95113

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
kiskorúbézoltán #78913 Játék a számokkal, de ez nagyon off itt van egy védelempolitikai topik is, bár ami ott megy... :D
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Szóval inkább csak így, itt. ;)
A honvédség adóztatása nagyon fontos. Egyik oldalról van ugye egy a NATO által elvárt ráfordítás a GDP arányaiban. Ezt ugye mélyen alulmúljuk, utoljára amikor néztem valami 1% volt. Csakhogy rávernek minden adót (a legnagyobb rész persze a havi fizetések adóztatása) így jó harmada visszamegy a költségvetésbe. Ezen kívül a honvédség költségvetésébe csapnak mindent amit csak tudnak. Pl Pesten a honvédkórház (nem tudom ettől megszabadultak-e már) ahol katona mint páciens a legritkábban fordul elő. A nettó katonai kiadás így kb 0,5% környékén lehet, ebből a Gripen leharapja a részét mert a szerződés ugye az szerződés, a többit lehet osztani és szorozni. De ugye 1%-nak néz ki a NATO felé. Szóval ami neked vicc, az másoknak kőkemény valóság. Régebben sokat kacagtam én is. Hát ez van (volt 5 éve) Neo. ;) -
kiskorúbézoltán #78912 Amilyen áron adják hozzá az aknagolyót nagy gyakorlatuk azzal se lesz... Ráadásul itt nem elfekvő készletek vannak hanem a készleteket kell lassan felhalmozni. De amúgy jogos, van ott 60mm-es is. ;) -
JanáJ #78911 Ez mondjuk vicc. Pláne, hogy a nettó költség lenne, mert az adó - számomra - értelmezhetetlen, mivel állami felhasználás. -
fonak #78910 Meg ezek is vannak már elvileg :) -
kiskorúbézoltán #78909 "Az üzemanyag nem lehet tétel"
Óhh boldog naívság... :D Még lőszert is könnyebb szerezni mint üzemanyagot. Lőszer van a raktárakban felhalmozva sokmindenhez, ráadásul szavideje van sokmindennek. Üzemanyagot meg venni kell. Kellene. Úgy mint mondjuk alkatrészt. Azt is kellene.
Persze szigorúan hazai viszonyokról beszélek és mondjuk az 5 évvel ezelőtti helyzetről. Nem szaladnék bele olyasmibe mint a Gripen kapcsán. ;) -
JanáJ #78908 A szállító flotta cseréjéről van valakinek infója? -
JanáJ #78907 Az már a gyakorlatra kell, de itt most arról beszélek, hogy legyen hat működő tankunk. :-)
Az üzemanyag nem lehet tétel. Engedjenek oda, találok rá pénzt. -
kiskorúbézoltán #78906 Meg mondjuk olyan apróság mint az üzemanyag... Tankgolyóról már nem is beszélve ha kiképzést is szeretne valaki. ;) -
millerius #78905 Pl. jól képzett karbantartó és gyakorlott harci személyzet, anélkül a Leo akárhány vagy a Merkava és az Abrams se ér semmit. -
JanáJ #78904 Pár éve a nagy havazásnál állítólag 5 hk. mozdult jött ki a laktanyából és ebben már legalább egy műszaki mentő volt.
Amúgy nem értem, hogy mi a fenéért nincs harckocsink. Azért ezek nem olyanok mint a légi járművek, hogy ha lejárt a szelepsapka borítás naptári ideje akkor vontatni sem lehet. Donor van/volt dögivel. Mi kell még bele? -
JanáJ #78903 A KMZ-nél rendszerben van az AK, valamiért mégsem azt erőltetik.
Nincs semmi amcsi fanoskodás, nem tetszik az M4, de azt végig fejlesztették, az amik 25+ éve képesek éjszaka nyomulni, nálunk meg pár éve sikerült dotot tenni az AK-ra. Mondjuk azt a gnómot nem hívnám fejlesztésnek.
Ha a Honvédség M4-et (SCART/AUG-ot/lézer pisztolyt) rendszeresítene az sem számítana semmit. Kevesen vannak és szarul felszerelve.
-
kiskorúbézoltán #78902 Igazából ez papíron is nagyon rosszul fest.
