33513
Eurobarca | Hivatalos honlap
El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik
-
#428 A klub, a szerződés értelmében eladhatja, és kölcsön is adhatja az argentin támadót egy általa preferált klubba.
Javier Saviola jövője egyre bizonytalanabbá válik a gránátvörös-kék alakulatnál. Habár a vezetőség többször is kifejezte azon szándékát, miszerint nem kívánja eladni a csatárt, a sajtó rendszeresen az argentin távozásáról pletykál, talán nem is alaptalanul. Saviola szerződésében, amit 2001-ben írt alá, van egy olyan kikötés, hogy a klub szükség esetén eladhatja vagy kölcsönadhatja egy másik klubnak. A másik ok, amiért az apró termetű csatár könnyen átadólistára kerülhet, az Joan Laporta kijelentése, miszerint Saviola náluk nem lehet \"9-es\", és még egy csatárt kívánnak szerződtetni Larsson és a kis argentin mellé. Rijkaard pedig továbbra is az egycsatáros játékot preferálja, és hát ismerjük a mondást: 3 dudás egy csárdában nehézkesen fér el.
Tulajdonképpen bárhogy dönt a klub, azt az argentin játékosnak muszáj elfogadnia. Az egyik lehetőség, hogy elcserélik a Deportivo játékosával, Luque-éval. Ennek az akadálya lehet a La Coruna elnöke, Lendoiro, aki csak nagyon nehezen válik meg játékosaitól. Saviolát azonban szívesen látná a csapatban, így máris több esély van egy esetleges transzferre.
Saviolát a Valencia is szívesen látná a soraiban, a Barçának pedig Mistára fáj a foga, ezért itt is elképzelhető egy csere. De nemcsak Spanyolországból érdeklődnek az apró termetű csatár iránt, vannak ajánlatai Franciaországból és Angliából is. A \"Conejo\" becenévre hallgató csatár azonban határozottan kijelentette, hogy nem kíván távozni Barcelonából, pláne az említett két országba. Ha vezetőség azonban mégis az eladása/kölcsönadása mellett dönt, csakis egy spanyol alakulat jöhet szóba.
....például a Mallorca. A Barça ugyanis élénken érdeklődik a kameruni Samuel Etoo iránt, és nem restellne 10 millió eurót áldozni rá, és ezen felül még Iniestát és Saviolát! Ezt azt hiszem egy katalán érzelmű szurkoló sem fogadná el..
Az sem szól a \"Nyuszi\" mellett, hogy az előszezont szinte teljes egészében kihagyja, hiszen jelenleg a Copa Americán szerepel, majd -ha minden igaz- elutazik az Olimpai Játékokra is. Rijkaard már jelezte, hogy ezt nem engedi meg az argentinnak, de ő látszólag válaszra sem méltatja a klubot.
Kérdés, hogy a gránátvörös-kék alakulatnak mennyire érné meg a dél-amerikai klasszis eladása, hiszen Saviola az előző szezonban a csapat második legeredményesebb labdarúgója volt 13 góllal, ráadásul még nagyon fiatal, és a spanyol útlevél intézése is jól halad.
-
#427 Második előkészületi mérkőzését játszotta le Rijkaard csapata, s a Banyoles elleni döntetlen után, megszerezte első győzelmét. Ronaldinho ismét nevéhez méltóan játszott, Motta viszont 7-10 napra kidőlt.
A jelenleg - Rijkaard rendelkezésére álló - legjobb kerettel kezdte a mérkőzést a Barcelona. Hátul Belletti, Oleguer, Navarro és Sylvinho, középen Gerard, Motta, Iniseta, míg elöl Luis García, Riera és Ronaldinho volt a Barca összeállítása, amiből mindenki számára kitűnt, hogy ezúttal már győzni kell a pénteki döntetlen után.
Ahogy szokás, a Barca a a támadásokra épített, míg a Figueres a kontrákra hagyatkozva próbált eljutni Valdés kapujáig, s mint tudjuk nem szabad lebecsülni a \"házigazda\" csapatot, hiszen van már kellemetlen élménye a Copa Catalunya folytán a csapatnak velük kapcsolatban.
Az első helyzetet is ők alakítoták ki a 8. percben amikor Valdésnak kellet tisztáznia José Ramírez elől.
Rijkaard ezúttal is az egy csatáros játékot preferálta, ami minden valószínűség szerint alapja lesz majd az őszi szezonnak is, ezúttal is a fiatal Oriol Riera-ra várt a feladat, hogy a szélsők (García és Ronaldinho) támogatását élvezve bevegye Coca - majd később Toni - kapuját.
Sajnos az első sérülés is megtörtént, miután Motta egy kontraakció után volt kénytelen lesétálni. Az orvosi vizsgálatok szerint 7-10 napot kell kihagynia húzódás miatt. A helyére beállt Oscar López is védekező játékos, így eggyel kevesebb középpályás tudta segíteni a támadásokat.
Ennek ellenére a 29. percben megszerezte a vezetést a Barcelona. Ekkor Luis garcía eresztett meg egy lövést, ami utat talált a figueresi kapuba. (0-1). 8 perccel később, az addig is ragyogóan játszó Ronaldinho tovább növelte a Barca előnyét. (0-2)
Szünet után \"felhigította\" a csapatot Rijkaard.
Rubén, Dani Fernández, Mora, Fran, Pena, Fragoso, Messi, Cristian, Rodri révén csupa fiatalból állt a csapat, egyedül csak Ronaldinho volt az aki \"hírmondónak\" maradt a nagyok közül. Ennek megfelelően a csapat már nem tudta növelni az első félidőben szerzett kétgólos előnyét, sőt a 62. percben Jitó révén a Figueresnek sikerült szépítenie.(1-2)
Természetesen a második játékrészből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, viszont az kiderülhetett Rijkaard számára, kik azok, akikre esetleg a jövőben is számíthat az utánpótlás csapatból. A lényeg, hogy először győzött a csapat, amely kedden - 20.30-perctől - a Palamós együttesével vívja harmadik mérkőzését.
A mérkőzés statisztikája:
1 - UE Figueres: Coca (Toni, 32.p) (José, 62.p), Freixa, Ruano, Oscar Ramírez, Serra, Carmelo, Roca, Santi Asensio, Planaguma, José Ramírez, Nacho. A második félidőben beállt játéksoksok (Besalduch, Socias, Migue, Troyano, Guerrero, Puyol, Aguirre, Almendros, Jito, Felipe.)
2 - FC Barcelona: Valdés (Rubén, 45.p), Belletti (Dani Fernández, 67.p), Oleguer (Mora, 55.p), Fernando Navarro (Fran, 55.p), Sylvinho (Pena, 55.p), Gerard (Arnau, 67.p), Motta (Oscar López, 7.p) (Fragoso, 60.p), Iniesta (Messi, 60.p), Luis García (Verdú, 55.p), Oriol Riera (Cristian, 55.) (Rodri, 84.), Ronaldinho.
Játékvezető: Gutiérrez Carbó.
Helyszín: Vilatenim, 6.000 néző
Gólok:
0-1, Luis García (29.p)
0-2, Ronaldinho (37.p)
1-2, Jito (62.p)
-
#426 Joan Laporta a nyilvánosság elé tárta, hogy több megkeresés is érkezett a klubhoz Javier Saviola ügyében.
Mint ismert az argentin csatár szerződését módosítani szertné a Barcelona, viszont ha nem sikerül megegyezni a játékossal, akkor a katalánok eladnák az apró termetű csatárt. S amennyire sejteni lehet, kérőkben nincs hiány. Bár Laporta elnök konkrét neveket nem említett, a nemzetközi sajtó szerint tapogatozik a Manchester United, a Newcastle, és a Monaco is. Sőt azt már minden érintett elismeri, hogy a Monaco konkrét ajánlatot is tett a válogatott csatárért. Ezeket a lehetőségeket természetesen Saviola is ismeri, de amíg válogatottjával érdekelt a Copa Americán addig komolyan nem tud foglalkozni az érdeklődőkkel. Saviola Európába való visszatérését szeretné Joan Laporta is, mivel minden más klubbal való tárgyalás tárgytalanná válhat, ha a támadóval sikerül megállapodnia a Barcelonának. -
#425 Pontosan ő az, akit Rijkaard és Laporta keresett: ambíciózus, tapasztalt és maximálisan elkötelezett klubjához, az FC Barcelonához. Rá nem hathat a Barça "francia-átka", hisz, mint mondta, "ő más, mint a többiek".
Ludovic Giuly-nak, a Barça idén nyáron igazolt jobbszélsőjének -aki egyébként csatár poszton is bevethető- határozott elképzelése van arról, hogyan illeszkedjen be az új közösségbe. Mint elmondta, első a csapatba való adaptálódás, aztán jöhet a többi: barátkozás a várossal, az emberekkel. Amit viszont feltétlenül sürgősnek érez, az az új nyelv elsajátítása, és -természetesen- a sérülésének mielőbbi gyógyulása.
Hogyan illeszkedett be a csapatba?
Nagyon jól ment idáig minden. Az egyetlen problémám az a sérülésem, amit még az előző idényben szereztem. A gyógyulási folyamat azonban gyorsan halad és remélem, hogy az Ázsiai Túrán már játszhatok.
Hogy beszéli az új nyelvet?
