Interrail-el Ibériában

Pár órája értem vissza egy hosszabb utazásrol, és szeretném, ha ti is kedvet kapnátok hasonló kalandokhoz. Ha valaki nem tudná, az Interrail egy "vonatbérlet", ami minden nem helyfoglalást igénylõ vonatra érvényes, másodosztályon. Zónák vannak, a térképet itt találjátok:

A terv Spanyolország és Portugália volt, 30 nap alatt, minél kevesebb költséggel, és lehetõleg mindent bejárva. Az egy zónás jegy 22 napra, a 3 zónás 30 napra szól, és mivel Spanyolorszgába kijutni többe kerül, mint az olasz és francia zónát is megvenni, egyértelmû volt a választás. Sehol nem foglaltunk szálláshelyet, mivel a városokból továbbutazást az idõjárástól, a hangulatunktól, szóval a pillanatnyi helyzettõl tettük függõvé, csupán Barcelona, Valencia, Madrid és Lisszabon volt kijelölve biztos pontként. Mivel én már korábban is voltam hasonló, bár szervezett túrákon Rómában, Sziciliában, Párizsban, Londonban nem tartottam az úttól túlzottan, és a déli vidékre kiváncsi is voltam. Budapestrõl indultunk július elején, pénteken este 5-kor, és a Venice expresszel Zágrábon és Ljulbljanán át másnap reggelre Velencébe értünk. Itt a tervek szerint pár órát eltöltve, délután 2 körül indultunk volna tovább Milánóba, ahol eltöltjük az estét, majd megyünk tovább Nice felé. De jött az elsõ meglepetés: az információ tájékoztatása szerint a délutáni vonat Milánó felé fizetõs, és este pedig csak Nice-be megy egybõl, Milánóban nincs le-felszállás sem. Semmi gond, 2x keresztül-kasul bejártunk az óvárost, Szent Márk tér, stb. Barátaim (4en mentünk) örömmel tapasztalták hogy 0.66-os sör is van, ezt csupán az árnyékolta be, hogy (mint ezt késõbb is tapasztaltuk) Velence messze az egyik legdrágább hely Európában. Estefelé eleredt az esõ, patkányok rohangáltak, illetve mellettem egy fedett hajóbeálló alatt egy távolkeleti csoport (japán vagy hasonló) teljes nyugalommal nekiállt rizst fõzni. Fura volt, hogy míg mi a felhõszakadásban csomagjaink szárazságán aggódtunk, és az özönvízszerû esõt figyeltük, addig tölünk 3 méterre 8-10 ember egy pillantást se vet kifelé, és fözöcskézés közben tapsolva vmi hülye játékot játszik 😊 A vonaton jól lehetett aludni (bár van aki ezzel vitatkozna), fõleg ha középre polifoamokat leterítve egy ember lefekszik, és ezzel felszabadul a kabin két üléssora. Másnap hajnalban kitekintve már Monaco látványa fogadott, reggelre értünk Nice-be. Mivel vasárnap volt, szinte minden bolt zárva, csak egy kis üzletben tudtunk friss kenyeret vásárolni (a sörök mérete itt már 0.75 literre emelkedett) Itt még volt otthoni útravaló is, reggeli pálmafák alatt kipipálva 😊 A tengerparti promenád gyönyörû, a tengerparton végig strandok, a tengerpart kavicsos, a víz kellemes. Este tovább Spanyolország felé, Port Bou-nál léptük át a határt reggel. A vonat katasztrófa volt, nem kabinos, és a légkondi - mint innentõl kezdve szinte mindig - nagyon hüvösre van állítva, ugyhogy ha pihenten szálltunk volna fel, biztos nem tudtunk volna aludni. Spanyolországban a 6-8 féle vonattípus közül (Talgo, Argo, stb.) csak egyetlenegy, a Regional ingyenes, ami naponta egyszer jár, általában reggel. Ez itt még nem volt baj, csak a késõbbiekben, mivel nem tudtunk az éjszakai utazással idõt nyerni. 11 tájban Barcelonába értünk, egy hatalmas központi, a metró és vasutvonalakat egy szintben egyesítõ pályaudvarra, Barcelona Sants-ra. Itt említeném meg, hogy Spanyolország minden vonatán halk komolyzene szól (a klasszikusoktól kezdve, Vangelisen át egészen a Star Wars nyitányáig minden); a kalauz felszállás után elõbb bekapcsolja a lejátszót, és csak utána megy végig a vonaton 😉

