Manchester United Fan Club
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Arsenal, Chelsea, Milan, Inter, Real, Barca Man Utd szurkoló
Hargreaves ebben a szezonban már nem léphet többet pályára. A Manchester United középpályása gyakorlatilag Angliába igazolása óta bajlódik a térdével, és jóval kevesebbet játszott, mint azt szerette volna. Az idei szezonban utoljára a Chelsea otthonában ölthette magára a Vörös Ördögök mezét, még szeptember 21-én, azóta nem játszott. Hargreaves nemrég egy térdspecialistánál járt, és végül a klubbal közösen úgy döntött, mûtéttel próbálják meg rendbehozni a problémás testrészt.
A jobb térdét már a múlt héten megoperálták, és két héten belül a bal térdére is sort kerítenek. Sir Alex Ferguson, a Bajnokok Ligája-gyõztes manchesteri csapat menedzsere abban reménykedik, hogy a következõ idényben már végig számíthat Hargreavesre, akit hosszas hajsza után szerzett meg a Bayern Münchentõl.
L2 | LvL 70 SPS | NobleSoul
Ritkán hagyok ki meccset,de most kénytelen leszek :-)
Glory, Glory Man. United!
na mind1 asszem a mai meccs kimarad, ligakupát úgyse szoktuk komolyan venni, gondolom a kezdõben a c csapat van...
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Forza Juve! Solo la JUVE e GRANDE! 30 Scudetto, 9 Olasz Kupa, 5 Olasz Szuperkupa, 2 Bajnokok Ligája, 1 Kupagyőztesek Európa Kupája, 3 UEFA Kupa, 2 Európai Szuperkupa, 2 Világkupa, 1 Intertotó Kupa
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC
Glory, Glory Man. United!
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Arsenal, Chelsea, Milan, Inter, Real, Barca Man Utd szurkoló
Na de majd tavasszal.
A GYŐZTESEK MINDIG ÚJ CÉLOKAT KERESNEK, A VESZTESEK KIFOGÁSOKAT.
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
az a baj, h a 3 rangadón mindössze 1 pontot szereztünk... tavaly ezeken a meccseken 7-et, ha jól emlékszem
http://www.powerplaymanager.com/r57633
https://www.facebook.com/ferfiklubb/
Arsenal, Chelsea, Milan, Inter, Real, Barca Man Utd szurkoló
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Örök favorit: Manchester United ||| Erős szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||

football without ultras is nothing
😊

nagyon kellett az az iksz, fõleg mert a másik meccs is az lett, így nincs baj.
Berba lehetõsége tényleg nagy volt, de hát az is durván jó reakcióidõ, hogy kapura fordult vele
sajnos ma semmi sem sikerült, nagyon jól tömörültek a skótok, 40 beadásból 40et kifejeltek :/
Rafael kurvajó volt, és CR is élt most, a trükkjeit csak lesték a lassú böszme zöldfehérek 😊
football without ultras is nothing
Arsenal, Chelsea, Milan, Inter, Real, Barca Man Utd szurkoló
Arsenal, Chelsea, Milan, Inter, Real, Barca Man Utd szurkoló
Arsenal, Chelsea, Milan, Inter, Real, Barca Man Utd szurkoló
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Örök favorit: Manchester United ||| Erős szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||
november 8., szombat
Arsenal-Manchester United 13.45
Wigan-Stoke 13.45
Hull City-Bolton 16.00
Sunderland-Portsmouth 16.00
West Ham-Everton 16.00
Liverpool-West Brom 18.30
november 9., vasárnap
Blackburn-Chelsea 14.30
Aston Villa-Middlesbrough 16.00
Manchester City-Tottenham 16.00
Fulham-Newcastle 17.00
L2 | LvL 70 SPS | NobleSoul
berba pályán 2. félidõre^^