54
Kijött a cuccos, hhmm??
  • Kobonko
    #54
    Sziasztok. Az év végéig a 5.187.174.4:5121-n Nordock elérhető az érdeklődők (nosztalgiázni vágyok) számára.
  • Friczy
    #53
    kijött..
  • sanyiiiii
    #52
    inkább nvn2 jönne már
  • GodBadka
    #51
    A köv kieg. leghamarabb karácsony tájékán lesz kész. De Én inkább a köv. év elejére tippelek.
  • steweee
    #50
    és mikorra ígérik? mert ha nemsokára, akkor inkább megvárom, mert most az új featek miatt is újat kellene kezdeni, hátha abban megint lesznek, és akkor egyenlőre nem kezdek neki.
  • JHetfield
    #49
    mar keszul a kovetkezo hivatalos kiegeszito:]
  • Hoz_Hun
    #47
    Na végigvittem. Azaz igazság, hogy a sivatagos pálya is elég lineáris már, utánna meg végképp csak a gyakásé a főszerep, igazi kalandozásról ott már nem beszélhetünk. A chapter One után a pályák roppant kicsik, a végefelé meg úgy akarják növelni a játékidőt, hogy szkilles momszterekel tömik tele a pályát, hullák hegyén valósággal keresztül kell mászni. Lett volna jó ötlet benne, de szerintem idő hiánya miatt azt már nem dolgozták ki. Az NWN-nél is az volt az érzésem, hogy olyan nagy lendülettel nekikezdtek, aztán a végére úgy csökkentek apályák ahogy az erejük a programozóknak. Itt meg méginkább.
    Egyszóval nem volt rossz (a feléig), de hát....ez inkább egy jólmegcsinált modul, mint hivatalos kiegészítő.
  • Hoz_Hun
    #46
    Tessék itt van pár: a Neverwinter Nights forumról kopiztam, de a SoU-hoz való

    4YU9C-DUTT9-JFH3C-766UM-QF6N3-DHATY-3VMQM
    9XEWK-AGG9L-TYF7M-693RY-HU3EQ-HDUD3-GR3JV
    J7NPQ-FAECQ-J7WTM-GRRGW-EUQVG-QCEY3-P4YAE
    VY49Q-FWPFQ-NMJKG-WA6LA-XAYET-J6FMC-FCHKW
    WY3R3-FHXUD-KUHHD-MKQKN-KDMKG-64KKW-H3VK4
  • Eye-scream
    #43
    Thx a lot.
  • Hoz_Hun
    #42
    Tipp: ha valaki új karakterrel kezdi a játékot, csinálja a következőt: indítson új játékota normál NWN a legelejétől, a kiképzőtábor végén autómatikusan kapsz egy szinetet és oda 5 perc alatt el lehet jutni. Mnej kifele ahol Ariabeth szeretője ad majd mégegy szintet, kb újab 5 perc mulva. Normál esetben így kezdenéd az NWN Chapter One-t. Persze fosz ki mindent. Ha minden igaz akkor 10 perc játék után 3 szintű vagy, van egy rahedli gyógyitalod, némi ingoságod is. Mentsd el a karaktert, és indits új játékot a SoU ezzel a karival. A kihívás még bőven megvan, de 15 perc előjáték után 3 szintű a karakter némi pénzmaggal.
  • Hoz_Hun
    #41
    Na hirtelen nem tudtam mi az a Desert Fury. De hogy nem tudok segíteni. Ez annál a résznél van ahol elapadt az víz az Oázisban. A lejárat a sírba a táborból nyílik és egy terem, amiben van egy sarkofág, körülöte 7 rúnakő.
    Most már nem tudom mikor, talán a guardianok lemészárlása után, vagy ha az összes követ felszedted (jó nehezek), akkor a sarkofág előtt megjelenik egy asszem 4x4 nyégyzetegyüttes. Na 7 kőböl 4-et tegyél a négy sarkára 3-at pedig a középső négyre, míg te állj rá a középen megmaradt egy négyzetre. Woilá, a sarkofág kinyílik. Na abban van ez a turbó buzogány a Desert Fury. Érdemes ezzel megközelíteni a tábortól északra fekvő kriptát. Mondjuk én eladtam mert a Paladinom védett az élőhalottaktól, és falsújjal hatásosabb eszközeim voltak. A szükséges pálca egyébként a kriptában van a főgenya sírjában, ha megvan akkor vissza, és a táborban lévő templom oltárára kell helyezni. A fő hulla addig meg se makkan. A kriptában számít mumiákra, csontváz minden fajta, Black knight, minden fajta zombi, csapdák, Gargolyok. Viszont rahedli lóvé, jó cuccok. Ha evil karaktered van, nyúld le a Black Knight cuccát. Nagyon tápos és faszán néz ki, de csak evil karakter használhatja.