Ronaldinho nagyon sokat segít nekem. Ha nyelvi nehézségeim támadnak, őt kérdezem meg, habár több ember is van a keretben, aki beszél franciául, és az egyik csapatorvos, Jaume Jardí is segít. Velük jól megértem magam. Rijkaard is beszél egy kicsit a franciául. A spanyol és a katalán nagyon hasonlít a franciához, ezért ha lassan beszélnek hozzám, azt megértem. Amint visszatértem Ázsiából, rögtön elkezdem tanulni mindkét nyelvet.
Milyen a viszonya a stábbal?
Jó. Rijkaard közölte, hogy nem sietteti a felépülésemet, nem akarja megkockáztatni, hogy esetleg újra rásérüljek. Ezért nem is futok annyit, mint a többiek.
Miért igazolta le a Barcelona?
Nem tudom. Erről nem engem kellene megkérdezni. Talán a tapasztalatom és győztes típusom miatt. Bocsásson meg, tényleg nem tudok erre válaszolni.
És Ön miért választotta a Barçát?
Mert nagyon akartak engem, az edző és a vezetőség is. A Barça egy kiváló referencia Európában, és szerintem a spanyol bajnokság a legjobb a világon. Nagyon elégedett vagyok a döntésemmel. Jól választottam.
A döntése elég egyértelmű volt.
Hát igen. Vagy a Barça, vagy semmi. Ha nem lennék most itt, valószínűleg hosszabbítottam volna még egy évet a Mónacóval. Aztán ki tudja.
Tudtommal már járt a Nou Campban az ideigazolása előtt is.
Igen. Először 2001-ben jártam itt, ekkor egy Barça-Espanyol mérkőzést tekintettem meg. Ekkor épp sérült voltam. Később nyaraltam is itt egy hetet, ekkor a Katalónia-Brazília meccset játszották. Ezt a meccset nem láttam, de az édesapám igen, és csodás dolgokat mesélt. A stadion egyszerűen csodálatos.
A Barcelona érdeklődése nem volt újszerű. Más elnökök kívánságlistáján is szerepelt az Ön neve.
Én erről nem tudok semmit. Nekem a Barça érdeklődése igenis új volt.
Gondolom tudja, hogy a francia játékosok itt hogyan teljesítettek eddig.
Ez engem nem érdekel. Minden játékosnak megvan a maga karaktere és én nem hasonlítok egyikre sem. Nem tudom miért játszottak rosszul, de ez nem is az én problémám. Az viszont igen, hogy minél hamarabb felépüljek.
Giuly, a "kis Napóleon".
Az emberek hozzá hasonlítanak, a kis termetem és a nemzetiségem miatt. Az én családomban általában minden férfi alacsony volt, de ennek ellenére nagy emberek voltak, ha érti, mire gondolok. Napóleonnak sem okozott gondot a kis termete, nekem miért okozna?
-
#424 Florentino Pérez a Real Madrid frissen megválasztott elnöke szerint nagyon kicsi az esélye annak, hogy a Barcelonánál kezdje az idényt a kameruni játékos, aki 50%-ban tulajdona a madridi klubnak, mivel az elnök azt támogatja, hogy még egy évet a Mallorcánál játsszon.
Pérez a Catalunya Rádió \"El Matí\" című műsorában nyilatkozott a játékos jövőjével kapcsolatban. \"valószínű, hogy ebben az évben, a Mallorcában marad, miután a keretünkben három külföldi játékos is van, s csak jövőre csatlakozik hozzánk.\"
E mellett - bebizonyítva, hogy tényleg az a célja neki is, hogy normális viszony alakuljon ki a Barca és a Real között - dicsérte a katalánok igazolásait is. \"A Barca nagyon jól erősített eddig és azon csapatok egyike aki megnyerheti a bajnokságot.\"
Függetlenül attól, hogy milyen csata folyik a pályán, igen is szükség van az ilyen kultúrált megnyilvánulásokra, mindkét klub részéről, hogy legyen ez ösztönzés a szurkolók számára is, az indulatoktól mentes, egészséges küzdelem érdekében.
Javier Saviolára egy eddig meg nem nevezett angol klub vadászik. Ráadásul az El Mundo Deportivo sportnapilap szerint a katalán klubot egy angol, és egy francia egyesület is megkereste az argentin csatár ügyében.
A \"nyúl\" a Barcelona egyik legértékesebb játékosa, és nem mellékesen a szurkolók egyik kedvence, aki a legutóbbi idényben 17 gólig jutott. Ennek ellenére, helyzete közel sem nevezhető biztosnak, mivel hatalmas fizetését a klubvezetés a továbbiakban nem szeretné megtartani. Mint ismert, Saviolát még az előző elnök, Joan Gaspart hozta a Barcához, aki igen magas, 2.5 milló fontos éves fizetést adott neki. A tavaly nyári elnökválasztáson győztes Joan Laportának már eddig is sok dolga volt az eltúlzott keresetek csökkentésével, de Saviolával mind ez ideig nem sikerült közös nevezőre jutni. Az argentin támadó szempontjából teljesen érthető, hogy nem szívesen fogadja el a vezetés feltételeit, s így a tárgyalások rendre zsákutcába futottak.
A katalán klub edzője, Frank Rijkaard szeretné ha Saviola továbbra is rendelkezésére állna, de a felső vezetés kitart azon álláspontja mellett, hogy vagy csökkentik a játékos bérezését, vagy eladják valakinek. S a jelek szerint ez utóbbival nem is volna sok gond.
A játékos ügynöke, Alfredo Cabrera Brizuela meglepődve tapasztalta, hogy a Barcelona továbbra is ragaszkodik elképzeléséhez, s hozzátette, hogy ő még nem tud más klubok érdeklődéséről Saviola iránt. Kijelentette még, hogy nem nagyon érti a Barca álláspontját, illetve biztosított mindenkit arról, hogy ő nem fáradozik védence eladásán.
Ezek alapján Joan Laportának nem lesz egyszerű dolga ha meg akar egyezni a játékossal, s lehet nem is fog sikerülni. Mivel az elnök eddig rendkívül következetesen járt el a fizetéscsökkentések ügyében, s minden bizonnyal Saviola sem kaphat \"kegyelmet\", a csatár helyzete továbbra is meglehetősen bizonytalan.
Továbbra sincs érdemi előrehaladás Javier Saviola jövőjével kapcsolatban, csupán az ilyenkor szokásos nyilatkozatokat lehet olvasni egyik és másik oldalon is. A csatár mindenesetre maradni akar, üzente Peruból.
\"Mindenképpen maradni akarok a Barcelonában, az utolsó lehetőség csupán, hogy máshová megyek, mert a várost nagyon szeretem, és jól érzem magam ebben a klubban\" üzente Saviola Peruból.
Az argentin válogatott csatára nincs könnyű helyzetben, hiszen egyszerre kell koncentrálni a Copa Américára, emellett pedig nem lényegtelen szempont számára, milyen híreket kap Barcelonából. Az újságokban megjelenő hírekkel nem tud egyelőre mit kezdeni Saviola, de mint elmondta: \"ha visszatérek, akkor mindenkivel beszélni fogok, mert innen most nem tudok, és túl sok a spekuláció velem kapcsolatban.\"
A csatár cáfolta azokat a híreket, miszerint Franciaországból és Angliából kapott volna ajánlatot. \"Egyetlen más klubbal sem tárgyalok, mert minden nap elmondom, hogy leülök tárgyalni a Barca vezetőivel a jövőmről. Remélem megegyezünk, mert ez az egyetlen amit szeretnék.\"
-
#423 Maniche Barcelonában, Luis Fabiano Portóban!
2004. július 14. 23:30:41
Szenzációs hírt közölt az AS. A Porto és a Barca megegyezett egymással, hogy Maniche jön a katalánokhoz, míg Luis Fabiano a Porto-hoz kerül kölcsönbe!
Úgy tűnik mindenki számára előnyös megállapodást kötött a portugál és a katalán klub. A napokban írtunk arról, hogy ha a Barca le tudja igazolni Fabiano-t egy évre kölcsönbe adja őt valamelyik klubnak. A másik oldalon viszont ott volt Maniche, akit a távozott Edgar Davids posztjára szeretne Frank Rijkaard.
A bonyolult kontraktus szerint a Barcelona megveszi Fabiano-t a Sao Paolo-tól, és kölcsönbe adja egy évre a Porto-nak, aminek fejében a BL győztestől leigazolhatja a Barcelona Maniche-t. Az internetes oldal szerint Fabiano már rábólintott a tervre, így most folynak az egyeztetések a véglegesítés előtt!
Kétségtelen, hogy ennek az üzletnek az igazi győztese a Barcelona, hiszen a mellett, hogy két játékost is szerződtetett - itt a Klub szempontjából főleg a középpályás érkezését tartják nagyon fontosnak - lesz idő arra is, hogy Fabiano-nak megszerezzék az állampolgárságot és jövőre már mint eus játékos csatlakozzon Rijkaard keretéhez.
Remélhetőleg mindez segíthet Saviola maradásában is, bár az argentin támadóra még vár egy nagyon fontos feladat, egyezségre jutni Joan Laportával az új szerződés ügyében
-
#422 -
#421 Ronaldinho az első a Word Soccernél
Írta: B.Tibor
A Word Soccer közzétette az Európában játszó 50 legjobb játékos listáját, amelyen Ronaldinho a Barca focistája lett az első.
Ronaldinho tehát egy listán már első, de kétségkívül nem ez lesz az egyetlen trófea amelyet begyűjt majd a brazil zseni. Mindenképpen Joan Laporta ügyességének köszönhető, hogy sikerült tavaly megszerezni Dinho-t, hiszen a Real-ban focizó David Beckham - akiért nagy versenyfutás volt a Barca és a Real között - csupán mögötte kapott helyet.