A kempingtérképünk szerint innen mintegy fél órára, El Masnou-nál volt kemping, fejenként 4.5 euro + a sátor 4.5 euro. A kemping mellett közvetlen volt bolt, ahol a sörök már egy literesek, és az általam imádott Sangriából (spanyol gyümölcsbor, 7% körüli) 3 féle is volt. Az alkohol ára a magyarországinak töredéke, pl absolut vodka 7, jim beam whisky 8, 2 liter sangria 2, literes San Miguel 0.80, és a benzinnél is hasonló a helyzet, 98-as literje 0.80 körül volt. Az 50 méterre lévõ tengerpart homokos, a víz meleg -> tökéletes hely volt kipihenni az idáig tartó vonatozást. Itt három éjszakát töltöttünk strandolással, dögléssel. Egyik vacsorára egy igazi spanyol, helyi étterembe akartunk menni, ahol biztosan nincs turista, ezért felgyalogoltunk a parttól messze, dombos részre. Meglehetõs nehézséggel, több csak spanyolul beszélõ helybélit megkérdezve találtunk egy hangulatos kis vendéglõt, és megelégedettséggel állapítottuk meg, hogy az étlap csak spanyol nyelvû, amibõl mi egy szót sem értünk - az éttermet biztos hogy nem a turistáknak szánták. Mivel a pincér szintén nem beszélt egy mukkot sem, rámutogattunk mindenfélére, a pincér egy ideig csak nézett, de aztán rájött, hogy négy különféle, az especialle menüpont alatti kaját akarunk megnézni, és rábizzuk magunkat. Elején kihozott jofajta, a mi törkölypálinkánkhoz hasonló aperitifet és egy kancsó finom sangriát, majd két tál melegszendvicset. Ezt furán néztük, de a második két tál, füszeres sajtos, illetve halas - amugy igen finom - szendvics után már csak nevetni tudtunk 😉

Az utolsó nap bementunk Barcelonába megnézni hol fogunk megszállni a városban; Interrail jeggyel az összes, a mi HÉV-ünknek megfelelõ helyi járat is ingyenes, és ezek kb. 15 percenként jártak. Barcelona csodálatos, és ez a véleményünk a késõbbiekben, továbbutazva csak erõsõdött. Szmogmentes, jó tengeri levegõ, nem túl meleg, max. 30 fok körüli hömérséklet, mindenhol pálmafákkal szegélyezett, a mi Andrássy utunkhoz hasonlatos utcák, zöld lámpánál madárcsicsergés, nagyon széles 6-10 sávos utak, és mind egy irányban! Rengeteg moped, régi autót szinte alig láttunk, és véleményem szerint ez az autószalonok városa: nehéz olyan utcát találni ahol egy sincs. Délután visszavonatoztunk észak felé, megnézni a Costa Bravat (a kemping attól kissé délebbre van), este pedig a szomszéd sátorból 2 kanadai-francia (Quebecbõl származó) lány jött át hozzánk beszélgetni. A nyelvvizsgatételek témái után (hol laksz, hova mész, hol voltál, mit dolgozol...) esti fürdözés a 100 méterre lévõ strandon és korai fekvés, mivel másnap a youth hostelbe korán be kellett érnünk, hogy legyen helyünk. Ez necces is volt, mivel az elméletileg sürûn járó HÉV-bõl több járat is kimaradt, mellettünk hatalmas tömeg, élõnyelvû hangosbemondó - késõbb megtudtuk hogy valaki megunta az életét, ezért a késés. A diákszállás 14 euro