A világ leghosszabb mondata!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Guest
#547
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek
gyraph
#546
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra,

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Taptarap
#545
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány

CelionHUN SE (.)(.)R.I.P ThisisSparta Lvl72.DA.

gyraph
#544
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#543
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására
gyraph
#542
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#541
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit többezren használtak tojáspatkolásra és
Guest
#539
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit többezren használtak
Ron Ragm
#538
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit többezren

-Thirty seven. My girlfriend sucked thirty seven dicks! -In a row?

Eye-scream
#537
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit

- ...and this is the Spanish Inquisition hiding behind the coal shed. - Oh! I didn\'t expect the Spanish Inquisition. - Nobody expects the Spanish Inquisition!

Ron Ragm
#536
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög,

-Thirty seven. My girlfriend sucked thirty seven dicks! -In a row?

Guest
#535
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy
Taptarap
#534
ma 14:10 | Válasz erre | #533

Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy

CelionHUN SE (.)(.)R.I.P ThisisSparta Lvl72.DA.

Guest
#533
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból
gyraph
#532
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#531
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt
Galy
#530
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen
The Garrett
#529
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

#528
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor
Guest
#527
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden
#526
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára
Factor_007
#525
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen

Stotoo
#524
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak

Always remember you\'re unique, just like everyone else.

Factor_007
#523
bakker😊

Factor_007
#522
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol meleg

Eye-scream
#521
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak

- ...and this is the Spanish Inquisition hiding behind the coal shed. - Oh! I didn\'t expect the Spanish Inquisition. - Nobody expects the Spanish Inquisition!

Stotoo
#520
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol

Always remember you\'re unique, just like everyone else.

gyraph
#519
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

The Garrett
#518
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

Crokin
#517
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde

Repatarurgyán

The Garrett
#516
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

Crokin
#515
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen

Repatarurgyán

Factor_007
#514
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt

Eye-scream
#513
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem korlátozta

- ...and this is the Spanish Inquisition hiding behind the coal shed. - Oh! I didn\'t expect the Spanish Inquisition. - Nobody expects the Spanish Inquisition!

gyraph
#512
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#511
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény
#510
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális

So cry me a fuckin river, bitch!

#509
anális

So cry me a fuckin river, bitch!

The Garrett
#508
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

Dynamic
#507
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig
Stotoo
#506
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött,

Always remember you\'re unique, just like everyone else.

gyraph
#505
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott,

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Stotoo
#504
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított

Always remember you\'re unique, just like everyone else.

Dynamic
#503
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami
Stotoo
#502
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart

Always remember you\'re unique, just like everyone else.

Meneving
#501
(Cellular)
Cypher: Yeah
Trinity: Is everything in place(?)
Cypher: You weren't supposed to relieve me
Trinity: I know, but I felt like taking your shift
Cypher: You like him, don't you(?) You like watching him
Trinity: Don't be ridiculous
Cypher: We're going to kill him, do you understand that(?)
Trinity: Morpheus believes he is The One
Cypher: Do you(?)
Trinity: It doesn't matter what I believe
Cypher: You don't, do you(?)
Trinity: Did you hear that(?)
Cypher: Hear what(?)
Trinity: Are you sure this line is clean(?)
Cypher: Yeah, 'course I'm sure
Trinity: I better go
(Hotel room)
Cop: Freeze, Police. Hands on your head, Do it, Do it now
(Street)
Agent Smith: Lieutenant,,,
Lieutenant: Oh shit
Agent Smith: Lieutenant, you were given specific orders
Lieutenant: Hey, I'm just doing my job, You give me that juris-my-dick-tion crap, you can cram it up your ass
Agent Smith: The orders were for your protection
Lieutenant: I think we can handle one little girl,,,, I sent two units, They're bringing her down now
Agent Smith: No Lieutenant, your men are already dead
(Hotel room)
Trinity: Morpheus, the line was traced, I don't know how
Morpheus: I know, they cut the hard line, There's no time, you're going to have to get to another exit
Trinity: Are there any agents(?)
Morpheus: Yes
Trinity: Goddammit
Morpheus: You have to focus, Trinity, There's a phone at Wells and Lake, You can make it
Trinity: All right
Morpheus: Go
gyraph
#500
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

#499
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani

EU Bloodscalp: Malthrok - Orc Warlock

The Garrett
#498
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából

I\'m a Goodfella just like Deniro, punk.

Dynamic
#497
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte