1
Blöf,vagy igaz a hir????
  • izb
    #1




    A Nokia 3310, 3410, illetve 7650-es modelljénél nemrégiben egy érdekes újítás látott napvilágot. Az említett készülékek szoftverfrissített verzióinál, illetve az újan beszerzett telefonoknál megjelent egy új menüpont, melynek neve: Automatikus karaktertámogatás.

    Ezzel önmagában nem lenne semmi gond, csak éppen hatására a korábban 160 betűs, szöveges SMS-ek nem egy, hanem három üzenetben továbbítódnak. Ez pedig értelemszerűen háromszoros árat is jelenthet a gyanútlan Nokia tulajdonosoknak.

    A probléma gyökere az, hogy a gyártó áttért az úgynevezett Unicode szabványra (a korábbi GSM-ről, mellyel egyébként eddig is lehetett magyar ékezetek írni, csak balra, nem pedig jobbra dűlő ékezetekkel), mely használatával csak a magyar nyelvben használt ékezetes karaktereket is (ÁíÍóÓőŐúÚűŰ) kezeli a rendszer. Ebben viszont az a buktató, hogy ezzel a szabvánnyal a korábbi 7 bit helyett 16 bit kell egy-egy karakter kódolására, így tehát egy eddigi 160 betűs üzenetet (mivel maximum ennyi fér egy SMS-be) csak három külön üzenetben lehet elküldeni. (Az is igaz, hogy így minden nemzet SMS-t küldője eléri saját, speciális karaktereit.)

    A változtatást észlelők szerint további problémát jelent az is, hogy az említett készülékeknél nem lehet többet a balra dűlő ékezeteket használni, ezért csak úgy lehet kikerülni a csapdát, ha ékezet nélkül írjuk meg az SMS-t. Aki pedig eddig nem frissítette a készülékének szoftverét, akkor az inkább ne is tegye meg.

    A telefonokat forgalmazó szolgáltatók megtették már a szükséges lépéseket: a honlapjaikon megjelentek a felhívások a változtatással kapcsolatban. A gyártó viszont egyelőre ludas a dologban, mivel a telefonok kézikönyveiben nem ejtenek szót az új szabvány bevezetéséről, a használati útmutatók módosítása viszont folyamatban van.

    A felszólalók petíciót is indítottak az ügyben, melyhez bárki csatlakozhat, további információk pedig itt találhatók.