Veet szőrtelenítő krém férfiaknak Vásárlói vélemény Miután közölték velem, hogy a golyóim úgy néztek ki, mint egy öregedő rasztafári feje, elhatároztam, hogy fejest ugrok a dolgok közepébe és veszek egy ilyen krémet, mivel a korábbi borotválási próbálkozásaim csak csekély sikerrel jártak és majdnem elroppant a gerincem, amikor megpróbáltam elérni a problémásabb részeket. Mivel kissé romantikus vagyok, úgy gondoltam, a tettet az asszony szülinapjára időzítem, hogy érezze a törődést. Jóval előtte megrendeltem a terméket, és mivel az Északi-tengeren dolgozok, úgy gondoltam, keményebb vagyok, mint az előző vélemények írói, akiket puhány irodai alakoknak tartottam… Ó, társaim a fájdalomban, micsoda tévedés volt! Megvártam, míg az asszony az ágyba bújt, és miután homályos utalásokat tettem neki valami különleges meglepetésről, lementem a fürdőszobába. Kezdetben minden jól ment, felkentem a krémet és vártam, hogy valami történjen. Nem kellett sokáig várnom. Először kellemes melegséget éreztem, melyet pillanatokon belül olyan intenzív, égető érzés váltott fel, amit csak úgy tudok leírni, minta ketten húzták volna a szögesdrótból készült alsógatyámat a farpofáim közé, azzal a feltett szándékkal, hogy a fejemmel kiüssem a plafont. Addig az éjszakáig a vallás nem játszott nagy szerepet az életemben, de akkor készséggel híve lettem volna bármelyik vallásnak, amelyik megszünteti azt a kegyetlen égető érzést a hátsó kijárat körül, amely pusztulással fenyegette a koronaékszereket is. Miközben azért küzdöttem, hogy ne harapjam át a fájdalomtól az alsó ajkamat, megpróbáltam lemosni a krémet, amivel csak annyit értem el, hogy egy szőrcsomó eldugította a lefolyót. Könnyektől elhomályosult szemmel támolyogtam ki a hallon keresztül a konyhába, és - mivel járni nem nagyon voltam képes - az utolsó métert kúszva tettem meg a hűtőszekrényig valami hűsítő fájdalomcsillapító reményében. Feltéptem a hűtőgép ajtaját, megláttam egy doboz jégkrémet, aminek letéptem a tetejét és magam alá helyeztem. A megkönnyebbülés fantasztikus, de csak időleges volt, mivel a jégkrém meglehetősen gyorsan elolvadt és az égető érzés hamar visszatért. A jégkrémes doboz kialakítása miatt ráadásul a kipufogót nem tudtam hűsíteni, ezért körbetapogattam a mélyhűtőfiókot valami más után kutatva, mivel biztos voltam benne, hogy a látásomat meglehetősen hamar újra el fogom veszíteni. Megragadtam egy zacskót, amiről később kiderült, hogy fagyasztott kelbimbó volt, kiszakítottam, és közben próbáltam olyan csendben maradni, amennyire csak tudtam. Fogtam egy marék kelbimbót és megkíséreltem párat beszorítani a farpofáim közé, de hiába. Azért nem működött a dolog, mert egy kevés krémnek sikerült feljutnia a végbelembe, ami olyan érzést okozott, mintha egy rakétahajtómű dolgozott volna bennem odalent. Kétségkívül – és egyben remélhetőleg is – ez volt az egyetlen pillanat az életemben, amikor arra vágytam, bárcsak megjelenne egy homokos hóember a konyhában, amiből látható, milyen mélyre lettem volna képes süllyedni a fájdalom csillapítása érdekében. Fájdalomtól elgyötört elmém csak azt az ötletet volt képes kiszenvedni magából, hogy egy kelbimbót óvatosan felhelyeztem oda, ahol még előtte semmi sem járt. Balszerencsémre a konyhából kihallatszó furcsa nyögésekre felriadt asszony ezt a pillanatot választotta ki, hogy utána járjon a zajok forrásának, akit az a látvány fogadott, hogy a seggem az égnek mered, golyóimról epres jégkrém csöpög, és éppen egy szem kelbimbót tolok a lyukamba, miközben azt nyöszörgöm: Hú, de jó érzés… Érthető módon megrázta a látvány és felsikított, és mivel nem láttam az érkezését, a hangtól önkéntelenül összerándultam, ami miatt a kelbimbó meglehetős sebességgel kilövődött belőlem éppen az ő irányába. Megértem, hogy nem éppen arra a különleges meglepetésre vágyott, hogy éjjel 11 órakor egy kifingott kelbimbóval lábon lőjék a konyhában, és az sem segített rajtam, hogy másnap a gyerekeknek meg kellett magyarázni a jégkrémben látható furcsa lenyomat keletkezésének körülményeit. Szóval, összességében a Veet eltávolítja a szőrt, a méltóságot és az önbecsülést…

Amerikai iskola, a tanítónő feladja a házi feladatot: másnapra mindenki gyűjtsön egy tanulságos történetet a családja történetéből. Másnap:
- No, kis Jack, milyen tanulságos eset történt a ti családotokban?
- Egyszer vittünk egy nagy kosárban tojást a vásárra, de leesett az egyik kerék, a kosár kiborult, és az összes tojás összetört.
- Na és mi ebből a tanulság?
- Nem szabad az összes tojást egy kosárban tartani!
- Nagyon jó. Hát te, kicsi Jane?
- Egyszer vittünk egy nagy kannában tejet a vásárra, de megbotlott a ló, a kanna kiborult, és az összes tej kifolyt.
- És mi ebből a tanulság?
- Nem szabad az összes tejet egy nagy kannában tartani!
- Nagyon jó. Hát te, kicsi Joe?
- Bob bácsikám zöldsapkás volt Vietnamban. Egy nap a vietkongok lelőtték a helikopterét. Nem volt nála semmi, csak egy üveg whisky, egy géppuska, és egy dzsungelkés. Miközben zuhant a helikopter, megitta a whiskyt, nehogy kárba menjen, ha becsapódáskor eltörik az üveg. Amikor kikászálódott a roncsok közül, látta, hogy száz vietkong vette körül. Hatvanat lekaszált a géppuskával, fröcsögött a vér, fejek robbanttak szanaszéjjel a töltények becsapódásától... de egyszer csak elfogyott a lőszere. Előkapta a macsettáját, bevágtázott a tömegbe, elkezdte kaszabolni a köcsög kis sárgákat, volt amelyiknek töből vágta le a kezét, végtagok hullottak, csontok repedtek, de amikor beledöfte valakinek a koponyájába, elpattant a penge. Eldobta, és puszta kézzel vetette be magát a maradék tíz közé, fejeket letépve, egyesek a haverjai végtaival agyonverve.
- Úr isten, kicsi Joe, hát mi lehet ebből a szörnyűségből a tanulság?
- Ne basztasd Bob bácsit, ha részeg!