74
A garanciával kapcsolatos kérdések, tapasztalatok.
  • Desiderata #74
    ha veszek apróhirdetéses oldalon garanciás hardvert, attól hogy a garancia nem az én nevemre van kitöltve még érvényesíthetem?
  • zamballa82
    #73
    HY all.

    Jó hír.

    1 hétig ült rajta a nagyker az alaplapomon és most már 1000% hogy cserélik.
    Most már csak meg kell hogy várjam míg lepostázzák az újat.

  • zamballa82
    #72
    HY all.

    Ma megint hívtam a boltot hogy mi van.(Csak meg szokásból.)
    Az ipse meg hirtelen azt sem tudta milyen rendezvényen van. Vagy is fogalma sem volt hogy a cucom az most hol van és hogy történt vele.
    Azzal hitegetett hogy majd holnap érdeklődjek akkor többet tud mondani.

    A másik dolog.


    FIGYELEM FONTOS KÉRDÉS!!!!


    Egy duál biosos alap esetében ha el rontjuk a biso frissítést és meg makkan az alap lap az garanciás e vagy nem?

    Előzménye ennek a kérdésnek:
    A boltos erősen faggatott téren, hogy nem-e csináltam valami ilyesmit.

    A kérdés azért érdekes mert a dual biosnak az lenne a lényege hogy az ilyen esetben működjön.
    Na most ha e miatt döglik be az alap lap akkor az a termék hibája mert nem tudja azt amit tudni a kéne.


    Ergo hibás.
  • atomkrumpli
    #71
    elméletileg egy kötelezettsége van a kereskedőnek hogy három napon belül nyilatkozni kell hogy mi a problémája a visszavitt eszköznek, sajnos a 15 napos javítási határidő már nincs törvényben megszabva :-(
  • zamballa82
    #70
    HY.

    Gigabyta GA 750Sli-ds4
    F5 bios
    9950 BE porci

    El szomorító hogy ennyit tökölhetnek vele.
  • Inquisitor
    #69
    "15 napig ülhat rajta a nagyker ugy tudom ..."
    Sajnos nem, akármeddig, ők a törvény felett állnak :(
    A 15 munkanap a boltosra vonatkozik, a törvény is csak őt szivatja, persze a 15 munkanap csak akkor igaz, ha valaki botor módon nem céges számlára vette, mert akkor kapásból 60 napról indul, plusz fogyasztóvédelem ki is esik a képből.

    Viszont ha jól értelmeztem amit írtál, akkor 3 napon belül visszavitted, ilyen esetben azonnali csere lenne esedékes, ha ez nem történt meg, akkor meg vagy sietettik a gari intézését, ami az Istenszindrómás nagykereknél hát ... eléggé nem esélyes, vagy saját zsebből adnak neked másikat, az meg gáz, mert ha visszajön cseralaplap vagy a nagyker szerint nem hibás a tiéd, akkor bebukták. De ez már az ő problémájuk.

    Egyébként milyen lap? Csak kíváncsiság. Meg milyen proci, milyen Bios? Csak mert mai alaplapok többsége új procikkal és gyári Bios-al szokott ilyen X-Aktás lenni.
  • zamballa82
    #68
    Hy all.

    Lenne egy nagy kérdésem hozátok.

    Most vetem egy alaplapot.
    Hazza hoztam és lás csodát a 2. inditásnaál össze sza.. magát.
    Azonal vissza vitem a boldba.
    Ot 2 napot dekolt. Meg probálták kideriteni hogy mi baja.
    Amit meg álapitottak az hogy a BIOS folyamatosan ujra indul.
    Ma Hétfövan most küldik fel nagy kerbe.
    Azt mondták hogy párnap alat vagy vissza kapom javitva vagy cserélve lesz.Na ebben nem vagyok egyáltalán biztos.

    Kinek milyen tapasztalata vany ilyen téren.
    Egyáltalán lesz nekem valaha belöle valami?
    15 napig ülhat rajta a nagyker ugy tudom de hogy adig mi lesz és hogy talán utána azt sejtelmem sincs.

