House,techno klasszikusok
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
ismerem is mindet de azért aki tudja írhatna hozzá 1 tracklistát <#mf1>#mf1>
Isten éltessen utólag is <#law>#law>
köszi a Hotkunst mixet engem érdekelne a többi is.
most hallgatom érdekes ez a srác nem emlékszem de lehet hogy hallottam már élõben is mixelni. Mondjuk ez a mix is nekem a közepétõl jön be de a vége fele úgy üt hogy csak na. <#boxer>#boxer>
Találtam egy Total Audio MP3 Converter nevû programot, s a nevével ellentétben vagy 15 formátumba képes menteni, CD lemezrõl is. Nekiálltam begyúrni az összes valamire való CD-n levõ hanganyagomat, FLAC és 320k-s MP3-ba is, reggel óta ezt csinálom. Kb. 2/3-ával vagyok meg.
Sok szerintem megvan nektek is, de mindenesetre ha megvagyok velük, megosztom, hátha valakinek jól jön majd valami.
Tud olyat a GoldWave, hogy CD lemez olvasási sebesség állítgatás, illetve erõltetett olvasás? Sajna ebben a progiban ez nincs, egy lemezemrõl sajnos az utolsó két tracket nem tudom olvasni 😞
De úgy dönöttem, hogy mindkét formátumban lementem õket.
El is kezdtem, nem hallgattam vissza, csak kb. a hetedik lemeznél, majd megõrültem, egy nõ kb. 10mp-enként rádumálja a program nevét, amivel konvertáltam. Elcsesztem vagy fél napot :S - jó, az én hülyeségem miatt, visszahallgathattam volna elõbb is.
Szóval kérdés: tudtok ajánlani valami programot, ami rendesen tud MP3-ba is és FLAC-ba is CD lemezrõl grabbelni?
Corvin Dalek - Assorted Lovetoys - 2001
Flesh Prezentuje Corvin Dalek Wet&Hard For Laif Mix - 2000
Corvin Dalek - Assorted - E For Europe - 1999
Corvin Dalek - Assorted Stadtansichten - A Journey Through Berlin - 1999
Corvin Dalek - Hotkunst - 2000
Ha esetleg igény van ráá de most mennem kell ugyanis 1 évvel öregebb lettem <#rinya>#rinya><#action>#action><#action>#action><#taps>#taps><#taps>#taps> meg kell ünnepelnem <#pias>#pias><#pias>#pias><#pias>#pias><#felkialtas>#felkialtas>
Kicsit pakolásztam, találtam kb. 40 darab cédét. Mindegyik audio CD formátum, vannak közöttük saját felvételek is (PC-re hangkártyával, aztán audio CD-re lett kiírva), van köztük olyan is, amit biztosan ismertek (mint pl. Budai: Techno-House Classics, Slam Jr. Housematic, stb.), arra gondoltam csinálok belõlük fájl formátumot, aztán megosztanám veletek. Mit ajánlotok, FLAC, vagy 320k-s MP3 legyen? Vagy is-is? 😊
Gondoltam esetleg a "mûsoros" CD-bõl is jól jöhet néhányotoknak, mert lehet, hogy megvan, de esetleg egy 128k-s MP3-ban, azaz akár jobb minõségû változatot tudnék produkálni nektek.
Lenne igény ilyesmire?
DNDC - Holiday On Night
DNDC - Sax Wax (Club Wax)
DNDC - Eighties Avenue
???
DNDC - Chicayork
???
???
DNDC - Stay
Döglik a géped a hsz-okba ágyazott youtube videóktól? Itt a megoldás: http://userscripts.org/scripts/show/137068 KERESEM - http://soundcloud.com/nemesg/sets/track-ids/
Valaki???!!!!
Én meg Dj Nekbath zenék után akarok kutakodni.
Szerintem ez lesz az: upsd - upside down
Ha megvan valakinek engem is érdekelne...
üdv: biztoshmunkas
Döglik a géped a hsz-okba ágyazott youtube videóktól? Itt a megoldás: http://userscripts.org/scripts/show/137068 KERESEM - http://soundcloud.com/nemesg/sets/track-ids/
Akit érdekel leszedheti (tresor98 és a tresor100-as)
Video
Mikor látni ilyet manapság, hogy az emberek leizzadnak a táncolásban?! Az más kérdés, hogy a többség szét van "cuccolva"! <#nemtudom>#nemtudom>
De élõben is lehet hallgatni hétfõnként!