    Sok sikert.
  • Eye-scream
    #39
    Nekem senki nem tud segíteni?
  • shaba23 #38
    nem fettem észre a földön a csomagot :)
    kösz
  • Hoz_Hun
    #36
    Egyet értek. Új karakterrel érdemes elkezdeni. Csak akkor a miért kiegészítő? Totál új (és rövidebb) játék.
  • Eye-scream
    #35
    Amúgy sztem csak 1 szintű karival érdemes elkezdeni, másképp rohadt unalmas... Én most egy anti paladint (blackguard) játszok, és egész jó. Nemrosszak ezek a prestige karakterosztályok.
  • Eye-scream
    #34
    A Great Palm oázisban hogy a francba kell megszerezni a Desert Furyt? Addig ok hogy lenyomod a négy guardiant, de a rune stoneokat milyen sorrendben/hogyan kell elhelyezni, hogy kinyíljon a kripta. Már fél órája ezzel szenvedek... Ha vki tudja az help plz.
  • Hoz_Hun
    #33
    Azért irtam, hogy a paladinnal, mert pl a rangerek tudnak komunikálni az álatokkal, és azok adnak küldit (én kettőről hallottam). Persze ilyen kis lépek kettőt azt kész, mondjuk a normál egyéb alküldiket is azon a mappon belül meg lehet oldan, a főküldit kivéve. legalábbis ez jellemző. Szóval nem kell sokat talpalni.
  • Hoz_Hun
    #32
    Nah, egyébként Chapter One túl vagyok, illetve a sivatagos pálya egy részén is.
    Vélemény:
    A NWN-ből a karktert gond nélkül át lehet hozni cuccostúl mindenestűl. Nekem egy 18 szintű paladinom volt, persze csomó mágikus cuccal, meg rahedli lovéval, amit még az NWN-ben szedtem össze. Na ez mind megmaradt. Ezt csak azért mondom, mert amikor a fehér sárkányba botlotam és elég pimasz fenyegetőző volt, hát adtam neki két pofont...meg se tudott sebezni és kemény 6 XP kaptam érte. Képzelhetitek amikor egy csapat kobold ront rám, röhögve szétapostam őket(értek vagy 1 XP-t). Na ez végig jellemző, úgy hogy import karakterrel nincs ellenfél (eddig nem volt igazán), meg se tudok halni.
    Ami zavar, hogy az saját karakteren kívül meg a tény hogy ugyan az a világ, semmi köze sincs a NWN történetéhez. Én keményen próbáltam romantikázni az NWN-ben, de mint tudjuk semmi sem lett belőle. Aribeth gyűrűje ott figyel a táskámban (még most is), de hát sehol sincs a gameben, szóval a romantikázást el lehet felejteni.
    Partnert ugyan úgy fel lehet szedni (persze az NWN-ből egyik sincs, csak újak), de őszintén, csak hátráltatnak. Viszont pozitívum, hogy már őket is lehet barbibaba módon öltöztetni, ergo turkálhatsz a cucosukban (persze mind csóró).
    Grafika, hang, hangulat ugyan az mint az NWN-ben.
    Én jól szórakozom, de zavar, hogy nem lehet olyan szervesen folytatni a játékot mint anno a Baldur's Gate-ben, az ottani romantikázás meg sehol sincs. A legtöbb, amit az NWN-ben elértem anno, hogy egy kis örömlánynál levezette a Paladinom a feszültséget. Kapott is érte kemény 50XP-t :).

