ValóVilág 12
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#66777
Azért a mocskosul jó csaj erõsen túlzás szerintem, de ez ízlések dolga. Helyes pofija van, ez tény.
#66776
Én is írtam hogy helyes pofija van, de ugye az önmagában nem elég. 😊
#66775
Persze a szépség semmiképp nem érdem ,csak ajándék és állapot😊
#66773
Akor egy tévedésedre felhozom én a figyelmedet😊 Ani csinosnak monhato, mert még a hatalmas orra amibol egy négytagú családnak lehetne krumplifozeléket készíteni, még az sem csúnyítja el nagyon😊
#66772
Véleményem szerint meg teljesen mindegy, hogy ezeket mikor mutatják, egy összefoglalóban vagy az online közvetítésen - amit megsúgok szintén gyakran figyelemmel kísértem, mert bennem is motoszkált az a csúnya gondolat, hogy manipulatívan vágják össze az összefoglalókat vagy a videókat a weboldalon. De nem. Az élõ streamen is ugyanúgy egyik cigi a másik után, egyik üveg pia a másik után, ugyanúgy õrjöngés, simliskedés, lopkodás, hazudozás, sunyiság, másik fikázása a háta mögött stb. ment. Ebben nem láttam számottevõ különbséget az összefoglalók és a live stream között.
De mint említettem tanult kollégádnak, te is kifejthetnéd konkrétan a dolgokat, mert te is csak annyit állítasz hogy én tévedek, az én ismereteim felületesek. Hozzá tartozik a megkezdett manõverhez, hogy befejezd, azaz fejtsd ki konkrétan mi az amit tévesen látok vagy ítélek meg. ElSE: GOTO #66760.

Akkor mar csak egy kerdes. Ha senkiben semmi ertek, hulladek mindegyik, egy erkolcsi nullak... akkor miert nezed mar huzamosabb ideje oket? 😊
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
#66770
Erre mást nem tudok reagálni, minthogy: ezt benézted öregem. 😊
#66769
"Számomra nem érték a láncdohányzás, nem érték az alkoholizmus, nem érték a prostitúció, a kamerák elõtt baszás, valamint nem érték az sem ha valaki többre tartja magát mint amennyi valójában."
Te max az összefoglalókat láttad (szerintem abból sem sokat), ezért enyhén szólva is felületesek az ismereteid.

#66768
Olyan hûdenagy pozitívumokat nem véltem felfedezni egyik "kedvencünkben" sem, nem szándékosan írtam mindenkirõl negatívumot, hanem azért mert mást nem nagyon lehet róluk ha tényleg objektíven tekintünk produkciójukra mindattól függetlenül hogy ki a kedvencünk vagy kinek drukkolunk.
#66767
Elmondom neked egy igazán jo emberismero pár mondatbol elmondja kivel is áll szemben ,ha hiszed ,ha nem😊
#66766
Ebben tökéletesen igazad van. 😊
#66765
Amit írtál korulbelul a valoságot tukrozi,de ot mondattal is le írhattad volna, aki nem akarja megérteni , elismerni kedvence milyenségét ,úgy sem fogja,ha konyvet írnál roluk😊
Bírom az ilyen tagokat XD. Látnak egy ÖSSZEVÁGOTT NAPI 35-40 perces összefoglalót és azt hiszik hogy minden tudnak az emberrõl XD. Az ilyeneken szoktam röhögni a Neked meg a Bele Való világokban. Ott a helyed neked is!!!
http://avp2010.b13.hu/
#66763
"Lehetõleg objektíven."
ha nagyon objektívek vagyunk akkor minden emberrõl lehet negatív dolgokat írni.
(nagyjából egyetértek a #66754 -el, de így hogy mindenkirõl "kell" rosszat írni, nem emelkedik ki eléggé a nagyon negatív tulajdonság)