Ronaldinho első fantasztikus idénye, és a Barcelona tavaszi szárnyalása után nem véletlen ez a helyezés, emeli ki a Word Soccer, s ezt csak megerősíti, a különböző újságírók által leadott szavazatok eredménye is. Ahogy a lap jellemzi Dinho-t \"egy csillag, nagyon profi, a Spanyol Liga egyik legnagyobb tehetsége, aki előtt nagy jövő áll\". A WS azt sem felejti el megemlíteni, hogy a Barcelona ajándékboltjának legkeresettebb terméke a játékos 10 számú meze.
Ezután már nagyon valószínű, a WS szerint is, hogy Ronaldinho-val az év végén összeállított Aranylabda listán is biztosan találkozunk, s már most kijelenthető, hogy az egyik legnagyobb várományosa is lehet.
-
#420 A Barcelona Elnöke, Joan Laporta tegnap este a \"Café Baviera\" adásának volt a vendége, s több, mint egy órán keresztül beszélt a Klub aktuális eseményeiről. Ebből szemezgetett a SPORT című napilap.
Az első kérdések egyike volt Saviola helyzete. Laporta megerősítette, hogy nem szándékoznak eladni a játékost, hiszen nagyon fontos tagja a keretnek, de mindenképpen tárgyalnia kell vele és az ügynökével is, mivel maradásának egyetlen sarkalatos pontja a játékos szerződése, amelynek megváltoztatásában szeretnének megállapodásra jutni.
A következő kérdések már - természetesen - a további kiszemeltekkel voltak kapcsolatosak.
Milito esetében Laporta elmondta, hogy hivatalosan is felvették vele és klubjával a kapcsolatot, de arra más nemlegesen válaszolt, hogy a játékosért cserébe odaadnák Iniestát. Arra mindenesetre felhívta a zaragozai vezetők figyelmét, hogy bármennyire is beleilleszkedik a csapatszerkezetbe Milito, nem ő az egyetlen jelölt a Klub listáján.
Fabiano-ról szólva érdekes megállapítást tett az Elnök, amikor azt mondta, hogy a leigazolása után elképzelhető, hogy kölcsönbe adják egy évre, mivel még nincs meg a honosítása. (ez viszont érdekes fejlemény lenne azok után, hogy őt szeretnék 9-esnek a szerk.)
Etoo megszerzése nehéz feladat Laporta szerint, mivel a játékos átigazolásáról nem csak a vevőknek és az eladóknak kell megegyezniük, hanem egy harmadik fél is a képben van, és a Real nem akarja elveszíteni Etoo-t, főleg úgy, hogy aztán a Barca-ba menjen.
A két biztos \"kieső\" Ballack és Baptista, az Elnök szavai szerint, miután mindkét játékos klubja úgy nyilatkozott, hogy nincs szándékukban megválni tőlük.
\"Nem vagyok csalódott azért, mert Davidsot ide hoztuk\" tért át a távozókra Laporta. Annak ellenére mondta ezt a Presidente, hogy bár Davids kulcsfigura volt abban, hogy fantasztikus tavaszt produkált a csapat, ám ezek után erős nyomást gyakorolt a klubra, hogy teljesítsék az igényeit. Az elnök szerint egy három éves szerződés túlzott igény volt Davids részéről, mégis teljesítették azt. Arra a felvetésre, hogy az Inter - ahová végül is szerződött - is ugyanolyan szerződést ajánlott neki, mint a Barca, Laporta annyit válaszolt, hogy ha egy játékos nem akar velük együtt dolgozni, akkor nyugodtan mehet, nem érdekli őket.
Kluivert és Overmars esetében reméli Laporta, hogy elfogadják azt, hogy nem számolnak velük a jövőben, és sikerül nekik új klubba szerződni. (Overmars esetében a PSG, Kluivert esetében a Newcastle lehet ez az új klub. a szerk.) Rüstü-ért egy török és három spanyol klub érdeklődik, remélhetőleg esetében is sikerül valamelyikkel megegyeznie a Klubnak és a játékosnak
A tegnap megtartott első edzés után Frank Rijkaard vezetőedző a újságírók elé állt, hogy a következő szezonról, és az aktuális kérdésekről beszéljen.
Rijkaard elmondta, hogy ebben a szezonban már teljesen egyértelmű a csapat célja, miszerint meg kell nyerni legalább egy trófeát. A munkát jelenleg csak 16 játékos végzi, hiszen a keret jelentős része részt vett a portugáliai Eb-n, s ezeknek a játékosoknak jár a szabadság, a pihenés. Rajtuk kívül pedig Saviola, illetve Marquez hiányzik a Copa Americán való szereplés miatt.
Rijkaard kiemelte, hogy hiába vannak jó játékosai a gárdának, csak az együtt eltöltött sok idő, és sok munka révén lehet igazán jó csapat. A most meglévő játékosanyag sem rossz, de még szükség van erősítésre. A várhatóan érkezőkről nem akart beszélni az edző, mert ahogy mondta: \"csak a valóban itt lévő játékosokkal lehet számolni, a talánnal nem.\"
Egyelőre kérdéses a csapatkapitányi tisztség, hiszen mind Luis Enrique, mind Cocu elhagyta a csapatot. Rijkaard erről nem akar dönteni, a csapat majd megválaszthatja magának kapitányát. Azon, gondolom, sokan meglepődnének, ha nem Puyol kapná meg a karszalagot.(a szerk.)
Az első nap tapasztalatairól Rijkaard csak annyit mondott, hogy öröm volt újra együtt dolgozni, illetve még nem ő, és a játékosok voltak a középpontban, hanem az orvosok, hiszen most különböző egészségügyi teszteket kell elvégezni, ami alapján az is kiderül, hogy ki milyen fizikai állapotban van
A tegnapi orvosi vizsgálatok után, ahol mindent rendben találtak a hátvédnél, ma mutatták be hivatalosan is a sajtónak Sylvinho-t a barca 5. idei igazolását.
Txiki Begiristain mutatta be a sajtónak a brazil hátvédet, és igen érdekes terveket is fűzött a játékoshoz, ami meglepő csakúgy, mint Laporta vélekedése Luis Fabiano-ról.
Bizonyára nem volt éppen kedvező Sylvinhora nézve Txiki azon megnyilatkozása, miszerint, ha a játékos nem tudja megszerezni az eu-s útlevelet, akkor könnyen elképzelhető, hogy decemberig egy másik csapatnak fogják kölcsönadni őt.
A brazil játékost (30) a Celtatól szerezte meg a Barca 1,25 millió dollárért 2 évre. Syvinho három évet játszott a Celta-ban, előtte öt évet a Corinthains-ban, két évet pedig az Arsenalban töltött. Számára nagyon nagy öröm az, hogy A Barcelonában játszhat, és ajándék azután, hogy volt csapata távozott az első osztályból az idén. Célja, ahogy elmondta a sajtótájékoztatón, hogy megnyerjen mindet a Barcelonával, amit csak lehet, és teljesítménye által újra bekerülhessen a brazil válogatottba.
Bár Sylvinho ugyanazon a poszton játszik, mint Van Bronckhorst és Navarro, mégis Gio vagy Ő töltheti be a középpálya bal oldalán - Davids által - üresen hagyott helyet, ahogy Txiki elmondta az újságíróknak.
Sylvinho érkezésével tehát ötre emelkedett a brazil játékosok száma csapatnál. Ronaldinho, Motta, Deco és Belletti valamint az új hátvéd mellé, még egy játékos várható \"Szambaországból\" amennyiben sikerül majd megszerezni Luis Fabiano-t is.
Frank Rijkaard tegnapi nyilatkozata során beszélt azokról a játékosokról is, akik már nem kezdték meg a csapattal a felkészülést.