volt fejenként, reggelivel. A szobákban emeletes ágyak, zuhany a folyosón. Mi egy 6 ágyasba kerültünk, mellettünk két napra ausztrál lányok kerültek, majd a 3-ikra azonosítatlan nációjú fiúk. A 3 nap alatt napi 6-8 kilométert biztos legyalogoltunk, megnéztük a nevezetességeket, és némileg az éjszakai életet. Gaudi befejezetlen templomán kívül (belépõ 4 euro) két órát töltöttünk a haditengerészeti múzeumban is. A bikaviadal kimaradt, mivel vagy 50 euro lett volna a belépõ, és habár én bementem volna, a többieket az "állatkínzás" nem érdekelte. A boltokban az árak egyébként nagyjából megfelelnek a magyarországinak, csak nyilvánvalóan itthon a keresetek alulmaradnak. Hideg ásványvizet szinte lehetetlenség találni, és csapviz helyett is 5 literes kannákat cipelnek haza. A szénsavas viz náluk ritkaság, pedig a melegben igencsak elkelt volna. A youth hostelnél negatívum, hogy a szobákban 10-tõl 15 óráig nem lehet tartózkodni, illetve éjjel a bejárás korlátozott, éjfélkor bezár a kapu, utána egész óránként tiz percre nyit ki. Mondjuk az éjszakához a gyalogturák után fáradtak is voltunk, de többek között ezért hanyagoltuk a késõbbiekben az ilyen helyeket. Dilemma: a sátor olcsó, bármeddig alhatsz polifoamon, de távol van a várostól, a diákszálláson ágy van, a központban van, de korán kell kelni... Itt találkoztunk elsõként magyarokkal, egész idáig autóstoppal jöttek, genfben telefonfülkében aludva, összesen tiz eurót költve; örömmel állapítottuk meg, hogy mi azért jóval igényesebbek vagyunk az állandó kenyér + szalámi párosítás ellenére 😊) Késõbb kiderült, hogy a páros lánytagját a baráti köröm egyik tagja ismeri, kicsi a világ. Egyik este, korábbi kudarcunk ellenére ismét étterembe mentünk, és szerencsénk is volt: tintahal, polip, kagyló meg halacskák kipipálva (a feltálaltak pontos mibenlétét sose tudjuk meg :>)

Elutazáskor korán kellett kelni, mivel az egyetlen ingyenes, Valenciába tartó vonat reggel indult, és délután kettõ tájban ért oda. A városban nem sikerült megtalálni a diákszállást, és az esõ is eleredt kicsit, ugyhogy egy kiskocsmában megismerkedtünk elsõ tapasunkkal (a "tapas"-t talán sörkorcsolya névre lehetne fordítani, apró falatkák a sör mellé, nagy választékban: sultkrumplitól a szalámiszeleteken, szardinián át a fokhagymás krémes kenyerig mindenféle, akár mindez együtt). Az esõ elálltával, mivel már erõsen délután volt, kemping mellett döntöttünk, ugyhogy buszoztunk egyet kifelé a városból. Utközben valami gettón is átmentünk, az ut mellett néger kurvák, ugyhogy mivel messze is volt, meg már erõsen éjszaka, a csomagmegörzõ mellett maradtunk, az éjjelt a városban töltve, és majd reggel tengerparti kempinget keresve. Az éjszaka folyamán végigsétáltunk a város fõutcáján, utközben parkokban megpihenve, iszogatva, egy két éjszakai ingyenes helyre benézve, ahol zene szólt. Itt ért elsõ meglepetésem: este tiz után a boltokban nem lehet alkoholt kapni! Ott volt a hütõpult, vagy a borosszekrény, tömve mindenfélével, kis spanyol nyelvu tábla, amivel nem törödve simán mennék fizetni, de nem szolgáltak ki, csupán annyit tudtak mondani hogy ez a törvény. Mivel ráértünk, idõvel találtunk benzinkutat, amire ugylátszik ez nem vonatkozik, szoval a probléma kis ijedtség után