#66761
szerintem egész jó lett :o
#66760
Ja, én is azt mondom téged olvasva hogy úristen. 😊 Szavaid jelenleg elterülnek mint furulyaszó az alföldön, jó lenne ha meg is támogatnád esetleg érvekkel (észérvekkel). Bízom fenomenális emberismerõ képességedben és abban, hogy te nagy mélységekben kapirgálod a bentiek jellemét. Bár ezt erõsen kétlem, ha leírásom ennyire érzékenyen érintett.
Igen, mindenkit "szarrá" értékeltem. Tudod, az én szememben egyik balfék sem képvisel igazán értéket odabent. Számomra nem érték a láncdohányzás, nem érték az alkoholizmus, nem érték a prostitúció, a kamerák elõtt baszás, valamint nem érték az sem ha valaki többre tartja magát mint amennyi valójában. Nem érték számomra a jellemtelenség, a hazugság, pláne mikor pofájába hazudnak az embernek, akkor is, ha tudja az elõzményeket. Ahogy nem érték számomra a lopás, az önuralom hiánya, a mások becsapása, az érzelmi komplexusok és a hûtlenség. Meg persze a napraforgózás sem.
Ha Te mégis látsz bárkiben bármilyen értéket, ami igazán kiemelhetõ, kérlek oszd meg velem, ahogy azt is hogy miben tévedtem a személyiségelemzõ leírásomban. Lehetõleg objektíven. Ha ilyet nem produkálsz, sajnos szavaidat nem tudom komolyan venni.