Elsőként beszéljünk Edgar Davidsról, aki az előző szezon közepén csatlakozott a gárdához. Érkezésével nagyjából egy időben indult el a csapat szekere, az egész csapat szilárdabban állt a lábán. Megtartása kulcskérdés lett volna, de nem sikerült. A katalán vezetés megajánlotta azt amit a lehetőségek engedtek, de ez sem volt elég. Könnyen elképzelhető, hogy Davidsot a szíve is visszahúzta Itáliába. Rijkaard így beszélt róla: \"Ő egy egészen különleges játékos volt a pálya közepén, nehéz lesz pótolni. Nem sietünk ezzel, s a keretben lévők is megmutathatják mire képesek ezen a poszton. Edgar kiváló munkát végzett nálunk, de a Barca senkitől sem függhet.\"
Nagy búcsúzója a klubnak Patrick Kluivert. A holland csatár 1998 óta állt a klub alkalmazásában, s éveken át a csapat első számú csatára, góllövője volt. Az utóbbi két év már nem úgy sikerült neki, ahogyan azt el lehetett volna várni tőle, de hozzá kell tenni, hogy gyakran hátráltatták sérülések. Talán picit elszürkült, s megújulásra, új motívációra van szüksége. Ezt Rijkaard edző is megemlítette: \"Nagyon remélem, hogy őt nem az elmúlt szezon alapján ítélik meg. Igazi teljesítménye ennél sokkal-sokkal jobb, s biztos vagyok benne, hogy visszatalál régi önmagához. Remélem így lesz, mert nagyon megérdemelne már újabb sikereket sok szenvedés után.\"
Nehéz szívvel búcsúzunk Philip Cocutől, aki Kluiverthez hasonlóan 1998 óta Katalóniában szerepelt. A rengeteg poszton bevethető hatalmas munkabírású játékos sokáig csapatkapitánya is volt a gránátvörös-kék egyesületnek. Rijkaard szavaiból az derül ki, hogy szívesen látta volna még a csapatban: \"Remek szezonja volt nálunk, és minden elismerést megérdemel. Azt hiszem annak tükrében, hogy hány éves, hogy milyen állapotban van, még nyugodtan maradhatott volna a Barcában, de ő döntött így.\"
Rendkívül furcsa helyzetben van Rüstü Recber. A török kapus nagy reményekkel, biztos kezdőjátékosnak érkezett Katalóniába. Tavaly nyáron, sérülése folytán később kapcsolódott be a felkészülésbe, s Victor Valdés került így a kezdőcsapatba. Mivel gyenge formája nem javult, csak akkor jutott szóhoz ha Valdés is gyengén védett, sérült vagy eltiltott volt. A tavasz folyamán a fiatal Valdés teljesítménye még tovább javult, helyenként klasszis teljesítményt nyújtott, így a török portás végérvényesen a padra szorult. Rüstü a számára szokatlan szituációt remekül, igazi profi módjára kezelte, s ezt Rijkaard is kiemelte: \"Neki most szerződése van a klubbal, de mi mindent megteszünk a jövőjéért ami módunkban áll. Nagyon megérdemli, mert egy remek ember, és igazi profi.\"
A búcsút később folytatjuk, mert sajnos még vannak akik elhagyják a klubot, és fognak hiányozni a következő szezonban… -
#419 A Zaragoza elnöksége továbbra sem akar lemondani a középpályásról, ám ügynöke már a katalán fővárosban tárgyal arról, miként lehetne mégis tető alá hozni az üzletet.
Az utóbbi napokban nagyon sok szó esik arról, hogy mind Rijkaard, mind Txiki szándéka, egy védekező középpályás leigazolása. Ballack ügye egyelőre még mindig kérdéses, mivel a Bayern eddig sem arról volt, híres, hogy tárt karokkal fogadja a Barca képviselőit a játékossal kapcsolatban, így a Klub továbbra is e poszt betöltésére keres alkalmas labdarúgót.
Gabriel Milito a Zaragoza játékosa után élénk érdeklődést mutat a Barca vezetősége, sőt Rijkaard kifejezett igénye, hogy ő töltse be a védekező középpályás szerepkörét.
A játékos klubja azonban egyáltalán nem lelkesedik ezért az ötletért, mivel szerintük Milito a csapat egyik nagyon fontos tagja, s semmiképp sem akarják, hogy elmenjen a zaragozaiaktól, hangoztatja Solans a csapat elnöke. Ha azonban mégis ragaszkodik a Barca a játékoshoz, akkor 30 millió euro-t kérnek érte, ami azonban kissé irreálisnak tűnik azok után, hogy Fabiano-ért is mindössze 11 milliót lenne hajlandó fizetni a katalán klub.
A igények ellenére is, 50 százalék esélyt adnak annak, még a Zaragozában is, hogy Milito rövid időn belül Barcelonába költözik. Ennek elősegítése érdekében a játékos menedzsere - Eduardo Gamarnik - már a katalán fővárosban tartózkodik, és arról tanácskozik Txiki Begiristain-nal, hogy milyen módon tudják a Zaragoza-t jobb belátásra bírni az átigazolás ügyében.
A Barcelonánál a mai napon elkezdődött a 2004/2005-ös idény előszezonja.
A rövid, nyári vakáció és az EB után ismét visszatérnek a mozgalmas napok a Barcelonához, ugyanis ma vette kezdetét a 2004/2005-ös idény előszezonja.
A mai napon a következő 16 játékosok kezdték meg a felkészülést:
Rüstü, Valdés, Jorquera, Oleguer, Belletti, Fernando Navarro, Puyol, Motta, Gerard, Xavi, Gabri, Iniesta, Luis García, Ronaldinho, Giuly és Óscar López.
Az EB-n szereplő játékosok, Xavi Hernández, Gabri García, Carles Puyol Giovanni van Bronckhorst, Anderson Luis de Souza, \"Deco\" és Henrik Larsson, valamint a Copa American részt vevők Javier Saviola és Rafael Márquez nélküli keret ma reggel 8 órakor a Ciudad Condal-ban tartotta első edzését, holnap pedig az általános orvosi vizsgálatok következnek.
Ezután indulnak Ronaldinho-ék Peralada-ba az edzőtáborba, s 5 év után ez az leső alkalom a Barca életében, hogy nem külföldön, hanem Katalóniában készülnek.
21-én csatlakoznak majd a többiek is a kerethez, kivéve Deco-t, aki július 25-ig vakációzik.
Új elem, egyébként a felkészülési időszakban, hogy az ázsiai túra előtt, még a Alicantéba is ellátogat a csapat, ahol előkészületi mérkőzést vív a volt első osztályú Hercules csapatával, majd augusztusban - a Copa Catalunya előtt - Cardiffban és Genfben is játszanak egy-egy mérkőzést Rijkaard fiai.
Florentino Pérez a Real újonnan megválasztott elnöke beváltotta ígéretét, és Madridba vitte Samuel Etoo-t.
Etoo tehát Madridba kerül, viszont nem a Real-ban, hanem a kisebbik csapatban az Atletico-ban kezdi meg a szezont, miután Pérez szerint a kameruni csatárral együtt már négy nem eus játékosa lenne a klubnak.
Az egyezség értelmében - mely Florentino Pérez és Miguel Ángel Gil Marín között köttetett - Etoo három évig lesz kölcsönben a fővárosiaknál, már ezen a héten bemutatkozik új klubjánál.
A Porto elnöke, Nuno Pinto da Costa szerint Luis Fabiano \"A Barca-hoz megy egy évre kölcsönbe\", és nem érdekli már a klubját, mivel teljes a keretük.
Pinto nyilatkozata által, tehát egy lehetséges jelölt kiesett abból a versenyfutásból, ami a brazil támadóért folyik, így a Betis valamint a Barcelona marat, ahova a támadó igazolhat a következő idényre, már ha a Sao Paolo vezetői kevesebbel is beérik, mint az irreálisnak tartott 20 millió euro.
Ugyanakkor a játékos maga nem erősítette meg a hírt. \"Ne írtam alá semmit a Barcelonával és Sao Paolo-ból sem hívott senki az átigazolásommal kapcsolatban\" nyilatkozott Fabiano a Peu elleni meccs után. Saját szavai szerint, most csak az érdekli, hogy válogatottjával megnyerje a Copa América-t.
Azáltal, hogy Etoo az Atletico-hoz igazolt, tulajdonképpen Baros maradt állva Fabiano-n kívül, mint a lehetséges 9-es játékos a Klub terveiben. A játékos, múlt heti barcelonai látogatása után, mindkét részről nagyon bizakodó nyilatkozatok születtek, s egyetlen dolgot kell már csak áthidalni ahhoz, hogy a brazil játékos végre a Barca-hoz írhasson alá, ez pedig jelenlegi klubja a Sao Paolo
Gyökeres változás állt be a Barcelona idei csapatszerkezetében, miután a holland éra után most úgy tűnik most a dél-amerikai éra következik.
Hat holland játékos közül, aki a legutóbbi szezonban a Barca keretéhez tartoztak, mindössze egy maradt: Giovanni van Bronckhorst.
Edgar Davids, miután lejárt a szerződése, nem a Barcelonát, hanem az Intert választotta és visszatért a Calcio-ba. Cocu-nak sem hosszíbatották meg idén lejáró szerződését a Barca-nál, így ő a PSV-ben folytatja, míg Reiziger a Middlesborough csapatánál kezdi meg a következő idényt. Marc Overmars és Patrick Kluivert sem került be azok közé, akikkel számolnak a 2004/2005-ös szezonban a Klub-nál, s minden bizonnyal eligazolnak máshova.
A brazilok közül Ronaldinho és Motta már a keret tagjai voltak, míg az újak közül Belletti a Villarealtól érkezett - és olasz útlevéllel rendelkezik - , Deco a Porto-tól - portugál útlevél tulajdonosa - Sylvinho pedig a Celta-ból, neki viszont még csak most intézik az állampolgárságot. Ha Luis Fabiano is a Barca-hoz érkezne, nos akkor valóban egy dél-amerikai csapat jönne létre, remélhetőleg technikás, szép focival, és gólokban is mérhető eredményességgel.
A Barcelona újabb játékost nézett ki, és szeretne megszerezni magának az FC Portóból.
Hat holland játékos közül, aki a legutóbbi szezonban a Barca keretéhez tartoztak, mindössze egy maradt: Giovanni van Bronckhorst.
Azok után, hogy a katalán csapat megszerezte a Porto, és a portugál válogatott játékmesterét Decót, most egy másik portói, Maniche is a célkeresztbe került. Joan Laporta elnök a múlt héten már kérdezősködött Maniche megszerezhetősége ügyében, s a hírek szerint 6.5 milló fontot kellene fizetnie a klubnak.
Maniche azok után került előtérbe a Barca számára, hogy Edgar Davidsról kiderült, más felé kacsingat. Frank Rijkaard edző pedig nagyon szeretne egy új labdaszerző középpályást a csapatában látni, s ez teljesen érthető hiszen ellenkező esetben a Barca könnyen abba hibába eshet, mint tavaly a Real Madrid.
