A világ leghosszabb mondata!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Guest
#1610
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt, amikor reggelente álmosan felkelve kitekintenek az ablakon és milliónyi apró falevelet
gyraph
#1609
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt, amikor reggelente álmosan felkelve kitekintenek az ablakon és milliónyi apró

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

musha
#1608
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt, amikor reggelente álmosan felkelve kitekintenek az ablakon és milliónyi

gyraph
#1607
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt, amikor reggelente álmosan felkelve kitekintenek az ablakon és

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

zaki
#1606
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt, amikor reggelente álmosan felkelve kitekintenek a

shaba23
#1605
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt, amikor reggelente álmosan felkelve kitekintenek
zaki
#1604
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt, amikor reggelente álmosan felkelve

shaba23
#1603
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt, amikor reggelente álmosan
zaki
#1602
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt, amikor reggelente

shaba23
#1601
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt amikor
zaki
#1600
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen azt

Guest
#1599
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni fésületlen
musha
#1598
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet kibírni

Guest
#1597
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem lehet
musha
#1596
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen nem

Guest
#1595
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre, hiszen
musha
#1594
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós fésülködésre

gyraph
#1593
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy kiadós

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

musha
#1592
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége egy

Guest
#1591
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van szüksége
musha
#1590
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor van

Guest
#1589
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig ilyenkor
musha
#1588
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni kezdett minden õsszel, mert mindig

zaki
#1587
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni minden õsszel, mert mindig

Guest
#1586
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni minden õsszel, mert
gyraph
#1585
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve, pattogni minden õsszel

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#1584
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve pattogni minden
musha
#1583
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve pattogni

Guest
#1582
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán megszegve
musha
#1581
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat csúnyán

Guest
#1580
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó szabályokat
gyraph
#1579
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre vonatkozó

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#1578
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt szöcskékre
musha
#1577
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó, tikkadt

Guest
#1576
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán mászó
musha
#1575
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve lomhán

Guest
#1574
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elõtt és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl elgyengülve
musha
#1573
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elött és közben, valamint a permetezés következtében kialakult gyümölcsmérgezéstõl

Guest
#1572
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elött és közben, valamint a permetezés következtében kialakult
musha
#1571
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elött és közben, valamint a permetezés következtében

zaki
#1570
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elött és közben, valamint a permetezés

musha
#1569
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elött és közben, valamint a

gyraph
#1568
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elött és közben, valamint

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Gery1980
#1567
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elött és közben

gyraph
#1566
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás elött és

The frontal lobotomy within reach for everyone!!! 6 gigás egér, 600 TB-os monitor, Sata billentyűzet, Proci leformázva, Nyuszis kakaó+füles bögre.

Guest
#1565
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a fûnyírás
musha
#1564
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon a

Guest
#1563
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik napon
musha
#1562
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden tizedik

