ValóVilág 12

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

desigo
#75034
#75033
<#idiota><#eljen>

#75032
Alekosz aranyköpései stb.

„Van egy olyan érzésem, hogy én Gigit napokon belül megcsókolom. Csak napok kérdése.”
„Elég egy mondat: meg szeretnélek termékenyíteni.”
„Ha bent marad, akkor mehet a hármas.”
„Lefosom, ha megjátssza, ezt a retardáltat bent kell tartani.”
„Iszol egy pálinkát? Ez a megoldás mindenre!”
„Én csak meg akartam termékenyíteni, szétszórni a magokat, el akartam osztani, hogy maradjon mindenkinek.”
„Vele akartam kezdeni, hogy a legéletrevalóbb az benne legyen, ott helyezkedjen el õbenne, és mégis ez lett a sorsom. Ahelyett, hogy befogta volna a száját, és hagyta volna, hogy megtörténjen, aminek meg kell történnie.”
„Itt tartogatom, érlelem két hete, és tessék! Ez a hála! Tizennégyen vagyunk, de tizenöten mentünk volna ki. Megszületett volna a gyermek.”
„Mindíííííííííííg minden körülmények között? - Mindíííííííííííg minden körülmények között? - Megismétlem még1x. - Mindíííííííííííg minden körülmények között?”
"Én úgy vagyok vele, hogyha valamit teszünk, akkor tegyük rendesen. Nem én jöttem zavarba, hanem õ, kõkeményen"
„ilyen belevaló csaj hiányzott a szukák” közül, majd azzal bókolt, hogy Anikó "arca jacuzziba való".
Az utcán a nõket bátran leszólítom,
Bízva, hogy szövegemmel õket meghódítom.
„130kiló, csúnya, visszataszító és büdös”,
...Ilyen nõknek tetszem én, de ez nekem szûkös.
Eddig 100 nõvel voltam körülbelül,
De abból csak 4 volt „nõ” kívül-belül.
Udvarlás, bók, jópofi. A jellemvonásaim,
Mégsem vagyok valamiért a lányoknak fain.
A villában eddig szövegem nem mûködött,
Pedig én aztán „mindig minden körülmények között!”

