95127

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#69555
Az orrrész sérülése nem akkora para, ha mindenképpen le kell lassítania úgy is (a légellenállás megoldja. Feltehetően lejjebb ereszkedtek, és lassan bicegtek haza. A pilótafülkét nem érte feltehetően sérülés, az orr részben pedig a bombázó és a navigátor álláspontja van, tehát a gép közvetlen vezetése nem volt akadályoztatva (ahogy írják is, a bombázótiszt meghalt, de ezek alapján a navigátor nem).
A farokrész sérülésénél hatalmas mázlijuk lehetett, de feltehetően a hosszmerevítők közül annyi épen maradt, hogy a farokrész ne szakadjon le, a második képen látható, hogy azért a törzs súlyát már nem viselte el a leszálláskor. :)
-
JanáJ #69554 Egy régebbi ilyen videóban az okos műsorvezető megkérdezte az egység parancsnokát, hogy mennyi idő alatt tudnak lőni. Az válaszolt, majd okoska megkérdezte hogy és utána mit csinálna. Mire a faszi gondolkodás nélkül válaszolt, hogy rágyújtana. A többi katona meg a háttérből kiröhögte a hülye kérdést. És tényleg, akkor már nem kell kapkodni, van egy nyugis fél órád az erdőben. -
JanáJ #69553 A törzs sérüléseinél nekem az a fura, hogy nem tört ketté mint a ropi, de erre a bombateherre való méretezés lehet a válasz. Meg ugye számítottak a sérülésekre. Ellenben az or nélküli nekem scifi hogy ott maradt még pilóta, meg pilóta fülke. Valamint van egy aminek felülről belenyírtak a farka irányába. Azt sem értem hogy nem tört ketté. -
#69552
Hidegháború a tengerek alatt (SOSUS)
http://www.mediafire.com/watch/qfdpcg9zyr59qvb/Cold_War_Spy_Secrets_Under_the_Sea_%28Full_Documentary%29.avi
-
#69551
Vagy megkérek valakit a BMS4 repszimes fórumról.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.07.27. 20:58:23 -
#69550
OFF
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Az első linknél irkafirkálnak valami Free ship Worldwide-ot 30 dodo feletti rendelésnél, checkout-nál tovább menve már több ország is van persze mi nem vagyunk worldwide csak az osztrák, lengyel,német... egy levelet megereszthetsz esetleg hátha . -
#69549
És így nézne ki a világvége ma...
-
#69548
Csak nem jenkiként nem tudom megrendelni... -
#69547
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Érnek e valamit nemtom, dvd, könyv,meg valmi suliban nézték ?
http://store.earthstation1.com/war-and-peace-in-the-nuclear-age-dvd-set-tv-series-4-disc4.html
http://www.mediaoutlet.com/war-and-peace-in-the-nuclear-age-dvd-set-tv-series-4-discs-p-1390.html
http://www.amazon.com/War-Peace-Nuclear-John-Newhouse/dp/0679726454/ref=sr_1_1?s=books&ie=UTF8&qid=1438018172&sr=1-1&keywords=War+and+Peace+in+the+Nuclear+Age
http://www.lib.berkeley.edu/MRC/War&PeaceNuclearAge.html
-
#69546
Viszont a jelenlegi Moszkva körüli ABM rendszer bizony még lyukszalagos....
... érdekes nézni a megöregedett civil üzemeltetőket, és azt ahogy az elfogó (Mach10 táján) elfogja a bejövő ICBM-et, amit a videón csak egy árnyékcsík jelez a jobb felső sarokból 10:33 nál...
Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2015.07.27. 19:15:58 -
#69545
Ez a jó link. A kedves MF megváltoztatta a link generálási metódust, csak erről baszott szólni, így a link elavult...
https://www.mediafire.com/folder/ksysysyvd0hpd/Atomkorszak
-
#69544
7zip-vel van asszem tömörítve. -
#69543
Király, köszönöm! Le is szedem gyorsan. :) -
#69542
Teljesen korrekt. A fordítás is abból a korból való, amikor még adtak rá. 1998 táján készült. Igazából nem is szinkor, hanem alámondás, mert hallatszik az eredeti is. A linkelt HTKA-s topikban ott a link a három részhez.
Külföldön is gyakorlatilag hozzáférhetetlen a cucc, DVD-n sem adták ki soha tudtommal, csak VHS és alig létezik valahol.
Valahol őrület, hogy minden idők legamagasabb szakmai szinten készített dokofilmje gyakorlatilag elérhetetlen. Olyan, mint kincset gyűjetni egy lakatlan szigeten...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.07.27. 19:00:27 -
#69541
És milyen a szinkron? Ez ugye még a vállalható szinkronok időszakából való? Nem vagyok benne biztos, hogy a szakmai részeket érteném angolul. =/ -
#69540
Az már a Minuteman rakéta család. Ez korábbi, még folyékony hajóanyagú volt, míg a Minuteman már nem. Az indítási ideje az egyiknek több óra volt tudtommal, a másiknak meg valóban 5 perc. -
#69539
azért ez könnyebb és egyszerűbb mint gondoltam. nem úgy volt, hogy floppykkal működnek? :D -
Rue East #69538 Azokon a képeken B-17-esek vannak, amik jobban bírták a sérülést. A második film nem jó példa, egyrészt mert B-24, másrészt meg le is zuhant. Bár megjegyzem a linkelt képeken csak egy szárny sérülés van, pár vezérsík sérülés, de a törzset ért találatok inkább látványosabbak, mintsem igazán veszélyesek a levegőben maradás szempontjából (az előbbiekhez képest persze). Másrészt, a törzs alu borítása nem volt egy túl ellenálló szerkezet, nem véletlen volt belül padló a közlekedéshez. -
#69537
Alapmű ez a 4 részes sorozat, persze van pár másik is ebben a témában:
Spy Secrets Under the Sea
BBC.The.Silent.War.1.Know.Your.Enemy
BBC.The.Silent.War.2.The.Russians.Are.Coming
és a túloldalon is csináltak 2 jó részt...
