Milyen gépet vegyek most?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#97625: A ps4 sajna egy az egybe nem játsza le a PS3 lemezeket. Playstation Store-ban vannak olyan játékok amik mind a két gépre megvannak, és régen mintha úgy lett volna hirdetve, hogy ha megveszed akkor mindegyik konzolon játszhatod. De, hogy ez így is valósult-e meg azt már nem tudom, meg volt egy streamelős lehetőség is, de szerintem az költséges, és jobban jár az ember ha ps3-at vesz. Arra a játékok is olcsóbbak szerintem. Már csak azért is, mert ha manapság veszel egy PS3-at, hozzá használtan a final fantasykat, akkor kijátszás után biztos kevés bukóval tovább lehet rajta adni.
Utoljára szerkesztette: Sippie, 2016.03.27. 19:55:12
Az a baj, hogy lassan munkahelyet váltok, így nem tudom előre pontosan hogy mennyi lesz a CAD és mennyi a géming :S Végülis lehet az i5-ből is elég lenne K-s változat, max húzom kicsit, ha kell erő. Valóban a VGA nem egy mai darab, viszont már megvárnám a directx12-es kártyákat akkor. 😊
A memóriával lehet mondasz valamit. Egyébként abból milyen márkájút érdemes venni? Amit linkeltem G.Skillről pl nem sokat tudok, csak láttam már pár cikkben itt az SG-n.
Többi alkatrész? Alaplap, ssd?
Illetve milyen tápot ajánlanál, ami jó márkájú (még lehet szünetmentest is vennék hozzá) és milyen házat az egész cucchoz? 😄
Ismerve magamat sztem nem lesz türelmem őszig várni, míg egy emu-képes 2013-v3 konfigot össze tudok rakni. 😊
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Utoljára szerkesztette: Onikaan, 2016.03.27. 17:23:27
Sajnos megsérült az alaplapom egy "MSI Z170A PC MATE", sürgősen cserélnem kellene, de ha már újat kell vennem, szeretnék egy kicsit jobbat.
i76700K/GTX980Ti lesz benne, a keret max 50-60e, de nem feltétlen szeretnék ennyit elkölteni, ill. márkát tekintve maradnék MSI vonalon!
Mit ajánlanátok?
Válaszotok előre is köszönöm!
Order egyszer jó volt, until dawn szintén, uc4 meg szintén érdekel, dehát már ugyvagyok vele, hogy megnézem yt-on, ezek a film jétékok amugyis egyszer nézősek.
Amugymeg ez a gen egy rakat... valami. vagy remastered vagy n+1. rokabőr, vagy ötlettelen szemét, vagyha nem, akkor technikailag egy nulla. elegem van az épphogy 25fpsekből igazából 😄
\"Say \'what\' again. Say \'what\' again, I dare you, I double dare you motherfucker, say what one more Goddamn time! \" Uplay: Mekee85 Steam: psn_mekee85 Origin: Mekee85
Én azt javaslom, hogy ha úgy gondolod, hogy elég sokat használod arányaiban az Autocadet tervezésre a játék mellett, akkor megéri az i7. De ha 8-90%-ban játékra használod a gépet, akkor nem éri meg az i7.
Tuning vs nemtuning... Nem sokat nyersz vele időtállóságban, de persze amíg meg van a gép, már alapból is 4.0 GHzn megy (egy i7) a 3.4 GHz helyett. És akkor erre jön még a tuning. Skylaket meg már annyira nem is kell hűteni.
Memóriatuningra én annyira nem mennék rá egyébként, horribilis összegeket kérnek egy kicsivel jobb időzítésért, ráadásul ha 16 GB ramot akarsz a gépbe rakni, akkor ez kis túlzással hatványozódik is (a lineáris skálázódás helyett mármint 😄).
Jelen állás szerint egy 6700K azért elég lenne 2020-ig mindenképp, vagy még tovább is.
Viszont a géped eléggé VGA-limites lenne, ami azért csúnya dolog egy sokszázezres befektetésnél. 😛
Mondjuk pont jó ember mondja, de már nekem is meg vannak a terveim a jövőre nézve. 😛
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
"Anime is the proof that two nukes weren't enough."
