33513
Eurobarca | Hivatalos honlap
El Classicó OFF/FLAME/Vita Topik
-
#1069 úgyvolt,h már szezon elejétől lesz mezszponzor nem? -
#1068 ideje volt -
#1067 jah, én is olvastam......megjött az eszük! -
#1066 Közel a mezszponzori megegyezés
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Akár néhány napon belül pont kerülhet a Barcelona 106 éves történetének első mezszponzori szerződésére. Ahogy korábban beszámoltunk róla, két tőkeerős társaság verseng a katalán klub legjelentősebb reklámszerződéséért, s mostanra úgy tűnik tovább közeledett a döntés. A várakozásoknak megfelelően a kínai kormányzat ajánlata van kedvezőbb helyzetben (a Qatar Airways ellenében), s ha valami váratlan fordulat nem történik, akkor a végső befutó is a távol-keleti megkeresés lesz.
A katalán Rac-1 rádió értesülései szerint a kínaiak nyeregben érezhetik magukat, bár a tárgyalások még nem zárultak le. Az könnyen elképzelhető, hogy ha az ajánlat végül győz, akkor 2008-ig a pekingi olimpiát hirdetné a Barcelona a mezén. A szerződés azonban öt évre szólna, tehát 2008-tól más logó kerülne fel a dresszre. A korábbiakban közölt anyagi vonatkozások egyébként úgy tűnik helytállóak, tehát a gránátvörös-kék klub évi 19 millió eurós alapösszeget kapna. Ezen felül azonban nem csak öt, hanem akár hét milliót is kereshetne pluszban, ha jól szerepel, tehát egy kifogástalan idény évi 26 millió eurót hozna klub kasszájába.
A tárgyalások előrehaladottságát jelzi, hogy Joan Laporta klubelnök a következő tíz napon belül bármikor Pekingbe utazhat. Itt a (talán végső) megbeszélések során pedig már arról is szó eshet, hogy mikor és mennyi időre utazzon a csapat Kínába, hogy barátságos mérkőzéseket játsszon az előszezonban.
Így jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy a Barcelona mezszponzora a kínai kormányzat egyik ága lesz, hacsak a rendkívül tőkeerős Qatar Airways nem ígéri fölül a pekingiek ajánlatát. Az azonban már szinte biztos, hogy a Barca lényegesen nagyobb bevételeket produkálhat majd a mezszponzorációból, mint a többi európai elitklub, mivel a többi gárdánál ennél minden esetben kisebbek a bevételek, talán csak a Juventus esetében nem. Az érem másik oldala viszont mindenképpen szomorú, mert egy nagyon szép tradíció szakad majd meg, hiszen 106 év után reklám kerül a gránátvörös-kék mezre.
-
#1065 Etoo, van Nistelrooy(???), Larsson, Maxi Lopez ----> mind nagyon jó játékos ki pihen majd? -
Csesza #1064 senki, lessz 2 cseréje eto'o nak!!!!!
nemhiszem hogy átáll a barca a 2 csatáros játékra!!!!!! -
#1063 jaja -
#1062 Ez az idei Spanyol bajnokcsapat topikja! :D -
#1061 nem lenne rossz ...
de ha sikerül leigazolni ki fog menni? -
#1060 Van Nistelrooy Barcelonába tart?
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Szenzációnak számító, jelenleg azonban még komoly óvatossággal kezelendő hírt közölt ma a 'The Sun' brit bulvárlap. Az angol újság szerint ugyanis a Manchester United klasszis csatára, Ruud van Nisterooy a nyáron el akarja hagyni klubját, s talán Spanyolország felé veszi az irányt. A támadót ebben az idényben számtalan kritika érte, mivel örökös sérülései miatt szinte alig tudta segíteni a Manchestert.
A 'Sun'szerint Nistelrooy úgy nyilatkozott, hogy a nyáron végleg elhagyja Manchestert, majd a La Ligába szerződik, ahol egy "nagy csapattal" kíván szerződést kötni. A hírnek mindenképpen ad némi alapot, hogy egyes hírek szerint a játékos menedzsere, Rodger Linse az utóbbi napokat Barcelonában töltötte, s elképzelhető, hogy Laportáékkal tárgyalt. Ezt azonban egyelőre senki nem erősítette meg.