Legnagyobb félelmem: ha táncra kell perdülni.
Annál jobb kezemben itallal a kanapén ülni.
Konyak, pálinka? Jöhet, nem bánom!
Most, itt per pillanat Olivér a legjobb barátom.
Amúgy a konyak mellé elviselnék egy jó kis kubait,
Valamint az ország legszebb nõit és azok felnõtt húgait!
Én ilyen vagyok. Egy alapos, precíziós kanbika,
Hú, de jó volt mikor az asztalon kényeztetett Szandika.
Ja, és még a kutyák is felébrednek, mikor befingok,
De ezért ne tegyetek ki! Ez ne legyen indok!
Megfelelõ pozitív energiát sugárzol felém.
Te ki tudnád elégíteni az én megfelelõ biológiai szükségleteimet.
Te megfelelõ értékeket képviselsz az én alapvetõ elvárásaimnak.
Te teljesen kompatibilis vagy az én személyemmel.
Talán megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy egy ilyen impozáns lányt válasszak magamnak.
Az én szememben te egy felsõbb rendû személy vagy.
Itt vagyunk a konyhában, õ itt áll, én ott, tevékenykedünk, leesik valami, lehajol, én is lehajolok, fölvesszük, egymásra nézünk, nincs itt senki, átölelem és megcsókolom. EZT ÍGY KÉPZELEM EL! És az lenne még egy igazi, amint ez bekövetkezik, megszólalna a Love Story.
Erkölcscsõsz… Nem kimondottan, ugyanis én is szeretem a szexualitást, úgy hogy bizonyos erkölcsök elvesznek, elvéreznek nálam is.
Hogy ne lenne sok ilyen nõ! Ha én a Nyugati tértõl az Oktogonig elsétálok 150-200 ilyennel találkozok.
Megtaláltam mind a három típust, akik nekem a legfõbb kedvenceim: a naiv, a családcentrikus és az izgalmas.
Zárjuk ki mindig minden körülmények között a nõket?... Mindig minden körülmények között?... Mindig minden körülmények között?... Mindig minden körülmények között?... Most megismétlem: Mindig minden körülmények között???
Kérlek szépen én úgy értékelem a dolgot, hogy õ naivan jött be, de amikor kimegy akkor már nem lesz naiv.
Hatékonyan, nem kioktatóan, empatikusan fellépni.
Itt nagyon komoly udvarlás volt! Itt felsõ szinten levõ udvarlás volt. Olyan dolgokat mondtam ezeknek a lányoknak, amiket életükbe nem hallottak. Ha én lány lettem volna és valaki ezeket mondja, amiket én, már hozzá mentem volna feleségül. És nem pedig itt akadékoskodni, mint ahogy ezek itt!
Mondtam is Évának, hogy ha esetleg a Kristófot viszi ki, akkor egy szolid ajánlatot fogok tenni a lánynak.
Egy kicsit kéretni fogom magam: Nem mert hideg van, meg most nincs kedvem fürdeni és akkor õk annál jobban fognak akarni, meggyõzni, és a végén meggyõznek és akkor bemegyek a jakuzziba és akkor a jakuzziban lesz ami lesz!
Olivér: Fel kéne ismerned azokat a csajokat akiknél ez mûködik! Alekosz: Felismertem, az átlag alatti csúnyák, a rémek, azoknál mûködik igen! Csak én nem vagyok ízlés ficamos. Általában 1 mázsa 20 kiló fölött mûködik igen!
Egyszerre akarnálak benneteket!
Örültem, tetszett a levél, jól meg volt fogalmazva, nagyon jó gondolatok voltak benne, tetszett, szimpatikus volt a levél, nekem jó érzés volt. Meg hát volt benne egy bugyi!
Parádésan tökéletes nõ! Egy klassz csaj!
Ne haragudj! Ne haragudj! Ne haragudjon uram! Nem volt szándékos!
Ha én velem a Gina Lolobrigida élne én azt is megcsalnám.
Neked huncut kategóriában kellett volna indulni!
Alekosz: Picit karmolászd össze a mellkasom! Szandika: Te beteg vagy! Alekosz! Igen!
Az összhang, a precizitás, a pontossága legfõbb jellemzõm.
Nem vagyunk kompatibilisek egymással!
Alekosz: Olyan másnapos vagyok, hogy én nem tudom Gigi: Komolyan? Jó mondjuk azért ittál tegnap, meg tegnapelõtt is Alekosz: Meg mindennap!
Nem szeretem ezt a koktélt, nem hat, nincs hatása, nem érzem azt!
Ez nem konfliktus! Konfliktus lenne akkor, ha te ártottál volna nekem bármilyen szinten is és akkor én meg visszafocizok, de nem bántottál, egész egyszerûen a jelenség amit látok az, nekem nem szimpatikus.
Éva leköpi Jerzyt.. Alekosz: "Éva tüsszentése véletlenül odarepült. Egészségedre Éva!"
Jerzyrõl ne is beszéljünk. Az egy retardált. Jerzy: Mert te azt minek minõsíted, hogy félrehívod a barátnõmet és megakarod dugni a nyugi szobában?! Alekosz: Hát figyelj apukám ha már te nem dugod meg akkor valakinek meg kell.
- nem vagy valami jó formában Éva - hogy érted? - dagadt vagy, hízott a combod , feneked nagy a hasad - tényleg? - tokád, arcod is olyan disznó fejed van - komolyan? - disznóképû vagy , ahha, hát nagyon levagy robbanva.
Balázs:Szandika fejstd ki miért kultúrbarbár Ildi?
Szandika: átadom a szót Alekosznak.
Alekosz: Háát,én ilyen egyéniséggel még nem találkoztam. ez számomra nagyon érdekes, de rajta vagyok az ügyön
Jerzy: - Én megtanultam lengyelül, angolul.... Alekosz: - Én két nyelven beszélek. Magyarul helyesen vagy helytelenül.
Alekosz:Béci figyelj ide te most azért mert ingbe vagy azt képzeled hogy megkülömböztet egy beképzelt majomtól... hmmm te azt képzeled?? az ing hogyha valaki viseli ahhoz ember kell. de te olyan szinten nagyképû beképzelt bunkó vagy itt apukám amilyet az Olivér de még én se láttam.. úgyhogy jobb lesz hogyha egy kicsit vissza veszel a lendületbõl. itt a lányok már félen tõled! Az én felügyeletem alatt állnak. Kicsit húzd meg magad azért jó??? Béci: azta kurva! Alekosz: nem igaz! Béci: ha a Jerzynek kinyílt a csipája , neked h kinyílt??!! Alekosz:a Jerzyrõl inkább ne beszéljünk, olyan szinten retardált hogy az ember ilyet még nem látott! Jerzy: igen és ha félre hívod a barátnõmet h gyere basszunk egyet a nyugiszobába??? azt hogy lehet minõsíteni??? alekosz: kit hívtam félre??? Jerzy: a Gigit! alekosz:hát figyelj hogyha te nem baszod meg akkor valakinek meg kell!!!
( Anikó "meglökésérõl" készült videó )
-Alekosz, mit gondolsz most, hogy ezt láttad?
-Hát Én azt gondolom, hogy amikor láttam magam, eszembe jutott a Terminátor 1. címû film, amikor megláttam magam ott elhaladni a tömegben, mint amikor kereste a.. a.. nem is tudom a másik fiúnak mi volt a neve a filmben, szóval egy ilyesmi jelenet jutott az eszmbe.
Balázs: Alekosz,szerinted is jó pasi béci? Alekosz:Hát õ egy nagyon érdekes fiú...

