44078

ibogldrc.jpg


  • Kit--Kat
    #9101
    én ingyért odaadnám
  • R9
    #9100
    lol?
    [b]Ibrahimovic 8 millió eurót kér idényenként

    May. 30. 12:55 -Milano- Amióta Andiy Shevchenko elhagyta a Milant másról sem lehet olvasni minthogy a Juventus bosnyák támadója a pirosfeketék egyik fő kiszemeltje lett. Erre mit kell olvassunk mikor kinyitjuk a mai Gazzettát? Azt hogy a játékos ügynöke Mino Raiola az Inter vezetőivel akar tárgyalni a játékos jövőjével kapcsolatban és állítólag csupán már az anyagi kérdéseken folyik a vita közöttük.
    Csak hát a nem túlságosan szimpatikus Zlatan barátunk Shevchenko Chelsea fizetését meghazudtoló összeggel rukkolt elő. Nem kevesebb mint évi 8 millió euro nettó bért szeretne 5 idényen keresztül. Akkor pedig még azzal nem is számoltunk hogy a Juventus 25 millió alatt aligha engedné el az egyik csillagát. Ha pedig ezt az összeget összeadjuk és bruttósítjuk akkor az Internek közel 100 millió eurójába kerülne az ügylet.
    De miért is akarna az Inter mindenáron csatárt venni? Persze tudjuk Mancini kijelentette hogy neki kell még egy vérbeli csatár. Luca Toni project egyelőre úgy néz ki holtvágányra került. De Adrianot folyamatosan keresgéli a Real Madrid akiknek továbbra is feltett szándékuk megszerezni a támadót. Ám Madridban július eleje előtt semmi nem fog történni. Ez lehet az oka annak hogy a vezetők a Via Durinin egyáltalán tárgyalnak Raiola úrral. Adriano távozása esetén akár lehetséges lehet jövőre egy Toni-Ibrahimovic csatárkettős is. Egyelőre tehát az Inter az amely tapogatózik minden irányban. Ancelotti kijelentette hogy inkább Suazot látná a csapatában mintsem Zlatant, de azért biztos Berlusconinak is lesz egy-két szava ehhez a dologhoz.
    Ezek voltak a tények, minden további találgatás már az olvasók feladata lesz. Egy biztos izgalmas és fordulatos mercato elé nézhetünk ezen a nyáron.

  • Monoton
    #9099
    nemis kérünk :DDDD

    nade télleg téma lezárva
  • Breki33
    #9098
    amúgy mi a francért kell itten mindig arról írni ki kell a margarétáknak

    nem kaptok semmit se

    ez JUVE topic
  • Monoton
    #9097
    nektek se!
  • Breki33
    #9096
    sok beleszólásod nincs
  • Monoton
    #9095
    na kuzsé! mint mondtam nekünk nem kell Capello!

    téma lezárva!
  • forzajuve5
    #9094
    Capello marad nálunk, a real pedig szerződtessen magának ismét egy olyan edzőt akivel semmit sem érnek el, és akkor ismét röhöghetünk egy jót rajtuk :)
  • Monoton
    #9093
    ahhh
  • Breki33
    #9092
    nyertek

    csak freud
  • Monoton
    #9091
    te mit nyertél-e? :D
  • Breki33
    #9090
    Ezek arra sem emlékeznek mennyit nyertem Cap-al :-)
  • Monoton
    #9089
    hát figy. én nem szeretem capellot és jónéhány madridos sem!

    én ugy vagyok vele hogy nem illik a Real ba! (még1x) :DD

    na meg ha jön Capello akkor jön a kiskutyája is! /Zlatanka/ Akit szintén utálok!
  • 9csöves9
    #9088
    milyen jó dolgotok van hogy nem szeretnétek a világ egyik legjobb(ha nem a legjobb) edzőjét a csapatban

    végülis sikeres edzőkkel vagytok elhalmozva évek óta :)
  • Monoton
    #9087
    no P :DDDDDDDDDDDD
  • Breki33
    #9086
    persze P
  • Monoton
    #9085
    Remélem marad nálatok mert ha elmegy akkor valszeg hozzánk jön és azt egyik madridista sem szeretné :DDDD
  • 9csöves9
    #9084
    a vezetőség ultimátumot adott Capellonak