A Manchester United egyébként valószínűleg hajlandó lenne eladni a csatárt, mivel immár a "vörös ördögök" anyagi helyzete sem olyan fényes, mint volt néhány éve. A sikertelenebb esztendők ugyanis hatással voltak a klub kasszájára, így egy értékes játékos eladását már meggondolják az angolok. Természetesen komoly pénzügyi gondok nincsenek a Unitednél, de az átgondoltabb igazolási politika nem megvetendő. Így a nem túl jó idényt futó Nisterooyról adott esetben lemondana Sir Alex Ferguson.
Egyelőre ennyit tudni az ügyről, kérdés, hogy az érintettek hogyan reagálnak a fölvetett információkra...
-
#1059 megnyerjük érzem!!! -
Rudee #1058 7 -
#1057 mennyi forduló van még hátra???? -
#1056 jaja -
#1055 jaja nagyon is...de majd annak örülök ha a Barca megnyeri a bajnokságot! :D -
#1054 te minek örülsz,tetszik a logom?:D -
#1053 -
#1052 -
#1051 okés hát biztos nem a Barcelona drukkereket kell majd... hiszen megnyerik a bajnokságot a fiúk... -
#1050 Na majd erre visszatérünk a bajnokság végén, hogy kit kell majd sajnálni :DDD -
#1049 Vereség az el clásicón - Real-Barca: 4-2
Írta: Z. Iván
A Barcelona ma este nem tudta befejezni a bajnokság lényegi részét, mivel sima vereséget szenvedett a Real Madrid ellen. A Barca összességében nem futballozott rosszul, azonban a gyenge kezdést, valamint a rettenetes helyzetkihasználást nem tudta kiegyensúlyozni a csapat. A Barcelona ugyanis bármire képes lett volna, ha jobban koncentrál, nem vét súlyos védelmi hibákat, s kihasználja tiszta gólhelyzeteit. A gránátvörös-kékek előnye azonban így is hat pont maradt, ráadásul pontegyenlőség esetén is a Barcelona számítana jobbnak.
A vasárnap esti el clásicó olyan futballt hozott, mely talán még a Barca-Chelsea meccsek színvonalát is fölülmúlta. Ez pedig elsősorban a Real Madridnak volt köszönhető, mivel a blancók idénybeli legjobb formájukat mutatták, a szokásos lassú futballnak nyoma sem volt, ráadásul a hazaiak a helyzetekkel is jól sáfárkodtak. A Real villámgyors, rendkívül agresszív támadójátéka gyorsan eredményt hozott, mivel a fehér mezesek Ronaldo beadása és Zidane fejese után már a 7. percben vezetést szereztek. A Barcelona ekkor még csak ébredezett kábultságából, hiszen a gólt hatalmas védelmi hiba előzte meg, mivel Zidane néhány méterről, teljesen tisztán fejelhetett Valdés kapujába.
A katalánok azonban lényegében nem tudtak fölülkerekedni saját "álmosságukon" a gól után sem, s nem találták saját játékukat a jóval motiváltabb hazaiak ellen. A 20. percben egy szabadrúgás után ismét nagy hibát követett el a Barca védekezésben, s ezért újból góllal fizetett. Beckham szabadrúgása után ugyanis a hosszú oldalon három hazai játékosra egyetlen gránátvörös-kék mezes sem maradt, így Ronaldo zavartalanul fejelhetett a hálóba. Valdés ugyan belekapott a labdába, de a közeli fejest nem tudta kiütni. Ez a gól viszont már fölébresztette a vendégeket, s a Barcelona elkezdett futballozni. Rijkaard csapata egyre többet birtokolta a labdát, és sorra dolgozta ki a helyzeteit is, azonban a befejezéseknél mindig pontatlanok voltak Eto'oék. Így zajlott ez a 27. percig, mikor Eto’o és Xavi kiharcolta a gólhelyzetet, majd Eto’o lefutotta az egész madridi védelmet, s Casillas mellett a hálóba pöccintett. A katalánokat nagyon földobta a megszerzett gól, akik így egyértelműen átvették a játék irányítását. A Barcelona ekkor kiválóan futballozott, sorra alakította ki a nagy helyzeteket, s néha már valóban csak egy kis odafigyelésen múlott volna az egyenlítés.
