33513








Eurobarca | Hivatalos honlap

El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik


  • DONGUBA
    #508
    Sylvinho izgatottan várja a bemutatkozást

    Írta: V-Man

    A nyáron igazolt brazil szélsőhátvéd, Sylvinho elmondta, hogy már alig várja azt a pillanatot, amikor pályára léphet tétmérkőzésen Barca-mezben.

    A 2004/05-ös szezon első mérkőzésén, a Racing Santander elleni fellépésen még nem lehetett új csapata szolgálatára, mivel a tervezettnél tovább húzódott uniós-útlevelének ügye. A brazil védő, mint ismert, spanyol ősei révén megigényelhette második állampolgárságnak a spanyolt, s mivel végre megkapta azt, így már nem számít többé idegenlégiósnak. Rijkaard mester amennyiben akarja, már a hétvégi, Sevilla elleni mérkőzésen pályára küldheti Sylvinhot. A 30 éves játékos így beszélt a Klub hivatalos weboldalának nyilatkozva:

    \"Elmondhatatlanul várom már, hogy végre bemutatkozhassak a Barca közönségének. Nagyon szeretnék új csapatom hasznos tagja lenni, minden edzésen azért dolgozok keményen, hogy ha megkapom a lehetőséget a bizonyításra, élni tudjak vele. Optimista vagyok, erős a csapatunk, valamelyik trófeát mindenképpen el kell nyernünk már most idén.\"

  • DONGUBA
    #507
    Valdés: „Tovább kell fejlődnöm”

    Írta: Z. Iván

    A még mindig nagyon fiatal kapus, Victor Valdés tavaly ki tudta szorítani a kezdőcsapatból Rüstü Recbert, s helyét később meg is tudta tartani. A tavasz folyamán ahogy az egész csapat, ő is nagy formajavuláson ment át, s helyenként klasszis teljesítményt nyújtott. Immár eljutott a spanyol válogatottba is, de egyelőre \"csak\" harmadik számú hálóőrnek számít.

    Valdés tehát eseménydús, számára sikeres éven van túl, s reményteljesen vág neki a következő esztendőnek. A katalán kapus így beszélt helyzetéről: \"Elégedett vagyok azzal az eredményemmel, hogy sikerült első kapussá válnom Barcelonában, de tisztában vagyok azzal, hogy továbbra is keményen kell dolgoznom mert helyemet meg is kell tartanom. Fiatal vagyok, s tudom, még bőven van lehetőségem arra, hogy tovább fejlődjek. Azt hiszem ebben az évadban reális esélyünk van arra, hogy versenybe szálljunk a három nagy trófeáért. A Bajnokok-Ligája lenne az igazi ékszer, elsősorban a tradíciója miatt.\"

  • DONGUBA
    #506
    Deco is játszhat a válogatottban

    Írta: B.Tibor

    A portugál-brazil játékos is elutazott csapatával Rigába, és minden bizonnyal tagja lesz a válogatottnak az első VB selejtezőn.

    Deco a szerdai edzésen szenvedett sérülést a jobb lábára. Az orvosi diagnózis szerint a jobb oldali comb izomhúzódása van a játékosnak, de semmiképpen nem tartja súlyosnak a sérülést.

    Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy csapatával együtt elutazott Rigába a Lettország elleni VB selejtezőre, s a leszállás után már nem érzett semmi fájdalmat a lábában, így Scolarinak nem kell törnie a fejét azon, hogy ki helyettesítse a játékost.

  • DONGUBA
    #505
    Saviola bízik a visszatérésében

    Írta: Z. Iván

    Javier Saviola bár még csak néhány napja hagyta el Barcelonát, már most kijelentette azon lesz, hogy jövőre visszakerüljön Katalóniába.

    Saviola nagyon bízik abban, hogy neki is sikerül majd olyan teljesítményt nyújtania amivel meggyőzi anyaegyesületét; jobb őt a csapatnál tartani. Az argentin csatár szeretne a tavaly szintén Monacóban brillírozó Fernando Morientes nyomdokaiba lépni, s közel olyan teljesítményt produkálni, mint a tavalyi BL gólkirály. Ezzel - nem alaptalanul - abban bízik a támadó, hogy jövő nyáron ismét két kézzel kap majd utána a Barca, s visszarendeli magához.

    \"Morientes kiválóan játszott itt tavaly, s én abban bízom leszek olyan hasznos, mint ő volt. Nem helyezek nagy terhet magamra az idejövetelemmel, de a legjobbamat szeretném nyújtani, s ezzel segíteni a Monacónak, hogy ismét kiváló szezonja legyen. Nem titkolom szereték visszatérni Barcelonába, s tudom a legjobb út oda az, ha itt jól játszom.\"

  • DONGUBA
    #504
    Ronaldinho játszik Bolivia ellen

    Írta: B.Tibor

    Ronaldinho pályára léphet válogatottjában Bolívia ellen, miután sérülése rendbe jött, bár saját állítása szerint azért még nem teljesen.

    Jó hír nem csak a braziloknak, de nekünk is, hogy Ronaldinhonak mégsem kell kihagynia a hét égi válogatott mérkőzést, miután rendbe jött annyira a sérülése, hogy a csapat orvosai engedélyezték számára a játékot.

    \"Nem vagyok még 100%-osan rendben, de nagyon szeretnék pályára lépni a válogatottban, amely a klubom számára is jó hír, és nekem is, hiszen mindig nagyon szeretek a Brazil válogatottban pályára lépni.\" nyilatkozta Ronnie az újságíróknak.

    A Barca vezetői, miután tárgyaltak a középpályás egészségi állapotáról, abba is belegyeztek, hogy a németek ellen is a válogatott rendelkezésére álljon Ronaldinho, bár az, hogy nem teljesen gyógyult még meg, ad némi okot az aggodalomra, hiszen eben a hónapban már nem csak a bajnoki mérkőzéseken lesz rá szükség, hanem a BL-ben is megkezdődnek a csoportmérkőzések.

    Ronaldinho mellett Belletti is megérkezett Sao Paoloba, amely - természetesen - számára is nagy öröm, hiszen a válogatottság mellett otthon lehet. \"Mindig nagy öröm számomra a hazaérkezés, és nem csak a válogatott miatt, hanem azért is, mert 5 évet játszottam itt korábbi klubomnál.\"

  • DONGUBA
    #503
    Márquez: „Kicsi a keret”

    Írta: Z. Iván

    Rafael Márquez szerint a nagy nyári vásárlás és költekezés ellenére még mindig nem elég erős a keret, s főleg nem elég hosszú a kispad.

    Bár a nyáron hét kiváló játékos érkezett a csapathoz, Márquez szerint további erősítésre volna szükség: \"Úgy érzem kicsi a keret, rövid a kispad. Nagyon remélem, hogy nem fogunk sok sérülést szenvedni, mert akkor bajba kerülhetünk. De a keret mindenképpen versenyképesebb mint tavaly volt, s elsősorban több az igazán jó játékos.\"

    A Monaco egykori játékosa magáról is ejtett néhány szót, s szeretne végre a védelem vezérévé válni: \"Szeretnék igazi vezetője, vezéregyénisége lenni a védelemnek, de persze alapvetően a csapatnak 11 vezetője van. A játékosok akik érkeztek mind-mind igazi győztes mentalitással rendelkeznek, s az egész csapat eltökélt annak érdekében, hogy idén nyerjünk egy trófeát.\"

  • DONGUBA
    #502
    Deco ismét megsérült

    Írta: B.Tibor

    A Barcelona középpályása a portugál válogatott edzésén sérült meg tegnap.

    Deco nem éppen szerencsés, mióta a Barcahoz került. Először a hosszú repülés miatti hátfájdalmai miatt kellett az Ázsiai Túrát kihagynia, most pedig, ismét a maródiak listájára került a portugál-brazil játékos.

    Tegnap a válogatott edzésén kapott a jobb térdére egy erős rúgást, így kénytelen volt abbahagyni a gyakorlatozást. A csapatorvos szerint nem súlyos a sérülés, ám Scolarinak lehet, hogy nélkülöznie kell majd a Lettország elleni VB selejtezőn a középpályást.

  • DONGUBA
    #501
    Iniesta elfogadja az elvárásokat

    Írta: Z. Iván

    Andrés Iniesta teljes mértékben elfogadja a felé irányuló elvárásokat s tudja, ebben az évben már komoly szerepet szán neki Rijkaard edző is.