#66758
Mindenkit lehuztal, mindenkit szarra ertekeltel.. Raadasul meg feluletet se kapirgalod a bentieknek.. UristN...
#66757
Morzsa megnyeri.
#66756
Vagy csak nem olyanokat írtam amit szívesen hallanál. Tehát, hogy klasszikust idézzek: your argument is invalid. <#ravasz1>#ravasz1>
#66755
Hat inkabb ne irkalj hasonlokat, nincs hozza emberismereted...<#csodalk>#csodalk>
#66754
Egy ideje én is követem a mûsort meg a szereplõit, így némi vélemény már bennem is megformálódott.
Az biztos, hogy érdekes eleve a villalakók összeválogatása: kurvák, cigányok, agyatlan biztonsági õrök, buziporesz szereplõk, egyéb pornóskurvák, munkanélküliek, dologtalanok, iskolázatlanok, semmihez nem értõk. Összeségében mind buta és el van telve magával, ez azt hiszem minden "szereplõre" rámondható.
A kiesettekrõl már nem ejtenék szót:
Alek - hülye mindenhez mint a segg, emellett elég gyáva, és sokszor nem ismeri fel mikor esik át a beszélgetésekben azon a ponton amikor még jópofa és amikor már lekarmolja az ember a bõrt az arcáról. Pozitívuma, hogy mindig ugyanolyan (hülye), nem játszik - viselkedésében - szerepeket. Az más, hogy a szerepjátékokba elég jól bele tudja élni magát, de látni hogy játszik, el szórakoztatja magát ezekkel a szerepekkel, hogy ne unatkozzon. A bent lévõk közül tényleg a leghitelesebb figura még ha buta és hibbant is, ezért nem csoda a népszerûsége. A sok szar közül a legkevésbé szar tipikus esete. Amíg nem lihegi túl, még egész jó hozzászólásai ill. beszólásai is vannak. Tény, hogy a legszórakoztatóbb figura a képernyõn, nem meglepõ, hogy a mûsorszerkesztõk és operatõrök is állandóan rajta lógnak, õ tényleg szórakoztatja a nézõket. Kicsit olyan mint az Esõember és a Truman show együtt véve.
Éva - valóban elviselhetetlen jellemû, és törtet, kapar, viszont ezeket õ sosem tagadta. Nem játssza meg magát és nem is tudná. Szintén hitelessége tartja bent még akkor is ha amúgy a robbanékony jellemét és hangját 10 percig képes elviselni egy átlagember. Taktikázik ezerrel, de a mûsor eleje óta ezt csinálja, nem is tagadta. Így õ nyíltan csinálja, ami számomra kevésbé antipatikus, mint a többi sunnyogó akik a kamerába hazudnak akkor is mikor látjuk mit mûvelnek, beszélnek a nap 24 órájában. B-Alek nagy támasz neki, hiszen más barátja nincs jelenleg odabent.
Laci - szürke és buta figura, próbálja játszani a higgadt, õszinte csávót, pedig sokszor tombolnak benne az indulatok és az egyik legsunyibb játékos. Gyakorlatilag ha nem lenne bent, észre se vennénk, hogy kevesebben lettek. Könnyen szívatható, szerintem az általános iskolában is õt szopatták állandóan ezért is nem tolerálta a korábbi átveréseket. Naiv is a megjátszott bölcsessége mögött, dokinak nem tudom miért hívják hiszen mezei biztonsági õr. Amit Éva kimondott rá élõ mûsorban - hogy sunyi - jól berágott rá, nem véletlenül, Évike nagyon is bullseye-t lõtt ezzel. Ezt Éva is tudja, Laci is tudja, mindenki tudja. Ezért a felfújt cirkusz ezzel kapcsolatosan.
Erzsi - nevetséges ahogy a kamerák elõtt próbálja elõadni hogy õ azért nem olyan buta, de legalább jószívû és õszinte, valamint nem befolyásolható és õ márpedig szép. Pedig nem igazán szép. Nem is jószívû és õszinte, hiszen mindig sutyiban (mosókonyha, fürdõ, félreesõ hely) beszél ki másokat. A befolyásolhatósága már sokszor megnyilvánult. Tehát hangember, aki tetõtõl talpig borotválja magát és szépnek tartja magát a lóarcával és a koksszal felfújt izmaival. Aztán olyan tartatlan mint egy lapát tehénszar. Csodálom hogy eddig bent maradt, de szerintem csak azért mert kíváncsiak voltak a nézõk hogy a cigánykurvával mit fog domborítani. Aztán mivel sokat nem domborítottak, ezért a párbajon ki is ejtették szíve prostituáltját. A csalást ordibálják, de szerintem meg pont hogy Éva részérõl lehetett csalás, az elõzetes felmérések alapján kb. a szavazók 2/3 az alkoholista Évát akarta vissza és csak 1/3-a a deszka alkatú cigányprostit. Tehát én azt mondom nem Gigitõl csaltak el szavazatokat, hanem inkább Évától ugyanis az elõzetes felmérések és szavazások alapján legalább 20-30%-al kellett volna vernie a pornós Gigit. Erzsi viszont innentõl felejtõs, visszaszürkül ugyanolyan kisegérré mint a mûsor elején volt, amint kikerül párbajra bárki ellenében, kint is marad. Ezt õ is tudja, mindenki tudja.
