98407
QE4UCUtvAwMCUQgeEAVR


  • Calver
    #85859
    sajnos nem, szeretni nagyon szeretnék, és *egyáltalán nem tudok*. nevetséges, h milyen mértékben nem, egy két éves szebben rajzol. mai napig fájó emlék, amikor itt megfejtettem valamit, és az istennek nem tudtam még vázlatosan se lefirkantani valami feladványt paintben. (meg minden más helyzet, ahol rajzolnom kellett volna, de ez valahogy megmaradt)

    te?
  • chhaya #85858
    Abszolút. Röhögnek is rajtam mindig a melóban, de ha valami megoldandó feladat adódik, mindig megkérdeznek, mert tudják milyen lusta vagyok. Akarom mondani energiatakarékos. Megtalálom a legegyszerűbb és legkönyebb módszert mindenben. Lusta nem annyira vagyok, mert amit kell, azt így vagy úgy mindig megcsinálom.

    Szoktál rajzolni?
  • Calver
    #85857
    elég sűrűn elmegyek mellette, ha tudom, h van ott valami, amit megéri megvenni, be is megyek.

    #85855: én konkrétan kiszedem őket lavorba, összerázom úgy h egyenletes felületet kapjak, majd kilapátolom a radiátorra megszáradni megszárad így is, és fogja a tököm egyesével rakosgatni. (nyáron meg ugyanezen elven ráborítom a szárítóra, amit a felső rács nem fog meg, azt majd az alsó)

    a lustaság (vagy még mindig az értelmetlen faszságokra időpazarlás kivédése) kreativitást szül?
  • videobaby
    #85856
    ma épp sehogy. főzésen kívül nem csinálok semmit. ja, meg a vele járó mosogatás. vasalástól meg szívrohamot kapok, utálom.

    szoktál tescoba járni?

  • Kontrakcio
    #85855
    szerintem a fehérneműk kiteregetése ( sok kis szar, pepecs, időrablás)

    te hogy vagy vele?
  • Calver
    #85854
    mosogatás és porszívózás között vacillálok, talán kicsit mosogatás felé billen. a vasalás is extrém gyűlöletes, de igazi férfi leszarja, ha gyűröttek a göncei, így az kiesik.

    szerinted?
  • Calver
    #85853
    nekem az, de közben eszembe jutott egy még jobb: hordj a macskád bundájával megegyező színű ruhadarabokat - ami nem látszik, az nincs is.

    na?
  • chhaya #85852
    Nekem a borotvát ajánlották még, kb. egy szinten van vele. :D

    Melyik a legutálatosabb házimunka?
  • Kontrakcio
    #85851
    ne legyen macskád

    kielégitő válasz? :D
  • Calver
    #85850
    macskamentes lakhellyel :C/:D

    mi a jó technika macskaszőrtől megszabaduláshoz?
  • chhaya #85849
    #85846 Nálunk szép fehér, úgyhogy egészen feldob. :)

    #85847 Többet, mint kellene.

    Mivel szabadulsz meg a macskaszőrtől?
  • Calver
    #85848
    lehangolt nem, inszomniás igen

    beelőztek
  • kamionosjoe
    #85847
    Süt a nap. :)

    Mennyit netezel egy nap?
  • videobaby
    #85846
    igen, de sosem nagyon.

    #85845 ?
  • videobaby
    #85845
    igen, mindig van.

    nem leszel lehangolt ilyen szürke időben?
  • Fresh Duke
    #85844
    Ki tudja. Kit érdekel.

    Ütöttél már meg gyereket?
  • kamionosjoe
    #85843
    Értelmes emberekkel.

    Van jövőnk?
  • chhaya #85842
    Barátommal, egy srác barátommal, egyik barátnőmmel, talán a szűk családot is idevehetjük még, bár hozzájuk nem mindig van türelmem.