    Bár az ifjú katalán még mindig csak 20 éves immár egyáltalán nem számít rutintalannak. S az eddigi kiegészítő szerepkör után, most már komolyan számol vele Frank Rijkaard a csapat összeállításakor. Iniesta meg is szólalt jelenlegi helyzetével kapcsolatban: \"Nyugodtan mondhatom, mostanában jól mennek a dolgok velem. Nem panaszkodhatom, hiszen fokozatosan több lehetőséget kapok a pályán, s ezzel együtt növekednek az elvárások is velem szemben. Ez pedig nagyon jó, mivel pont erre van szükségem ahhoz, hogy folyamatosan fejlődjek.\"

    \"A nyáron több híresztelés is volt arról, hogy el fognak adni, de a klub részéről felém soha nem volt ilyen feltevés. Ennek nagyon örülök hiszen én itt, Barcelonában akarok sikeres lenni. Nagyon hálás vagyok Frank Rijkaardnak, hogy van bizalma felém. Az első naptól kezdve, nagy figyelmet fordított rám, s rendszeresen foglalkozott velem. A legkisebb dolgokat sem hagyta szó nélkül, ha fontosnak tartotta számomra. Most nagyon bízom benne, hogy ebben az évben is folyamatosan több szerepet kapok majd a legjobbak között.\"

    Iniesta tehát bizakodó, s nem is alaptalanul. Eddig pályája mindeképpen sikeres, s nagyon hasonlít az egykor föltűnő Xaviéhoz, aki hasonló korban, szinte ugyanezen a poszton lett állandó tagja a csapatnak.

  • DONGUBA
    #500
    Bár a Barcelona csak a honosításokban volt érdekelt az átigazolási időszak közvetlen vége előtt, most röviden áttekintjük, hogy milyen változások történtek közvetlenül a piac zárása előtt, a minden évben eseménydús augusztus 31.-én.

    A Barcelonát érintő ügy volt Sylvian Wiltord átigazolása, mely végül a francia Lyon javára dőlt el. A 30 éves korábbi Arsenal játékos két évre kötelezte el magát az előző három év bajnokcsapatához. Szintén érinti a Barcelonát, hogy a sokáig erőteljesen csábított Sao Paulo játékos, Luis Fabiano végül elhagyta Brazíliát s a Portóba szerződött. Szinte bizonyos, hogy a Barca ügyből való kiszállása alaposan levitte Fabiano árát, hiszen a portugálok 13 millió euróért megszerezték a tehetséges támadót.

    Szintén augusztus 31.-én történt, hogy az Espanyol kölcsönbe megszerezte az eddig Deporban szerepelt Amaviscát, valamint a Realos Minambrest. A Valencia középpályása, Angulo az utolsó pillanatban nemet mondott az Arsenalnak, s így kútba esett az 5 milló eurós üzlet.

    Az európai élcsapatok sem tétlenkedtek az utoló napon, s így több nagyszabású üzlet is megköttetett. Ezen igazolásoknak akár még a Barca számára is lehet jelentősége, hiszen a Bajnokok-Ligájában már a legjobb 16 között is igazi nagycsapat várható a Barcelona útjába. A Manchester United végül megszerezte az ifjú angol sztár Wayne Rooney-t az Evertontól. A liverpooliak 20 millió font alapdíj mellett még számíthatnak további 7 millió fontra a Manchester, illetve Rooney jó szereplése esetén. A kis klub még azt is kiverekedte magának, hogy Rooney esetleges későbbi eladásából 25%-ban részesüljön. A Juventus megvásárolta az Ajax csatárát Zlatan Ibrahimovicot 16 millió euróért, és az Inter védőjét Fabio Cannavarót 10 millió euró körüli összegért és egy játékosért. A Roma megszerezte az egyiptomi Midót a Marseille-ből (ha hinni lehet a híreknek) 6 millió euró körüli összegért.

    Végül még egy rendkívüli eset szintén az európai piacról: A Lazio az utolsó napon összesen 9(!) játékost szerződtetett, igaz még szinte mindannyian ismeretlenek.
  • DONGUBA
    #499
    Rijkaard: Ronnie a Noº1

    Írta: B.Tibor

    Frank Rijkaard az idei keretet nagyon kiegyensúlyozottnak tartja s minden csapatrészről csak pozitívan tudott nyilatkozni a Barca hivatalos oldalán vele készült interjúban.

    Frank Rijkaard az FC Barcelona hivatalos oldalán elemezte a csapatot részenként, s kitérve játékosokra is. Az edző beszélt a \"hazai kapusokról\" az \"összetartó és támadásokat segítő\" hátvédsorról, a \"kreatív\" középpályáról, a csatársorról, amelyik \"garancia a gólra\", valamint Ronaldinho-ról, aki a \"numero egy\" a csapatnál.

    Azok után, hogy Rijkaard elmondta, mennyivel kiegyensúlyozottabbnak érzi a mostani keretet a tavalyinál, több játékosról is szót ejtett, elsőként - természetesen - Ronaldinho-ról. \"Ő a numero egy, és minden találkozón számolok vele. Ronnie a csapat barométere, hiszen azzal, hogy örömmel megy ki a pályára, nem csak a saját társainak, hanem az egész közönségnek ad valami pluszt. Egy ékköve a világ futballjának.\"

    Ronaldinho mellett azért másokat is kielemzett Rijkaard, például Larssont, és Etoot. \"Larsson bizonyította a tehetségét, intelligens és a maximumot nyújtja. Etoo hatalmas tehetség, elegánsan és látványosan játszik, győztes mentalitással.\"

    Iniesta ebben az évben már igazán érett játékosnak számít az első csapatnál, így nem véletlen, hogy róla is beszélt a holland edző. \"Szükség van az olyan játékosokra, akik kreatívak, intelligensek, mint Iniesta. Ronaldinho távollétében remekül helyettesíti őt.\" Giuly \"példa arra, hogy hogyan kell intelligensen és felelősségteljesen játszani, s e mellett gólt is lőni.\" Belletti \"jól játszik baloldalon is\", és Deco \"remekül lát a pályán és jó csapatjátékos.\"

    Valdésről szólva Rijkaard elmondta, hogy \"fiatal, dolgos, tele merészséggel, és bravúrral, amire nagy szükségünk van. Nagyon elkötelezett vagyok irányába csakúgy, mint Jorquera felé, aki bármikor nyugodtan bevethető játékos, és Rubénnel szemben is, aki nagyon fiatal, de komoly erősítés számunkra.\"

    A hátvédekre sem lehet panasza az edzőnek ebben az évben, mivel a csatársor mellett ez erősödött meg a nyáron leginkább. \"Alaphelyzetben támadó felfogása van a csapatnak, mivel a Barca filozófiája az, hogy mindig nyerni kell, és a győzelmek mellé attraktív játékot is várnak. Olyan játékosaink vannak a hátvédsorban, akik tökéletesen alkalmasak a feladatra, és e mellett a támadásainkat is hatékonyan tudják segíteni.\"

    A középpályára rátérve ugyanazzal az elégedettséggel tudott nyilatkozni Rijkaard, mint a többi csapatrészről. \"A középpályás sorunk is csupa olyan játékosból áll, akik kreatívak, ugyanakkor kollektíven tudnak együttműködni.\"

    A támadósor esetében már nem csoda, ha felsőfokon beszélt a holland tréner. \"Garanciát jelentenek a gólra. Akárhogy is variáljuk az összeállításukat, az mindenképpen csak pozitív lehet a csapat egészére nézve.\"

    A tavalyi pesszimizmus után idei optimizmussal kezdődik a szezon, a feladat tehát adva van; meg kell mutatni a közönségnek és a szurkolóknak, hogy ez a csapat valóban képes arra a teljesítményre, amely kupát (kupákat) eredményezhet végre 5 szűk esztendő után.

  • DONGUBA
    #498
    Laporta: Saviola kell nekünk jövőre

    Írta: B.Tibor

    A Barcelona Elnöke, Joan Laporta Saviola szempontjából a lehető legjobb megoldásnak tartja a kölcsönadást, de jövőre ismét a Barca-ban akarja tudni az argentin csatárt.

    Joan Laporta a COM Rádionak nyilatkozott azok után, hogy véglegessé vált Javier Saviola távozása a Monaco-ba. \"Úgy vélem, hogy sportszempontból a kölcsönadás a legjobb számára, bár az is igaz, hogy nem volt könnyű döntés, mert mindig nehéz elveszíteni egy ilyen nagyszerű játékost és embert.\"

    Azzal, hogy Saviola alapember lesz a Hercegség csapatában, egyrészt a Barca vezetőségének lehetősége lesz arra, hogy figyelemmel kísérje a csatár fejlődését, másrészt magának a játékos is \"játékban\" marad, ellentétben azzal az esettel, ha a Barca-ban marad, és többet ült volna a kispadon, mint amennyit a pályán töltött volna. Ezzel tisztában van Laporta is, és pontosan azért döntött a kölcsönadás mellett egy évre, hogy jövőre már több tapasztalattal és remélhetőleg sikerrel térjen majd vissza Barcelonába. \"Saviola kell nekünk jövőre. Tudom, hogy Monacoban sokat fog majd fejlődni, és nagyon jó évet tud majd maga mögött. Egy olyan játékost, mint Saviola nem tudja helyettesíteni senki, de ha a Monacóba jól be tud majd illeszkedni, akkor még inkább erősebben fog majd visszatérni hozzánk.\" nyilatkozta Laporta.

