Fórumozók fényképei

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#66302
szorgalom, tettre készség, és munkavágy nem kell?
dehogy... csak az ismeretség és a "kivételes tehetség".

szerintem meg elsõsorban a fentiek kellenek. ha ezek megvannak, meglesz az ismeretség is (senki nem úgy születik, hogy csak jóakarói/lekötelezettjei vannak, akik majd szépen kikövezik elõtte az utat.)
ez a hozzáállás az én szememben tipikusan annak a mentalitásnak a szépen megfogalmazott változata, hogy az embernek az ég egy adta világon semmit nem kell tennie, mert predesztinálva van, hogy ki juthat elõre és ki nem. ezt úgy hívják: lustaság, és kényelmesség.
kényelmesebb azzal áltatni magunkat, hogy valahogyan kivételesnek kell lenni ahhoz, hogy vihesse valamire az ember. és mivel nem vagyok kiválasztott, szépen el is üthetem magamtól a gondolatot, ahelyett, hogy nekiállnék megfeszülni egy kicsit az áhított célokért.
jellemzõen magyaros hozzáállás.

Random work
#66301
Igen sajnos nekem is ez a véleményem. Ismeretség kell vagy kivételes tehettség. Ha bármelyik megvan akkor már kitûnhetsz a tömegbõl és sikeres lehetsz.
Legyünk optimisták. 😊

Olyan napom volt, amitől Assziszi szent Ferenc gyerekeket rugdosna. Műkutyától, műkrokodiloktól nem kell megijedni, mindegyikben ember van.

#66300
Közhely, hogy mindenhez ismerettség kell, de sajnos igaz. Ha nincs kapcsolat, kereshetsz akármennyit is, nem fogsz közelebb kerülni a tûzhöz.
Ettõl függetlenül a Te életed, cselekedj úgy, ahogy jónak látod, még ha sok mindenben nem is értek Veled egyet.

Neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?

Random work
#66299
Sok sikert a küzdelmedhez és kívánom, hogy párod tényleg kitartson és támaszod legyen. Azért elég megterhelõ egy kapcsolatra nézve is ez.

Az álmok megvalósítása fontos és hát te tudod mit ér ez meg neked. Nekem kicsit erõsnek tûnik így a leírásod alapján, de ha ez az egy módja van akkor nincs mit tenni.

Olyan napom volt, amitől Assziszi szent Ferenc gyerekeket rugdosna. Műkutyától, műkrokodiloktól nem kell megijedni, mindegyikben ember van.

#66298
arra pl. nem elég, hogy jó iskolában tanuljak majd (University of Arts, London), arra nem elég, hogy õshazájában tanuljam az angolt, arra nem elég, hogy a legújabb trend szerint tanulhassak stúdió/divat/reklámfotózni, arra nem elég, hogy egyszer bejussak egy nívósabb laphoz/magazinhoz...

lehet nem fog semmi sikerülni, de köszi, megpróbáltam...

http://gaborszantai.co.uk/

#66297
Hmm, én már csak azt nem értem mire nem volt elég az a 400000 havi fix?
Gondolom a párod is keres valamennyit, havi félmillával nem keresném a lehetõségeket külföldön.. Én a proli osztályba tartozom, kettõnknek jóval kevesebb fizuja van és nem panaszkodom.

Neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?

Z
#66296
"Szóval koszosság, fél gazdagság. 😄" --- de inkább legyünk teljesen gazdagok! <#idiota>

Amit nem tudunk az erkölcsök útján megtenni, azt nem szabad a törvények útján megtennünk. A fehér ember nagyon ért a pénzcsináláshoz, csak ahhoz nem ért, hogyan kell elosztani.

Trance Angel
#66295
Az angol fürdõ tulajdonságai ellenére én azért minden nap fürödtem. 😄

Dynamic
#66294
A hideg-meleg vizes csapot sokáig nem bírtam megszokni.Ritka idióta találmány😊Ha véletlenül valahol találkozol keverõs csappal az is olyan hülyén van megcsinálva(két kis csõ van a csapban vagy valami ilyesmi lehet sztem), hogy nem permanens langyos vizet érzel, hanem hogy felváltva jön a hideg és a meleg.
#66293
Nekem teljesen mások a tapasztalataim 😛 akkor kár volt így elõre kijelentenem talán hogy "rossz oldalaival együtt"?