Sandro Rosell, a Barcelona alelnöke úgy nyilatkozott, hogy továbbra is vadásznak új játékosokra.
Hat holland játékos közül, aki a legutóbbi szezonban a Barca keretéhez tartoztak, mindössze egy maradt: Giovanni van Bronckhorst.
Julio Belletti, Henrik Larsson, Ludovic Giuly, Deco és Sylvinho már mind úgy döntöttek, hogy a következő szezont a Nou Campban kezdik. A Barca vezetése pedig további két játékost mindenképpen szeretne a klubhoz csábítani, s ezt a katalán csapat szurkolóinak Rosell meg is ígérte.
\"Elhatározásunk szerint további két vagy három játékost szeretnénk szerződtetni. Nagyon sok név van még a kalapban, több posztra. De a legfontosabb kérdés jelenleg egy új csatár szerződtetése, s ez most elsőbbséget élvez minden mással szemben.\" Ez a hír mindenesetre meggyorsíthatja Luis Fabiano leigazolását, és kérdésessé teszi Saviola jövőjét, annak ellenére, hogy az apró támadó kiválóan játszik a Copa Americán.
-
#418 Barcelona és a Celta ezekben az órákban állapodnak meg a részletekről, amely által a katalán klub ötödik játékosát igazolja le ezen a nyáron!
A játékos menedzsere - Manuel Pericet - szerint csupán néhány részletet kell még tisztázni a két klubnak, amit még ma alárhat a két klub, így a hétfői vagy keddi napon hivatalosan is bemutatják a játékost.
A Barca részéről Sandro Rosell és Txiki Begiristain vannak jelen a Plaza de Espanyan, ahol jelenleg is folynak a végső egyeztetések.
Sylvinho , teljes nevén Sylvio Mendes Campos Junior 1974. április 12-én született Sao Paolo-ban. Pályafutását a Corintians-nál kezdte, ahol 1995-1999 volt, amikor az Arsenal felfigyelt az akkor a selecao-ba beválogatott hátvédről. Leigazolta Sylvinho-t, s egészen 2001-ig a londoni klub játékosa volt, ahonnan a Celta-hoz igazolt. 3 idény alatt 84 alkalommal volt kezdő a vigói csapatban. A 2003/2004-es idényben 29 mérkőzésen lépett pályára, 1 gólt lőtt, és egy esetben kapott sárga lapot.
Syalvinho 173 cm magas és 66 kiló. A Celta honlapja szerint a hátvédsor bármelyik részén bevethető, de leginkább a balhátvéd posztján szerepel. Erényei közé tartozik, a nagy munkabírás a gyorsaság, és az, hogy gyakran felzárkózik a támadásokhoz. -
#417 Samuel Etoo semmiképpen nem akar Madridba költözni, s ezt a véleményét megosztotta a kameruni játékos a Mallorca elnökével is.
Samuel Etoo képviselője tegnap leült beszélni Mateo Alemannyal a Mallorca elnökével és közölte vele, hogy a kameruni csatár vagy a Barcelonába igazol, vagy kitölti 2005. június 30-ig szóló szerződését a mallorcai csapatnál, de semmiképp nem akar az Atletico Madridhoz szerződni.
Etoo jelenleg egyfajta \"foglya\" a Real Madridnak, mivel az általános elégedetlenség miatt senki sem mer az elnökválasztás előtt a játékos jövőjéről beszélni, vagy ha igen - mint Florentino Pérez az elnöki szék legesélyesebb jelöltje - azok megnyugtatták a madridi választókat, hogy a játékost leigazolja a Real.
Sőt, Pérez tovább is ment! Etoo érkeztével 4 nem eu-s játékosa lenne a Realnak (Roberto Carlos, Ronaldo és Samuel), ezért rögtön tovább is adnák a másik fővárosi csapatnak, az Atletico-nak őt, viszont cserébe egy spanyol, Torres érkezne a nagyobbik madridi klubhoz.
-
#416 Napokon belül eldőlhet, hol folytatja Parick Kluivert a Barca csatára a következő idényben. Annyi bizonyos, hogy régi álmát valósíthatja meg azzal, hogy Angliába szerződik, de hogy hova még kérdéses.
Patrick Kluivert napokon belül dönt arról, hogy melyik angol klub ajánlatát fogadja el, nyilatkozta Paul Foortse a játékos képviselője a BBC-nek. A holland játékos nem egyszer mondta már el, hogy szeretné kipróbálni magát a Premier League-ben, s most tÖbb lehetőség közül is választhat.
\"Két londoni klub (a Tottenham vagy a Fulham), a Liverpool, a Middlesbrough és a Newcastle is érdeklődik utána\" mondta el Foortse. A két leginkább esélyes csapat a Middlesbrough (ahol reizifer is játszik) valamint a Bobby Robson által dirigált egyesület, bár előbbinél némileg csökkent az esélye a transzfernek, miután \"Boro\" megszerezte Mark Viduka-t a kiesett Leeds csatárát. -
#415 A cseh válogatott ékköve már jelezte, hogy van egy megállapodása Lorenzo Sanz-cal, a Real Madrid elnökjelöltjével.
Ez azonban nem riasztja el a Barçát, és keresi a módot arra, hogy valamilyen úton-módon Barost a Nou Campba hozza.
Frank Rijkaard edző úr kezdett kétségbe esni, mikor Trezeguet hosszabbított, és az Etoo ügy is ellehetetlenedett. Ekkor azonban jött a Liverpool csatára Milan Baros, és egy óriásit játszott az EB-n, gólkirály lett, ráadásul jövőre az Anfield Roadon sem igazán számítanak rá, hiszen csak 3. vagy 4. számú csatár lehet az új érkező Dijbril Cissé, Michael Owen és El Hadji Diouf mögött. Az egyetlen probléma a Lorenzo Sanz-cal való egyezség lehet, de mivel csak minimális esély van az elnökjelölt győzelmére, ettől nem kell tartania a vezetőségnek -
#414 A Barcelona elnöke, Joan Laporta tagadta, hogy bármiféle megállapodás született volna közte és a Zaragoza védője, Gabriel Milito között.
Spanyol lapok azonban tudni vélik, hogy az argentin a 2005/06-os idényt már gránátvörös-kékben kezdi. Az üzlet 10 millió euró körüli összeg fejében válhatna valóra. Laporta tagadta, hogy bármiféle megállapodás jött volna létre, azt azonban nem, hogy érdeklődik a védő iránt.
Ha sikerülne leigazolni, és beválna, az jó kis fricska lenne a Real Madridnak. A védő az elmúlt idényt a Zaragozában töltötte, csak azért nem Madridban, mert a klub orvosai játékra alkalmatlannak találták. Azóta valószínűleg már megbánták, hogy nem alkalmazták Militót, hiszen remek idényt zárt a Zaragozában. -
#413 Javier Saviola a következő idényben is a Barcelona csapatának tagja lesz. Ezt maga Laporta üzente az argentin játékosnak.
Joan Laporta szerint Saviola a következő idényben is a Barca csapatának tagja marad, mivel - minden híreszteléssel ellentétben - nagyon elégedettek a játékos tavalyi teljesítményével (19 gól rúgott összesen Saviola), és semmilyen formában nem tárgyalnak az eladásáról.
Ennek ellenére a sajtóban továbbra is tartja magát az a spekuláció, hogy az argentin támadó nem maradhat Barcelonában, ha nem sikerül elintéznie, hogy megkapja a spanyol útlevelet.
Tény és való, hogy Saviola az elmúlt idényben azon a poszton játszott, ahova most Larssont szerződtették, s ahova még egy embert keresnek a Klub vezetői. Azonban sem Etoo sem Fabiano nem európai játékos, így valamelyikük érkezésével mindenképp 4 külföldivel kell számolnia Rijkaardnak.
A másik ok amiért tudni vélik távozását a lapok, hogy ha nem középcsatárként játszik, akkor minden a támadósor valamelyik szélén kellene elhelyezkednie, ám a bal oldalon rendszerint Ronaldinho szokott játszani, míg a jobbon - minden bizonnyal - a nyáron érkezett Giuly fog szerepelni.
A spekulációktól függetlenül Saviola nagyon örült a jó híreknek, s reméljük ez is még több pluszt ad neki a jó folytatáshoz a Copa América-n
A Barcelona edzője, Frank Rijkaard tegnap este érkezett meg a barcelonai repülőtérre, hogy elsőként kezdje meg a 2004/2005-ös idény előtti felkészülést.
Frank Rijkaard este 22.15-kor szállt le az El Prat repülőtéren, ahol az újságírók kérdéseire válaszolt terveiről, az aktuális játékos piaci helyzetről valamint bizonyos játékosokról.
A holland edző igen elszántnak mutatkozott azon a téren, hogy 5 \"szürke\" év után ismét kupát nyerjen a Barcelona az ő vezetése által. \"Mindannyiunkat munkára ösztönöz a kihívás, mert azt akarjuk, hogy a Barca kupát nyerjen végre, ami magától értetődő egy ilyen nagy klub esetében. Ajándék lenne, ha ismét elhódítanánk egyet.\"
Rijkaard sem kerülhette ki az aktuális játékos témákat, például Saviola-ét, akiről elmondta, hogy nem lesz könnyű helyzetben azok után, hogy leigazolta a Klub Henrik Larssont, de azt kijelentette, hogy \"nem kell a dolgokat komplikálni. Mindenki lehetőséget fog kapni tőlem\".