  • Breki33
    #497
  • DONGUBA
    #496
    A Barcának kell Wiltord?

    Írta: Z. Iván

    Az átigazolási időszak utolsó napjaira is maradt egy új átigazolási ügy mely a Barcát is érintheti. Ugyanis francia és angol lapértesülések szerint a Barcelona is tárgyalásokat kezdeményezett Sylvian Wiltord ügynökével, s szeretné szerződtetni a szabadon igazolható csatárt.

    Wiltord a tavalyi évet még az Arsenalnál töltötte de még a télen elhatározta, hogy elhagyja Londont. Bár hiába távozhatott ingyen csapatától s válogathatott az ajánlatok közül, még egészen idáig nem szerződött el egy csapathoz sem. A jelenleg Rennes-el edző futballista a több hónap alatt tárgyalt a Lyonnal, a Juventussal, a Tottenhammal, a West Brommal, a Werder Bremennel és a Liverpoollal, de egyik egyesülettel sem tudott megegyezni. Ezen csapatok közül van olyan, mely továbbra is \"vadászik\" Wiltord aláírására. A támadó három éves szerződést szeretne kötni, de ezt nem minden klub kívánja megadni neki. Az egyik favoritnak tartott Liverpool is csak két éves kontraktust ajánlott eddig a játékosnak, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Barca mit tud fölajánlani Wiltordnak. Amit biztos tud ígérni a katalán vezetés az BL szereplés lehetősége, mely Wiltordnak is számít, s amit nem minden csapat tud megadni.

    Wiltord leigazolása abból a szempontból mindenféleképpen hasznos lenne, hogy még hosszabb legyen a csapat kispadja, s ő bevethető csatárként is és jobb oldali középpályásként is. Viszont az ő érkeztével talán olyan játékos kerülne mindig a kispadra, aki alapvetően kezdő tagságot érdemelne. Valmint bár nem lehet tudni semmit Wiltord fizetési igényeiről, de a Barcánál uralkodó általános takarékoskodásba lehet, hogy ő már nem fér bele.

  • R9
    #495
    eminem a rap király!
  • DONGUBA
    #494
    Vélemények a játékosoktól

    Írta: Z. Iván

    A Barca két gólos győzelme után a megszólaltatott játékosok mind egyetértettek abban, hogy a csapat jó teljesítményt nyújtott a szezonnyitón annak ellenére is, hogy Ronaldinho nem lehetett a csapatban. A továbbiakban három játékos rövid értékelése következik:

    Iniesta: \"Jó meccset játszottunk, és sokat birtokoltuk a labdát. Így képesek voltunk helyzeteket kialakítani, melyekből aztán volt amit ki is tudtunk használni.\" Jó volt a támadójátékunk és a védekezésünk is. Mindenképpen jó, hogy fönn tudjuk tartani az egyensúlyt a támadás és a védekezés között.

    Etoo: Első gólomat szeretném a mallorcai ifi csapat játékosainak ajánlani, akik rengeteget segítettek nekem mielőtt a Barcába igazoltam volna. A jövőben is szeretnék büntetőket elvégezni ha úgy adódik, s ha érzem, hogy be is rúgom.

    Puyol: Ronaldinho nagyon fontos játékosa a csapatnak, de ha nem áll rendelkezésre akkor nélküle kell jól elvégezni a dolgunkat. Ez egy jó mérkőzés volt, és a Racing nagy erőbedobásra késztetett minket, de a második félidőben egy kicsit elfáradtak. Nekünk csupán türelmesnek kellett lennünk s várni arra, hogy végül a gól is megszülessen, melyet a mérkőzés kezdete óta vadásztunk

  • forzajuve
    #493
    ő eminem! a 10-12 éves kispöcsök "példaképe" há' ennyit se tucc? :DDD
  • DONGUBA
    #492
    jA CSAK KI VAN A KEPEN?
  • R9
    #491
    király a logod!
  • TomY92
    #490
    Nyert tegnap a barca
  • DONGUBA
    #489
    Rijkaard: Az első gól volt az áttörés a találkozón

    Írta: B.Tibor

    Frank Rijkaard számára lassan megszokott lesz, hogy elégedetten kell az újságírók elé állnia, mint ahogy tegnap is tette ezt a Racing elleni mérkőzés után.

    Az előszezon jó teljesítményét sikerült átmenteni a csapatnak a bajnoki nyitányra is, s bár nem volt könnyű dolga, mégis kétgólos győzelemmel távozhatott az El Sardinero-ból egy olyan mérkőzés után, amelyre egyértelműen a csapat dominanciája volt jellemző 90 percen keresztül.

    \"Végig irányítottuk a játékot ma, és az első perctől kezdve csak a győzelem volt elfogadható számunkra, de igazán jól csak az első gólunk után játszottunk.\" összegezte Rijkaard a mérkőzést.

    Természetesen nem úgy utazott a csapat a Racinghoz, hogy lenézné ellenfelét, miután a múltban is sokszor nehéz mérkőzést kellett megvívnia a Barcanak az El Sardineroban. \"Ez a találkozó mindig is nehéz volt a Barca számára. Senki nem gondolta a meccs előtt hogy könnyű lesz itt, épp ezért nagyon fontos és örömteli volt számunkra ez a győzelem. 0-1 után ugyan több lehetőségünk is volt, de ez a gól döntő volt a végeredmény szempontjából.\"

    Az első gól szerzője pedig a debütáló Giuly volt, aki a kulcsa volt tulajdonképpen a győzelemnek, Rijkaard szerint. \"Az első gól volt az áttörés a találkozón, hiszen ezután egyértelmű volt a dominanciánk annak ellenére, hogy a Racing nagyon veszélyesen játszott. A vezetés előtt kicsit görcsösek voltunk, mert a Racing védelme nagyon szervezett volt, és a támadásaik is veszélyt hordoztak magukban.\"

    Arra a kérdésre, vajon nem hiányzott-e Ronaldinho a csapatból, Rijkaard következőképp reagált. \"Sajnálom, hogy Ronaldinho nem lehetett velünk, mert ő garancia lett volna arra, hogy még több gólt rúgjunk, de ezzel együtt az egész csapat nagyon jól játszott.\"

    Rijkaard még egy embert kiemelt név szerint, mégpedig Motta-t aki a holland edző szerint nagyon hasznosan játszott. \"Motta nagyon jó munkát végzet a védekezésben, és úgy tudta tartani a gyors Anderson-t, hogy szinte alig szabálytalankodott vele szemben, és ez azt bizonyítja, hogy remekül koncentrált erre a találkozóra, csakúgy, mint Belletti, Puyol, és összességében az egész csapat.\"

    2004/08/30 12:11

  • DONGUBA
    #488
    Racing Santander-FC Barcelona: 0-2

    Írta: Z. Iván

    Jól sikerült a bajnoki nyitány a katalán egyesületnek, mivel magabiztosan legyőzte a cantabriai csapatot. Bár a csapat játéka helyenként még akadozott, összeségében pozitívnak tekinthető a bemutatkozás.

    A Barca Ronaldinho nélkül igen nehéz feladatot kapott a Racingtól, mert az alsóházi tagságra taksált csapat semmi mással nem foglalkozott, csak a védekezéssel. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy még a kontrázás lehetőségét is szinte föladta a Santander, s tizenegy emberrel védekezett. Csatáraik csak akkor kerültek képernyőre ha lesre futottak, Valdés kapusnak pedig szinte csak a kirúgásokkal kellett foglalatoskodnia. Helyzeteket szinte csak a Barca tudott kialakítani, s ezek kidolgozásában nagyon jól működött a csapat támadóalakzata. A Giuly-Etoo-Larsson hármas rendre kiválóan játszott össze, s gyakran úgy tűnhetett, hogy ezek a játékosok már évek óta együtt szerepelnek. Egyénenként mindhárman remek teljesítményt nyújtottak, de talán Etoo játéka volt a legmegragadóbb, akinek szinte minden megmozdulása élményszámba ment. A szurkolók talán úgy érezhették, itt van még valaki Ronaldinho mellett, aki egymaga elég ahhoz, hogy megmozdulásaival elbűvölje a őket.

    Negatívumként meg kell említeni, hogy Decónak nem sikerült a bemutatkozás a bajnokságban, mivel egyáltalán nem találta a játék ritmusát. Ezt a ritmust egyébként néha a csapat is elvesztette, s hosszú percekig nem tudott mit kitalálni az egyébként jól védekező Racing ellen. Ezekben a percekben lehetett érezni Ronaldinho hiányát, aki bármikor képes helyzeteket kialakítani egy-egy ritmusváltás után.