És semmi problémám vele az elmúlt egy évben, azon kívül hogy már akkor elavult volt hardverileg. Ezért is váltok pcre, mert ez a gen egy nulla
\"Say \'what\' again. Say \'what\' again, I dare you, I double dare you motherfucker, say what one more Goddamn time! \" Uplay: Mekee85 Steam: psn_mekee85 Origin: Mekee85
"Anime is the proof that two nukes weren't enough."
\"Say \'what\' again. Say \'what\' again, I dare you, I double dare you motherfucker, say what one more Goddamn time! \" Uplay: Mekee85 Steam: psn_mekee85 Origin: Mekee85
Jó indulattal ez kb 60.000 Ft + a silent knight 2 kb 4500 Ft, a tápegységről meg semmi információ,
Ps4 500Gb hdd-vel kb 65.000 Ft-ról indul használtan.
Neked milyen verziós van? Limitált kiadásos?
#hhwnd
Nemrég írtam fejlesztéssel kapcsolatban, most van egy ajánlatom, ez a konfig vga nélkül csere a ps4-emre, a jelenlegi gépem meg akkor eladnám, és elkölteném egy 280x-re pl. Jó lehet így a dolog? Mindenképpen játékra kellene. Valamint még ha valaki tudna segíteni hogy mennyit érhet a gép amim jelenleg van, akkor leírnám majd
\"Say \'what\' again. Say \'what\' again, I dare you, I double dare you motherfucker, say what one more Goddamn time! \" Uplay: Mekee85 Steam: psn_mekee85 Origin: Mekee85
"Anime is the proof that two nukes weren't enough."
Egyébként játék mellet CADezés is menne, és hosszabb távra terveznék. VGAból egy 660 menne most bele, mert már megvárnám az új nvidia sorozatot.
Az ssd-ben meg ugyanennyiert van 950 pro, fele tárhellyel... na az már tényleg mire van?
Azt amúgy tudja valaki hogy mobilrackről lehet-e windowst bootolni, ha van rendes windows az ssdn is?
Asrock Z170 PRO4S, i56600 16GB Kingston DDR4, EVGA GTX970 SSC ACX 2.0 ,
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Mellé egy ilyen ssd mondjuk?
És bele 2x8 3400MHZ rammal?
Vagy ez így ebben a formában totál pénzkidobás? 😄
Illetve még kellene hozzá egy jó ház (legalább 200mm széles, hogy a hyper 212 evo belemenjen tutira) egy megbízható táp, és még nem döntöttem el, hogy 6600k, vagy 6700K processzor menne bele.
Vélemények? <#nemtudom>#nemtudom>
ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
"Nulla tenaci invia est via"
Azt az FSP tápot felsőtápos házba megveheted nyugodtan. Egyébként még:
-Táp: Be Quiet! Pure Power L8 300W-350W, Be Quiet! System Power S7 350W-400W, FSP Hexa+ 400
Maala | Shyuri i7-8700K@5GHz, Asrock Taichi, 16GB DDR4 3000MHz, MSI Gaming X GTX 1080 Ti, Acer XB271HU
A házigazdai jogok kiosztásának elvei
A házigazda jogok a fórum egy-egy témájára vonatkoznak, birtokában a felhasználó jogot kap a hozzászólások törlésére, és módosíthatja a téma fejlécét. Mivel a más felhasználók feletti jogok gyakorlása kiemelt felelősség, ezért az alábbi irányelv alapján adunk rá lehetőséget:
- legalább 500 hozzászólás legyen a témában
- a házigazdai jogot kérő fórumozó legalább egy éve regisztrált
- az elbíráláshoz feltétlenül szükséges, hogy a felhasználó az adott témában is felvesse a dolgot, és ezáltal a moderátorok megismerhessék az igénylő támogatottságát, esetleges negatív kritikákat a kategóriában jelen lévő moderátoroknak lehet más javaslata, illetve ha általuk negatív színben ismert emberről van szó, vétójogot kapnak
nincs értelme az életemnek Schizoid személyiségzavarom van A barátok olyanok, mint a krumplik. Ha megeszed őket, meghalnak.:(
Arra amire szeretném, ez összességében megfelelne, vagy gyenge?
Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
Én raknám össze.
Egyébként teljesítményben megfelelne a leírtaknak ?
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64