Ha egy dandárnak a tűzereje megáll néhány 37M aknavetőnél, néhány 1500m lőtávolságú IPTR-nél amihez nincs éjjellátó (de legalább világítógránát sincs a 82-es vetőhöz, nehogy legyen bármi esélyük) és a BTR-ek stabilizálatlan, kurblimeghajtású 14,5-30mm-es toronyfegyvereiben az szerintem papíron se jó. -
kiskorúbézoltán #78901 Gondolom te is tudod, hogy az első videód a HK promoja. A világon nincs olyan elterjedt fegyver amiről ne lenne a yt-on valami amikor ippen nem működik. Nemrégiben pont egy kettéhullott Ak-n vigyorgott a nép, gondolom láttad. Nem probléma ha a fegyvereket csak városi legendákból ismered meg yt videókból, csak kezeld ezeket mindig fenntartásokkal.
A Bercsényi mellett a világ elég sok olyan alakulata is az M4/M16 sorozat valamely változatát használja többnyire akik egyébként a hadsereg többi részétől eltérő fegyvert is választhatna. Persze ahogy telik az idő váltanak korszerűbbekre, lévén a sorozat lassan 50 felé jár, de valahogy nem azt látom, hogy Ak és utódai lennének a kiválasztott típusok.
A Bercsényinek tényleg nem volt választása, ez így igaz. Azaz volt, az Ak-63. Ha gondolod szólj nekik, hogy rosszul választottak. ;) -
#78900
A gyakorlatokra volt, hogy egy fél szakasz T-72-őt tudtunk kiállítani. Szánalom a köbön. -
#78899
Ezzel annyi a probléma, hogy leírva egész jónak tűnik, részleteiben viszont még rosszabb.
Lenne egy teljes harckocsizó zászlóajlunk, 44-48 bevethető, feltöltött személyzeti állományú harckocsival? Talán egy századra való, két VT-55 mellett... -
#78898
Mármint mit? Igen, ez papíron van. A harckocsi zl. meg legfeljebb egy 10 járműves század, de ha inkább csak egy szakasz már... -
#78897
Ebből a '80-as években kb. az Igla-1 és a Sztrela-10M volt korszerű abszolút értékben és a 2S1. A várható ellenfél ellen - Ausztria és Olaszország - a Laljutka és a T-55AM is jó lett (volna), ha az utóbbihoz az ATGM-et megvettük volna... A többi szódával elment, de komolyabb NATO államot nézve - pl. NSZK - elavult erő volt már ez akkor is a Leo2, TOW2, Roland 3 és hasonló kategóriás fegyverekkel összemérve. -
#78896
A Pecsora mióta nincsa finneknél? Ez elég régi referencia lehet. A F-16-os esetre való kérdezés 2012 vagy 14-ben történt Ostravában. -
JanáJ #78893 Mire alapozod a véleményed? Mennyit használtad a két fegyvert? Nekem az AK tetszik jobban, airsoftra azt vettem, ettől még nekünk az M4 kellene. NATO tagok vagyunk, ezért az 5.56 "adott". Az M4-re egy csomó mindent ráaggathatsz, amit az AK-ra csak farigcsálással. Ha ezek a kötöttségek nem lennének, akkor kb bármi lehetne. Ha a KMZ-nek "megfelel" akkor annyira szar nem lehet. :-) -
#78891
170 hozzászólás 1 nap alatt.
bírjatok már magatokkal
-
kiskorúbézoltán #78890 Lövészet végén minden fegyver tisztítani kell, mindegy, hogy egyet vagy százat esetleg többszázat lőttél vele. Lövészet közben meg az M4-se kell tisztogatni száz lövésenként, működni fog. Nem fog szétesni. Vannak hibái, de pont nem ezek azok.
Az Ak-63 -mal sincs semmi baj, max akkor ha lemegy a nap.
M4-et kaptunk segélyként, 416-ot meg nem, ennyi a történet.
Az AN/PAQ sorozat tagjai önmagukban nem használhatók éjszaka, kell hozzá egy éjjellátó is. -
JanáJ #78888 Nincs fa előágya, azonos mennyiségű lőszer mellett kevésbé edzi a katonát, a red dot elkényelmesíti, az ANPAQ miatt este is használhatja ezért nem tud aludni. (Trololo) -
JanáJ #78887 Bár az összes honvédnak OLYAN szar M4A1-ei lennének. :-) -
kiskorúbézoltán #78886 Mitől szar az az M4? Van egy-két gyenge pontja, de teljesen élhető fegyver szerintem. -
kiskorúbézoltán #78884 Miután Molnibalage írta, hogy már ott tartanak, ahol (éjszaka, alacsonyan, hajítódobás, fedezék méretű célra) így elég erős érvnek tűnik, hogy mégiscsak már többet tudnak mint régen.