    De a csapatot így sem lehet elmarasztalni, mert alapvetően nem játszottak rosszul, s az első gól után már minden gördülékenyen ment. Ha egy kicsit nagyobb szerencséje van a csapatnak, akkor jóval nagyobb arányban született volna meg az idény első győzelme.

    Helyzetről helyzetre:

    8.perc: Etoo egy hosszú keresztlabdát követően szépen vette le a labdát, s még egy esernyőcselt is bemutatott, de a passz Larssonnak már pontatlan volt.

    19.perc: Larsson még messze a kaputól csodálatosan külsővel meglőtt hosszú indítása Giulyt találta meg a tizenhatoson belül, de a francia fölé lőtt.

    20.perc: Nagy kavarodás és \"tüzijáték\" közben Deco eresztett el egy \"bombát\" 16 méterre a kaputól, de Aouate nagyot védett.

    25.: Giuly remek meglátást követően 25 méterre az alapvonaltól nagyon pontosan csavarta a labdát az ötös magasságába, ahol Larsson érkezett jó ütemben, de a svéd estében elengedett lövését szögletre ütötte a kapus.

    32. perc: Egy bal oldali beadást követően Etoo került helyzetbe, de miután saját magát hosszan szöktette, a helyzetet Giuly lötte el hat méterről, de Aouate kapus védett.

    36.perc: Deco játszotta tisztára magát- fölgyorsított - és a leshatáron mozgó Larssont ugratta ki, de az indítás hosszú volt.

    41.perc: Etoo 25 méterről több védő mellett lőtte be a labdát az ötös sarkához a védők mögé, ahol villámgyorsan érkezett Giuly, de ismételten a kapusba lőtt.

    68.perc: Belletti a bal oldalról mélyen beívelte a labdát -melyről lemaradtak a védők-, viszont remekül érkezett Giuly, aki kapásból öt méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 0-1!

    73.perc: Remek Iniesta indítással iramodott meg Xavi, akit 15 méterre a kaputól Pablo Casar bukatott \"finoman\", de látványosan: Tizenegyes! A büntetőt Etoo nagyon magabiztosan a jobb alsó sarokba vágta. 0-2!

    80.perc.: Szép Barca támadás. Etto, Giuly a labda útja, a francia bedásáról lemarad Iniesta, de Motta még visszakanalazza a játékszert közvetlen a kapu elé, az ott érkező Etoo azonban estében fölé lőtt.

    85.perc: Xavi futott le a jobb oldalon az alapvonalig, s beadását Deco hat-hét méterről kapásból fölé lőtte.

    86.perc: Morán remek labdát kapott a Barca tizenhatosán belül, s erős jó lövését Valdés védte a jobb saroknál.

    89. perc: Xavi egy szabadrúgás alkalmával a jobb szélről ívelt a kapu elé, ahol a védők által gyötört Oleguer fejelt fölé.

    92. perc: Giuly ment el a jobb oldalon, s csodás labdát adott Etoo-nak, aki a levegőben kapásból bal lábbal mellé lőtt.

    Racing: Aouate; Cristian, P. Casar, Moratón, Ayoze, Nafti, Anderson (Morán, 53), Mateo (Parri, 71), Benayoun, Regueiro és Javi Guerrero (Aganzo, 68)

    FC Barcelona: Valdés; Belletti, Puyol, Márquez, Gio (Oleguer, 45); Xavi, Motta, Deco; Giuly, Etoo és Larsson (Iniesta, 62).

    Sárga lap: Pablo Casar (72); Aganzo (83)

    Gólok:
    0-1, Giuly (68.perc)
    0-2, Etoo (74.perc)

    A mérkőzés legjobbja (az EuroBarca szerint): Samuel Etoo

  • DONGUBA
    #487
    Laporta: Az igazság az, hogy nagyon jó csapatunk van

    Írta: B.Tibor

    Néhány órával a santanderi nyitómérkőzés előtt Joan Laporta nyilatkozott a Catalunya Radio -nak. Az Elnök optimista és sokat vár ebben az évben a csapattól.

    Joan Laporta már Santanderben nyugodtan nyilatkozott a Catalunya Radio munkatársának. \"Nagyon jól sikerült a felkészülési időszakunk, most már a játékosok kezében van minden\" utalt a remélhetőleg sikeres bemutatkozásra Laporta. \"Ebben az évben van először olyan csapatunk amelyre azt mondom, teljesen együtt van. Már egy éve keményen dolgozunk ezen, és most már várom ennek az eredményét.\"

    Az Elnök nem véletlenül várja a kezdést, hiszen sokan bírálták azt, hogy nagyon kicserélődött a keret a nyáron. \"Általánosságban azt mondhatom, ez az a csapat amelyiket akarta, és nagyon elégedett vagyok. Olyan keretünk van, akik megfelelően kompenzálják a távozókat.\"

    A rádió riportere utalt arra is, hogy ez a nyár nagyon nagy változás volt a Klub életében, és akár forradalomnak is lehetne mondani. \"Igen, valóban forradalomról lehet beszélni\" reagált erre Laporta. \"Szükség volt erre, mert sok játékosunk volt itt hosszú éve, és ez alatt az idő alatt egyetlen kupát sem nyertünk. Változásra volt szükség.\"

    Laporta tisztában van azzal, hogy minden eddiginél nagyobb elvárások vannak a csapattal kapcsolatban. \"A szurkolóink bíznak bennünk, és ez nagyon sok erőt ad nekünk, ahogy adott a Gamper Kupán is. Most elérkezett az igazság órája, és az igazság az, hogy nagyon jó csapatunk van.\"

  • DONGUBA
    #486
    Racing Santander-FC Barcelona előzetes

    Írta: Z. Iván

    Ma este hosszú várakozás után a Barca számára is megkezdődik 2004-2005-ös bajnoki évad. A Barcelonának Ronaldinho nélkül kellene majd megszereznie a három pontot, de a Santandernél is vannak hiányzók.

    A cantabriai kiscsapatnál több sérült is van, s többen az új játékosok közül nem állnak Alcaraz mester rendelkezésére. Így például az előszezonban jó teljesítményt nyújtott Marqués és Aganzo is hiányzik. A védelemmel van egyébként a legtöbb gondja Lucas Alcaraz mesternek, hiszen minden bizonnyal hiányozni fog Regragui és Oriol, valamint Juanma kapus is sérült.

    A Barca a szezonnyitón legjobbja, Ronaldinho nélkül, de szép reményekkel kezdi meg a szezont, s öt év után talán ismét nagy trófeát tud majd begyűjteni. Bár ezen találkozón Ronaldinhón kívül még hiányozni fog az eltiltott (de útlevélügyeit lassan befejező) Edmilson, s a szintén útlevelével foglalatoskodó Sylvinho is. A brazilt így nem is lehetne nevezni egyelőre nem Eu-s státusza miatt. Ott lesz viszont a csapatban a védelem bástyája Puyol, valamint többen is az új igazolások közül. Így Etoo, Giuly, és Larsson alkotja majd a támadó alakzatot Ronnie nélkül, s ezzel minden bizonnyal Etoo lesz picit visszavonva Ronaldinho helyére. Ezzel Larsson szokásos helyén a középcsatár poszton játszhat majd.

    Tavaly egyébként nem ment igazán a csapatnak a Racing ellen, mivel egy súlyos vereség, és egy nehéz győzelem a mérleg. 2004 januárjában az akkor válságban lévő Barca 3-0-ra kikapott Santanderben, bár az utolsó előtti fordulóban egy Ronaldinho büntetővel sikerült szépíteni a mérlegen. Remélhetőleg ezúttal nem éri kellemetlen meglepetés a gránátvörös-kékeket az El Sardineroban, a 21. 30-kor kezdődő összecsapáson.

    A várható kezdőcsapatok:

    Racing: Aouate; Cristian Alvarez, Moratón, Pablo Casar, Ayoze; Nafti, Andersson; Morán, Benayoun, Regueiro; és Javi Guerrero.
    Barcelona: Valdés, Belletti, Márquez, Puyol, Van Bronckhorst, Motta, Xavi, Deco, Giuly, Etoo és Larsson.

  • SONEEC
    #485
    bassza meg ezt nem ide akartam
  • SONEEC
    #484
    Ferguson megkönnyebbült az egyenlítő góltól
    Fergie kicsit nyugodtabb szívvel hagyta el az Ewood Parkot az 1 ponttal.


    Azonban megjegyezte az edző, hogy kissé csalódott a játékosaiban, amiért nem tudtak több helyzetet kialakítani.