Más. Anno belinkeltem egy klasszikus retro videot by Sterby (ami mindkettõnknek bejött) és az elsõ tracket sikerült kiderítenem (a mixemben a második zene):
Sébastian Léger - Midnight In Galaxy (Dj Nekbath Mix)
GRAND PRIX EP
Pff, még az elsõ tracket de jó lenne megszerezni valahogy. Ez a Zsíros nem tudom miért ilyen irigy. Miért jó az neki, hogy más nehogy megtudja az adott track címét. Meg azon is jót röhögtem anno, amikor olvastam itt, hogy lesatírozta filctollal a lemez címkéjét. <#gun>#gun><#gunyos1>#gunyos1> No comment!
Amúgy egyszer kértem anno, a törzshelyemként szolgáló club-ban a rezidens dj-t, hogy írjon már ki nekem pár tracket jópézé'. Mondta ok. Következõ héten kérdezem, na megvan a cucc? Erre õ, megpróbálta, de nem indult el az írás. Mondtam is magamban, jól van akkor hagyjuk.
Azért szeretem ezt a fórumot, mert itt nincs irigység.
anno derültünk Johnny Dark névválasztásán... aztán ma FB-n egyszercsak valahonnan felbukkant 😄 (kicsit öregebben... kissé felhízlalva... 😄)
http://www.facebook.com/penda.j.stephen
http://www.facebook.com/pages/DJ-Johnny-Dark/155020417852429
nagyon nem így rémlik nekem siófokról az öreg Dark 😄
MacBook Air M4, iPhone 14+, iPad 9.7, XBOX ONE, XBOX360 Slim
Döglik a géped a hsz-okba ágyazott youtube videóktól? Itt a megoldás: http://userscripts.org/scripts/show/137068 KERESEM - http://soundcloud.com/nemesg/sets/track-ids/
Döglik a géped a hsz-okba ágyazott youtube videóktól? Itt a megoldás: http://userscripts.org/scripts/show/137068 KERESEM - http://soundcloud.com/nemesg/sets/track-ids/
Döglik a géped a hsz-okba ágyazott youtube videóktól? Itt a megoldás: http://userscripts.org/scripts/show/137068 KERESEM - http://soundcloud.com/nemesg/sets/track-ids/
Ez mi ez?
\"Vannak ellenségeid? Jó. Ez azt jelenti, hogy valamikor, valamit felépítettél már az életedben\" Winston Churchill
Ha van még ilyesmi a birtokodba, ne kímélj vele 😄
Még egyszer köszi...
http://www20.zippyshare.com/v/84194711/file.html#.Te9OrsyuOrc;facebook
Tracklist:
01.Topazz - New Millenium (Freezzy Jam Mix)
02.Powerhouse - What You Need (Full Intention Power Mix)
03.High Spies Dlayna - Better Days (Olav Basoski Reconstruction)
04.K & J - Feel the funk (Klusters Tribute Mix)
05.Kingsley O - Deeper Soul (Olav Basoski dub)
06.Elektrochemie LK - Sweet Darling(Olav Basoski Remix)
07.Madisson Avenue - Everything you need (Olav Basoski Rmx)
08.Marcel Krieg - Jenney (Olav Basoski Mix)
09.Supercar - Computer Love (Olav Basoski Remix)
10.Big Time Charlie - Mr Devil (Olav Basoski Remix)
11.David Morales - Here I Am (Full Intention remix)
Time: 63min
Letöltés
Bedrock - Heaven Scent (Greg Downey Remix)
Bedrock_-_Heaven_Scent_Yunus_Guvenen_Remix
Bedrock] Heaven Scent (MODE Remix)
Bedrock - Heaven Scent ( breakbeat mix )
Bedrock - Heaven Scent (Flashtech Prog Mix)
Bedrock - Heaven Scent (Evolution Unreleased Mix)
<#integet2>#integet2> <#integet2>#integet2> <#integet2>#integet2>
Nyammm-Nyammm
Mix
Ja, az elsõ számot keresem.
Döglik a géped a hsz-okba ágyazott youtube videóktól? Itt a megoldás: http://userscripts.org/scripts/show/137068 KERESEM - http://soundcloud.com/nemesg/sets/track-ids/