Milyen gépet vegyek most?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Itteni ajánlására vettem egy OCZ Vertex 2-õ SSD-t, 60gb-os nekem pont megfelelt, Win7 alá ami olyan 45Gbot foglal nálam.
Egy Asus P5K-Deluxe alaplappal használom, amiben Intel IHC9 vezérlõ van.
Kezdésnek átraktam rá a régi rendszerem (1 év), amivel a 2:16 perc bootolási idõ, 0:34 percre csökkent. (töltés kezdetétõl, steam elindulásig (bár a steam, az HDD-rõl fut))
Gyanús jel volt, hogy az SSD - felismerésénél, BIOS alatt - neve mögött volt két krixkrax karakter. A mûködésben ez nem is zavart, egészen másnap reggelig, amikor már nem látta a gép a meghajtót, hidegindításból kellett neki egy plusz restart, akkor már jelen volt.
Na ezért kár volt SSD-t venni ezen a ponton, mert az a nyert másfél perc, már közbeavatkozásos problémává alakult. Pedig mindig ilyenkor szoktam kimenni teáért, másfél perc mikrózással, pont visszaérek mire kell.
Próbáltam másik Sata portra, másik kábellel, lelassítani az elindulást, a bios-os "quick boot" kikapcsolásával (évek óta nem láttam hogy számolna RAM-ot a gépem), de elsõre akkor sem látszott.
Érdemes volt OCZ-t venni, jó a támogatásuk. Oldaluk fórumán mindjárt találtam egy firmware frissítést - amit hiába raktam fel - már a legújabb volt rajta, nem is változott semmi.
Olvasgattam tovább, mint kiderült más P5K alaplapokkal is van gond, van amelyik egyáltalán nem is látja. Mint kiderült, az én 3-4 éves alaplapomhoz 2008-ban utoljára megjelent bios update-ben, a RAID vezérlõ ROM-ja valamilyen 7.5-ös verziójú. De a már 8.7-es verzióval mûködne rendesen, viszont az ASUS ugye tesz erre, régi lap, minek foglalkozzanak vele, (valahol mondjuk megértem ezt).
Cserébe ezek a drága OCZ-s srácok, elkészítettek vagy linkeltek MOD-olt BIOS-okat, elég sok laphoz: MOD BIOSOK
Na így, már eltûnt a meghajtó neve mögül a krixkrax, és ma reggel már indult rendesen, még a mézet se sikerül beletennem a pohárba már hallani a konyhából, hogy elindult minden.
Most már a ló másik felére estem át, olyan könnyû két nap alatt ehhez a sebességhez hozzászokni, hogy itt a melóban - hallva a winyó ropogását - már lever a víz a sok várakozástól. CS5 photoshop portable, nekem otthon 3-4 sec alatt indul el, itt vagy 20-at kell rá várni. 😄
"Winning isn't important. It's the only thing that matters."
http://lambdacomputer.hu/termekek/reszletek/2430_asus_m4a77td/
Jó minõségû?
Gyors?
\"Kicsi vagyok székre állok, b*szátok meg így se látok\" :):)
Gigabyte GA-H87-HD3, Intel Core i5 4670, 8GB Corsair DDR3 Vengeance LP, MSI GTX 1070 8GB Armor OC Edition, 120GB Samsung 840 Basic, 500W Corsair BS, NZXT Phantom 410 Black, Dell U2312HM
Vagy pl a Gömb Computer
Hívd fel, kérdezd meg, h nem tudnának e beszerezni egyet.
Nekem anno nagyon készségesek voltak. Igaz a környéken lakok, de pl lambda-nál olcsóbb boltot még nem nagyon találtam.
A Gömb meg beszerzett már nekem nem egy cuccot, holott ki se volt írva az árlistájukra, csak rájukcsörögtem, és du-tánra hozták is a cuccot.
Egy telefont megér, lehet tudnak szerválni egyet.
Én most is csak azért kérdeztem, mert hátha jártasabbak vagytok nálam. Mert én nem tudom, hogy mikor tér észhez a készlet így az ünnepek után, ugyanis minden ki van fosztva, illetve leltározás van.
Gigabyte GA-H87-HD3, Intel Core i5 4670, 8GB Corsair DDR3 Vengeance LP, MSI GTX 1070 8GB Armor OC Edition, 120GB Samsung 840 Basic, 500W Corsair BS, NZXT Phantom 410 Black, Dell U2312HM
Akkor ez lesz, köszi!