    Az alaplap 45E Ft volt és nincs rá keretem hogy vegyek még egyet.
  • Mersh
    #67
    Hi!

    olyan gondom van, hogy vettem 1 videókártyát, rossz volt, visszavittem gariba, felküldték a nagykernek, de nem tudnak már ilyet küldeni, mert régi, ezért le kellene vásárolnom az árát, de viszont nincs 1 normális videókártyájuk készleten, ilyenkor mi van? egyáltalán muszály levásárolnom?
    köszi


  • talpi
    #66
    Sziasztok!!!!!!!
    Érdeklődnék hogy kb fél éve vásároltam egy saphire ati 9600xt-tAz egyik comborám mondta hogy ahhoz járt volna egy Half Life kuppon.Ezt nem kaptam!Raklamálhatok utólag vagy hagyjam a fenébe?!
    Köszi a válaszokat előre is!
  • WiZZaRD
    #65
    nem azt allitom, hogy nincs kivetel, de sajnos a az uzletek nagy tobbsege nem korrekt.
  • Punker
    #64
    hát nem tom engem a főnök tuti leb@szna ha valami papírt nem rendesen töltenék ki.
  • WiZZaRD
    #63
    Tapasztalatom szerint ha minden papirod megvan, akkor sem korrektek mindig. Most is epp szervizben pihen egy kutyum (MTBF kozelit a 0-hoz, MTBR meg a vegtelenhez lassan...), szerintem te is rohogogorcsot kapnal, hogy milyen "sajtfecni" az atvevopapir, 0 hivatalossag, termeszetesen a garancialis papirt benyelik ilyenkor is. Sot, meg el sem akartak fogadni - mivel a vasarlaskor az elado tett arra, hogy a garanciapapirt kitoltse (gyariszam pl.) - de mikor kozoltem, hogy ez nem a vevo feladata lenne, tehat nem az en feladatom adott esetben, igy egy hanyag vallrangatassal "megusztam"...
  • Punker
    #62
    ahogy a legtöbb vevő is pofátlan, ha minden papír megvan akkor minden cég korrekt, mert nekik az kell hogy a vevő a "normális" vevő visszajöjjön.....
  • Narancs
    #61
    reklámozd nyugodtan ami jó...
    amúgy énis csak szoptam eddig a garival, de ez amitt volt, mert mexűnt a cég ahol vettem...
  • WiZZaRD
    #60
    Sajnos garancialis ugyintezessel nagyon rossz tapasztalataim vannak nekem is. Az a helyzet, hogy nalunk a kereskedok pofatlanok, csak a haszon, es a vevo a legtobb esetben a torvenyes jogait sem tudja. Ahogy en sem, de szerencsere van ismerosom, akihez ilyenkor tudok fordulni. Egyetlen ceggel vagyok idaig megelegedve, ami a garancialis ugyintezest, es hozzaallast illeti, de nem fogom reklamozni:).
  • Narancs
    #59
    de a srác ott melózik, szal vszínű ezzel nem lenne gond.
  • Punker
    #58
    régen nem kellett, de mostanában kérik mikor kiadják a csere cuccot
  • Narancs
    #57
    én is úgy hallottam...
  • Punker
    #56
    nagykertől is függ, ott ahonnan mi hozzuk a cucc nagyrészét kell mind2 papír
  • Narancs
    #55
    na jó, nyilván mert akkor se számla se gari papír nem lenne nálam, mivel egy lapon van.
    De ha veszek egy kártyát nagykeres srácon keresztül, aki ad hozzá egy szép garancia levelet (amihez ugye nincsen számla), akkor mi van?
    Azt mondja nincs gáz, mert ott melózik, de azért én nem bízom ebben annyira...fő az óvatosság!
  • Punker
    #54
    bolttól függ, nálunk a számlán van a gar is, szal ha nem ismerünk és anélkül jössz akkor elküldelek a pics@ba :)
  • Narancs
    #53
    Hi!
    Kérdésem a következő lenne: Garancia érvényesíthető a számla nélkül?
    Elég fontos lenne minél előbb választ kapnom...

    köszi!

    peace!
  • atlon
    #52
    Van fejlemény, a fogyasztóvédelemmel való általános fenyegetőzés után kaptam egy zsír új, ugyanolyan dv írót, amit hazavittem, s az első lemezemet az is kapásból elrontotta. Ezután Berserker módba visszarontottam a boltba, hogy próbáljuk ki a cuccost, de akkor már a tálca ajtaját sem tudtuk kinyitni. Így most egy harmadik, NEC márkájú írót kaptam, amivel teljesen megy vagyok elégedve 6 lemez megírása után, mivel a 4x-esen írt lemezeket sokkal gyorsabban lehet olvasni, mint a havertól kölcsönkapott toshibával egyszeresen írt lemezeket.
  • Akuma
    #51
    ezt figyeljétek:

    Tisztelt Uram!

    Üzletünkben nincs lehetőség az alkatrészek becserélésére.