    Friedel bravúrjai:
    „Amikor látod, hogy ott az üres kapu és mégsem tudod belőni a kapus miatt, az rendkívül nyugtalanító. Minden elismerésem a kapusé. Én nem is értettem, hogy bírt annyi mindent megfogni hisz csak egy félidőben volt vagy egy tucat kapuralövésünk. Fantasztikus munkát végzett a kapuban.”

    Vitatott gól
    „Megnéztem a visszajátszást és megerősítette bennnem, hogy kezezés történt. Volt még néhány rossz ítélete a játékvezetőnek a mérkőzésen egyébként.”

    „Örülök végül is az 1 pontnak, de azért jobban kell ezután produkálnunk, bár tudjuk, hogy kis szerencsével győzhettünk is volna.”
  • SONEEC
    #483
    A Barca nyáron szerződtetett középpályása egy kérdésre, hogy vezéregyénisége lesz-e a csapatnak nemmel válaszolt, s mint elmondta, szerinte a pályán mindenkinek vezérként kell játszania.

    Deco csapatbeli helyzete ha csak egy mérkőzés erejéig is, de megváltozhat, hiszen Ronaldinho minden bizonnyal kihagyja a Racing Santander elleni bajnoki nyitányt. Ezáltal jöhetett a kérdés, másként kell-e játszania ezúttal Decónak? Deco szerint erre semmi szükség, mert a legfontosabb a csapategység, s ha az megvan akkor nem lehet semmi gond még úgy sem, ha Ronaldinho nem tud játszani. Ez utóbbi tényt egyébként nagyon sajnálja a portugál válogatott játékos, de szerinte ez nem szabad, hogy gondot okozzon, mert a Barcában van bőven kiváló játékos.

    Deco egyébként mivel csütörtökön megkapta Európa legértékesebb játékosának járó díjat, erről is beszélt, s mint elmondta, ez az elismerés őt csak arra fogja sarkallni, hogy továbbra is keményen dolgozzon a további sikerekért.
  • R9
    #482
    Nincs könnyű helyzetben Frank Rijkaard, a Barcelona trénere, ugyanis egy sérülés miatt a középpályán meghatározó játékosa, a brazil Ronaldinho egyelőre nem léphet pályára. Vasárnap este, Santanderben a Barcelona csak "tartalékosan" léphet pályára, hiszen további két brazil, Edmílson és Sylvinho sem szerepelhet.

    Ronaldinhonak a Katalán Kupa döntőjében rándult meg a jobb bokája, ami az edzésen tovább súlyosbodott. A brazil világbajnok emiatt kihagyta a Milan elleni Joan Gamper Kupa döntőjét is. Az orvosok szerint ugyanakkor sérülése nem komoly, Ronaldinho hamarosan visszatérhet a pályára.

    Ugyancsak nem utazik Santanderbe José Edmílson, aki eltiltását tölti a héten, illetve Sylvinho, akinek útlevelével voltak problémák. Ez ugyan már megoldódott, de a hétvégi meccset még ki kell hagynia. A hiányzókat figyelembe véve Rijkaard edző az alábbi kerettel utazik a racing otthonába: Deco, Giuly, Valdés, Márquez, Gabri, Xavi, Gerard, Iniesta, Puyol, Belleti, Oleguer, Eto'o, Motta, Van Bronckhorst, Fernando Navarro, Larsson, Rubén és Oriol Riera.
  • ricsi1
    #481
    most kapcsoltam a sport1-re ,és látom Qaresma-t a portoban...HÁT BESZAROK!!!komolyan mondom nem hizsem el,h qaresman túladtak...lehet deco akát mekkora kópé,szerintem ez HIBA volt
  • SONEEC
    #480
    Tegnap lezárultak a találgatások és tárgyalások Javier Saviolával kapcsolatban, miután a Monaco rábólintott a Barca ajánlatára, így már ma hivatalos lehet a kölcsönadás.

    Saviola ezzel gyakorlatilag is a Monaco játékosának tekinthető, miután tegnap a BL sorsolás alkalmával megállapodott a két klub, hogy egy évre kölcsönbe megy az argentin csatár Monacoba, és ezzel együtt a franciák teljes éves fizetését - amely bruttó 3 millió euro körül van - állják. Erről Joan Laporta és Michel Pastor egyeztetett Montecarloban tegnap, így már csak a játékos beleegyezése hiányzik az ügylet lezárásához, de ez formalitásnak tűnik azok után, hogy ebben az évben biztosan nem számíthat arra Saviola, hogy a Barca kezdőcsapatának állandó tagja legyen.

    Annál inkább a Hercegség keretében, amit Didier Deschamps szavai is jól jeleznek. \"Nagyon várom már Saviolát, mivel szükségünk van rá a csatársorban, főleg azok után, hogy Morientes, Rothen és Giuly is elhagyták a csapatot.\"

    Nem csak \"Nyúl\" ügye rendeződik el Montecarloban, hanem Rüstüé is akit kölcsönadott a Barca a Fenerbahcénak.
  • SONEEC
    #479
    Puyol nemet mondott a pénzre

    Írta: Z. Iván

    Néhány héttel ezelőtt keringtek olyan pletykák, hogy Carlos Puyolt a Barca csapatkapitányát szeretné megszerezni a Real Madrid. A kísérlet már alapvetően nem volt valami szép reményű, hiszen a játékos kivásárlási ára 180 milló euró.

    Azonban van olyan része az ügynek amely eddig nem került nyilvánosságra. Ismert, hogy ekkor zajlott az Etoo ügy, s a Real akkor még nem vásárolt új középső védőt. Valószínű, hogy Etoo ügye folytán Pérez megpróbált borsot törni Laporta elnök orra alá, s ezért kísérelte meg szerződtetni Puyolt. Persze a Barca kapitánya, mint kiváló védő is jó megoldásnak tűnt Pérez számára. A Real elnöke nem kétséges, nagyon is komolyan gondolta Puyol megvásárlását, s ezt bizonyítja, hogy Puyolnak magának is tett ajánlatot. Ezen ajánlatban pedig a játékos eddigi keresetét megkettőzte volna, tehát ha létrejön az üzlet akkor Puyol kétszer annyit kereshetett volna Madridban, mint eddig Barcelonában. A védő viszont visszautasította Pérez ajánlatát, s minden bizonnyal ezt követően csitult el az ügy. Ezt a történetet egyébként éppen Laporta elnök hozta nyilvánosságra most.

    Puyol tehát ismételten bizonyította, hogy a klubhoz való kötődése elszakíthatatlan, s számára a pénz csak másodlagos. Véleményem szerint ez teszi Puyolt azzá aki, ezért kell őt tisztelni úgy ahogy senki mást a csapatban, ezért érdemli meg a csapatkapitányi karszallagot. Korábban sajnos Luis Figo nagyon hasonló helyzetben -csapatkapitányként- ennek az ellenkezőjét cselekedte.

  • SONEEC
    #478
    AC Milan, Celtic Glasgow, Sahtyor Donyeck az ellenfeleink a BL-ben

    Írta: B.Tibor

    Kisorsolták a BL első csoportkörének összecsapásait, ahol a Barca az F csoportban a tegnap legyőzött Milan-t, valamint a múlt évi mumust a Celticet és az ukrán Sahtyort kapta ellenfeléül.

    Kétszeresen is felértékelődött a tegnapi győzelmünk, miután az AC Milan-nal egy csoportba kerültünk, így a Joan Gamper Kupa nemcsak a bajnoki évad előzetese csupán, hanem \"edzőmeccse\" a két csapat BL csatájának.

    A Celticcel kapcsolatosan nincs sok szép emlékünk, hiszen éppen ők voltak azok, akik legutóbb elbúcsúztattak minket a nemzetközi kupában. Egyetlen pozitívum az egyelőre, hogy Larsson most viszont a mi oldalunkon áll, nem az ellenfélén.

    A Donyeck kellemetlen ellenfél lehet, mint ahogy az orosz és ukrán csapatok is mindig azok, így őket sem szabad majd lenézni, de a győzelem kötelező ellenük (is)

    A további csoportok:

    A-csoport:
    Deportivo La Coruna, Liverpool, AS Monaco, Olympiakos Pireusz

    B-csoport:
    Real Madrid, AS Roma, Bayer Leverkusen, Dinamo Kijev

    C-csoport:
    Bayern München, Juventus, Ajax Amsterdam, Maccabi Tel Aviv

    D-csoport:
    Manchester United, Olympique Lyon, Sparta Praha, Fenerbahce

    E-csoport:
    FC Arsenal, Panathinaikos, PSV Eindhoven, Rosenborg

    G-csoport:
    FC Valencia, Inter, RSC Anderlecht, Werder Bremen

    H-csoport:
    FC Porto, Chelsea, Paris St. Germain, CSZKA Moszkva

  • SONEEC
    #477
    A főpróba sikerült! A Barcelona nagyszerű játékkal 0-1-ről fordította meg a mérkőzést az olasz bajnok ellen és ezúttal is otthon tartotta a Joan Gamper Kupát!