megoldodott. Valószinuleg igy próbálják ráterelni a forgalmat a rengeteg kávézóra, sörözõre, ami viszont (mint itthon is) nagyságrendekkel drágább. A vonatunk elvileg reggel hétkor ment, ugyhogy hatkor fáradtan, álmosan beültünk a kocsiba, elõtte megkérdezve hogy biztos jó vágánynál vagyunk-e. Kb. 1 ora szundikálás után, realizálva hogy még mindig nem megyünk, lecuccoltunk, de utánaérdeklõdés után kiderült, hogy mindent jól csináltunk, csupán az adott vágányon két szerelvény volt... a mi vonatunk elõtt egy másik is állt, amit a vonat hosszusága miatt észre sem vettünk. Ugyan fáradtak voltunk, de megnyugató volt látni, hogy nem csak mi szívtuk meg, nem egyedül ültünk a kocsiban 😉 Reggel 9 tájban értünk Xeracoba, ahol hosszu gyaloglás után egy igazi üdülõfalucskát találtunk. A kemping közvetlen a homokos parton volt, mellettünk körbe mindenhol 5-6 emeletes üdülõépületek, vérbeli turistahely; hullafáradtan csak pihenésre vágytunk. A kijelölt kempinghely elfoglalása után a sátor felverése nélkül egybõl elaludtunk; voltak is csodálkozo tekintetek körbe. A kizárólag üdülésre specializálodott helyen két regenerálodtunk két napot, visszanyertük a barcelonai barangolások alatt elvesztett börszinünket - fura módon még a spanyoloknál is barnábbak voltunk, érthetetlen hogy némelyikük hogy tud teljesen fehér maradni. A kemping lakói között meglepõ emberkék is akadtak: a lakokocsijuk mellett a zöld mûanyag szönyegen álló kerti székükben ülve, miközben az asszony töle 2 méterre roston süti a hust, a nagyméretû, fagyasztós hütõszekrény tetején lévõ tévét nézi 😄 A tenger csodálatos volt (Costa Blanca, azaz fehér part), a homokban végig kagylóhéjak, a tenger a balaton déli partjához hasonlóan sekély, 50 méterre is még derékig érõ meleg viz, és ezen a padkákon megtörö, a folyamatos erõs szélben nagy hullámok... megunhatatlan játszani velük. Utolsó este kipróbáltuk Valencia büszkeségét, a paellát: sáfránytól sárgára festett rizsben kangylók, rákok, kis polipocskák meg csirke. Ugyan finomak voltak a tengeri herkentyûk, de valljuk be, nem a magyar embernek való táplálék ez ("fuj, ez a rák rám néz a szemével, undorító" ;>

A következõ állomásunk Madrid, ahova a vonat szintén csak reggel ment... nagyon korán keltünk, sátorösszepakolás, és taxival az állomásra. Mivel a számla alig 6 euro volt, itt szántuk el magunkat gyakoribb taxizásra; az otthonihoz képest jóval olcsóbb, és utána még néggyel osztjuk. Rövid, alig 5 órás zakatolás után délutánra Madridba értünk, ahol az általunk választott szálláson már nem volt hely. A recepciós hölgy egy közeli helyet ajánlott, ahol egy öreg házaspár adott ki egy hatalmas lakásban szobákat. Kezdetben nem volt tul pozitiv, de olcsobb mint a szállás, 12 euro volt fejenként, és nappal is pihenhettünk. Két éjszakát maradtunk, ennyi szûken elég is volt a városra. A Prado (belépõ 1.50 euro) a párizsi Louvre-hoz hasonlóan tökéletes arra hogy immunissá tegye az embert a képzõmüvészet iránt: pár óra járkálás Boticelli, Goya, Rembrandt, El Greco, Rubens festményei között garantált érdektelenséget okoz jóidõre. Barátaim itt próbálták ki a Burger Kingben a sört (itt a McDonaldsban is van), és jókedvûen vettem tudomásul, hogy habár már erõsen szakállasan mentem oda, csak személyazonosság igazolása mellett adtak csak oda 😉