-
#69536
Ezt volt az Atomkorszak néven futó sorozat. A három talán legfontosabb részt anno VHS-re felvettem és bedigiztem. A tárhelyemen megvannak, ha valakit érdekel. -
#69535
Baszki, mióta van YT azóta keresem ezt a sorozatot. Anno asszem a Duna TV-n (!) leadák kétszer. Soha többet... A futkosó fickóról és a 4 részről kapásból beugorott, hogy ez az. Megnéztem a 3. rész végét is. Stimmel. Ez még abból a korból származik, amikor tudtak és akartak is jó dokufilmet csinálni...
Az Atomkorszak néven futott egy eszméletlen jó sorozat. Kétszer adta le a Spektrum vagy talán hármszor kb. 15 éve. Soha többet. Anno még leveleztem is a HBO csoporttal vagy kivel, hogy mi a helyzet. Azt mondták ennyi, nyista, irgalmatlan drága volt a licensz díja.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.07.27. 18:28:33 -
#69534
A sárkány mérete a bomba teherre van méretezve amint azt kidobták már is a felület töredéke elég ahhoz, hogy fent maradjon. Itt-ott egy darab hiányzik még nem probléma és a sebbegésük sem volt az az irtóztató, hogy a menetszél tovább bontsa, ha a kormányzás és a motorok közül kettő működött akár még haza is érhettek vele szerintem.
Egy régebbi és egy mostani film.
-
#69533
Ugyanaz kicsit több rakétával (missiles 1 to 24 :)...
8:30 tól
Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2015.07.27. 18:14:05 -
#69532
-
JanáJ #69531 Az, hogy ezek fentmaradtak és nem estek le mint egy döglött kacsa, az csak nekem hihetetlen? -
JanáJ #69530 Szerintem a látványosság meg volt. -
#69529
Már a szándékot sem értem, át akarták lőni a félsziget (hullámtörő) felett?
Mindegy, a 2 Osza (SA-N-4) felderítő szépen pörgött.

-
#69528
+
"On July 18 at approximately 9 a.m. a Standard Missile-2 test missile exploded after suffering a malfunction as it was fired from the guided-missile destroyer USS The Sullivans during a planned missile exercise off the coast of Virginia," NAVSEA said. -
#69527
Előfordult, ez esetben még az okok is hasonlóak, a HMS Gloucester esetén is egy régi, elöregedett Sea Dart rakéta gyorsító fokozata robbant be, és feltehetően a Ladnij esetében is az elöregedés tekinthető okozatnak. Mindkét esetben a költségek hiánya, és a meglévő rendszerek lecserélésének elhúzása tekinthető problémának (a Sea Dart rakéták gyártása az 1980-as évek második felében ért véget, a lenti videón feltehetően 20+ éves rakétát próbáltak indítani, amelynek eredeti élettartama lejárt már (a rendszert egyébként 2012-ben vonták ki, hamarabb, mint a két utolsó Type-42-es rombolót, így azok ágyúfegyverzettel mentek nyugdíjba)). -
F1End #69526 Azért másokkal is előfordult már hasonló (kb 1:15-től van a lényeg).
-
#69525
És elég jol meguszták a doldot, ebből nagyobb baj is lehetett volna ennyi ember és házak közelében , ha nem igy mennek el a rakéták -
#69524
Az Orosz haditengerészet állapotát az Orosz haditengerészeti napon egy kellemetlen incidens mutatta be nagyszerűen:
A Ладный (Ladnij), egy Krivak-I osztályú fregatt, amely URPK-5 (SS-N-14 'Silex') robotrepülőgépet (ami egy UGMT-1 torpedót tud kibocsátani felszíni vagy felszín alatti cél ellen) akart indítani egy szimulált cél ellen.
A videók tanulsága szerint az indítás után a két szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta leszakadt, és ha jól látom, a rakétatest és a hozzá kötött torpedó is kétfelé vált...
Az URPK-5-ösök egy Krivak-osztályú fregatt négyes indítójában
Feltehetően az elöregedett alkatrészek már nem bírták az indítással járó terhelést, és engedtek a gyorsulás erőhatásainak. A Ladnij-t 1980-ban bocsátották vízre, és 1982-től van hadrendben.
Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2015.07.27. 10:36:07 -
JanáJ #69523 Érdekelne milyen messze volt a cél... -
#69522
Én is úgy látom, bár ez esetben kvázi nincs cső, tehát nem értem miért 2 hüvelykes csőről írnak. :) -
fonak #69521 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Utoljára szerkesztette: fonak, 2015.07.27. 08:35:29 -
#69520
jól látom, hogy kilátszik a lövedék hegye? :D
bár ezzel egy rakás erőt elveszít ami a gépkarabély egyik fontos tulajdonsága lenne. -
#69519
-
JanáJ #69518 Cifu után szabadon: Halál csillag hat keréken. -
#69517
-
#69516
Persze az igazán komoly harci résszel (25kt) rendelkező Vega (SA-5) rakéták a Gránit nevű tárolóban laktak...
... gondosan őrizve a "némák" által.
Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2015.07.24. 23:10:21