    Ünnepléssel és gyászszünettel kezdődött tegnap este a Joan Gamper Kupa idei mérkőzése, amelyen a Barca ellenfele az AC Milan gárdája volt. Ezt a mérkőzést egyébként sokan a BL-ben is rangadónak titulálták volna, és kétségtelen tény, hogy az előszezonban ők voltak a legerősebb csapat a blaugrana ellen, így ha nyerni tudnak a hazaiak akkor sok kétkedőben is csillapítják a hangokat, amelyek időröl-időre elhangoznak annak következtében, hogy sok érkező és távozó volt a nyáron a csapatnál.

    A mérkőzés előtt ünnepélyes keretek között mutatták be a Nou Campban megjelent 98.117 nézőnek a Barca 20047/2005-ös idényben szereplő játékosait, akiket nagyon nagy ováció fogadott pályára lépésükkor.

    Az ünneplés után egy perces néma gyász is helyet kapott a gálán, ahol Manel de Matta-ról a múlt hónapban szerencsétlenül járt katalán K2-es expedíció halottjáról emlékeztek meg.

    A csapatban egyébként mind Deco, mind Xavi helyet kapott. Előbbi a pálya jobb oldalán, a katalán középpályás pedig az irányító poszton kapott játéklehetőséget Rijkaardtól. A hiányzó Ronaldinho-t ezúttal Etoo helyettesítette, így Larsson lépett előre a középcsatár posztra.

    Ahogy már megszokhattuk a Barcelona kezdte jobban a találkozót, s előbb Larsson, majd két esetben Etoo jóvoltából veszélyeztették is Dida kapuját, mégis a Milan szerezte meg a vezetést, méghozzá az első igazi támadásuk után. A 13. percben Serginho ugrott ki, és a hibázó Valdés mellett könnyedén helyezett a kapuba (0-1).

    Kellemetlen szituáció volt, és a Barca játékosai bizony nem is tudtak hirtelen mit kezdeni a bekapott góllal. A milánóiak nagyon jól zártak a középpályán is amit a hazaiak nem igen tudtak feltörni.

    A 18. percben a Milan támadott, de Kaka továbbítását Tomasson már nem igazán tudta lekezelni, így Márquez szerelni tudott.

    A meccsnek ezen időszakában inkább a szív volt a jellemző a Barcelonára, mivel igazán jó helyzetet nem sikerült kialakítaniuk Rijkaard fiainak.

    A félidő derekára azért összeszedték magukat a hazaiak, és több helyzetet is sikerült kialakítaniuk a Milan kapuja előtt, ám sem Etoo, sem Larsson nem tudott a kapuba találni, ám ettől függetlenül a Xavi, Deco, Etoo, Larsson négyes nagyon aktívan játszott és ez megnyugtató volt azok után, hogy Ronaldinho hiánya miatt többen úgy gondolták, hogy visszaeshet a csapat eredményes támadójátéka.

    Hogy ez mennyire nem volt így arról Giuly gondoskodott a 34. percben amikor egy nagyszerűen eltalált lövéssel egyenlítette ki a Milan előnyét (1-1). Mondhatni a lehető legjobbkor, hiszen a szünet előtti találat minden esetben \"aranyat\" érhet.

    A félidőben csak a Milán cserélt, Gatusso és Ambrosini jött be Maldini és Rui Costa helyett, míg Frank Rijkaard úgy gondolta, még nincs itt az ideje annak, hogy \"csatába\" küldje a kispadon ücsörgőket.

    Erre csak az 58. percben került sor, amikor mindjárt két embert, Edmilsont és Iniestat küldte be Motta és Larsson helyett, így Etoo ment a center pozícióba, Iniesta pedig Ronaldinho helyén játszott. A 63. percben Sylvinho is lehetőséget kapott Van Bronckhorst helyén.

    A játékot ebben az időszakban a Barca irányította, ám ennek ellenére nem sok eseény történt a pályán, egészen addig amíg Kaká a 66. percben meg nem \"kínálta\" Valdést egy lövéssel. Erre aztán felébredt a Barca is, és két perc múlva már a vezetést is megszerezte, Iniesta révén, aki egy remek Etoo egyéni akció után értékesítette a kameruni passzát (2-1).

    Óriási öröm volt ez az összes drukkernek, akik hangorkánjukkal állandóan hajtották a csapatot a győzelembe, és ezt meg is hálálták, méghozzá góllal a játékosok.

    A vezetés tudatában már sokkal nyugodtabb kellett volna, hogy legyen ám mégis 3 sárgalapot és 1 pirosat kellet felmutatnia a játékvezetőnek a mérkőzés hajrájában, így értelemszerűen nem a helyzetekről, hanem a játék \"kényszerű velejáróiról\" szólt a tudósítás. Különösen Gattuso kiállítása volt érthetetlen, mivel az olasz játékos valamit beszólt a partjelzőnek, így a játékvezető azonnal piros lappal bűntette ezt.

    Kár volt érte, különösen azért, mert addig mindössze egyetlen sárgát osztott ki a bíró, még a második félidő elején Mottanak.

    Az olaszok és a Barca is beletörődni látszott már a végeredménybe a mérkőzés utolsó negyedórájában, így ismét otthon tartotta a Barcelona a Joan Gamper serleget, és nagyszerű játékával már a második trófeát nyerte meg, ezúttal hálás közönsége előtt! Soha rosszabb évkezdetet!

    A mérkőzés statisztikája:

    2 - FC Barcelona:Valdés; Belletti (Gabri, 70.p), Oleguer, Márquez (Fernando Navarro, 87.p), Van Bronckhorst (Sylvinho, 63.p); Xavi, Motta (Edmilson, 53.p), Deco; Giuly, Etoo, Larsson (Iniesta, 53.p)

    1 - AC Milan: Dida; Cafu, Costacurta (Nesta, 42.p), Maldini (Gatusso, 45.p), Kaladze; Brocchi, Rui Costa (Ambrosini, 45.p), Dhorasoo (Abate, 69.p); Kaka, Tomasson (Pozzi, 69.p), Serginho.

    Helyszín: Barcelona, Nou Camp Stadion, 98.117 néző
    Játékvezető: Javier Turienzo Alvarez.
    Sárga lapok: Motta (50.p); Valdés (72.p); Brocchi (80.p); Sylvinho (89.p)
    Piros lap: Gatusso (82.p)

    Gólok:
    0-1, Serginho (13.p)
    1-1, Giuly (34.p)
    2-1, Iniesta (68.p)
  • Rudee
    #476
    Félidőben 1-1 volt.
  • SONEEC
    #475
    FC Barcelona – AC Milan előzetes

    Írta: B.Tibor

    Gálamérkőzéssel hangol a Barca a vasárnapi, Racing Santander elleni bajnoki nyitányra, s nem kisebb ellenfele lesz a 39. Joan Gamper Kupán, mint az olasz AC Milan együttese, amely akár egy előrehozott BL rangadónak is beillene.

    Vajon mi lehetne alkalmasabb évad nyitán, mint az, hogy a Barca az Calcio bajnokával az AC Milannal meccseljen a Joan Gamper Kupáért?

    A kérdés megválaszolása kinek-kinek saját szája íze szerint adatik meg, de az biztos, hogy ma ünnep lesz, az eredménytől függetlenül, a találkozó, mint ahogy minden egyes Torna az FC Barcelona alapítójának tiszteletére megrendezett gálamérkőzés.

    A Milant nem kell különösképp bemutatni, hiszen a számok, és trófeák önmagukért beszélnek: 16 olasz bajnoki cím, 5 Olasz Kupa, 4 Olasz Szuperkupa, 6 BEK és BL trófea, 2 KEK győzelem, 3 Interkontinentális Kupa, 2 Latin és 1 Mitropa Kupa a mérlege ellenfelünknek.

    Hosszan lehetne sorolni ugyanakkor azokat a nagy játékosokat, akik korábban e klub mezér viselték, de a mai alakulat sem marad el egyáltalán elődeitől, hiszen míg nálunk Etoo, Deco és Larsson addig a másik oldalon Kaká, Maldini, Rui Costa, Cafú vagy Tomasson neve igazán jól cseng a labdarúgást szeretők körében.

    A felújított Nou Camp stadionban ma telt ház előtt fog pályára lépni a két csapat, csakúgy, mint tavaly, amikor a Boca elleni mérkőzésen 90.175 szurkoló volt kíváncsi a Barca első hazai bemutatkozására!

    Ahogy az lenni szokott a játékosok prezentációja is a mai napra tehető, de e mellett több érdekes program is szórakoztatja a publikumot, a mérkőzés előtt.