Honfitársának - Kluivertnek - a jelenlegi helyzetével kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy \"a dolgai nem úgy állnak, mint tavaly ilyenkor\" célozva ezzel arra, hogy az elmúlt évben azért látott még ős is reményt arra, hogy a csatár maradjon, s nem lepődött meg azon, hogy Rosell tárgyalt Fabiano menedzserével Barcelonában. \"Tudom, hogy jó kapcsolatokat ápol a játékos klubjával, számomra ez nem újdonság\".
A Davids téma is terítékre került. \"Nagyon jó munkát végzett a klubnál, de ez a normális hozzáállás a keretnél, viszont hiányzott belőle a maradáshoz szükséges mentalitás. Szabadon kereshet magának új klubot, ahol jobban kamatoztathatja a tehetségét a következő idényben. A Barca-nak olyan játékosokra van szüksége, akik itt akarnak maradni, és ezt a csapatot akarják erősíteni.\"
Az érkező játékosok is mind tetszenek Rijkaardnak, például a Deco-Ronaldinho párossal kapcsolatban is vannak tervei. \"Beszéltem a vakációm alatt Txikivel, és nem felejtettem el megjegyezni neki, hogy jó játékosok kellenek nekünk, akikkel sikerrel vehetjük az akadályokat mindhárom kupában.\"
A hétfőn kezdődő felkészülési időszakban a legfontosabb feladatának azt tartja a tréner, hogy megtalálja a kellő egyensúlyt a csapatszerkezetben. Az újságírók élénk érdeklődésének ellenére sem akart azonban Rijkaard megnevezni egyetlen játékost sem, akiket szívesen látna a keretben, csupán annyit mondott, hogy vannak elképzelései erről.
Második alkalommal találkozott egymással Sandro Rosell a José Fuentes, Luis Fabiano jövőjével kapcsolatban. Konkrétumok nincsenek, de a Barca továbbra is az esélyesek között van a játékosért folytatott \"harcban\".
José Fuentes és Sandro Rosell a sao paoloi találkozó után másodszor ült le egymással, hogy megbeszéléseket folytassanak Luis Fabiano jövőjével kapcsolatban. Fuentes a héten érkezett Európába, hogy a Porto és a Betis mellett a harmadik aspiráns, a Barca elképzeléseit is hallja, mielőtt véglegesen döntenének arról, hogy kezdi az idényt a gólerős játékos.
\"A megbeszélések jelenleg informálisak voltak, arra voltam kíváncsi, hogy a Barca fenntartja-e még érdeklődését a játékos iránt\" összegezte a találkozót Fuentes.
A menedzser szerint \"a legnagyobb probléma jelenleg, hogy a Sao Paolo 20 millió eurót akar a játékosért, viszont ezt az összeget senki nem fogja megfizetni.\" Arra a felvetésre, miszerint a Barca kevesebbet ajánlott két vetélytársánál Fuentes - a klub számára - igen pozitívan nyilatkozott. \"Nem fontos, hogy nem a Barca ajánlata az első vagy a második, a lényeg az, hogy nagyon komolyan az érdeklődése a játékos iránt.\"
Fabiano - hasonlóan Saviolához - remekül mutatkozott be a Copa América-n, mivel a brazil válogatott a csatár 91. percben szerzett góljával győzte le Chile csapatát, így - akárcsak a pöttöm argentin - ő is jelezte, jó vásárt csinál általa az a csapat, aki végül leigazolja őt, Reméljük ez a Barca lesz! -
#412 Christian Chivu menedzsere nyilatkozott arról, hogy a Róma a napokban utasította vissza egy európai klub ajánlatát a játékosra, miközben Itáliában a Barcelonát sejtik ezek mögött.
Andrea Pretti - a játékos menedzsere - elmondta, hogy körülbelül öt nappal ezelőtt a Róma kapott egy vételi ajánlatot Christian Chivu-ra. Ezt a hírt felkapva, az olasz lapok egyértelműen a Barcelonát emlegetik, mint a titkos vevőt a játékosra. \"Nem akarom megnevezni azt a klubot, aki az ajánlatot tette, de azt elmondhatom, hogy a Róma visszautasította azt, mondván, Chivu nem eladó\" nyilatkozott Pretti.
Kétségtelen, hogy Christian Chivu pontosan beleillene abba a képbe, amit a minap Txiki Begiristain felvázolt, hiszen pont a védekező középpályás posztján szeretnének - többek között - még erősíteni a Barca-nál, bár ez a szándék nem a legfontosabb jelenleg. Chivu az Ajax volt játékosa 26 éves, 176 cm magas és 70 kiló.
Minden bizonnyal nem volt véletlen az, hogy pont a Rómát kereste meg a Barca, hiszen a fővárosi csapat nincs valami fényes anyagi helyzetben, s még az is elképzelhető, bár nincs nagy esély rá, hogyha nem rendezi ezeket a problémákat a bajnokság kezdetéig, akkor egy osztállyal lejjebb sorolják a klubot.
A Róma és a Barca illetékesei azonban egyelőre hallgatnak a történtekről, bár az is elképzelhető, hogy pontosan a nyilvánosság kizárása miatt teszik ezt. -
#411 Minden híresztelés ellenére a Barca nem mondott le Luis Fabianoért, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a játékos ügynöke már Barcelonában van, hogy tárgyaljon a Klubbal mielőtt visszatér Brazíliába.
Henrik Larsson leigazolásával a Barcelona megtalálta a kilences játékosát, de ennek ellenére nem mond le arról, hogy Luis Fabiano-t megszerezze, mivel a vezetőség szándékai szerint ebben az idényben nem egy, hanem két olyan játékost szeretnének, akik ezen a poszton bevethetőek. José Fuentes - Fabiano menedzsere - a héten érkezett meg Európába, hogy a három érintett klubbal - a Barca mellett a Betissel illetve a Portoval - még egyszer leüljön tárgyalni, s ezek után hozzák meg a játékossal a végleges döntést, hogy folytassa a kiváló képességű csatár a pályafutását.
Fabiano azt már elmondta korábban, hogy a Barcelonában szeretne játszani, ám ez nem biztos, hogy elég lesz - azon túl, hogy nagyon sokféle nyilatkozat elhangozhat egy átigazolási procedúra alkalmával - mivel mind a sevillaiak (14 millió), mind a Portó (13 millió) ajánlata jobb a Barcelonáénál (10 millió).
Sőt, az is elképzelhető, hogy Fabiano nem megy sehova, hiszen a Sao Paolo-nál egyáltalán nincsenek lenyűgözve az ajánlatoktól. \"20 millió dollárt akarunk érte, egy centtel sem kevesebbet.\" Nyilatkozta a brazil klub egyik igazgatója. \"Azok a klubok, akik érdeklődtek nálunk Fabiano iránt, jóval kevesebb pénzt ajánlottak érte, márpedig ez számunkra nem elfogadható\".
A játékos ugyanakkor szeretne továbblépni, mint azt elmondta az Cadena Cope adónak. \"Jelen pillanatban várok, hogy mik történnek a következő napokban. Ha van valami fejlemény, azt mindenképpen megbeszéljük, és értékeljük. A legjobb az lenne, ha Ronaldinho-val együtt játszhatnék, de azt hiszem az a legjobb, ha megvárjuk a tárgyalások végét.\"
Barcelonában sem fűznek egyelőre nagy reményt a transzferhez. \"A napokban beszéltünk ismét a Sao Paolo-val, de ők az ajánlatukat alacsonynak találták. Ennek ellenére továbbra is érdekel minket a játékos\" nyilatkozta Laporta.
Az élet tehát nem áll meg, de abban biztosak lehetünk, hogy hamarosan megtudjuk, hova is szerződik a következő idénytől Luis Fabiano.
Ahogy közeledik a július vége, úgy próbálja minél hamarabb véglegesíteni a teljes keretét a Barca. A Klub továbbra is a két középpályást vagy egyiküket szeretné mindenképpen megszerezni a távozó Davids megüresedett helyére.
A Porto labdarúgója Maniche és a Benfica fiatal tehetsége Tiago, lehetnek az Interhez távozó Edgar Davids megüresedett helyének jövendőbeli \"gazdái\".
Maniche a Portrugál válogatott egyik legjobbja volt az Európa bajnokságon, így nem véletlen, hogy a Barca mellett a Róma, valamint Lorenzo Sanz a Real egyik elnökjelöltjének kívánságlistáján szerepel.
Az egyetlen problémája a játékos leigazolásának, hogy a Porto a nyáron már sok játékosát elveszítette - Deco (Barca), Ferreira (Chelsea), Carvalho aki valószínűleg a Madridhoz távozik - így nem érdekeltek abban, hogy újabb távozókkal gyengüljön a keretük. A játékos egyébként nem is olcsó, miután értékét 20 millió euro-ban határozták meg, márpedig a Barca ennyit biztosan nem ad érte.
A Porto-hoz hasonlóan a Benfica sem akarja elveszíteni a portugál labdarúgás egyik ígéretes tehetségét, ám Tiago kapcsolata nem éppen felhőtlen klubja vezetőségével, ezért mindenképp hajlana arra, hogy új egyesülethez igazoljon. A másik érv a játékos fizetése. Jelenleg 300 ezer euro-t keres évente, amit könnyen tud űberelni a Barca vezetősége. A katalánok mellett a Chelsea is szeretné leigazolni Tiago-t. Jorge Mendes - akinek Deco érkezése is köszönhető volt - kedden tárgyalt Sandro Rosell-el, s bár a tárgyalás végeredményéről nem szivárogtak ki információk, könnyen elképzelhető, hogy Mendes még egy játékost hoz a Barca-hoz.