Innen Granada felé, délre akartunk továbbmenni, de oda csak fizetõs vonat ment, igy kizárt volt. A pályaudvaron találkoztunk 3 nyíregyházi, hasonlóan interrailes lánnyal, de õk meglehetõsen furán csinálták: hálókocsiban utaztak idáig, mindig hostelben laktak, már 4 napja voltak Madridban, és innen Lisszabon felé akartak továbbmenni, onnan délre visszakanyarodva fel, Barcelona felé. Meglepõdve vették tudomásul, hogy mi a vonatokért sose fizettünk; a 3 zónás interrail 61e Ft, elég sok igy is. Késõbb több SMS-t váltottunk velük, kiderült hogy Malagára modosították utvonalukat, ahol 5 teljes napot elvesztegettek... Madridból a Granada közeli Jaen városába ment vonat, és gondoltuk onnan majd megoldjuk, ami végülis nem jött össze, mivel estefelé értünk oda. Másnap reggel a közeli Linaresbõl a helyi andalúziai expresszel mentünk le Granadába, melyen erõsen látszik a mórok hatás. A helyi erõsség, az Alhambra és a templomok után este 9 tájban indultuk Sevilla felé. A vonaton ismét találkoztunk két magyar lánnyal, akik itteni gyakorlatuk után minél több várost megnézve vonatoztak körbe. Õk már jobban csinálták, Sevillából indulva megnézték Granadát, Cordobát, Cadizt. Innen Portugália felé akartunk átmenni, de a portugál-spanyol összekötettés meglehetõsen szerény: egy, azaz egy vonat megy át, Madridból-Lisszabonba, ami fizetõs, vagy 15-20 euro lett volna. A déli utat választottuk, Huelva felé, ahonnan 3 euroért átmentünk busszal a közvetlen a határon lévõ portugál kisvárosba. Egyszerüen félelmetes, mekkora különbség van egymástól pár kilométerre lévõ települések között: ebben az utszéli kis határvárosban már angol nyelvû graffitik fogadtak a falon, és még a falucska buszpályaudvarán lévõ ötvenes éveiben járó jegyárus is tudott angolul (Spanyolországban SENKI nem beszélt se angolul, se németül, néha franciául tudtak pár szót, de fõként csak a helyi nyelveiken). A wc-ben itt már nincs kagyló, pottyantós, és éjszaka is ment ingyenes vonat Lisszabon felé! Meglepetésként ért minket, hogy az idõ itt egy órával el van tolódva, vissza kellett állítani az órát. Egy boltban itt is találkoztunk egy magyar társasággal, akik Spanyolországba menet utoljára bevásároltak itt.

Szóval a helyzet egyértelmû, a helyi üdülõközponton, Faro-ban átszállva másnap reggel már a fõvárosban voltunk. A vonaton rengeteg katona volt, illetve a fekete bõrû népesség száma is radikálisan nõtt (vasárnap este volt, valószinuleg mentek vissza állomáshelyükre). Portugália általánosságban véve azért szerintem szegényebb Magyarországnál, és ez a különbség fõleg a nálunk gazdagabb Spanyolország után ütközik ki. A vonaton meglepetésként ért minket hajnal 5kor, hogy innen már csak komppal lehet továbbmenni, ára 1 euro volt. De hétfõ reggelre, félórás hajokázás után számtalan néger melós kiséretében megérkeztünk Lisszabon föterére (érthetetlen hogy lett Lisbonból (ejtsd: liszbó) Lisszabon). Mivel az itteni diákszálláson lévõ körülmények nem voltak igazán megfelelõek (minden reggel hosszabbitani kellett volna, és csak egy napot lehet), hostelt kerestünk, és nem is jártunk rosszul: hasonló árban volt a közelben egy szállás. A szoba hétágyas volt, mellénk egy las vegasi