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#75031
lol XD. Mitû? 😄

#75030
-Ezt ne verd a szememre többet
ez tetszik a legjobban XD
#75029
Nekem a MITÛ tetszett a legjobban, mikor mondta 😄
#75028
<#eljen>
#75027
Fészbúkon találtam:

Anikó aranyköpései:

-Guggolótámasz

-Élesíteni kell a fegyvert õrmesterkedés közben?

-Egyszerûen besokallt ebbõl!

-Ezt ne verd a szememre többet

-Alekosz, te mákos disznó!

-Az egyik percben A-t mondanak, a következõben meg már B-t, és hogyha elérték az A-nak a végét, és igazából meg nem teljesítik a feltételeket!

-Megint kezdek így bekategorizálva lenni!

-Én sírással adom ki a fájdalmat, a düht

-...akkor már nem csapongnál ki

Ez nem nyomdapapírra való


ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#75026
Remélem ma 1 óra stream lesz talán.
#75025
Ja, megvagytok kis geciládák. <#pias>
#75024
Aki fogad Alekra visszakapja az SMS ek árát, csak õ nyerhet. Jerzynek meg úgyis jó dolga lesz a mûsor után, bár tõle se sajnálnám a fõdíjat.
helloleo
#75023
Jó volt ezt az ÖF-et nézni. Jerzy is hozta a formát, végre kiállt önmagáért, Gigi meg ismét megmutatta milyen is valójában. Eddig úgy voltam vele, hogy jobb, ha a VV után tisztázzák a dolgokat, de most már biztos vagyok benne, hogy jobb, ha minél hamarabb pontot tesznek az i-re. Alek meg fenomenális volt 😊 Csak így tovább! 😊

Egyél sokat, mossál fogat, kola, ropi, jó hangulat!

tviktor91
#75022
Fogadások.:

Alekosz

1,75


Jerzy

3,00


Anikó

4,50


Éva

6,00

Bum..bum..bum ivön brajter ten dö mun...mun..mun..

SirAlo
#75021
Es csinalunk Wantedes posztert 😄

Intel Pentium E5200 2,5Ghz | Geil Ultra 4GB DDR2 800MHz Ram | SAPPHIRE HD 4830 | WD 320GB 7200 RPM |

#75020
persze....😊 nagyitsd ki az arcukat... 😄
#75019
Banyek lemaradtam róla. Vissza lehet nézni a fókuszt rtl.hu-n? 😄

#75018
<#eplus2><#boxer>
#75017
ja a sok kis buzi tökvakaró
😊
remélem megjegyeztétek kiket kell megverni....😄
#75016
már értem miért van mindig KHF

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#75015
látszik ezeken a vezérlésökön, hogy a szocialista munka hõsei...

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#75014
Ott voltak a kecseg vezérlõsök <#hehe>

#75013
Bécit most mutatják

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#75012
Alek egy állat. Mi lett volna itt, ha Olivér nem akar kiesni februárban.
#75011
<#taps><#eljen>
#75010
nincs mese... 😄
#75009
Saját show ide vagy oda, Alekosznak kell megnyerni a játékot, az a biztos!
SirAlo
#75008
A parodiakon nem lehet ennyit rohogni😄

Intel Pentium E5200 2,5Ghz | Geil Ultra 4GB DDR2 800MHz Ram | SAPPHIRE HD 4830 | WD 320GB 7200 RPM |

Effe88
#75007
ja meg olyan ronda is😄😄

#75006
Jól tette Olivér, hogy az Alek-Éva-Jerzy triót hívta meg, a többi meg legyen külön és fõjenek! 😄
Õszintén, én még mindig az összekötött Alekoszon röhögök. "Hagyjatok magunkra!" az a hangsúly... <#idiota>

SirAlo
#75005
Meg mindig jobb mintha ennyire izgalmas lenne mint Gigi😄

Intel Pentium E5200 2,5Ghz | Geil Ultra 4GB DDR2 800MHz Ram | SAPPHIRE HD 4830 | WD 320GB 7200 RPM |

#75004
Alekosz is BACK! Mint a régi szép idõkben. Jerzy elõtt le a kalappal! Gigiben már nem az idegesít, hogy egy rossz harmadosztályú szappanopera-színésznõ, hanem hogy azt hiszi ezzel palira vehet egy egész országot.
desigo
#75003
zsófika pont olyan unalmas mint amikor bent volt korábban...
SirAlo
#75002
Terminator 😄

Intel Pentium E5200 2,5Ghz | Geil Ultra 4GB DDR2 800MHz Ram | SAPPHIRE HD 4830 | WD 320GB 7200 RPM |

#75001
A Volt egyszer egy vadnyugat c. rész is zseniális volt. Aztán Alek: "A történelem még két ekkora f*szt nem látott." 😄

TomSolberg
#75000
úgy látszik

desigo
#74999
Alek a vastökû
meg se érezte az esést xD
#74998
én mondtam😄

mondjuk ebben fõként a csajok voltak benne, akik felhergelték😄😄😄

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#74997
Az összefoglaló utolsó része az eddigi legjobb volt, de legalábbis hónapok óta a legjobb. Alekosz visszatért! 😄
A "Hagyjatok magunkra" beszólás, és az a póz epic volt! 😄 Meg ahogy utána kergetõzött Évával, alsóban, Olivér a belét is kiröhögte. 😄 Aztán meg az a spárga, vasból van a töke vagy mi? 😄 Kiborg...
Kellett Olivér nagyon oda, Alekosz ismét nyeregben.

#74996
Na holnap legalább lezáródik a Gigi Jerzy vonal.

#74995
küzdöttél Gigi???
#74994
na gigiben tudatosult, hogy semmit nem lát majd a nyereménybõl..<#mf1><#taps>

#74993
gigi hogy sajnáltatja magát... :s
#74992
Gigikét idegesíti h Jerzy Éváékkal spanol

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#74991
jajdejó, holnap is Gigi-Jerzy lesz... <#vomit>

#74990
Gigi kezd bekattanni 😄 de jó h így taccsra vágta erzsi, kellett már ez neki 😄
#74989
õ a mimetikus polialoid😊))
Tyler1
#74988
iron balls 😄

Merek annyit, amennyit férfi merhet, ki többet mer, nem ember.

#74987
mimetikus polialoid 😄DDDD
#74986
Ólomtökû terminátor 😄

#74985
és berakják a GNR-t😊)))))))