    Ami a csapatokat illeti, a Barca-ban biztosan nem fog pályára lépni a sérült Ronaldinho, Gerard és Jorquera, illetve az Olimpián részt vevő Saviola, ám a másik oldalon is hiányolnunk kell majd olyan sztárok jelenlétét, mint Crespo, Inzaghi, Shevcsenko, Seedorf, Simic, Stam és Pancaro és Pirlo.

    A hiányzók ellenére sem maradunk majd nagyszerű játékosok nélkül, egyik oldalon sem, hiszen a cserepadok is -az EL MUNDO DEPORTIVO előrejelzése alapján - csupa nagy egyéniséget tartogatnak.

    Barca: Oleguer, Sylvinho, Edmilson, Gabri, Navaro, Iniesta

    Milan: Dida, Fiori, Nesta, Abate, Ambrosini, Gattuso, Pozi

    A mérkőzés várható összeállítása a katalán sportnapilap szerint igazi sztárparádé lesz majd!

    FC Barcelona (4-3-3): Valdés - Belletti, Puyol, Márquez, Van Bronckhorst - Xavi, Motta, Deco - Giuly, Etoo, Larsson

    AC Milan (4-3-1-2): Abbiati - Cafú, Costacurta, Maldini, Kaladze - Brocchi, Rui Costa, Dhorasoo - Kaká - Serginho, Tomasson

    A mérkőzés 22.00 órakor kezdődik, a játékvezető: Javier Turienzo Álvaró

  • SONEEC
    #474
    Txiki szerint Saviola még maradhat is

    Írta: B.Tibor

    A Barca háza táján mostanság három téma van napirenden. Az első Saviola, a második Rüstü kölcsönadása vagy eladása, míg a harmadik Sylvinho és Edmilson honosítása.

    Txiki szerint ezek a témák a következő napokban mindenképpen lezárulnak, ám még az is megtörténhet, hogy minden híresztelés és a Klub törekvése ellenére, Javier Saviola Barcelonában maradhat, mivel Txiki pesszimista azzal kapcsolatban, hogy az argentin játékos a Monacohoz igazolhat. \"A Monaco válaszára várunk\" nyilatkozta a Barca sportigazgatója. \"Még mindig a gazdasági kérdések az akadályai a kölcsönadásnak, így az is megtörténhet, hogy Saviola nálunk marad.\"

    Begiristain azonban nem tett említést arról, hogy vasárnap a Lyon is bejelentkezett az argentin csatárért, hiszen támadója, Giovanni Elber megsérült, s helyére szeretnék Saviola-t megszerezni, kölcsönbe, vagy megvenni őt.

    Rüstü helyzete mindenképpen könnyebb, és Txiki szerint is hamarosan lezárulhat a játékos kölcsönadásának folyamata. \"Rüstü kölcsönadását a Fenerbahçenak napokon belül befejeződhet.\"

    A harmadik téma, ami igazán sürgős elintézést igényelne, Edmilson és Sylvinho honosítása, miután rájuk nagy szükség lenne a bajnokságban és a BL-ben is egyaránt. Txiki ezzel a témával kapcsolatban is teljesen nyugodt volt, mivel Edmilson éppen Olaszországban tartózkodik, hogy véglegesítse a honosítást, és Sylvinho esetében is már csak a részletkérdéseket kell megoldaniuk.

  • SONEEC
    #473
    Edmilson 2 meccsen hiányozni fog

    Írta: B.Tibor

    A brazil középpályás két Primera Division és egy BL mérkőzésen nem léphet majd pályára a Barca színeiben.

    Az eltiltás oka, hogy még a tavalyi szezon végén kapott eltiltást amikor az Olympique Lyon tagjaként az ellenféllel szembeni agresszivitásért kapott a francia szövetségtől.

    Az ominózus eset a Lyon-Metz mérkőzésen esett meg, ahol Edmilson beleszállt Mehdi Méneri-be az ellenfél játékosába. Akkor nem, de később a videó felvételek alapján mégis ezzel a büntetéssel sújtották a brazil játékost, és a FIFA szabályzata szerint, ez akkor is megmarad, ha időközben más bajnokságban szereplő csapathoz igazol.

    A BL kihagyás oka viszont már nem ez, hanem az, hogy a játékosnak sárga lapjai miatt automatikusan ki kell hagynia a következő meccset, csakúgy, mint Javier Saviola-nak, akit Glasgowban a Celtic ellen állítottak ki még tavaly.

  • SONEEC
    #472
    Elöl is megy hátul is megy?

    Írta: Z. Iván

    A napokban már beszámoltunk arról, hogy mennyire gólképes a Barca támadósora az előkészületi mérkőzések tapasztalataiból kiindulva, s ezúttal a védelem teljesítményét értékeljük az eddig látottak alapján.

    Nos úgy tűnik a védelemmel sincsenek problémák, s az alakzat szilárdan áll a lábán. Ezt bizonyítja, hogy a 12 előkészületi mékőzés során hét alkalommal nem kapott gólt a csapat. Így volt ez három ázsiai mékőzésen, a Parma ellen, és a Katalán Kupa mékőzésein is. Ami talán még fontosabb, hogy a 12 találkozó közül csak egyet veszített el a Barca, a Suwon Samsung elleni első ázsiai túra mérkőzést. A csapat jó teljesítménye, és kevés kapott gólja természetesen köszönhető a kapusoknak is; így Rüstünek, Rubénnek, és Valdésnek is. Jorquera sajnos régóta sérült, de hamarosan visszatérhet.

    Hasonlóan a kapusokhoz dicséret illeti a hátvédsor tagjait is, akik között két új arc bukkan fel; Belletti és Sylvinho. A védőként is bevethető Edmilsonnak inkább a középpályán szán szerepet Rijkaard edző. Belletti várhatóan kulcsszereplője lesz a csapat védelmének, mivel szinte mindig ő szerepelt a hátvédsor jobb szélén, így ez várható majd a bajnoki rajton is. A középső védő posztokon a felkészülési találkozókon három játékos forgott a csapatban; Puyol, Oleguer, és Márquez. Közülük kerülhet ki a két kezdő játékos is a védelem tengelyébe. A legnagyobb választék a bal hátvéd posztján áll Rijkaard rendelkezésére. Ezen a poszton három játékos is; Sylvinho, Fernando Navarro, és Van Bronckhorst is játszott a felkészülés alatt, de nagy meglepetés volna, ha nem \"Gio\" kerülne a kezdőbe a bajnoki nyitányon.

    Összeségében pedig az eddigi teljesítmény alapján bizakodva lehet várni a nyitányt, mert a védelemmel nincsenek jelentős problémák, s ez a spanyol bajnokságban nem minden esetben általános jelenség.

  • SONEEC
    #471
    Saviola ügy újabb érdekes fordulatot vett, miután a francia Lyon bejelentkezett az argentin csatárért.

    Az Olympique Lyon ma hivatalosan is bejelentkezik a Barca argentin játékosáért Javier Savioláért, akit vagy megvenni vagy kölcsönvenni szeretnének. A sietség oka nem más, mint az, hogy megsérült a Lyon támadója, Giovanni Elber.

    A Bayern volt sztárja a hétvégi, Metz elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést, és nagyon úgy néz ki, hogy akár az egész idényt ki kell hagynia, e miatt. A Lyon szinte azonnal lépett, miután érzékeny veszteség számukra a középcsatár elvesztése.

    A klub elnöke Jean-Michel Aulas, is alátámasztotta azt, hogy szükségük van egy támadóra. \"Van egy kiszemelt játékosunk Brazíliában, ám vele az a baj, hogy nem eu-s.\"

    A Lyon egyúttal a Monaco-val is versenyben van, hiszen a tavalyi bajnok is szeretné kölcsönvenni Saviolát, de talán az szólhat a Lyon mellett, hogy Edmilson átigazolásának ügyében nagyon jó kapcsolat alakult ki a két klub között, miközben a Monaco esetében továbbra is probléma az ügylet financiális része.
  • SONEEC
    #470
    Ronaldinho megsérült!!


    Nem jó ómen a Barca számára, de Ronaldinho az Espanyol elleni mérkőzés utolsó percében egy Soldevilla belépő után megsérült.

    Tegnap este a brazil játékos nem ünnepelte társaival együtt a Copa Catalunya megnyerését, s mára kiderült, miért nem? Ronaldinho a mérkőzés utolsó percében csúnya rúgást kapott az Espanyol játékosától Soldevilla-tól a bokájára.

    Sajnos mára rosszabb lett a helyzet, hiszen Ronnie nem tudott ráállni a lábára, így azonnal ecográfiai vizsgálatra kellett küldeni őt. A vizsgálat szerint ki kell hagynia a Joan Gamper Kupát a Milan ellen, és az is lehetséges, hogy vasárnap este sem tud majd pályára lépni a Racing Santander ellen.