Ahogy közeledik a július vége, úgy próbálja minél hamarabb véglegesíteni a teljes keretét a Barca. A Klub továbbra is a két középpályást vagy egyiküket szeretné mindenképpen megszerezni a távozó Davids megüresedett helyére.
Július 12-én véget ér a nyári vakáció a Barcelonánál, bár a hétfői kezdéskor a keretnek csak egy része lesz jelen. Az EB-n és a Copa America-n szereplő játékosok később csatlakoznak a csapathoz azokkal egyetemben, akikért még küzd a Barca a játékos piacon.
A 2004/2005-ös szezon előszezonjának rajtján 8 játékos nem lesz jelen. A Xavi Hernández, Gabri García, Carles Puyol Giovanni van Bronckhorst, Anderson Luis de Souza, \"Deco\" és Henrik Larsson az EB-t piheni ki, míg Javier Saviola és Rafael Márquez a Copa América küzdelmeiben vesz részt.
A Barca ásza, Ronaldinho vasárnap, Juliano Belletti és Ludovic Giuly hétfőn érkezik meg a katalán fővárosba. A kötelező orvosi vizsgálatok után a csapat kedden utazik el Peralada-ba az edzőtáborba.
Három játékos, akiknek még nem dőlt el a további sorsa - Marc Overmars, Patrick Kluivert és Rüstü Recber - \"otthon\" marad és Barcelonában edzenek majd.
Dani García, Roberto Bonanno és Robert Enke viszont biztosan nem készülnek már a volt klubtársaikkal. A katalán támadó az Espanyolhoz, a Bonano a Murcia-hoz, míg a német kapus minden bizonnyal a Hamburghoz igazol.
A peralada-i edzőtábor július 13-20 ig tart majd, amelyben három előkészületi mérkőzés is szerepel - július 16 Banyoles, július 18 Figueres, július 20 Palamós.
Július 21-én visszatér a csapat Barcelonába, ahol bevárják a Copa America-ról hazatérő játékosokat (a dél-amerikai torna 25-én ér véget) majd a teljes keret 26-án indul el az ázsia túrára.
Argentína a lehető legjobban mutatkozott be a Copa América-n, miután 6-1 arányban győzte le Ecuadort. A mérkőzés hőse a 3 gólt szerző Javier Saviola volt.
Csattanós üzenetet küldött Saviola a Barcelonánál azoknak, akik az utóbbi időben a távozását sürgetik - állítólagos - eredménytelenségére hivatkozva.
A \"nyúl\" becenévre hallgató játékosnak 14 percre volt szüksége ahhoz, hogy rácáfoljon a kétkedőkre. A 64. percben 1-1-es állásnál volt először eredményes, majd 9 perccel később a 73-ban már csapata harmadik, önmaga második gólját vágta az ecuadori hálóba. 5 perc sem telt bele, Saviola újra villant, 4-1-re módosítva a mérkőzés állását.
Kétségtelen, hogy ezzel feladta a leckét a Barca vezetőségének, akik minden bizonnyal átgondolják, érdemes-e egyáltalán megválni egy ilyen zseniális képességű játékostól. Saviolának pedig nem kell mást tennie a meggyőzés érdekében, csupán jól és eredményesen kell játszania továbbra is a dél-amerikai tornán.
-
#410 Joan Laporta egy mai rendezvény sajtótájékoztatóján megnevezte azokat a játékosokat, akiket még szeretne megvenni a Barca.
A Barcelona elnöke tegnap vett részt a Torneo de fútból sala Colors 2004 nevű rendezvény sajtótájékoztatóján, amelyet a Barca alapítványa szervez. Itt válaszolt az újságírók kérdéseire, s említette meg annak a négy játékosnak a nevét, akiknek megszerzése prioritás a Klub számára.
Mista neve először a hét elején került kapcsolatba a Barcelonával, miután kitudódott, hogy nem hosszabbít a Valenciával. \"Egyike azoknak, akik érdekelnek minket, de emlékeztetnem kell mindenkit, hogy még egy évig a Valenciához köti a szerződése. Eddig még sem a Valenciával sem más klubbal nem folytatott tárgyalásokat a továbbiakról.\"
Hasonló a helyzet a cseh Barossal is. \"Európa legjobbjai közé tartozik a saját posztján. A Liverpool több, mint két játékost szeretne erre a pozícióra, de az is igaz, hogy több klub is érdeklődik Baros iránt.\"
A következő játékos aki iránt érdeklődik a Barca a zaragozai Milito. \"A balhátvéd posztja egyike azoknak amelyet meg kell erősítenünk, de nem ez a döntő esetében. Militora vonatkozólag, még nincs semmiféle megállapodása még a jelenlegi klubjával. Nagyon szimpatikus játékos, s azok után, hogy beszéltünk vele, tárgyalni szeretnénk a Zaragozával is, azzal a klubbal akikkel jók a kapcsolataink Az is igaz viszont, hogy nem szabad túl sok reményt fűzni ehhez, miután van kivásárlási ára, s nem hiszem, hogy a Zaragoza érdekelt lenne abban, hogy elhagyja őket.\"
Laporta a brazíliai hírekre is kitért, melyek szerint Fabiano a Betishez igazol. \"Nincsenek információim ezzel kapcsolatban, de a játékos korábban már kifejtette, hogy a Barca-hoz akar jönni. A \"9\"-es pozíciót tulajdonképpen már betöltöttük Larsson leigazolásával, de törekvésünk, hogy ebben az évben két játékosunk legyen ezen a poszton.\"
Az utolsó név a sorban a portugál Tiago volt. \"Azok közé tartozik, akiket talán megszerezhetünk, de nem csak mi, hanem más klubok is érdeklődnek iránta, és a Benfica sem akarja elengedni őt.\" -
#409 Az utóbbi napokban több hír látott napvilágot, miszerint a Deportivo és a Barca között megállapodás születhet Saviola és Luque cseréjéről, ugyanakkor kevesebb szó esik arról, hogy Mista szerződését nem hosszabbítja meg a Valencia
Javier Saviola, akivel nem számolnak a következő idényben Barcelonában célpont lett a Valenciánál, miután Claudio Ranieri ideálisnak tartana egy Aimar - Saviola álomcsatársort, akik az argentín válogatottban már többször is szerepeltek együtt. Az idei bajnok háza táján úgy tartják, a Nyúl becenévre hallgató játékos garanciát nyújt a gólra, főleg, ha a két ék kiegészül a most igazolt Corradi-val és Fiore-val. Szüksége is lesz a Valenciának az erős csapatra, hiszen a múltban két esetben is a BL döntőjében buktak el a Bayern illetve a Real ellen.
Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy a bajnokcsapat vezetése nem hosszabbítja meg Mista szerződését, annak ellenére, hogy a középcsatár a tavalyi szezonban nagyon eredményes volt, - összesen - 24 gólt rúgott 46 mérkőzésen, azaz minden második meccsen a hálóba talált. Jó ajánlólevél ez bármelyik klub számára, s így gondolhatják Barcelonában is, mivel komolyan érdeklődnek a játékos megszerzése után, amelyben akár még segíthet is Ranieri elképzelése, miután Etoo és Fabiano ügye is kérdéses és, főleg az utóbbi esetében, nem csak a játékoson múlik a jövője.
Deco mindenben tekintetben jó állapotban van, jelentették ki az elvégzett orvosi vizsgálatok után a Barca orvosai, így semmi akadálya annak, hogy ma aláírják a játékos és a Klub négy évre szóló megállapodását.
A játékos a mai napon látogatta meg a Ciudad Condal egészségügyi intézményt, ahol a szerződéskötés előtti kötelező orvosi vizsgálatokon vett részt. Jordi Ardévol a Barca orvosi feje szerint a játékos \"tökéletes erőnlétnek örvend\" így a hivatalos aláírás után még a mai napon bemutatják őt a sajtónak.
Arra a kérdésre, hogy korábbi sérülésének van-e valami jele, Ardévol kijelentette, hogy a sérülés teljesen rendbejött és semmi gondot nem jelent a játékosnak, amit bizonyít az is, hogy a bajnoki és BL mérkőzések mellet az EB-n sem volt semmi komplikáció vele. Tudni kell, hogy Deco-nak három éve volt egy térdszalag-szakadása, amellyel hosszú ideig pihent.
A hivatalos bemutatás és egy rövid vakáció után csatlakozik majd a kerethez és az ázsia túrának is tagja lesz majd a Barca friss igazolása
Tegnap délután, hivatalosan is bemutatták Deco-t, aki ezen a nyáron a Klub negyedik igazolása.
A Mini Estadiban közel 500 ember volt kíváncsi a brazil születésű, de portugál útlevéllel rendelkező Deco első bemutatkozására gránátvörös-kék mezben.
A 26 éves játékos 4 éves szerződést írt alá a Barcelonával. A Porto 12 millió euroért és Ricardo Quaresma-ért engedte át a katalánoknak a játékos játékjogát.