Gigabyte GA-H87-HD3, Intel Core i5 4670, 8GB Corsair DDR3 Vengeance LP, MSI GTX 1070 8GB Armor OC Edition, 120GB Samsung 840 Basic, 500W Corsair BS, NZXT Phantom 410 Black, Dell U2312HM
Gigabyte GA-H87-HD3, Intel Core i5 4670, 8GB Corsair DDR3 Vengeance LP, MSI GTX 1070 8GB Armor OC Edition, 120GB Samsung 840 Basic, 500W Corsair BS, NZXT Phantom 410 Black, Dell U2312HM
Gigabyte GA-H87-HD3, Intel Core i5 4670, 8GB Corsair DDR3 Vengeance LP, MSI GTX 1070 8GB Armor OC Edition, 120GB Samsung 840 Basic, 500W Corsair BS, NZXT Phantom 410 Black, Dell U2312HM
majd ha nagyon sok pénzem lesz, vagy nem lesz nõm xD
#hhwnd
Ja és most gondolkodóba ejtettél, ugyanis valóban alulra kerülne a táp.
Ez esetben tudnál ebben az árkategóriában (13-14e) tápot ajánlani?
Gigabyte GA-H87-HD3, Intel Core i5 4670, 8GB Corsair DDR3 Vengeance LP, MSI GTX 1070 8GB Armor OC Edition, 120GB Samsung 840 Basic, 500W Corsair BS, NZXT Phantom 410 Black, Dell U2312HM
Saor Alba
Ez helyett_
Intel E5300 2.6ghz
Asus P5PQL-AM
2 GB DDR2 800 MHz Kingston hiperx
szeretnék egy ilyesmit:
AMD Phenom II X4 955 Socket AM3 - 36000
GIGABYTE GA-870A-UD3 - 26500
4 GB DDR3 1600 MHz Kingston - 15500
Persze valahogy olcsobban és hogy eladom a régit valahol.
Szerintetek a régi mennyit ér?
én 40 körül gondoltam és ahhoz max 15 öt csapnék hozzá.
mindenképpen amdset akarok és ha lehet 4 magosat 😄
\"Kicsi vagyok székre állok, b*szátok meg így se látok\" :):)
HAF 912 Plus-ra meg nincs otletem, argep.hu? 😊 Ja, mind a GLN, mind a GHN nem valo olyan hazakba, amiknel a tapegyseg alul kerul elhelyezesre, rovidek a kabelek.
Saor Alba
Halkabb mint a corsair TX650,VX450,CX600W pl?
Én valami ultra halk tápot keresek a Chieftec GPS450AA helyére 😊
#hhwnd
Haf 912 Plus-t és FSP400-60GHN tápot akarok venni már vagy 2 hete és sehol semmi.
Gigabyte GA-H87-HD3, Intel Core i5 4670, 8GB Corsair DDR3 Vengeance LP, MSI GTX 1070 8GB Armor OC Edition, 120GB Samsung 840 Basic, 500W Corsair BS, NZXT Phantom 410 Black, Dell U2312HM
#hhwnd
egyébként ezeket használom vélemény?
#hhwnd
Alaplap se egy megbízható, hiába asus gyártja, csak a "leesett" cuccokból van összerakva, nem egy stabil deszka.
Prociból, akkor már inkább a Phenom ua-ért.
A vinyód viszont jobb, az 32Mb cache-es, az a WD.
A memória is az a kingmax, meg megint olyan mint az alaplap (majdnem) "noname". Kingstone jobb egy fokkal.
Aztán meg az a vga, hiába dx11, ha játékra kell, sokra nem fogod vele vinni, max 1024-be medium-on eldöcög vele egy két game.
Bill-ben rádiós, infrás, lázeres vezetéknélkülit semmi pénzért sem vennék. (magánvélemény)
Leírtad volna mennyi pénzed van rá, és h mire szeretnéd használni, akkor a kérdésre orientáltabb választ kaptál volna. Így mindenki hozzáad, elvesz belõle. De az álltalad felsorolt konfigot semmi pénzért se venném meg.
Akkor már inkább egy ilyesmit:
MSI 770-C45 16.225 Ft
AMD Phenom II 550 3.10Ghz AM3 BOX 21.250 Ft
KINGSTON 4096Mb DDR3 1333Mhz CL9 KIT KVR1333D3N9K2/4G 11.563 Ft
Western Digital 500GB (WD5000AADS) 32MB Green Power SATA2 13.900 Ft
VTX3D VX5670 512MD5-HV2 PCIE 17.962 Ft
FSP FSP400-60APN 8.938 Ft
Logic B21 Fekete MiddleTower ház (táp nélkül) 5.190 Ft
LOGITECH Wireless Desktop MK250 6.175 Ft
TP-LINK TL-WN422G 2.700 Ft
103903 Ft.
A te konfigod meg 106.500 Ft.