Szóval troll vagy sem itt el kell ismernem, hogy a Gripenpártiaknak volt igazuk több felmerült kérdésben is. Többek közt neked is.
Az meg hogy mi megy a környéken ebben a kérdésben nem szempont, akkor lenne az ha az esélyeket latolgatnánk a szomszédok viszonyában. -
JanáJ #78883 Értem és egyet értek. De mindenhol ez megy a környéken, még az örökké emlegetett sógorék is belefutottak egy tuti (és korrupciós) EF-be. Az emberek lesz@rják a hadsereget, barátok közt legyen, meg LCD TV. :-S
Nem kötözködés, vagy trolkodás, de korábban pont a Grifek számát keveseltétek, most meg fele/harmad annyi modern cucc képesség növekedés. :-) -
kiskorúbézoltán #78882 Úgy megy mint nálatok lérakosoknál, K a komplexum, P az indítóállvány M a rakéta. :)
Például a kis szaladgálós cuccnál az indítóállvány 9P135(M,M1,M2) az indítóállvány. Amit rátesznek konténer az a 9M111(-2,M) így a kettő együtt a 9K111 komplexum. Vagy az újabbnál 9P151+9M131=9K115(-2) -
kiskorúbézoltán #78881 A haderő csökkentés nem jelent automatikusan tűzerő csökkenést, sőtt. Lásd pont a légierőt. Ahogy mi csináljuk úgy valóban az.
A tűzerő nem annyit tesz, hogy hányannyi álgyúnk van, hanem, hogy hányannyi, milyen paraméterekkel rendelkező, milyen lőszerekkel és uram bocsá' milyen kiképzettségű állománnyal.
Egyszerű példa.
Kihajítjuk az összes D-20 lövegünket, 18-24db minden cuccával együtt ami volt hozzá. Veszünk helyette egy ütegnyi 6-8 PZH2k-t modernebb M109, ami tetszik, minden cuccával együtt ami kell. Az MN-es sorállományt kicseréljük nyu-i sztenderd szerinti képességű önkéntes/szerződéses akármire. A megspórolt pénzt nem kilopjuk hanem ráköltjük! Fontos! :)
Csökkentettük a tüzérségünket ugye felére harmadára. A tűzerőnk viszont erősen emelkedett.
Ehelyett mit csinálunk? Megszüntetünk dolgokat és vagy nincs helyette semmi, vagy a múzeumból visszakunyerálunk valamit amihez még rohad valahol lőszer amit nem tudtunk eladni...
Mindkettő haderőcsökkentés. Én örülni tudnék ha megint ott tartanánk, sajnos több területen előrelépés lenne. :) -
#78880
Kicsi pontosítás, a 9P133 az indítóállvány jelölése nem a komplexumé, a Maljutka meg a raketta neve.
Egen, egészen szabatosan pedig: 9P133 típusú páncéltörő rakétaindító komplexum, melyről 9M14P1 Maljutka páncéltörő rakéták indíthatóak. -
Lacusch69 #78879 Ugye nem mondod komolyan...
-
JanáJ #78878 A Honvédségnek szerver része a légierő... A mási, hogy a kijelentés olyan volt mintha azt mondanám, hogy ma több mobiltelefon van, mint 30 éve. Mindenhol haderő csökkentés volt. Én örülök, hogy már nem ott tartunk, még ha nem is örülök, hogy itt tartunk. -
#78877
Honvédség jelenlegi szervezeti felépítése:
MH 25. Klapka György Lövészdandár
1. Lövészzászlóalj - BTR-80 és BTR 80/A
2. Lövészzászlóalj - BTR-80 és BTR 80/A
11. Harckocsizászlóalj - T-72M
101. Tüzérosztály - 152 mm-es D-20 ágyútarack
36. Páncéltörő-rakétaosztály - BRDM-2 9P148 típusú páncéltörő komplexum Fagot/Konkursz
MH 5. Bocskai István Lövészdandár
24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj
39. Lövészzászlóalj - BTR-80 és BTR 80/A
3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj - BTR-80 és BTR 80/A
62. Lövészzászlóalj - BTR-80 és BTR 80/A
MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred
1. légvédelmi rakétaosztály - KUB
2. légvédelmi rakétaosztály - MISTRAL
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis
Harcászati Repülőszázad - Gripen
Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2016.12.08. 18:54:16 -
kiskorúbézoltán #78876 Kicsi pontosítás, a 9P133 az indítóállvány jelölése nem a komplexumé, a Maljutka meg a raketta neve.