    csütörtökön lesz a megbeszélés ahol Capellonak döntenie kell hogy alsóbb osztályba sorolás esetén is marad e

    egyrészt jó döntés,mert így van idő edzőt keresni,és vele elkezdeni a felkészülést,de másrészt kis nyugalmat kéne hagyni Capellonak,át kell ezt gondolni rendesen
  • Hegeace
    #9083
    Pont ez a kérdés ma a honfoglalón a belépőkvízben.
  • 9csöves9
    #9082
    ma 21 éve...
  • Monoton
    #9081
    Hát sztem BLAblabla
  • Monoton
    #9080
    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
  • Breki33
    #9079
    hmmmmm
  • forzajuve5
    #9078
    Cristiano Zanetti a Juventus-ban.
    Az Inter-bõl érkezett középpályás nagyon boldog új csapatánál.
    Cristiano Zanetti Torinóban átesett a kötelezõ orvosi vizsgálatokon és biztosra vehetõ hogy nyáron már a Juventus keretét fogja erõsíteni. ’’Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Megérkeztem és nagyszerû fogadtatásban volt részem. Rendkívül boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy tekintélyû klubban játszhatok, mint a Juventus’’- mondta Cristiano Zanetti.


  • 9csöves9
    #9077
    feljutott a toro

    Sono cento anni che
    ve lo predente nel culo
    toro toro vaffanculo...toro toro vaffanculo
  • 9csöves9
    #9076
    ma 2 éve hogy meghalt Umberto Agnelli...
  • 9csöves9
    #9075
    Zambrotta: I'm no cheat
    Saturday 27 May, 2006
    Gianluca Zambrotta claims it would be “an injustice” if he and his Juventus teammates were stripped of two Scudetti.

    “It would be an injustice if Juve saw the last two Serie A titles revoked,” said the Italian international.

    “My teammates and I earned everything on the field with hard work, professionalism and fair play. It’s horrible to hear fans call me a thief, as I have never stolen anything in my life.”

    The ‘Calciopoli’ inquest could see Juve stripped of Scudetti, docked points or even relegated to Serie B if they are found guilty of match-fixing and collusion with referees.

    The investigations have spilled out into the Azzurri training camp at Coverciano, where supporters have jeered Juventus stars Fabio Cannavaro, Gigi Buffon and Zambrotta.

    “The investigation will find the culpable parties and if someone has done illegal things, behind the backs of the players, then it’s right they pay the price. Those who made the mistakes must be removed from football for life.”

    Emerson warned this week that he would not stand by Juventus if they were relegated into Serie B and Zambrotta also refused to pledge his future to the side.

    “I have a contract until 2010, but I am also 29 years old,” said the versatile full-back. “Right now I don’t feel I can say that I’ll definitely stay. There are many factors to evaluate.”

    Barcelona are keeping a close eye on the situation and there are reports that they’ll stage a swoop for Zambrotta this summer, whether Juve are relegated or not.

    He isn’t the only Bianconeri star the Spaniards are interested in, as there are also rumours of a bid for David Trezeguet or Zlatan Ibrahimovic.

  • 9csöves9
    #9074
    Chiellini utolsó perces góljával nyert az utánpótlás válogatott
  • 9csöves9
    #9073
    a szemüveget tuti tőle csórta:D
  • Breki33
    #9072
    Huu tiszta Capello P
  • 9csöves9
    #9071
    sok sikert Prof

    Pessotto è il nuovo Team Manager

  • 9csöves9
    #9070
    Marchionni és Zanetti is átesett az orvosi vizsgálatokon,és Professzor lett az új csapatmanager

    Marchionni nyilatkozata:

    "Elégedett vagyok azzal, hogy a Juventushoz szerződtem. A helyzetemet jól átgondoltam, és ez alapján meghoztam a döntésemet: a B ligában való indulás esetén is maradok a Juvénál."

    Zanetti: "Minden rendben zajlott, kedves fogadtatásban részesültem. Örülök, hogy egy ilyen hatalmas és elismert csapathoz igazolhattam, mint a Juve."
  • Kit--Kat
    #9069
    Biztos meglepte magát 1 Ferrarival, hogy felviduljon:)
  • DJ Bee18
    #9068
    z elmúlt két évben közel kétmillió eurót veszített különböző szerencsejátékokon

    ez szép :DDD Szar érzés lehet :)
  • forzajuve5
    #9067
    Végre egy jóhír:

    Tisztázta magát az ellene felhozott fogadási csalás vádja alól Gianluigi Buffon, az olasz labdarúgó-válogatott elsőszámú kapusa, így nincs akadálya annak, hogy szerepeljen a június 9-én kezdődő németországi világbajnokságon. A hálóőrt szerdán hallgatta ki az ügyészség.