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

#66292
mondjuk angol fürdõszobában nekem is nehezen ment...
szerencsére itt indiai a landlord és európai fürdõszobánk van😊

angol fürdõ:
- külön csapból folyik a meleg és hideg víz, ergó vagy lefagy az arcod, vagy leég
- a villanykapcsoló egy zsinór, ami a mennyezetrõl lóg
- nincs konnektor
- szõnyeg van a padlón, vagy vmi mûanyag
- a kádnak lambéria burkolata van
- vagy vízlepergetõ festék van a falakon és csak a kádnál csempe, vagy az sem

remélem az európait ismeritek😊

http://gaborszantai.co.uk/

#66291
Én West-Molesey, Kew, és egy valahol Richmond mellett... Egy Esher College nevü "Sixth form" intézményben voltunk cserediákok.
Én komolyan mondom szerelmes lettem angliába az alatt az idõ alatt (életemben elõször és talán utoljára blogot írtam, arról a három hétrõl, körülbelül annyira 😄 )

Én is fotózgattam, egy korrekt Leica Digilux 1-el (legalább 6-7 éves lehet már szegény pára) de egyszerûen nincs az az aksi, és memórakártya amit ne lehetne teletömni ott 😄 (nem mintha 'itt' pesten hiányoznának a fotótémák, de a hely újdonsága, varázsa teljesen magával ragadott, méga rossz oldalaival együtt is😊

(ez akár lehetne egy valamilyen "Külföldre kijutó kisfiú naplója" címû gyerekmese, ami velem történt) <#hehe>

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

autoszimulator
#66290
akkor jó angol lord lennék 😄

.: mobilize.hu :.

Trance Angel
#66289
A sok pénzt biztos a nemfürdéssel spórolják össze. <#hehe> Én is voltam angol családnál, hát sajnos nem igazán szokásuk fürdeni.
Szóval koszosság, fél gazdagság. 😄

#66288
Golders Green, Észak-Nyugat London, zsidó-magyar-jómódú kerület😊
nem kevés a Ferrari vagy Porsche errefelé😊

http://gaborszantai.co.uk/

#66287
:o

Ez tiszteletreméltó, bátor vállalkozás!
Én jártam kinn tõzsgyökeres angoloknál (mint cserediák, 3 család 3 hét) és ott úgy láttam hogy azért magasak az árak, de mindenkinek futotta egy egy (itthon vagyonokat érõ) Apple gépre, és talán a gyerekeknek 1-1 számítógép, hogy érezzék a törõdést.

Természetesen õk ugye ott születtek, élnek, dolgoznak, angolok ízig vérig, nem gondoltam hogy tejjel mézzel folyó kánaán, de az alapján amit te mondasz...

(amúgy Londonon belül hol? 😊

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

#66286
a dolog már nem ilyen egyszerû...
most már Londonban élek és hogy a korábbi színvonalon tudjak élni, többet kell dolgoznom, mert amíg havi 400e tiszta jövedelem otthon jó fizetés, addig itt hajszállal több, mint a minimálbér😊

nem akarom sajnáltatni magam, mert én választottam, mellette tanulni akarok, és szakmát váltani, 40 éves korom után már csak fotózni szeretnék...
áldozatokat kellett hoznunk az asszonnyal, de remélem megéri és végigtudjuk csinálni - ebbe a tempóba pedig se kondi, se mozi nem fér bele, de még egy jó sörözés sem...

