ban. Pályafutását a Corintians-nál kezdte, ahol 1995-1999 volt, amikor az Arsenal felfigyelt az akkor a selecao-ba beválogatott hátvédről. Leigazolta Sylvinho-t, s egészen 2001-ig a londoni klub játékosa volt, ahonnan a Celta-hoz igazolt. 3 idény alatt 84 alkalommal volt kezdő a vigói csapatban. A 2003/2004-es idényben 29 mérkőzésen lépett pályára, 1 gólt lőtt, és egy esetben kapott sárga lapot.
Syalvinho 173 cm magas és 66 kiló. A Celta honlapja szerint a hátvédsor bármelyik részén bevethető, de leginkább a balhátvéd posztján szerepel. Erényei közé tartozik, a nagy munkabírás a gyorsaság, és az, hogy gyakran felzárkózik a támadásokhoz. -
#785 emléxem anno még a Valenciával emlegették tökölit -
#784 pfff, dragóner hova igazolt? belga 2. osztályba? -
forzajuve #783 Dragóner Attila Fradi --> FC Molenbeek Brussels!!
Zavadszky Gábor MTK --> Fradi!!
Tököli Attila Fradi --> 1. FC Köln!! -
#782 Na. Néhány hír mára:
Viduka a Boróé
Megegyezett egymással Mark Viduka és a Middlesbrough. A Leedstől 6,5 millió euróért cserébe távozó ausztrál támadó hároméves szerződést kötött új klubjával.
Hierro Boltonban?
Sam Allardyce, a Bolton menedzsere igen aktív a játékospiacon a nyári pihenő alatt, és eszerint a védelemmel lehet a legkomolyabb gond, ugyanis már tárgyalnak a tunéziai Jaidi megvételéről, és most felmerült, hogy Fernando Hierro (képünkön) is a ködös Albionba szerződhet. A 36 éves spanyol az elmúlt szezont Katarban töltötte, és a nyáron úgy döntött, hogy visszavonul, de lehet, hogy egy jó ajánlat döntése megváltoztatására készteti.
és még van :)
Roque Junior aláírt Leverkusenben
A brazil válogatottban Budapesten is pályára lépő világbajnok védő, Roque Junior (képünkön) a Bayer Leverkusenhez igazolt. Az AC Milannál feleslegessé vált bekknek honfitársát és válogatottbeli csapattársát, Lúciót kell pótolnia a gyógyszergyáriaknál -
forzajuve #781 Patrick Kluivert Barcelona --> Middlesbrough??
Tomasz Radzinski Everton --> Fulham??
Helder Postiga Tottenham Hotspur --> Real Betis??
Thomas Gravesen Everton --> Hamburg??
Ray Parlour Arsenal --> Manchester City??
Ray Parlour Arsenal --> Middlesbrough??
Ray Parlour Arsenal --> West Bromwich Albion??
Paolo di Canio Charlton Athletic --> Lazio??
Didier Drogba Marseille --> Chelsea??
-
#780 diego->inter->porto?
inter 12m-t adna diegoért és onnét menne kölcsönbe 1 évre a portoba!már ha jól fordította egy interdrukker! -
#779 Ez zsir lenne csak szegeny tomasson tovabb fog szivni nalunk. -
#778 Olasz lapértesülések szerint Hernan Crespo egy évre kölcsönbe a Milanhoz kerül. Az argentin csatárt azzal a feltétellel adná a Chelsea, ha a milánóiak átvállalnák az argentin fizetését, ami nem kis summa, hiszen Crespo 3,2 millió fontot keres évente Londonban.
- Nem tudom, hogy ezek az információk honnan származnak, de azt mindenki tudja, hogy szívesen dolgoznék Ancelottival - mondta a csatár. - Meglátjuk, mi történik, én nyitott vagyok minden ajánlatra
info: nb1.hu (lol) -
#777 topfocin írták.hát mert samuel a legjobb argentín védő,és ezért mondják hogy uj. -
#776 ez a végem. mi az, hogy "az új Samuel"? Samuel már egy veterán harmicakárhányéves, visszavonulni készülő játékos? nem. akkor meg minek kell ilyen baromságot mondani? 5 év van köztük baz -
#775 Inter: Burdisso is Milánóba igazolt
2004 júl. 07 20:13 - Forrás: sportforum.hu
Erősödik, egyre erősödik az idény előtt - nem először - komoly terveket dédelgető Internazionale Milano kerete. A lombardok megszerezték a Libertadores Kupa-döntős Boca Juniors hátvédjét, Nicolas Burdissót. A Serie A negyedik helyén végzett, s így Bajnokok Ligája aspiráns lombard klub szerdán jelentette be, hogy a játékos aláírta szerződését.
A 23 éves háromszoros argentin válogatott négy évre kötelezte el magát. Burdisso kétszeres argentin bajnokként, illetve háromszoros Libertadores Kupa- kétszeres Interkontinentális Kupa-győztesként érkezik Olaszországba.
Burdisso már a negyedik volumenes igazolása a fekete-kékeknek. Korábban Juan Sebastian Veron (Chelsea), Giuseppe Favalli (Lazio), Esteban Cambiasso (Real Madrid) választotta az észak-olaszokat, s több mint valószínű oda tart Edgar Davids (Barcelona), illetve a pozitív válaszát szerda estére tartogató Roberto Mancini (Lazio) is.
-
#774 mit?www.inter.it/en www.topfoci.hu www.internazionale.hu soroljam? -
#773 Ezt honnan szedted? -
#772 Internazionale leigazolta az argentín Burdissot a Boca Juniorstól.Argentínában "az új Samuel" ként emlegetik.
-
#771 Két brazil internetes honlap szerint a Sao Paolo csatára a spanyol első osztályú Betis-ben folytatja pályafutását.
A brazil Sport TV és a Radio CBN internetes honlapja szerint Luis Fabiano-t 12 millió euroért vette meg a Betis, bár ezt sem a játékos, sem menedzsere - José Fuentes - sem a brazil klub részéről nem erősítette meg senki. A hírek annyiban igazak, hogy Fuentes hétfőn Európába jött, hogy lezárja a tárgyalásokat az érintett klubokkal, de addig semmi sem hivatalos, amíg ezt a játékossal nem beszélte meg.
\"Luis Fabiano nyilatkozni fog, de most vannak fontosabb dolgai. Ahogy ő mondta, nem tud úgy játszani, hogy közben állandóan a jövőjével kell foglalkoznia\" nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Juvenal Juvencio a Sao Paolo igazgatója.
A klub viszonya amúgy sem problémamentes a játékossal, mivel Fabiano korábbi kérését, miszerint hogy két Libertadores Kupa meccs között engedjék el, hogy a tárgyalásokat befejezhesse az átigazolásával kapcsolatban, nem teljesítette a Sao Paolo, ami az ő szempontjukból érthető, ám a játékos ennek ellenére zokon vette ezt.