    Te?
  • videobaby
    #85841
    de, mert csak :D (értettem)

    kivel beszélgetsz legszívesebben?
  • Kontrakcio
    #85840
    hát , inkább mondatfoszlány , valahogy úgy kezdődik " szevasz Tezsó.... "

    nem kell kifejtenem ugye h mire gondolok?
  • Calver
    #85839
    több embernek ezen videó emlegetése (ne nézd meg, ez a legszörnyűbb dolog, amit valaha is láttam interneten), még több embernek Threads megemlítése, mint legnyomasztóbb film ezen világon. mindkettőt istenesen körberaktam figyelmeztetésekkel. visszajelzések alapján nem használt

    melyik az a szó, aminek már a kiejtésére gyilkos indulatok töltenek el?
  • kamionosjoe
    #85838
    Megetettem több száz embert. Remélem jól laktak. :D

    Te?
  • Calver
    #85837
    alapok általánosban, többi Baldur's Gate trilógia és egyéb BioWare játékok + szótár, befejező simításokat sorozatnézéssel. előnye, h kényelmes és egyszerű, plusz olyan dolgokat csinálsz közben, amit élvezel. hátránya, h halvány lila gőzöm sincs az angol nyelvtanról, és "hangzásra" lövöm be módszeresen a leírt mondatokat, de ez soha nem okozott különösebb gondot.

    valami, amivel az elmúlt héten jobbá vagy rosszabbá tetted más életét?
  • kamionosjoe
    #85836
    Ritkán.

    Hol tanultál angolul?
  • Calver
    #85835
    mármint a "nézd, vaginák!" topicot? hátöööizé, nem.

    gumit sűrűn látogatod?
  • Calver
    #85834


    ok, hagyjuk...
  • Fresh Duke
    #85833
    Nem igazán, nem bírom a tagot.

    Te a Sedó topikot? :D
  • videobaby
    #85832
    nem fog, ha vigyázol. meg lettek tanítva, hogy milyen magasságig kapkodhatnak. különben meg minek akarsz úgy játszani vele, hogy beledugod a képed az övébe?
  • Calver
    #85831
    kérdés lemaradt... pelleri topicot látogatod?
  • Calver
    #85830
    majd elválik

    #85828: akármennyire megnevelheted a macskádat, az játék közben akkor is simán véletlenül odakap, nem kell ehhez terrorizálni őket
  • videobaby
    #85829
    még csak most kezdődik.
    mit műveltél, hogy odakarmolt?
  • videobaby
    #85828
    #85824 #85825 nem, nem csinálok olyat, hogy akarjanak. az enyéim meg meg vannak nevelve.

    #85826 ?
  • Fresh Duke
    #85827
    Csak a szemhéjamba.

    Szerinted meddig tart az idei tél?
  • videobaby
    #85826
    mert nem így kellett volna leírni.
    azt választod, amelyiket akarod.

    mi lesz az ebéd?
  • Calver
    #85825
    csak majdnem

    neked?
  • Fresh Duke
    #85824
    Ha ennyire jól tudsz magyarul, miért erőlteted azt, ami látszólag picit sem megy?

    A kérdés maradjon:
    Karmolt már macska a szemedbe?
  • kamionosjoe
    #85823
    Nem.

    Ha középfokon tudsz angolul akkor, hogy lehet, hogy nem vagy képes értelmezni egy nyomorult angol mondatot? (még ha helyesírási hiba is van benne)
  • Fresh Duke
    #85822
    Nem. Szüleim mondták, hogy nem szabad, de amúgy se állt szándékomban. Meg valószínűleg kikarmolta volna utána a szemeimet.

    #85821: Papíron középfokon. (De a Tanárom azt mondta, hogy szerinte lazán menne a felsőfokú is. Viszont a diplomához nem kell.)

    Karmolt már macska a szemedbe?
  • kamionosjoe
    #85821
    Nincs felszerelve, de van.

    Milyen fokon tudsz angolul?
  • chhaya #85820
    Sötétzöld, de csak dísz, a redőnyt használom.

    Vágtad le pici korodban a cica bajuszát?