http://gaborszantai.co.uk/

Random_
#66285
Tudod errõl csak egy véleményem van.
Ott van a fõnököm 31-32 éves lehet és jelenleg a Kft. ügyvezetõje ahol dolgozom. Ez egy építõipari cég több külföldi irodával full magyar tulajdon 500-600 dolgozóval és folyamatosan utazik és a terjeszkedésen meg a jövõn küzd. Vele volt egy esti kötetlen beszélgetésünk. Õ is a cégnél kezdte még kis senkiként és végigjárta a szamárlétrát ennek ellenére most nem bunkó köcsög. Kérdeztük tõle, hogy mégis mennyire bírja a család ezt a felpörgetett tempót. Õ erre ezt mondta, hogy ha nem képes a munkáját napi 8-9 óra alatt elvégezni akkor vagy rosszul osztja be az idejét vagy sokat vállal. És tökéletesen igaza van!
Én is elgondolkoztam azon, hogy ha nem netezgetnék munkaidõben csak melóznék akkor több munkát tudnék elvégezni és többet is keresnék, de ennyire nem vagyok mániákus.

Érdekes lesz ha körülnézel 40 évesen és számba veszed mit értél el. Nem akarok vészmadárkodni, de ilyen pörgés mellett nem sok mindened lesz max pénzed meg elismertséged. Tudom milyen az a tervezés folyamata és az építõipar. Nem leányálom, de ha tényleg olyan sok munkát kapsz és rengeteg az elégedett ügyfeled akkor meg van a módja annak, hogy több munkát fel tudj vállalni és ne szakadj meg személyesen.

Olyan napom volt, amit?l Assziszi szent Ferenc gyerekeket rugdosna. M?kutyától, m?krokodiloktól nem kell megijedni, mindegyikben ember van.

Dynamic
#66284
Középiskolás koromban csóró voltam.Nem volt pénzem edzõteremre. Rájöttem, hogy otthon a fekvõtámasz, húzódzkodás és néhány kézisúly csodákra képes.Szal pofonegyszerûen megoldható miközben pénzt és idõt spórolsz.Zuhanyozni meg amúgy is kell, szóval az nem ér😊
#66283
<#eljen>

Neked, mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?

#66282
ugyanazon a gépen fórumozok, amin dolgozok, ha edzenem kellene, akkor elkell utaznom a legközelebbi gym-ig, majd edzés, visszaút, zuhany.. 2óra kiesik?

http://gaborszantai.co.uk/

Dynamic
#66281
Igazából innentõl válik meddõvé és értelmetlenné egy ilyen vita, hiszen mit tudunk felhozni?Én hajtogathatnám a végtelenségig, hogy de igenis ha akrnád meg tudnád oldani és lenne rá egy minimális idõd(mint ahogy a fórumozásra is megoldod), te pedig azt, hogy nem, nem, nem, akkor sincs rá idõd.
Más részrõl meg szerintem lehet boldogan és stressz mentesen élni, hogy ne kelljen elõtte 10 évig 24 órából 25-öt dolgozni bónuszként fizikai és mentális leépüléssel, szívrohammal és agyvérzéssel megfûszerezve.Lehetne ezt a témát nagyon hosszan vesézni, de mindenki maga dönti, hogy neki mi a fontos és hogyan akarja elérni.
Rockynhooo
#66280
<#worship>

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

#66279
én tudnék többet dolgozni, mert van munkám szerencsére, egyszerûen fizikailag nem bírom, 4 óra alvás kell, mert másnap hulla vagyok...

ha szakítanék idõt filmnézésre, vagy edzésre, esetleg 30 percnél hosszabb táplálkozásra egy nap, akkor máris veszítenék ügyfelet...

lehet mesélni ilyen hülyeségeket, hogy arra van idõ, amire akarunk, de akkor ellehet felejteni, hogy egy vállalkozás jól menjen és folyamatosan fejlõdjön...
inkább negyven éves koromban leállok és élvezem amim van, és amit elértem, vagy lesz egy könnyedebb munkám és nem fogok beállni a hitelbõl élõk vagy hitelbõl vásárolók sorába - sem autót, sem házat nem kellett eddig részletre vennem, késõbb sem akarok, inkább sörhasam legyen, mint stresszes életem, hogy mibõl fogok élni, ha befizetek mindent😊