    Csak remélni tudjuk, hogy nem fog kísérteni a tavalyi szezon árnyéka, amikor is pont az ő kiválása volt az egyik oka annak, hogy ősszel mélyrepülés volt jellemző a Barca-ra.

  • SONEEC
    #469
    Megszerezte első idei trófeáját a Barcelona, miután 2-0 arányban bizonyult jobbnak az Espanyolnál, akik nem tudtak érdemleges ellenállást kifejteni az egész előszezonban sikeres Barca ellen. Ami a kupagyőzelmen kívül még érdekesség, az az, hogy 7. mérkőzésén nem kapott gól a csapat, ami több, mint jó, 6 nappal a bajnokság kezdete előtt.

    A Barca a lehető legjobb felállásában kezdte a találkozót, amely ékesen bizonyította, hogy Rijkaard nem akar semmit a véletlenre bízni, és egyértelműen presztizskérdés volt a csapat számára, hogy a remek nyári szereplés után az első kupával a kezükben indulhassanak a hétvégén kezdődő Primera Division küzdelmeibe.

    A Barca az első perctől kezdve uralta a pályát, és gyakorlatilag az történt amit ő akart. Deco, Xavi és Ronaldinho sok segítséget kapott a támadásokban a két szélső hátvédtől, Bellettitől és Van Bronckhorsttól, így állandó veszélyt jelentettek Kameni kapujára, a csatársorban pedig Etoo jeleskedett, hol fejjel , hol lábbal, ám a vezetést nem sikerült megszereznie a csapatnak egészen a 22. percig.

    Ekkor azonban Deco egy remek távoli lövéssel - 25 méterről célozta meg a kaput - már sikerült gólra is váltani a meddő mezőnyfölényt (1-0).

    A 43. percben megfogyatkozott a Barcelona, miután Márquez megkapta második sárgáját is, így kénytelen volt idő előtt elhagyni a játékteret, és csak a játékvezető jóindulatának volt köszönhető, hogy utána nem sokkal nem lett egyenlő az állás. Valdés nagyon rosszul ért egy szabadrágáshoz, a róla kijövő labdát Dani azonnal a hálóba vágta, ám a bíró nem adta meg azt, mivel álláspontja szerint az Espanyol csatára szabálytalankodott előtte Bellettivel. Maradt tehát az 1-0 egészen a 46. pecig., amikor is Ronaldinho egy álomszép szabadrúgásgóllal növelte a Barca előnyét (2-0).

    A második játékrészben más kissé aktívabb volt az Espanyol, miután teljes létszámmal játszottak a hátvédsorban megfogyatkozott Barca-val szemben, de mégis a blaugrananak voltak helyzetei előbb Larsson (53.p), majd Motta (54. p) révén, igaz újabb gólt nem sikerült elérnie ebből a Barcelonának.

    A mérkőzés utolsó negyedórája már több helyzetet is kialakíthatott az Espanyol. Előbb Fredson (80.p) majd Maxi (85.p) próbált Valdés kapujába találni, sikertelenül. A lefújás előtt akár 3-0 is lehetett volna, a végeredmény, ha a Gabri ellen, a tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanságot befújja a bíró.

    A végeredmény maradt tehát 2-0, és ezt azt jelentette, hogy a Barcelona- csakúgy, mint tavaly - ezúttal is legyőzte az Espanyolt a Copa Catalunya döntőjében, elhódítva ezzel ismét a Kupát.

    A mérkőzés statisztikája:

    2 - FC Barcelona: Valdés; Belletti, Puyol (Gabri, 61.p), Márquez, Van Bronckhorst; Xavi (Iniesta, 76.p); Motta, Deco (Edmilson, 45.p); Giuly (Oleguer, 45.p), Etoo (Larsson, 45.p), Ronaldinho.

    0 - RCD Espanyol: Kameni; Marc Bertan (Martín Posse (65.p), Soldevilla, Jarque, Domi; Morales (Alex Fernández, 54.p), Fredson; Maxi, Corominas (Jonathan Soriano, 54.p), Oscar Serrano (Velamazán, 65.p), Dani.

    Játékvezető: Xavier Moreno Delgado.
    Sárga lapok: Márquez (27.p és 43.p); Morales (45.p); Jonathan Soriano (87.p), Soldevilla (91.p)
    Piros lap: Márquez (43.p)

    Gólok:
    1-0, Deco (21.p)
    2-0, Ronaldinho (46.p)


    Az új évad kezdete előtt szeretnénk kicsit bemutatni nektek, hogy a különböző fogadóirodák hogyan is vélekednek a Barcelona esélyeiről a hazai és a nemzetközi porondon. A két részesre tervezett cikk első részében a spanyol bajnokság - nemzetközileg ismertebb nevén a La Liga - erőviszonyait elemezgetnénk. Három nagy fogadóiroda, a William Hill, a Sportingbet és a Skybet.com elemzéseit vennénk alapul.

    Mindhárom fogadóiroda egyöntetűen a nyáron jelentősen megerősített Real Madridot várja az első helyre. Az irodák egységesen 2.20-as oddsot adtak a madridiaknak. Második helyre - szintén közös megegyezéssel - a Barcelona került, az oddsok csak kicsit magasabbak a Reálénál, 3.25 és 3.75 között mozognak. 3.50 és 4.33 közötti oddsokkal a Valencia a szakértők szerint még veszélyes lehet a Barcelonára és a Real Madridra, míg a Deportivo inkább csak a 4., BL selejtezőt érő helyért küzdhet (a Depor győzelme esetén 8.00-8.75-szörös pénzt fizetnek a bukmékerek).

    Az UEFA kupás helyekért már picit megosztottak a fogadóirodák, a nagy négyes mögött 40 és 100 közötti oddsokkal a következő csapatok szerepelnek: A Sportingbetnél Atletico Madrid (51-1), Atletic Bilbao (67-1) és Reál Betis (81-1); a Skybetnél Atl. Madrid (33-1), Betis és Sevilla (40-1), Bilbao (50-1) valamint a Sociedad és a Villareal (66-1), azaz 9 csapat is a középmezőnyben foglal helyet, a William Hill pedig az Atletico, a Bilbao, a Sociedad, a Betis és a Villareal csapatait értékeli ebbe a mezőnybe.

    Száz- és kétszázszoros érték közötti pénzt a három iroda közül egyedül a Sportingbet fizet, a Sociedad, a Sevilla és a Villareal egyaránt 100-1-es oddsot kapott.

    Érdekes lehet még a kiesőzóna értékelése is. A legkevesebbre taksált együttesek a következőek:

    Sportingbet:Albacete és Racing Santander 750-1; Numancia 1500-1; Getafe és Levante 2000-1

    Skybet: Santander 750-1; Albacete és Espanol 1000-1; Getafe, Levante és Numancia 2000-1

    William Hill: Santander 750-1; Albacete, Levante, Getafe és Numancia 1000-1

    Fogadási Kalauz:

    A különböző fogadóirodáknál rendszerint kétféle módon adhatják meg az oddsokat, az egyik az, melyben leírják, hogy 1 font tétre mennyi pénzt kap az illető, ez az úgynevezett decimális rendszer. A másik módszer az oddsok megadása törtekkel, pl. 100-1 vagy 9-4. Ilyenkor a két számot el kell osztani egymással - ezért írják sokszor törtként, mondjuk 100/1 vagy 9/4 - s hozzá kell adni az eredeti tétet, avagy 1-et. Így jön ki mondjuk a példában szereplő 100-1-es oddsra a 101-szeres nyeremény, valamint a 9/4-es oddsra a 3.75-szörös nyeremény.


    Frank Rijkaard a tegnap esti Katalán Kupa győzelmet követően elégedetten nyilatkozott a csapat teljesítményéről, s különösen azért mert ezzel a második trófeáját nyerte a csapat edzőjeként.

    Rijkaard az értékelés során elmondta, nagyon örül annak, hogy egy győzelem vezeti be a most következő szezont, de hozzátette, ez nem volt egy könnyű mérkőzés, mivel hosszú ideig emberhátrányban kellett kűzdeni. Egyébként egyedül ezt az eseményt emelte ki Rijkaard negatívumként. Az edző nem marasztalta el nyilvánosan Márquezt, csupán annyit mondott: \"Nem volt túl jó, hogy Márquez nem tudott játszani a második félidőben.\"

    A vezetőedzőt megkérdezték, miért nem volt kezdő Edmilson, akinek minden bizonnyal kulcsszerepe lesz a középpályán. Rijkaard ezt azzal indokolta, hogy Edmilson több apró sérüléssel bajlódik, mellyel jobb ha óvatosan bánnak. Így választotta azt a megoldást, hogy csak a második félidőben szerepelteti a brazilt, s ezzel segíti abban, hogy a megfelelő edzettségi állapotba kerüljön.