A 20-as mez új tulajdonosa, érthetően boldog volt, hiszen régi álma miatt olyan Klubok ajánlatát utasította vissza, mint a Chelsea és a bayern München. \" Az elmúlt évben már volt szó arról, hogy ide szerződöm, de a Porto nem engedett akkor. Az, hogy most itt lehetek óriási megtiszteltetés számomra.\"
Ahogy korábban Txiki Begiristain elmondta, Deco és Ronaldinho ideális párost alkothatnak majd a középpályán, s ezzel a portugál játékos sem volt másképp. \" Fantasztikus dolog lesz Ronaldinho-val együtt játszani, s jobbak leszünk, mint a riválisaink.\"
Deco nem az első portugál játékosa a Barcelonának, hiszen olyan \"elődei\" voltak, mint Vitor Baia, Simao, Couto vagy Luis Figo. \"Mindannyiukkal beszéltem már a Klubról mielőtt ide jöttem, s ők ugyanazt mondták. Ez a klub óriási, hosszú és fontos múlt van mögötte, s ez bármelyik labdarúgó számára vonzó alternatíva.\"
Deco érkezése nagyon sok kérdést vet fel manapság a csapatszerkezetben. Gyakorlatilag ugyanazon a poszton játszik, mint Ronaldinho, de ha együtt akarják szerepeltetni őket, akkor inkább Xavi helyére kerülhet, bár az sem elképzelhetetlen, hogy a távozó Davids szerepét fogja betölteni. Ezek azonban még csak a Rijkaard-dal folytatott első beszélgetések alkalmával kerültek szóba, a tényleges szerepköre csak a felkészülési időszakban fog kialakulni. \" A Porto-ban amikor 4-4-2-es felállásban játszottunk akkor támadó középpályás voltam, a 4-3-3 szisztémában, pedig a három csatár mögött helyezkedtem el.\" mondta el múltbéli tapasztalatait Deco, aki a sajtótájékoztató után el is utazott rövid vakációjára.
Tegnap délután, hivatalosan is bemutatták Deco-t, aki ezen a nyáron a Klub negyedik igazolása.
Miután a Barcelonának sikerült leigazolnia Deco-t újra központi téma lett az új középcsatár kérdése, amellyel kapcsolatban tegnap is több kérdést kaptak a Barca vezetői.
E téma már csak azért is fontos, mert az ázisai túráig, azaz július 29-ig már nem sok idő van hátra. A Barca vezetősége számára tehát ketyeg az óra, hogy megtalálják - Larsson mellett - a második támadónkat.
Jelen pillanatban kétségkívül Samuel Etoo a legesélyesebb arra, hogy ezt a szerepkört betöltse, de vasárnapig még mindig a Real \"foglya\", hiszen az ex-presidente - Florentino Pérez - sem teheti meg, hogy az elnökválasztás előtt nyilatkozzon ebben a kényes témában ha esélyeshez méltóan nyerni akar. Így most minden szem a madridi fejleményeket figyeli.
A másik lehetőség a Valencia csatára Miguel Angel Ferrer \"Mista\", aki nem hosszabbítja meg a szerződését a tavalyi bajnokkal, mivel az általa megjelölt feltételek nem találkoztak a klub ajánlatával. Rijkaard is pozitív véleménnyel van az egyébként remek képességekkel rendelkező csatárról. A holland edző szerint Mista kondícionálisan és játékképességeiben is nagy hasznára lenne a Barca támadójátékának. Ezt alátámasztja az is , hogy tavaly 24 góllal járult a Valencia nemzetközi- és spanyol sikereihez.
Harmadik a képzeletbeli sorban Albert Luque a katalán csatár, aki jelen pillanatban a Deportivo csapatát erősíti. Ő maga elég szkeptikus a Barca ajánlatával kapcsolatban, mivel az elmúlt évben is volt hasonló megkeresés a Klub részéről, ám akkor (sem?) lett anyaegyesületének labdarúgója, míg a Depor elnöke Augusto César Lendoiro is kemény feltételeket - többek között Saviola-t - támasztja a katalán játékos leigazolásával kapcsolatban.
Korábban első számú célpont volt, mostanra viszont csak lehetséges jelöltté avanzsálódott Luis Fabiano a Sao Paolo csatára. A Barca maximum 10 millió euro-t hajlandó fizetni Fabiano-ért, miközben a Porto 13 milliót, az új kérő Betis 12 milliót is hajlandó lenne megadni a Copa America-n részt vevő brazil válogatottért. José Fuentes - Fabiano menedzsere - jelen pillanatban Európában tartózkodik, hogy lezárja az átigazolási tárgyalásokat mindhárom klubbal.
Négy játékos, és két hét. Ennyi időn belül mindenképp kiderül kivel köt szerződést a Barcelona?
Két brazil internetes honlap szerint a Sao Paolo csatára a spanyol első osztályú Betis-ben folytatja pályafutását.
A brazil Sport TV és a Radio CBN internetes honlapja szerint Luis Fabiano-t 12 millió euroért vette meg a Betis, bár ezt sem a játékos, sem menedzsere - José Fuentes - sem a brazil klub részéről nem erősítette meg senki. A hírek annyiban igazak, hogy Fuentes hétfőn Európába jött, hogy lezárja a tárgyalásokat az érintett klubokkal, de addig semmi sem hivatalos, amíg ezt a játékossal nem beszélte meg.
\"Luis Fabiano nyilatkozni fog, de most vannak fontosabb dolgai. Ahogy ő mondta, nem tud úgy játszani, hogy közben állandóan a jövőjével kell foglalkoznia\" nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Juvenal Juvencio a Sao Paolo igazgatója.
A klub viszonya amúgy sem problémamentes a játékossal, mivel Fabiano korábbi kérését, miszerint hogy két Libertadores Kupa meccs között engedjék el, hogy a tárgyalásokat befejezhesse az átigazolásával kapcsolatban, nem teljesítette a Sao Paolo, ami az ő szempontjukból érthető, ám a játékos ennek ellenére zokon vette ezt.
-
pilfer #408 nem nyaraltam, csak csendben voltam, és figyeltem az "Inter-Milan rangadót" a topicban. Remélem ezt mellőzik a felek máskor.
Egyébként a híreket folyamatosan olvasom az eurobarcán. -
pilfer #407 Ronaldinhonak szvsz nem lesz olyan kötött feladata, Deco meg irányító lesz.
De mondjuk ez Rijkaard dolga :) -
pilfer #406 Ja, igen... -
#405 Az utóbbi napokban több hír látott napvilágot, miszerint a Deportivo és a Barca között megállapodás születhet Saviola és Luque cseréjéről, ugyanakkor kevesebb szó esik arról, hogy Mista szerződését nem hosszabbítja meg a Valencia
Javier Saviola, akivel nem számolnak a következő idényben Barcelonában célpont lett a Valenciánál, miután Claudio Ranieri ideálisnak tartana egy Aimar - Saviola álomcsatársort, akik az argentín válogatottban már többször is szerepeltek együtt. Az idei bajnok háza táján úgy tartják, a Nyúl becenévre hallgató játékos garanciát nyújt a gólra, főleg, ha a két ék kiegészül a most igazolt Corradi-val és Fiore-val. Szüksége is lesz a Valenciának az erős csapatra, hiszen a múltban két esetben is a BL döntőjében buktak el a Bayern illetve a Real ellen.
Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy a bajnokcsapat vezetése nem hosszabbítja meg Mista szerződését, annak ellenére, hogy a középcsatár a tavalyi szezonban nagyon eredményes volt, - összesen - 24 gólt rúgott 46 mérkőzésen, azaz minden második meccsen a hálóba talált. Jó ajánlólevél ez bármelyik klub számára, s így gondolhatják Barcelonában is, mivel komolyan érdeklődnek a játékos megszerzése után, amelyben akár még segíthet is Ranieri elképzelése, miután Etoo és Fabiano ügye is kérdéses és, főleg az utóbbi esetében, nem csak a játékoson múlik a jövője. -
#404 lehet hogy ronaldinhot csatárnak játszatják mint a brazil válogatottban!de az nem jó neki. -
#403 Amint arra az utóbbi napok hírei alapján számítani lehetett, a Barcelona valóban megszerezte Decót, a Porto és az Eb-ezüstérmes portugál válogatott középpályása négy évre írt alá. Hogy miként osztják majd meg a karmesteri feladatokat Ronaldinhóval, nem teljesen világos, de ez legyen a vezetőedző, Frank Rijkaard gondja.
EGGs
-
#402 király,megjöttél a nyaralásból? -
#401 talán így jobb
-
pilfer #400 www.eurobarca.hu -
#399 mit veszekedtek?a Romaba menne -
#398 lemaradtma vmiről?Deco a barcában folytatja? -
#397 Te micsoda hulye vagy. -
#396 csak te tudod magad így leégetni mákosgubi -
#395 ja cumi.....a mocskos interbe akkor se megy soha sem!!!!!!!!!!! -
#394 bfffff
amikor a psg-be volt tudod mit nyilatkozott???
hogy legszívesebben az interbe jönne.és ugyvolt hogy jön is csak lámer moratti nem volt hajlandó 30meurot fizetni,csak 15-öt.és ez a vb után volt!hoppá cumi -
#393 HAt apám hidd el a milanba szivesebben jonne mint a szar interbe. -
#392 főleg ha a chelseanek vagy a milannak -
#391 Bebasznaa ha eladnank. -
forzajuve #390 atya gatya! ha eladják akkor nincs ki a 4 kerekük és pont Deco miatt pfffff -
#389 ezzel hogy deco a tiétek lehet hogy szívtok. www.calciomercato.com
ronaldinhotol lehet hogy megváltok