http://gaborszantai.co.uk/

Dynamic
#66278
Miközben nyílvánvaló hazugság, MERT semmi kedve az egészhez

így akartam...
Dynamic
#66277
Annyira nevetséges, amikor a legtöbb ember a "nincs idõm" védekezési forma mögé bújva azt próbálja sugallni, hogy õ tulajdonképpen a rendszeres testmozgás és a sport híve, csak hát...
Miközben nyílvánvaló hazugság, hogy semmi kedve az egészhez<#beka2>
#66276
itt a lényeg
az embernek arra van ideje amire szakít
Dynamic
#66275
Az igénytelenség, hogy jön ide?
Kb. annyi az összefüggés, mintha az mondtad volna, hogy az egyetemi tanárok nem tudnak énekelni<#wilting>
Dynamic
#66274
Minden nap 6-kor kelek és este fél 7 elõtt nem igazán vagyok otthon, emelett tanulok is, de hogy, hogy nem, valahogy mindig be bírok szorítani heti 3x1 órát edzésre.Régi közhely, de tényleg arra van ideje az embernek amire akarja, és ugyanígy kifogást is mindig talál ha akar...
#66273
oh

Ramadamammy rapidrandi

Kata
#66272
Tudtam!

[/cserf][/fülünyúl]

BiG G
#66271
bevallom, igazad van, nem tudom magam elõtted megjátszani -.-

http://flickr.com/gergokiss/ BF3: [KCLE]gergeoux

Kata
#66270
Azt azér raktad bele, mert nem értetted.

[/cserf][/fülünyúl]

BiG G
#66269
dehogynem, én pont azért raktam bele szmájlit😊

http://flickr.com/gergokiss/ BF3: [KCLE]gergeoux

Kata
#66268
Nincs szar napom, esetleg nem érted a viccet, ha nincs telerakva szmájliva?

[/cserf][/fülünyúl]

#66267
Vécésnéni?

Asztali számítógép. Egér. Billenyt?zet. Hangfal. SHARP számológép. Heil Sogron!

ivjoe
#66266
Portás.
BiG G
#66265

http://flickr.com/gergokiss/ BF3: [KCLE]gergeoux

Rockynhooo
#66264
az igénytelen hogyha zabálja a kokszot!

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

#66263
akkor mi a gond azt mondjuk pirospont te meg elhiszed 😊
BiG G
#66262
ezen buktam meg forgalmin is.. azt hittem kifogtam a zöldhullámot <#wilting>

http://flickr.com/gergokiss/ BF3: [KCLE]gergeoux

#66261
Neked mind1 színvak úgyse külömbözteti meg
BiG G
#66260
na mivan, ma is szar napod van? nembaj olcsá' még <#idiota> azmeg hogy zölddel írod a pirospontot d:

http://flickr.com/gergokiss/ BF3: [KCLE]gergeoux

Kata
#66259
Ügyi. Kapsz egy fél pirospontot.

Zöld ceruzával beírva.

[/cserf][/fülünyúl]

BiG G
#66258
input-output manager? kidobó ember? 😄Dd

http://flickr.com/gergokiss/ BF3: [KCLE]gergeoux

Trance Angel
#66257
A képen szerintem sportoló van szal nem igénytelen és kész. 😄
Az "egész napot" pedig úgy értettem, hogy munka után, mert pl. ez a hobbija, ezt szereti csinálni. Rosszul fogalmaztam na. <#schmoll2>
Egyébként ez a típus nekem sem jön be, félreértés ne essék.

#66256
aki egésznap a teremben van az vagy profi sportoló, vagy igénytelen input/outout manager egy hétvégi szórakozóhely kapujában...

http://gaborszantai.co.uk/

Trance Angel
#66255
Undorító, igen. De IGÉNYTELEN?? Hogy lehet az igénytelen, aki az egész napját a konditeremben tölti a teste miatt?? Kevered a fogalmakat, ez nem igénytelen, hanem már szinte túlzott megfelelni akarás.

Crazygirl
#66254
nem a testedzest tartom igenytelennek hanem az eltulzott valtozatat mint pl a kepen 😊 semmi bajom azzal aki szepen, esztetikus izomzattal rendelkezik... sot...

A szex a leghatékonyabb nyugtatószer a világon.

autoszimulator
#66253
És lõn világosság, igy alakultak ki a plázacicák 😄

.: mobilize.hu :.