Guest
#1561
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek begyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével, mert közben zsigereim bizseregni, ficánkolni, nyilalni kezdtek heréimben, és annyira kitartóan fájt, hogy már kezdtem elveszíteni végleg az igaz hitemet, miszerint minden, amit megismerünk rákot szeretne kapni, mert ez egy homárzabáló világ, ahol nem lehet a közös képviselõvel megegyezni ráksaláta nélkül, ellenben lehet próbálkozni reális összegek felajánlásával, illetve szexuális eltévelyedések magasfokú színvonalon való ingyenes juttatásával, noha ez lényegesen megnöveli a kockázatát a hereráknak, valamint kellemetlen hatással vannak a fejlõdõ egyedek emocionális strukturáltságára, és szellemi szintjére, de többnyire mégis ekvivalens és inverzibilis változásokat idézett elõ szervezetében a tátongó, végeláthatatlan, kaotikus, mélységesen túlvilági feketelyuk, mert benne eltûnt sok millió sejtecske, és a három ló vidám nyerítésekkel társalogva, akik homoszexuálisak, vagy transszexuálisak, de mindenképpen devianciát mutatnak hátul az ánusznál, és elöl vidáman ordítanak az idõk során és naponta kerülgetik a forró kását, mint a légy a friss szart, de mégis képesek megint elmenni a végletekig annak érdekében, hogy rengeteg pénzt tudjanak szerezni, vagy legalábbis kibányászni a törpök, illetve Tündék és Dezsõk és angolkisasszonyok, valamint vakondok és rózsaszín porhanyos homokban élõsködõ apró rovarok, akiket reggelire fogyasztott a sáska, puttonyos esõkabátban a kukoricaszárán, miközben sokszor azt gondolta, hogy nem lehetne-e egy valamilyen vagy talán két, esetleg három, de netalán több hasonló arcátlan, de mégis tisztelettudó mosómedve arcát lekoccolni, vagy legalább elkenni rajta a romlott, sajtos, tejfölös, kicsit erjedt, enyhén cefreszagú baktériumtenyésztett, vákumzáras, gombás pörköltöt, melyet három adag nokedlivel, és vazelinnel együtt elkeverve tálalt a fõszakács, mégpedig közvetlenül a vendégek gyomornedvében történõ emésztés után, mialatt egy kutya horkantva álmodott az elszalasztott lehetõségekrõl és sûrû csuklások közepette csak felböfögte a tegnap délelõtt elfogyasztott három mászóka összes alkotóelemének festékét, csavarát és ezután nekiállt csuklani, csakhogy addigra már kifosta a hinták tömkelegét, és rájött, hogy így nem fogja kitisztítani a sejtosztódás eredményeként kialakuló rendkívül kellemetlen és szagos masszát, amit óriási rotyogás közepette adagolt a rászorulók számára, és így tudott segíteni azokon az arcokon, akik képtelenek esténként fél óránál többet énekelni Elvis slágereit és bekapcsolni a légkondit egy használt hajszárítóval, viszont nem érteni hogy miért képtelen zoknit felvarrni a postaláda kantjára néhány gyufaszál segítségével, hiszen már egy jó ideje, hogy gyakorolja a testvérével kisajátítani az alkalmatlan személyt, de ez túlságosan veszélyes volt, mert a populáció legnagyobb része mozgássérült, így soha nem alkalmas az emberiség kutyarágta lábtörlõinek leigázására, bár talán meg lehet próbálni úgyanúgy betanítani, mint a lábszárcsont nélküli csontváz szolgákat, vagy a mutáns ferdeszemûeket, akik lenyelik a spermát, vagy felbüfögik e nemes massza maradékát, miközben állandóan szégyenletes mozdulatokkal masszírozzák a heréjük, amiben kevés hímivarsejt és más egyéb zavaró, ám ugyanakkor talán gyönyörû, viszont lágy és meglepõen egzotikus, de sajnos romlott sajt állagú cipõfûzõ hálózatának szóróanyaga és kenõolaja lehetett, vagy valamilyen más undormány jellegû képzõdmény, esetleg egy dalai láma csengettyûje, amit szórakozottan lenget össze-vissza minden diplomás látogató, ha én nem ragaszkodok a szertartásos csengetéshez, vagy nem állítom, hogy csak Pheel szeretne egyet gyorsan fosni, mert kezd egyre jobban fájni a tegnap elfogyasztott vacsora maradékának fokozódó tüneteitõl, azaz arról a különös, de nem szokatlan tojásos nokedlirõl átváltani a paradicsomos káposztára, majd utána bekapcsolta a légkondit, és megnyalta a sót, de ettõl még nem lett sokkal jobban, pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy képes legyen gesztenyébõl zöldesbarna trutymót, valamiféle szaros salátát varázsolni a fakanál és a kukta nélkül, ami olyan, mintha feka magzatvíz pirítóson szétfolyna, majd átmenne valamiféle furcsa bagolyköpetbe, ami olyan büdös, mintha a disznóganét összekevernéd friss hányással, majd beleszórnál némi szart, vagy tojást, esetleg keményítõt, vagy zoknit rakna a gennyes és feletébb romantikus szappanopera részletére, vagy hogy kinthagyná száradni három pár agyonhasznált, puffadt cipõ és két rojtos nadrág kiséretében, majd késõbb elvinné a legközelebbi állatklinika portájára, aholis Béla és a szomszéd kártyáznak a rádió közvetlen közelében, és figyelmesen tanulmányozták a másik gondolatait, hiszen még ilyenkor is mindketten azon töprengenek, hogy hogyan lehetne a páviánt végre lefesteni zöldre, mert jelenleg kék színû a térdharisnyájának a gumija, és lengõbordájának segítségével néha nagy darabokat lopott el a Zsámbéki templom aulájának legszebb szobrának lábából, és utána elrejtette a párizsi kéményseprõk tudta nélkül a második öltözõszekrénybe a seprûk mögé, közvetlen az ablak mellett, valamivel a szõnyeg fölötti kispolcon a két gyertya mellé is illõ áhitattal helyezte a láncfûrész helyére, de majdnem sikerült rossz szekrénybe tennie, ám ezt megelõzte az a cselekedet, amelynek már a Jordáni tevehajcsárok se tudtak ellenállni, mert õk semminek nem tudtak tenni keresztet a közvetlen közelébe, vagy a távolabbi jövõbe látni, hiszen ez a kibaszott törpe minden tudásukat elszívta, ráadásul naponta oszlatta fel a tömeget a büdös péniszével, amit néha bekent egy kevés camambertel, hogy lényegesen kisebb, vagy legalább ötször hosszabb darabokat tudjon leszakítani a brutálisan megvert, megerõszakolt és kegyetlenül kigúnyolt állapotban is megmaradt õsi szokásaihoz hû borzokból származó, kissé önfeledten alázatos, fabetétes, toprongyos ruhából, amit minden háztartásban megtalálni a ruhásszekrényekben, a kandalló mellett, és mögött, valamint a képkeret hatótávolságán kívül elhelyezkedõ területen, de sokszor csak elemi erejû csapás segítségével lehetséges megindítani a szakadást, és erre minden valamirevaló normális ember köztudottan alkalmas, különben soha nem jutna eszükbe, hogy rántottát tegyenek a szalonnára és hozzá egy kevés hagymát rágcsáljanak, s óvatosan fülükbe dugják májukat és bádogdobozba csomagolják sárguló és nedvedzõ lábujjukat, amivel régebben ijesztegették a szegény árvákat az utcasarkon heverõ jómunkásember bal szemével és makogva ugrálva hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi henteshez, hogy kérjenek tõle 2 frissen megsütött és éppenhogy zöldfülû nõstény birkapásztort, akit addig vert, míg magától nem éppen elõnyös szagokat kezdett el terjeszteni análisan, és ez finoman szólva sem nevezhetõ kellemes odúrnak, de viszont így inkább nevezhetõ penetráns magatartásnak, amit vaginatágító barátaival esténként alkalmaztak a vacsora témájának a megváltoztatását követõen felmerülõ viták elkerülése érdekében, valamint a csirkecomb állagának szakszerû támogatását megelõzõen néha elrágcsáltak néhány szem borsót, majd leöblítették egy üveg francia vörösborral is, emellé néhány tányér mandulás, ketchup-os és túros szalámit majszoltak, amit legtöbben nem szerettek, viszont így egy jót tudtak hányni az étel után és képesek voltak kakilni minden