    "Buffon tisztázta magát, ellene az eljárást megszüntettük" - mondta Pietro Errede torinói államügyész, aki hozzátette: a kétórás kihallgatáson Buffon azt állította, hogy a fogadási botrányban vádlottként szereplő barátjának januárban elküldött 10 ezer eurót nem a Juventus meccsére kellett feltenni. A vallomást csütörtökön ellenőrizték és kiderült, Buffon ismerősén keresztül valóban más sporteseményekre fogadott. A hálóőr az ügyészségen azt mondta, az elmúlt két évben közel kétmillió eurót veszített különböző szerencsejátékokon, ez azonban nem számít törvénybe ütköző cselekedetnek.

    Giovanna Melandri sportminiszter csütörtökön találkozott az Olasz Labdarúgó Szövetséget (FIGC) ideiglenesen irányító Guido Rossival és a játékvezető-küldés rendszerének felülvizsgálatára, illetve a televíziós közvetítési jogok értékesítésének reformjára szólította fel. Lennart Johansson, az UEFA elnöke a jövő hétre magához rendelte Rossit, mert személyesen szeretne tájékozódni az Olaszországban kialakult helyzetről. Ezzel egy időben az európai szövetség levélben kérte az olaszokat, hogy a korábbi kiváló bírót, a botrányban nem érintett Pierluigi Collinát nevezzék ki a játékvezetői bizottság élére.

    Az ügyészség tájékoztatása szerint az eddig rendelkezésre álló adatok alapján Adriano Galliani ellen sem merült fel csalás gyanúja, így az AC Milan elnöke maradhat a liga élén.

    Az olasz labdarúgás történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki, amikor az ügyészség játékvezetők manipulálásával vádolta meg Luciano Moggit, a Juventus korábbi sportigazgatóját. Azóta a nyomozások szinte naponta újabb visszaéléseket tártak fel. A botrány következtében lemondott Franco Carraro, a FIGC elnöke, távozott a Juventus vezérkara és nem működhet közre a németországi vb-n Massimo de Santis FIFA-játékvezető sem.

    (MTI)

  • 9csöves9
    #9066
    Alex,Cannavaro van két olyan személyiség aki a csapat nagyját simán meggyőzi hogy maradjon aki meg nem akar az menjen csak

    Lemondott Franco Grande Stevens,helyét valószínűleg a legendás Boniperti fogja átvenni
  • DJ Bee18
    #9065
    Vieira pl. jöhetne hozzánk :DD Stabil ember
  • Monoton
    #9064
    Távozhat a Juve francia triója

    Vieira, Trezeguet és Thuram is távozhat a Juventustól.
    Az olasz futballbotrány végkimenetele kérdéses, de ha Juventust visszasorolják, akkor komoly változások várhatóak a keretében.
    sport
    Napról-napra egyre több Juventus játékost hoznak kapcsolatban új klubokkal, a torinói gárda körüli botrány miatt jelentős változás várható a játékoskeretben. A francia trió, David Trezeguet, Lilian Thuram és Patrick Vieira már jelenleg is kapós. A csatárt a Barcelona és az Internazionale is vinné, míg Thuramot az Arsenal csábítja. Vieira jövője egyelőre bizonytalan, de ha visszasorolják a Juvét, akkor biztosan elhagyja a klubot.
    sport
  • DJ Bee18
    #9063
    1. Winner 1
    66%
    2. Winner 2
    34%

    Mi vagyunk a Winner 1, vezetünk már
    Döntőbe jutunk, és ez a szégyen a mai magyar fociban. Egész Európa ismeri '54-es tettünket, most mégse vagyunk sehol
  • ozsi
    #9062
    A 4 legnagyobb magyar JUVE fórum :

    origó:



    SG:



    index:



    nso:



    Ne haggyuk, hogy szétverjék a JUVÉT !!! most kiderül, ki az igazi juventínó :DDD

    FORZA JUVE !!! 29