A találkozó végkimenetelében ez a szakasz volt a döntő, mivel a Barca kis koncentrációval nemcsak egyenlített volna, hanem lélektani fölényt harcolt volna ki, de végül ennek az ellenkezője történt. A vendégek ugyanis minden lehetőségüket elpuskázták, ráadásul a Madrid a ráadás utolsó percében váratlanul a harmadik gólját is megszerezte. Roberto Carlos alaposan lefutotta a lendület nélkül nagyon lassú Xavit, majd középre adását Raul váltotta gólra. Nyugodtan kijelenthető, hogy ez a váratlan találat pecsételte meg a Barcelona sorsát, mivel 2-1-ről könnyedén egyenlíthetett volna a gárda. 3-1-nél azonban Rijkaardék igen nehéz helyzetben várhatták a második félidőt. A csapat támadójátéka a folytatásra nem is volt már olyan dinamikus, mint az első játékrész második felében, s a jól védekező Real ellen nehezen jutott el helyzetig a Barca. A 65. percben ráadásul egy kiváló indítás után Owen került nagy helyzetbe, az angol pedig ellőtte a labdát a tétovázó Valdés mellett.
Ezzel már végleg elúszott volna a Barca hajója, azonban az ekkor beálló Maxi Lópezt rögtön az ellentámadásból a tizenhatoson belül buktatta Roberto Carlos, a játékvezető azonban nem ítélte meg a Barca maradék reményeit jelentő büntetőt. A katalánok ezt követően sem adták fel a küzdelmet, s továbbra is voltak helyzetei Eto’oéknak, bár azt meg kell jegyezni, hogy a csapat játéka már nem tért vissza a korábbi kiváló menetébe. A 72. percben Ronaldinho az idényben először talált be szabadrúgásból, mivel kiválóan csavart a kapu bal oldalába. A Barca innentől talán még visszaküzdhette volna magát, azonban a nagy küzdelem egy vezéráldozatot is követelt, mivel Eto’o a 76. percben egy rossz mozdulat után térdsérülést szenvedett. Csak reménykedni lehet, hogy a számtalan súlyos térdszalag sérülést nem követi egy újabb, s Eto’o esete nem olyan súlyos. A Barcelona tartását jelzi, hogy a katalánok a hajrát is becsülettel végighajtották a további gólok reményében, de a szerencse az utolsó nagy lehetőségeknél is elhagyta a csapatot.
A Real kiváló játékával megérdemelten győzött, a Barcelona gyenge védekezésének, és minősíthetetlen helyzetkihasználásnak köszönhette vereségét. A bajnokság sorsa tehát még nem dőlt el, a Barca azonban továbbra is komoly előnnyel vezet a Madrid előtt. Az egymás elleni eredmények miatt ráadásul a Barcelona két alkalommal is bukhat akár a továbbiakban, mivel pontegyenlőség esetén is Puyolék maradnának az elsők. A gránátvörös-kékek tehát csatát veszítettek, de a háborúban továbbra is ők vannak biztos helyzetben...
Real Madrid-FC Barcelona: 4-2 (3-1)
Madrid, Santiago Bernabeu
75.000 néző
Vezette: Ramírez Domínguez
Real Madrid: Casillas; Salgado, Pavón, Helguera, Roberto Carlos; Gravesen, Beckham, Zidane (Celades, 89'), Raúl (Solari, 84'), Owen (Figo, 81') és Ronaldo
FC Barcelona: Valdés; Belletti, Oleguer, Puyol, Gio; Xavi, Márquez, Iniesta; Giuly (Maxi, 67') , Eto'o (Damià, 76') és Ronaldinho.
Sárga lapok: Salgado (48'); Gio (50'); Belletti (68'); Beckham (71'); Gravesen (90')
Gólok: Zidane, 6', Ronaldo, 18, Eto'o, 27', Raúl, 45+1', Owen, 65', Ronaldinho, 72'.
A mérkőzés legjobbja (az Eurobarca érékelése szerint): Iker Casillas
A madridi hálóőr bravúrok egész sorát vonultatta föl, nélküle a Barcelona alaposan megterhelte volna a Real kapuját. Bár a Madridban sok jó teljesítmény volt, Casillas kiemelkedett a mezőnyből. -
#1048 Egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire súlyos Samuel Eto'o sérülése, azonban a helyzet korántsem bíztató. A kameruni csatár a Real Madrid elleni mérkőzés 76. percében szenvedett térdsérülést, majd nagy fájdalmak közepette hordágyon hagyta el a játékteret. Egyelőre csak bizakodni lehet, hogy a játékos sérülése nem súlyos.
Eto'o egy rossz mozdulat után kapott a jobb térdéhez, s néhány lépés után a már nem tudott a lábára nehezedni. Az orvosok természetesen azonnal megvizsgálták a futballistát, azonban a sérülés fokát csak a holnapi részletes vizsgálatok után lehet majd megmondani. Az azonban sajnos biztos, hogy Eto'o térdszalagja sérülést szenvedett, mely mindenképpen rossz előjel.
A csapatorvos Jordi Ardévol így nyilatkozott az esetről: "Eto'o a térdében a keresztszalag táján szenvedett sérülést. Próbálunk továbbiakat is megállapítani, de még vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy lássuk, a szalag elszakadt, vagy csak éppen meghúzódott, esetleg becsípődött kicsit. Lehet szó szakadásról, de előfordulhat, hogy ez csak egy jelentéktelen becsípődés. Ha ez utóbbi történt, már vasárnap játszhat, de ha többről van szó..."
Ardévol doktor még elmondta, hogy Eto'o később lábra tudott állni, mely mindenképpen jó jel. -
#1047 szegény -
#1046 a 6 pont is elfogy, ne izguljatok :DDDD -
#1045 hát ez egy csúny vereség volt... 4:2 pfff soha többet nem lesz ilyen! -
#1044 Ohh shit! -
#1043 már 2:0-s hátrányban vagyunk... -
#1042 vezet a Real... -
#1041 Ma este megnyerhető a bajnokság!
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
Minden szezonban kiemelkedőnek számítanak a Real Madrid-Barcelona rangadók, attól teljesen függetlenül, hogy a két gárda milyen helyet foglal el a bajnoki tabellán. Ezúttal még emeli az összecsapás tétjét, hogy nem csupán a presztízs számít, hanem a pontok elosztása nagyban meghatározhatja a bajnoki küzdelmek további alakulását. Ha a Barcelona nyerni tud a Bernabeuban, matematikailag ugyan nem, de elméletileg megnyeri a bajnokságot, ezt a lehetőséget azonban nem lesz könnyű megragadni Ronaldinhoéknak.
A Real Madrid szempontjából ugyanis ez a találkozó végleg eloszlathatja a bajnoki aranyról szövögetett reményeket, mivel a hazaiak csak egy győzelemmel kerülhetnek hat pontos távolságra a Barcától. Ez azt is jelzi, hogy a Real Madridnak még egy győzelem esetén is nehéz dolga lenne, mivel a katalánok előnye még így is jelentős maradna. A Real tehát reményei életben tartásáért, a Barcelona egyértelműen a bajnokság lezárásáért küzd majd ma este, hiszen a katalánok egy győzelemmel már 12 egységnyire távolodnának el a blancóktól. Ez a különbség már valóban eldöntené a trófea sorsát, ráadásul a madridiakat lélektanilag is megsemmisítené a gránátvörös-kék gárda. Azonban azt nem szabd elfelejteni, hogy a Madrid bizonyosan minden erejét kiadja majd magából, hogy kihasználja az utolsó lehetőségét.
Hiszen egy vendégsiker azt jelentené, hogy a Barca 1974 után ismét oda vissza legyőzné a fővárosiakat. Cruyfféknak tehát ebben a tekintetben méltó utóda lehetne a mostani Barcelona. Az ősszel komoly különbség volt a két gárda között a Nou Campban, s a Barcelona 3-0 arányban győzött, most azonban a Bernabeuban jóval nehezebb lesz a dolga a katalánoknak.
Frank Rijkaard fölkészítését sajnálatos sérülések, betegségek nehezítették meg, s biztosan még most sem jelenthető ki, hogy Ronaldinho és Puyol is ott lesz a kezdőcsapatban. Eltiltás miatt Deco hiányzik majd a középpályáról, s a régebben sérült Albertini, Motta, Edmílson, Larsson, Gabri ötösfogat sem áll majd a holland edző rendelkezésére. A kezdőcsapat azonban így sem lesz gyenge, különösen akkor nem, ha Ronaldinho és Puyol is vállalja a játékot, s bizonyosan sokat jelent majd a csapat védekezésének, hogy eltiltásából visszatér Rafael Márquez. A mérkőzés kulcsfigurája azonban Samuel Eto'o lehet, aki eddig (még Mallorca mezben) szinte mindig gólt tudott szerezni a madridi arénában. A kameruni csatár most Barca mezben is szeretne bizonyítani a korábban vele kapcsolatban nem éppen példát mutató klubjának.
A Real Madridnál is vannak ugyanakkor problémák, mivel hiányzik majd a hazaiaktól a védő Samuel, és a középpályás Guti, valamint még mindig sérült a nyáron vásárolt Woodgate. A madridiak brazil mestere, Wanderlei Luxemburgo ezen felül várhatóan a kispadra ülteti Luis Figot, s helyette Michael Owen kerülhet a kezdőbe. Így elméletileg a Real három csatárral támad majd, azonban a gyakorlatban valószínűleg más lesz a kép.