Anikó - kicsit exemre emlékeztet, még beszédstílusában is. Viszont csak róla nyilatkozva: tipikusan semmilyen csaj, aki az ilyen-olyan külsejébõl, helyes pofijából akar(na) megélni, ez a mûsor úgy gondolta jó dobbantó lehet neki. Színésznõ akar lenni meg mittudoménmi, énekes talán (?), pedig hangja nincs, mit megszenvedtek azzal a 4 hanggal amit anno a csapatzenélésben kellett produkálnia, valamint ha olyan jó színészi adottságokkal rendelkezne, akkor jelenleg a színmûvészeti fõsulira járna, nem a villában kuporogna. A napraforgó nicknév baromira passzol rá (ezért Aleknak egy fél pirospont zöld ceruzával beírva), soha az életben nem lesz tartós párkapcsolata az tuti, ellenben a hûtlenség simán feltetoválható a homlokára. Aki képes 2-3 naponta másba halálosan szerelmes lenni, az nem lesz képes egy valakit szeretni éveken vagy egy életen át. Ahogy eddig is: sok pasit önigazolásból "meghódít" majd, azaz kirakja azt a kevéske kis dudort ami a mellkasán van, meg a villában felhizlalt seggét és diszkókban felszed majd egyéjszakás fickókat. Aztán elmúlik 30 meg a szépség és ott lesz kiélt ribancként, aki senkinek sem kell, ebbéli életcsömörében és frusztrációjában idegbeteg alkoholista lesz (á lá Éva). Rendkívül antipatikus a csaj számomra, tipikus faszirigy, ezért rondít bele mindig mások kapcsolataiba. Az meg hogy minden jött-menttel flörtöl, csak önigazolás részérõl, hogy õ jó csaj és bárkit meghódít, megkap. Pedig nem jó csaj és nem is fog bármit megkapni. Csak mire erre rájön, már késõ lesz. Eddig egész jól ellavírozott oldalvizeken a villában, de mivel már labdába nem igazán tud rúgni - max ha kefél egyet Alekkal - valószínûleg szintén amint kikerül egy párbajra, kint is marad. A legrondább tulajdonság benne, hogy próbálja játszani az aranyost meg a szendeszüzet a kamerák elõtt, közben õ a legnagyobb kurva az összes eddigi bentlévõ "hölgy" közül, és dúl benne az irigység és a rosszindulat, ez sokszor megfigyelhetõ mondataiban, kitöréseiben. Rendkívül önzõ, ezért nem csak "szerelem" hanem taktika tekintetében is elõszeretettel napraforgózik, megbízhatatlan, jellemtelen. Az összes lakó közül a legjellemtelenebb, csak sokakat elvakít a helyes pofi meg a megjátszott cukisága, szendesége, szerénysége.
Rácz úr - hazánk problémás kisebbségi társadalmának tipikus alakja, aki vérét még a villában sem tudta megtagadni (lopás, tagadás akkor is ha mindenki látta stb.). A legkétszínûbb ember mindközött, de ez is betudható az "élet dzsungelében" szerzett tapasztalatoknak: az emberrel szemben nyájas, kedves, adja a jó és megértõ ember benyomását, háta mögött meg fikáz, kiröhög, szervezkedik ellene, modora erõsen irritáló. És ahogy gyõzköd mindenkit - saját magát is - hogy õ toleráns, megértõ és mindenkivel szépen beszél és jó ember, ezzel gyakorlatilag nyíltan hazudik mindenkinek, a kamerának, nézõknek és lakótársainak egyaránt. Azt nem értem, hogy egy ilyen büntetett elõéletû, jellemtelen szar alak hogy örvendhet ekkora népszerûségnek, hogy az egyik legerõsebb karakternek tartják a villában. Fõ taktikus az egész bandában és nagyon építi az imidzsét hogy õ erõs karakter odabent, de ez csak felfújt lufi. Nyerési esélyeihez pedig mindenkit eszközként használ fel, még a testvérét is ilyen szándékkal vitte be. Egyetértek itt egy korábbi hozzászólóval, hogy ronda húzás volt a rendezõk részérõl, hogy testvérpárt engedtek be, akik mindig mindenben egymás kezére játszottak és nem csak a szavazásokat illetõen, de még a benti kapcsolatokat illetõen is (akit én utálok te is utálod, akit én szeretek te is szereted). Sajnos mivel a problémás társadalmi kisebbség létszámát tekintve nem is olyan kisebbség, és mobiltelefonja már szinte mindnek van, ezért valószínûleg Rácz urat nehéz lesz kiejteni. Sajnos.

