A világ leghosszabb mondata!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

gyraph
#650
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Demon
#649
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ
Guest
#648
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a
shaba23
#647
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak
gyraph
#646
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#645
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen
gyraph
#644
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

shaba23
#643
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen megnöveli a kockázatát a hereráknak
Guest
#642
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen megnöveli a kockázatát
Tikal
#641
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen megnöveli a

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

Eye-scream
#640
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen menöveli

- ...and this is the Spanish Inquisition hiding behind the coal shed. - Oh! I didn\'t expect the Spanish Inquisition. - Nobody expects the Spanish Inquisition!

gyraph
#639
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegessen

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#638
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez
shaba23
#637
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha
gyraph
#636
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával,

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

magus
#635
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes szolgáltatásokkal

Guest
#634
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes
gyraph
#633
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#632
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon
gyraph
#631
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Hunnenkoenig
#630
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések

Taptarap
#629
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális

CelionHUN SE (.)(.)R.I.P ThisisSparta Lvl72.DA.

gyraph
#628
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#627
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával
Aquli
#626
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek

\"It was Wednesday morning. We were in the Volley playing pool. That much is true. But Begbie is playing absolutely fucking gash.\"

gyraph
#625
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Aquli
#624
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet probalkozni

\"It was Wednesday morning. We were in the Volley playing pool. That much is true. But Begbie is playing absolutely fucking gash.\"

gyraph
#623
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Aquli
#622
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben

\"It was Wednesday morning. We were in the Volley playing pool. That much is true. But Begbie is playing absolutely fucking gash.\"

Guest
#621
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül,
Taptarap
#620
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta

CelionHUN SE (.)(.)R.I.P ThisisSparta Lvl72.DA.

Taranov
#619
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni

A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.

Taranov
#618
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közösképviselõvel

A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt.

Guest
#617
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a
gyraph
#616
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#615
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem
Csudri
#614
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol

alkohol.freeblog.hu Mi csak őszinték vagyunk, de nem állatok!

Guest
#613
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ,
Demon
#612
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló
Guest
#611
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy
gyraph
#610
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Taptarap
#609
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni attól

CelionHUN SE (.)(.)R.I.P ThisisSparta Lvl72.DA.

Guest
#608
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert
Csudri
#607
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni

alkohol.freeblog.hu Mi csak őszinték vagyunk, de nem állatok!

Guest
#606
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne
Csudri
#605
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot

alkohol.freeblog.hu Mi csak őszinték vagyunk, de nem állatok!

Guest
#604
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk,
gyraph
#603
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden amit

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#602
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden
Aquli
#601
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint

\"It was Wednesday morning. We were in the Volley playing pool. That much is true. But Begbie is playing absolutely fucking gash.\"