A mérkőzés tétje mindkét gárda szempontjából egyértelmű, kérdés, hogy ki használja ki ezt a komoly lehetőséget. Az biztos, hogy a meccs a Madridnak fontosabb, hiszen nekik elméletileg véget érne a szezon egy vereséggel. A Barca akkor sem kerülne nagy bajba, ha kudarcot vallana, de valószínűleg a katalánoknak egyértelmű célja, hogy ma este lezárják a bajnokság legfontosabb kérdését...
Real Madrid-FC Barcelona
Madrid, Santiago Bernabéu
19:00
Vezeti: Ramírez Domínguez
Real Madrid: Iker Casillas; Michel Salgado, Pavón, Helguera, Roberto Carlos; Beckham, Gravesen, Zidane, Raúl; Owen és Ronaldo.
Barcelona: Víctor Valdés; Belletti, Puyol, Oleguer, Sylvinho; Márquez, Xavi, Iniesta (Van Bronckhorst), Giuly; Ronaldinho és Eto'o.
-
#1040 Eto'o: Luis Enrique méltó utóda?
Írta: Z. Iván
--------------------------------------------------------------------------------
A Real-Barca párharcok előtt mindig különös figyelem irányul azokra a játékosokra, akik valamilyen módon kapcsolódnak a másik klub történetéhez is. Ilyen a Barcában most Samuel Eto'o, és ilyen volt az utóbbi években Luis Enrique Martínez.
Luis Enrique a kilencvenes évek közepén a Real játékosaként vált ismert, válogatott futballistává, azonban 1996-ban Madridban nem marasztalták a kiváló középpályást, aki ezt követően a Barcát választotta. A játékost Barcelonában befogadták, Madridban kis túlzással meggyűlölték, annak ellenére, hogy az átigazolást elsősorban a madridi vezetés segítette elő, s nem az asztúriai kiválóság. Luis Enrique viszont egyértelmű sérelmei miatt a továbbiakban a madridi közönséget, s különösen a klubvezetést "ellenségének" tekintette.
A középpályás szinte valamennyi madridi El Clásicón kiválóan játszott, nem rajta múlott, hogy a Barca nem nyert mindig a Bernabeuban. Összesített mérlege két győzelem, három döntetlen és két vereség, valamint két rúgott gól. Ezeken a meccseken ő volt a Barca lelke, igazi vezéregyénisége, győztes mentalitását átültette csapattársaiba. Nem csoda, hogy a katalán szurkolók hősként búcsúztatták tavaly a visszavonuló játékost, aki azért ezt nem csak a madridi fellépéseivel érdemelte ki.
Hasonló lehet mostantól Samuel Eto'o szerepe a Barcában, mint volt Luis Enriquének. A kameruni volt Real játékosként vasárnap debütálhat gránátvörös-kék mezben a Bernabeu Stadionban, s érzelmei a hasonlóak mint Luis Enriquének. Eto'o története ugyan teljesen más, hiszen őt nem egyszer, hanem hosszú évekig folyamatosan állította kényszerpályára a madridi vezetés, aki viszont elmondása szerint azért hálás a Realnak, hogy 'végre boldog lehet Barcelonában." A csatár viszont nem titkolja: egy csapat ellen sem hajt úgy, mint a Real Madrid ellen. A fővárosiak otthonában most bizonyíthat először, mentalitására, győzni akarására nagy szüksége lehet a katalánoknak. Vasárnap kiderül, mit mutat az előzmények után Eto'o...
-
#1039 na ez egy nagyon jó hír... -
#1038 Puyol, Ronaldinho: Holnap már edzés!
Írta:
--------------------------------------------------------------------------------
Ronaldinho és Puyol is sikeres túljutott a sérülésén, és holnap, szombaton már edzésbe is állnak, valamint, szinte biztos, hogy mindketten ott lesznek a vasárnapi kezdő tizenegyben! Albertini viszont biztosan kihagyja a rangadót.
Ronaldinho ma reggel meglátogatta a Nou Camp orvosi szobáját, de a mai edzésen még nem csatlakozott társaihoz. Orvosi jelentése is csupa pozitív dolgot említ, mégpedig szó szerint: "Ronaldinho teljesen felépült gyomor-gondjaiból, amitől pár napja még szenvedett. A mai napon keresztülment egy különedzésen, és egy gyógyítást segítő programon az edzőteremben, és a megfigyelések sem mutattak szerencsére semmi problémát. Holnap már bekapcsolódhat a tréningbe."
Ronaldinho panaszai a szerdai edzésen jelentkeztek először, így az orvosok jobbnak találták, ha kihagyja a foglalkozást, és inkább egy "aktív pihenés"-t javasoltak neki otthonában. Tegnap, azaz csütörtökön otthon maradt, ahol is meglátogatta őt a klub orvosa, Gil Rodas. A csütörtöki napja kemény diétával és különleges kezelésekkel telt, hogy minél előbb munkába állhasson, és nyugodtan készülhessen a Real - Barca meccsre.
Puyol is sikeresen felépült a bokaszalag-húzódásából, így remélhetőleg holnap már a szokásos módon készülhet együtt Ronaldinhoval és a többiekkel. Az ő orvosi jelentésében az áll, hogy a Barca kapitánya "egész héten egy rehabilitációs programban vett részt, mindig figyelve, hogy ne vigye túlzásba a terhelést. A következő órákban még egy fizikoterápiás kezelésben lesz része, viszont szombaton már ő is csatlakozhat a gárdához."
Puyol nem játszott a Betis elleni 3-3-as döntetlen hozó meccsen, és csak könnyített edzéseket végzett a hét folyamán, hogy felgyorsítsák a gyógyulását, és teljesen fitt legyen a holnapután kezdődő "El Clásico" kezdő sípszavára.
-
#1037 jaja -
redlions #1036 Látom, itt is idézgetik az Eurobarcát. -
#1035 ha Dinho nincs akkor nem sok esély van... :(( -
#1034 csak nehogy azért ne játszon Ronaldinho, mert megy a Reálba :( -
R9 #1033 Ronaldinho nem játszik a Real Madrid ellen?
2005. április 7. 15:27
MNO
Gyomorrontása miatt lehet, hogy kihagyja a Real Madrid elleni szuperrangadót Ronaldinho, az FC Barcelona világbajnok brazil labdarúgója. A klasszis az elmúlt két napban egyetlen edzésen sem vett részt.
A vasárnapi összecsapáson a vendégegyüttesből minden jel szerint hiányzik majd a csapatkapitány, Carles Puyol, aki térdsérüléssel bajlódik. (MTV)
-
#1032 Joaquinért nagy harc lesz az beztos... -
#1031 Célkeresztben Joaquin
Írta: Cséká
--------------------------------------------------------------------------------
Spanyolországban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a Barcelona a nyáron minden követ megmozgat majd, hogy a Real Betis talán legértékesebb játékosát, Joaquint saját szerelésébe öltöztesse.
A fiatal válogatott játékost Spanyolország, sőt Európa egyik legnagyobb tehetségének tartják, így nem csoda, hogy a legnagyobb európai klubok jelentkeztek be érte. Eddig a Chelsea és a Real Madrid kitartó érdeklődésről lehetett hallani, sőt a londoniak már a télen is erőteljes offenzívába kezdtek, de akkor a Betis első embere, Manuel Ruiz de Lopera még megálljt parancsolt.
Mindenestre most már az is tény, hogy a Barcelona is beszállt az átigazolási procedúrába. A Barca vezetőit Joaquin a hétvégi fordulóban biztosan meggyőzte, hiszen a 23 éves spanyol két góljával és remek játékával döntő érdemeket szerzett abban, hogy a katalánok csak egy pontnak örülhettek a 3:3-ra végződő mérkőzés végén.
A katalán tévéállomások már a szerződés részleteit is tudni vélik. Egyes hírforrások szerint ugyanis a Barcelona a jelenleg a Villarreal együttesénél kölcsönben lévő Riquelmét is bevonná az üzletbe, ez pedig valószínűleg a Betisnek sem lenne ellenére. Az ügyben Laporta a vasárnapi meccs után adott hangot véleményének: "Bebizonyította, hogy nagyszerű játékos, de még semmi konkrétabbról nem tudunk beszámolni."
Joaquin a pálya jobb oldalán képes a legjobb teljesítményre, tehát pontosan azon a poszton, ahol a francia Giuly is játszik. A spanyol esetleges érkezésével érdekes helyzet alakulna ki. Azzal pedig, hogy a Real Madrid és a Barca is szemet vetett a spanyolra, egy újabb pályán kívüli összecsapásra kerülhet sor a két ősi rivális között.
-
#1030 hehe jaja nem is tudom ki csinálta!