Ütõsebb, stabilabb gép, és 2600-al kevesebb. Ja és nem 4db 1Gb-os memória van benne (ami megint csak instabil dolog)
Nah mind 1, remélem nem írtam hülyeségeket.
A döntés a tiéd!
Többiek??? Vélemény?
AMD Phenom II X6 1075T 3.00Ghz AM3 BOX: 39.011 Ft
GIGABYTE GA-870A-UD3: 20.533 Ft
KINGSTON HyperX 4096Mb DDR3 1333MHz CL7 KIT KHX1333C7D3K2/4G: 12.340 Ft
SAMSUNG 1000GB F3 7200rpm 32Mb SATA2 HD103SJ: 11.840 Ft
GIGABYTE GV-R685D5-1GD HD6850 1GB PCIE: 38.910 Ft
COOLERMASTER RC-335-KKN1-GP Elite: 9.290 Ft
GIGABYTE Superb 460W: 7.460 Ft
139.840 Ft (netto)
Saor Alba
Míg a x2 athlonba 1 mb a l2 cache, max az órajele több, viszont az a +1 mag akkor is többet ér szerintem.
Persze ez csak az én véleményem.
I S A e o e m o w s m !
most van 2*1 és akarok hozzá venni még 2*1 ugyanabból a típusból.az is hülyeség?😊
AMD Phenom II 550 3.10Ghz AM3 BOX 21.250 Ft
KINGSTON 4096Mb DDR3 1333Mhz CL9 KIT KVR1333D3N9K2/4G 11.563 Ft
SAMSUNG 500GB F3 7200rpm 16MB SATA2 HD502HJ 10.125 Ft
VTX3D VX5670 512MD5-HV2 PCIE 17.962 Ft
FSP FSP400-60APN 8.938 Ft
ASUS TA-B12 5.875 Ft
LOGITECH Wireless Desktop MK250 6.175 Ft
TP-LINK TL-WN422G 2.700 Ft
100.813 Ft
#hhwnd
"Winning isn't important. It's the only thing that matters."
I S A e o e m o w s m !
mire fogod használni?
nem érdemes megvenni ennyiért.
#hhwnd
[BF2 151k,156k,164k,170k][TF2:10k] [Humoros: 168k] Steam: MortalMilka, Bnet: MortalMilka#2417
Pár ismerõsöm összerakott 1 gépet nekem és kérném a véleményeteket hogy ezt érdeme-e megvenni ? (csak annyi hogy linkenként van és össz 106.500Ft)
http://www.edigital.hu/Alaplap/ASROCK_M3N78D_sAM3_alaplap-p53591.html?bid=&partner=10007
http://www.edigital.hu/Szamitogephaz_tap_nelkul/Logic_B21_Fekete_MiddleTower_haz_(tap_nelkul)-p59439.html
http://www.edigital.hu/Videokartya/Sapphire_HD5670_512MB_GDDR5_DirectX11_PCIe_videokartya-p53463.html
http://www.edigital.hu/Processzor/AMD_Athlon_II_X3_445_AM3_processzor-p58709.html
http://www.edigital.hu/Belso_merevlemez/Western_Digital_WD5000AADS_500GB_SATA-300_merevlemez-p59635.html
http://www.edigital.hu/Memoria_modul/KingMax_1GB_1600MHz_DDR3_memoria-p39922.html
http://www.edigital.hu/WLAN_halozati_adapter/TP-Link_TL-WN422G_halozati__USB_adapter-p48724.html
http://www.edigital.hu/Aktiv/Mercury_450W_12cm_tapegyseg-p61729.html
http://www.edigital.hu/Vezetek_nelkuli_billentyuzet/Gigabyte_GK-KM7580_Cordless_fekete_KIT_billentyu_+eger_-p59936.html
Várom a véleményeket😊
És elõre is köszi.
Legyetek kedvesek segíteni. Szeretnék egy gépet összerakni kb 140k ból (nettó)
A következõkre lenne szükségem:
Alaplap, Proci, VGA, Memória, HDD, Ház + Táp ///Monitor meg többi kellék van. (23,5" os)
Erre használnám:
HD video szerkesztés/vágás, játékok, internet, office
Elõre is köszönöm a konfigokat.
Üdv,
G
leszarom a konfigod...
a nettó árakra visszatérve hogyha használnám a szememet akkor lehet hogy értelmesebb hozzászólást tudtam volna irni😄
[BF2 151k,156k,164k,170k][TF2:10k] [Humoros: 168k] Steam: MortalMilka, Bnet: MortalMilka#2417
I S A e o e m o w s m !
de még akkor is olcsóbb 1-2 ezressel 😄
sorry.
a 445 az 14e
de õ 640-est akar az meg 18772 😄
szerintem abba kiegyezhetünk hogy nagyon olcsón árulják a portékát 😄