    Üdvözlettel:
    Bluefish OCmputers Kft
  • TheZsenyka
    #50
    Na, van valami fejlemény?
  • atlon
    #49
    Köszi mindenkinek, innen már menni fog.
  • tudatlanka
    #48
    Fogyasztóvédelem
  • Narancs
    #47
    Hi!
    Nem tudja vki, hogy Sulinetes cuccokra mennyi a gari, és hogy van e egyáltalán?
    Mert majdnem egész gép abból van, de a számlához semmilyen garancialevél nem járt, kivéve a monitorhoz 2 év...
    Ha megfikkan vmim akkor mit tegyek?
  • steweee
    #46
    igen, ne hagyd annyiban a dolgot.szard le hogy haragudni fognak rád!fizettél egy termékért ami nem működik megfelelően.KÖTELESEK foglalkozni a problémáddal!
  • atlon
    #45
    Március harmadikán vettem egy Dvd írót. 8 lemezt írtam vele, abból hatot elrontott összesen három gépben kipróbálva. 4 nap múlva vittem vissza a kereskedőhöz, mert hamarább nem tudtam. Tisztában voltam vele, hogy így buktam a három napos cseregaranciát, de ez van. Kaptam egy elismervényt, miszerint az íróm március 8.ai dátummal beviszgálásra átvétetett. Azóta sem láttam az írómat, sőt, mikor a kereskedőhöz visszamentem, egy hét elteltével, közölte, hogy még nem volt ideje felvinni a szervizbe a terméket, ott van ledobva a sarokba, ahogy odavittem.
    Tisztában vagyok vele, két hét után a szerviznek kell adni egy csereterméket a javítás idjére, de nem tudom mi van akkor, ha kereskedő még most sem vitte fel az írómat a szervizbe. Az érdekelne, hogy ha most egy hónap elteltével visszamegyek ahhoz az eladóhoz, van e ott jogom azon nyomban követelni az írót, vagy a pénzem. És ha valaki megadná nekem a fogyasztóvédelem pontos elérhetőségét, azt megköszönném, mert úgy érzem, szükségem lesz rá.
  • RelakS
    #44
    Nekem is csak akkor tűnt fel, amikor PSP-ben pixel-ről pixelre pepecseltem valamin, meg amikor RA2-ben a piros rombusz alja sárgába ment át, ha fű volt a földön.

    Roppant zavaró tud lenni
  • Gerry
    #43
    Érdekes, nekem is ilyesmi moncsim van, meg egy kollégámnak is, de nekünk semmi bajunk nem volt vele. Igaz pár napig nézegettem rajta dolgokat mielőtt megvettem...
  • RelakS
    #42
    Fujitsu Siemens C996F 19"-os 0.25mm-es
  • Gerry
    #41
    Milyen moncsi?
  • RelakSfromhome
    #40
    Keresztkérdés:
    Ma voltam a PSC-ben, ahol aszonták, hogy a monitoromon levő hibák beleférnek a gyárilag megadott tűréshatárba. Namármost, a piros szín kb fél sorral feljebb van, mint a többi szín, meg ha egymás mellé teszel két tökazonos képet, akkor a monitor közepén levő keskenyebb, mint a szélén levő.
    Mit lehet tenni? Kermi tud segíteni, ha az állításuk igaz? Csak mert így grafikai aprómunkához alkalmatlan...
  • RelakS
    #39
    Huhahááá!
    Bevezetem!!!
  • Gerry
    #38
    Nem is rossz ötlet, főleg, ha sokat közlekedsz zsúfolt metrón, vagy villamoson, így biztosan lenne helyed!
  • gepard
    #37
    Azért azt ne felejtsétek el, hogy a "szabályzatok" azért vannak, hogy első körben leszerelhessék vele az embereket! Semmi, de semmi jogalapja nincs annak, hogy valaki a garis ügyintézést a jogszabálytól a vevő kárára eltérő módon folytassa, csak azért, mert kitalált magának egy szabályzatot. Ilyen alapon én is kitalálhatnám, hogy mától rám nem vonatkozik a Btk., és kiírom magamra, hogy aki közelebb jön hozzám négy és fél méternél, azt lelövöm. A megérkező rendőröknek meg hivatkozni fogok a szabályzatra...:)
  • RelakS
    #36
    Válasz Evil off #34 és #35 üzenetére:

    ROFL (vagy ha jobban teccik: ROTFL)
  • RelakS
    #33
    Abban a 'bizonyos' boltban nekem görülékeny garim volt, csak 1: a szabályzat szigorú (gondolom nem a becsületes 'honpolgárok' miatt, hanem a csalók miatt), 2: későn vettem észre, hogy mi a szar, így kicsúsztam a teljes visszáruból...

    Egyébként meg Evil off! Mivel gyakoroltál nyomást? Fa "testápolóval" ?