#66753
Az volt! Balázs is mondta a Morning-show-ban h elõfordul!
#66752
Ez így van és mindez szavazatmaximalizáló céllal történt, zseniális és egyben patkány húzás is volt a Retektõl, annak ellenére, hogy Évának szurkoltam. Azt a pénzt fölajánlottam volna jótékony célra amit ezen a szutykok kerestek.
Amugy jot rohogtem ma israjtuk, kaptak rizst repat is es arrol beszeltek milyen jo lenne a bagett es azzal ehetnek. 😄
Siman csinaltam volna ket fogasos ebedet abbol, hogy az osszes jol lakik 😄DDD
Siman lehetett volna egy-ket combbol es a repabol hus levest, es ugye abbol a fott hust is meglehet enni. Valamint a maradek sult hushoz foztem volna ki a rizst, amit kaptak.
De ezek meg ehhez is butak. 😄 Ez egy gyogyszanatorium, nem koplalos tulelo tabor, ami bent zajlik.

hát nemtudom, de az ha éváról jött volna ki ijen info engem hidegen hagy, gigié viszont kiakasztó volt mert közbe bent meg adta a jokislányt 😄
#66748
Mivel semmi ilyenje nincs neki.. Igy nem is adhatja, viszont folyamatosan hivatkozi ra, mintha lenne...<#wow1>#wow1>
Ha igaz is éva dolgai, de 1 pontal mégis jobb mint gigi, mert ö legalább nem adja az erkölcsösség azt a fokát, amit gigike mutatott bent 😊
#66746
Ilyen jól teljesitett Alekosz?
ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11
#66745
Ez manipulacio volt.. Es az mindegy, hogy volt mar, akkor is az volt, meg most is.. Ezt tudatosan dobtak be, ennek a modszernek megvan a konkret hatasmechanizmusa, es az jott be, amit vartak tole.. Befolyasoltak vele a vegeredmenyt..
#66744
Így van.
Egyáltalán nincs szó csalásról volt már ilyenre példa a VV-k történetében nem is 1x !
VV2-ben fináléjában is megmuttaták csak a nézöknek a képeket és akkor is mindenki háborgott hogy Laci csak az nyert mert megmutatták a képeket !

örülök hogy gigi esett ki!
nem vagyok éva fan, de elég volt már az álszenteskedésbõl is. sok még az az 1 rácz gyerek is odabent. most meg jönnek hogy igy csalt meg úgy csalt az rtl klub... hát szánalmasak ezek a romák...

Ha ugy lenne, de a vilag nem igy mukodik. 😄
Falkaelv van, a sok kovet par marhat akinek a nyakaban a kolomp cseng. 😄DD
Tul befolyasolhatok az emberek, csak eleg annyi, hogy valamelyik elkezd a szvazotaboranak rinyalni, hogy ti is tegyetek ra a tesveremre a szavzatot, mert most minden szavazat szamit blabla.
Es a sok kerodzo mar aktivizalodik is. 😄

#66740
Persze, nem azt mondom, hogy a testvérpárnak hátrány, hanem inkább a közös szavazóknak, mert így több pénzt kell nyomni, ha mindkettõt bent akarják tartani. Viszont ha az emberek nem lennének hajlandók több pénz költeni (és átszavazni), akkor a játékosoknak is hátrány _lehetNE_, illetve ki tudja, hogy milyen mértékben volt az (mert valamilyen kis mértékben biztos).
"Fogadom hogy jol meg is fejne a Jerzsi gyereket, ha valami csoda folytan o vinne el a fodijat, mondjuk ezt a verziot ketlem, hogy barmit is megnyerne Jerzsi."
Jerzsit én sem tartom esélyesnek, de azért ne írjuk le, eddig sem a nagy favoritok nyertek, és a legutóbbi szavazós témát tekintve az RTL még bármit összekavarhat.

Azok akik bele vannak buzulva ebbe a musorba azok szamara erdektelen, hogy tobb SMS-t kuldjon el, mert ugyanugy elkuldi.
Ez egy gerinctelen huzas volt az RTL reszerol, itt latszik, hogy kiveteleztek veluk. En nem engednek semmifele testvert havert stb hogy egyutt koltozzenek be a villaba, mert az a tobbiekkel szemben mindenkeppen elonyt jelent.
A Raczok meg ezt jol ki is probaltak hasznalni. A kislanyka ugyesen, megkereste a leginkabb befolyasolhato szemelyt bent es bevette a buliba es igy mar egy harmast alkottak.
Fogadom hogy jol meg is fejne a Jerzsi gyereket, ha valami csoda folytan o vinne el a fodijat, mondjuk ezt a verziot ketlem, hogy barmit is megnyerne Jerzsi.

#66738
Azért ilyen csak nem lesz <#nyes>#nyes> Viszont "legjobb barátok" kategória tuti lesz, ha lesz VV5 😊
Ugy lett volna fair, ha egyszerre esnek is ki parbajon, ahogy egyszerre is mentek be 😊 Nem csak ok, a hazaspar kategoriaban indultak is (bar ott Gina kovette az urat) Mi van, ha legkozelebb lesz esetleg egy "csalad" kategoria is a VV5-ben, es bekoltozik egy 15 tagu familia az ovodas unokaktol kezdve a hazorzo Morzsa kutyan keresztul a kotogeto nagymamaig bezarolag?
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
#66736
Pénzben hátrány a közös szavazóknak. Amíg mindkettõ bent van és nem döntõs. Nyilván a döntõben már tökmindegy melyikük nyer.
Kozos tabor mitol hatrany ? Butasag, ketszeres elony, mert az egyik no a masik fiu igy tobb embert tudnak felsorakoztatni maguk mogott, mint barki mas, raadasul ugy, hogy amikor egyikukre kell szavazni megerositti ot, a testverenek is a tabora, mert az emberek ugy gondolkoznak, hogy nekem szimpatikusabb a testvere, mert en pl Gigi fan vagyok.
Szoval ez a megbontja a masik tabort is egy jo nagy marhasag es az RTL kezdte ezt hangoztatni es most meg mar sokan szajkozzak.

#66732
Amúgy mindenki azt hangoztatta, hogy mekkora elõny, hogy a 2 Rácz bent van a villában, mert dupla esély. Ez igaz is, de a "közös tábor" számára hátrány is, mert a párbajoknál kétfelé kell szavazni, 2x annyi pénz, ha egyszer az egyik tesó van kint, egyszer a másik. Persze tudom én, hogy a közös tábor jóval kisebb, mint a globális szavazótábor, de azért nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt sem.
#66731
Azt ne felejts el, kozeleg a vegjatek.. Mar nekiallt mosogatni is latvanyosan, igaz azzal a felkialtassal, hogy most O takaritja be magat a dontobe.. Aniko jo az ilyen allatos/batorsag/kitartas feladatokban, most o is jo akar lenni.. Nem megjavult, nem arra erez belso kesztetest, hogy a tobbieknek kajat szerezzen, hanem erzi a penz szagat, es azert barmit..
#66730
Tudom, csak azt mondta, hogy olyan lesz, mint a VV. Ezért gondoltam, hogy "napi" szinten forgatják. Hátha lesz stream <#vigyor>#vigyor>
Igazából így lenne érdekes, hiszen ott a villa, a kamerák, gyakorlatilag egy "egyszemélyes VV" folytatódhatna.
Ha elõre felveszik az egészet, akkor számomra már nem olyan érdekes.

Es mit erdekel, hogy en, hogy latom a dolgokat ?
Ez is egy velemeny, had engedtessek mar nekem is elmondani, hogy en hogy latom. Brela egy gyava nyuszi szem lesutve probal mindig kihatralni az ilyen a parbajok elol egyertelmu, hogy nem hivja ki most Alekoszt.
Amugyis annak a harmasnak a legcelszerubb olyanra tenni, mint Aniko mert gyengebb ellenfel mint Alekosz, hiszen Alekosz a legoptimistabb joslat szerint is harmukbol 2-t tuti kinthagyna, sot Brelat is nagy valoszinuseggel. Ezert ha van eszuk akkor Anikora tesznek es azzal kalkulalnak, hogy Aniko nem ugy szavaz, mint Alekosz es Eva. (Ez a legvaloszinubb forgatokonyv es a legszerencsesebb szamukra, mert Aniko ellen sokkal nagyobb barmelyikojuknek visszamenni)
Raadasul te aztan a gagyi roma bandabol indulsz ki, hogy ok hogyan lattak Jerzsivel a dolgokat es hogyan probaltak a nezokbe beleszugeralni, hogy Jerzsit azert nem merte kihivni Eva mert Jerzsi erosebb mint Gigi. Hat nem ez nem igy van, es csak egy Racz taktika resze volt, mert bent a kulturkor ugy ugral ahogy Brela futyul es neki a legrosszabb ha Gigi kiesik, mert kisebb az eselyuk onnantol fogva nyerni valamelyikuknek. (Amugy is gusztustalannak itelem meg az RTL ilyen hozzaallasat, mert igy valakinek dupla eselye van elvinni a nyeremenyt, mert ok ketten jatszhatnak mindenkivel szemben es mindegy ki nyeri a vegen, mert ugy is elosztjak egymas kozott)
Eva nem azert nem vitte ki a Jerzsit, mert azt hitte, hogy o erosebb, hanem mert Gigi erosebb volt es ha megbontja azt a part egyertelmu, hogy Jerzsi mar nem nyerhet ebben a musorban, ellenben Gigire ez mar nem biztos ha a vegeig bent marad.