    Paladinnal az összes küldit megcsináltam a Chapter One-ban, ha valaki nem talál valakit, talán tudok segíteni.
  • Hoz_Hun
    #31
    A földszinten van a fater aki már megmakkant. Anál van a "shiny" gem ami kell neki. Add oda, azt hagyd lelépni. Akkor gond nélkül átadja a gyereket. Utánna eldöntheted, hogy visszaadod-e a mamának vagy sem...én visszaadtam, de így utólag kiváncsi lennék, mit szólna ha azt válaszolom megtartom.
  • shaba23 #30
    bazz... meg kéne tanulnom végre angolul...
    Amikor a csaj megkér, hogy mentsem meg a családját a koboldoktól és a kobold megfenyeget, hogy megeszi a "baby"-t, akkor mit kell csinálni? Valami gem-ről pofázik, de nem upgrade-lődik a quest :(
  • magyar ember 2
    #29
    Sztem inkabb privatban erdeklodj! Pl. az irc.extra.hu // #nwn.hu szobaban biztos fog neked mondani vki helyet. :)
  • magyar ember 2
    #28
    A SoU-rol is csomo infot talalhattok a magyar fan siten (neverwintwrnights.hu).
  • magyar ember 2
    #27
    Persze hogy jon, a hivatalos BioWare kiegeszito cime Hordes of Underdark lesz.
  • shaba23 #26
    Játszik már valaki vele? Véleményt írjatok...
  • M.A.D.
    #23
    Minek rip??? Movies és music sincs benne. Így szart se ér.ISO most jött le.
  • And5
    #17
    hogy is kell identifájolni a tárgyakat?
  • And5
    #16
    én a helyedben nem reklámoznám
  • shaba23 #15
    az enyém fizetős ftp...
    dakota
  • Gábor
    #14
    Ha szabad érdeklődni honnan szeded?
    Dcn kívül tudtok lelőhelyet, már ami publikus?
  • shaba23 #13
    hááhááháá nekem lejött belőle délelőtt 33 darab, aztán elmúlt a netem és csak most jött vissza...
    bekaphassa a kedves szolgáltató
  • And5
    #12
    nkm már megvan felraktam de még nem nyomattam csak holnap próbáljuk ki az expoansiont haverral coopban most pedig megkímélek mindenkit egy kis fejfájástól: az eredeti nwnhez beírsz egy cdkeyt utána exp installnál beírsz egy exp keyt ue. kell majd beírni amikor ajátékot elindítod és azt mondja hogy add meg az original nwn keyjét + kell még egy exp key mert utánna az exp keydet is elkéri újra végül mehet a gém ja nkm állandóan kifagyott betöltésnél meg kilépett ezt a problémát úgy tudtam orvoloslni hogy indít gém configure change texture packset compabilityre raktam
  • BOOT
    #11
    Na meguntam a 4 perces unreg várakozást.
    Közbe szedd a Wolfot bazeeee! :D
  • TheZsenyka
    #10
    Természetesen 'elhagytam' valahol, de már szedem (Gondolom neked is lejött már vagy 13% ) Ha nem jutnál hozzá, akkor legkésőbb hétfőn odaadom.
  • TheZsenyka
    #8
    Persze ez várható volt. Gondolom hamarosan jön még kieg meg nem ártana egy NWN II! Nem illik sokáig váratni a fanokat :D
  • IMYke2.0.0.0
    #7
    Kell!

    A telepítő el sem indul az alap NWN nélkül!

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    .:: "Kész ill. nem kész játékmagyarítások" és "Játék Editorok" listája a Honlapjaimon ::. .:: Sync Honlap ::.; .:: Extra Honlap ::.
  • TheZsenyka
    #6
    NAGYON JÓ KÉRDÉS:

    Kell hozzá a 3CD-s Neverwinter Nights.
  • a.carkey
    #5
    Kell ehhez az előző, vagy ez csak kiegészítő. Csak kérdezem ...
  • TheZsenyka
    #4

    HARDWIRED INFOK
  • TheZsenyka
    #3
    Game Notes:
    ~~~~~~~~~~~
    Neverwinter Nights: Shadows of Undrentide offers role playing fans even
    more D&D features than the groundbreaking original. Additions include,
    new skills, including Tumble and Appraise; new feats, such as Divine
    Might, Extra Music and Bullheaded; new weapons, such as Holy Water Flasks
    and Choking Powder; new prestige classes, like Harper Scout; new
    monsters from the D&D universe, including Medusa, Cockatrice, Sphinx,
    and Female Fire Giant; and dozens of new spells.
    In addition, the expansion pack equips amateur module makers with
    additional content for the Neverwinter Nights Aurora Toolset, the
    groundbreaking software included with the full game that allows you
    to create your own universes, quests and storylines. The toolset will
    be augmented with all new tile sets for creation of new environments
    as well as new "Wizards," or automated guides, to help you build and
    play adventures of your own creation.


    Game Features:
    ~~~~~~~~~~~~~~
    - New adventure with more than 40 hours of additional single-player gaming.
    - More than a dozen new monsters and two new prestige classes, plus new
    weapons feats, skills and spells.
    - Three new Neverwinter Aurora Toolset tilesets: Desert (for chasm, mountain,
    dune and badland terrain), Ruin (for for desert building interiors
    and ruins), and Snowy terrain (for rural winter landscapes).
    - New Toolset wizards aid in constructing plot elements and setting up
    projectile traps.
    - More features and groups for existing tilesets, providing even more variety.
  • ShaiHulud
    #2
    bizony