A D-44 meg eredetileg hadosztályágyú néven futott, ennek volt egy D-48-as változata - hosszabb csővel - eredetileg az volt a páncéltörő szerepre szánva. -
#78875
Csak hogy tudjuk miről vitatkozgatunk...

... a szóban forgó Szombathelyi laktanyában diszlokált:
37. Savaria gépesített lövészdandár
41db T-55AM harckocsi
125db BMP-1 gyalogsági harcjármű
18db 2Sz1 Gvozgyinka 122mm önjáró tarack
24db 120mm aknavető
6db 9P133 Maljutka páncéltörő komplexum
6db D-44 85mm páncéltörő ágyú
4db 9K35M Sztrela-10M légvédelmi rakéta komplexum
24db 9K310 Igla-1 kézi légvédelmi rakéta komplexum
stb...
93. Jurisics Miklós páncéltörő tüzérezred
12db 9P133 Maljutka páncéltörő komplexum
18db MT-12 100mm páncéltörő ágyú
stb...
42. felderítő zászlóalj
... -
kiskorúbézoltán #78874 Jajj, ne mond már, hogy nincs semmije a szárazföldnek. Minden zászlóaljnak van 4-8db 37M aknavetője, ráadásul szinte mindnek korszerű 42-es talplemeze is van és az irányzékuk is a legújabb 44-es kivitel.
A csapásmérő erő. 82mm, 3km...
Egyik szemem sír a másik meg zokog. -
artivizsla #78873 "...Szerintem nincs ebben semmi vitatható, a 80-as évekbeli MN tűzereje nagyságrendekkel múlta felül a mait...."
Az állítás az volt, hogy a hajdani szombathelyi laktanya tűzereje nagyobb volt, mint a mai Honvédségé, a légierő nem volt megemlítve.
Mivel nem nagyon maradt már bevethető fegyvere a mai honvédségnek, rögtön elő lett véve a Gripen, mint ha az egy magában meg tudna oldani mindent a levegőből. Ha történne valami, ne adj Isten, akkor meddig bírná az a pár gép, ill. a személyzet, amely forrás hiány miatt alig repüli már a típust és mennyi fegyverzet van hozzá tartalékolva, no meg mi marad utánuk, ha kiiktatnák őket ? -
#78872
Van integrált ECM. A Block 30/32 pilótákkal beszélve a gripenesek azt mondták, hogy elég decens számú fals céljeleket és más prbolmákat is okozott nekik a Gripen. Ennél többet nem tudok a rendszerről.
Vajon saját kútfőből származik, vagy licenceltek valami amcsi podot (mint a griff többi alkatrészét)?
Nem hallottam még a lérak elleni hatalmas Svéd tapasztalatokról...
... tán a Finnek említették, hogy a lőterükön próbálták a Svédek zavarni a Finn Pecsora SzNR-t, de minden eredmény nélkül.

Utoljára szerkesztette: Hpasp, 2016.12.08. 17:15:20 -
_rudi #78871 Ha már Gripen...
- MS20-as szoftver frissítésről van valami hír? Lesz-nem lesz?
A Svédek állítólag 2019-től - a megrendelt 60 új E érkezésével párhuzamosan - leállítják a meglévő C/D-jeiket (több tucat gépet)
- Azokat nem ajánlották fel megvételre senkinek?
(először úgy volt hogy ezeknek az alkatrészeiből építik az E-ket, de erről a tervről hamar letettek)
Utoljára szerkesztette: _rudi, 2016.12.08. 16:27:04 -
kiskorúbézoltán #78870 Nos, nyilván van nekik valami olyan helyről ahol lehet alacsonyan repülni és bombát dobni, ha egyszer gyakorolják. -
#78869
Van integrált ECM. A Block 30/32 pilótákkal beszélve a gripenesek azt mondták, hogy elég decens számú fals céljeleket és más prbolmákat is okozott nekik a Gripen. Ennél többet nem tudok a rendszerről.
Viszont ennél a beszélgetésnél mondták azt, hogy egy Block 30/32 ellen is kínszenvedés a dogfigth, a Vipera számottevően erősebb ebben.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.12.08. 14:23:24