Demon nevezetü emberke, és egy portugál-francia baráti páros került. A hely annyira bejött, hogy az eredetileg tervezett 3 helyett 4 éjszakát maradtunk; a szállás közelében lévõ Pingo Doce lánc boltjában mikroban olcsó melegétel, az erkélyünkön hüvösben kaja, mellettünk lévõ szobában egy baszk pár volt. Velük késõbb találkoztunk egy éjszakai szórakozóhelyen, és felvilágosítottak a spanyol nyelvoktatás rejtelmeirõl: azért nem beszél senki idegen nyelvet, mert a hivatalos spanyol mellett el vannak foglalva a sajátjaikkal; Barcelonában katalán, baszkföldön euszkadi, ésszakkeleten galiciai stb. Lisszabon dimbes-dombos, nagy területen elterülõ város, nem ideális gyalogturákra. Az expo területe nagyon jól meg lett csinálva (európa legnagyobb oceániruma, belépõ 9 euro, a parton végigvivõ lanofka 3 euro). A várból remek kilátás nyílik az egész városra. Miután realizáltuk, hogy a belépõkapuk ellenére nyugodtan lóghatunk a metrón, a járkálás is könnyebbé vált. Egyik internetcafezásunk közben találkoztunk egy magyar tanárnővel (hegedű, szerencsére), 10 perc beszélgetés, majd be netezni. Félora mulva jövünk kifelé, ott a tanárnő az ajtóban, hogy miután beszélgettünk, ellopták a táskáját, hitelkártyákkal, mindennel - intő jel hogy figyeljünk mi is.
Esténként sok értékes információt kaptunk portugálul is beszélõ szomszédainktól, pl hogy esélytelen fizetõs szórakozóhelyre mennünk, mivel a jobb helyekre 40-50 euró a beugró... itthon a legnagyobb partyk, koncertek is meguszhatók párezer ftból. Demon mindenkinél bevágodott a szövegével ("Las Vegasból jöttem"), szóval esténként jó társaság gyült össze. Egyébként az egész út során mindenki csodálkozott rajtunk, hogy mi a boltokban vesszük a sört, bort, és utána otthon, kártyázás közben iszogatunk, pedig õk sem gazdagabbak, a szobából a végére már mindenki csatlakozott hozzánk, még pár felettünk lévõ amerikai is lejött (az alkohol Portugáliában vmivel drágább, fõleg a rövidital, de Európában ritkaságként itt lehet kapni abszintot - 7 euro palackja, mentolizû, 57%-os, kékes lánggal ég). A közeli fürdõhelyen, Estorilban betoccsantunk az óceánba - pontosabban centinként, fogvacogva, fél ora alatt bementünk - a földközi tenger után a homokos partu, gyönyörûen tiszta kék oceán a rekkenõ hõség ellenére még július végén is jéghideg volt, 17-18 fokos. Utunk következõ állomása Fatima, ahol elvileg 1917-ben megjelent maga Szûz Mária is - mivel estére értünk oda, a falucska kocsmájában eredetileg ki se akartak szolgálni, de aztán négyen mindössze 13 euroért jót vacsoráztunk: sultkrumpli, sülthus rajta tükörtojás paradicsomos salátával 😉 Végre hazai ízek. Fatimából hajnal kettõkor indult vonat Portó felé, ahova reggel érkeztünk. A fõtér közelében egy háromcsillagos hotelben mindössze 51 euroért volt egy ötágyas szoba, benne fürdõszoba és tévé - tévét ekkor (a kávézók kivételével) már vagy 3 hete nem néztünk. A portói bor városa szintén dimbes-dombos (mér nem tudnak ezek a portugálok sik terepre építkezni), a tuloldalon Villa Nova de Gaia-val, ahol a borraktárak vannak. Szombat este volt, és kifogtunk vmi kamionos fesztiválféleséget. A végére odaértünk (eltaxiztunk, itt is olcsó, 5 euro volt), de az éjfélkor kezdõdõ igazi helyre, ahova egy egész tömeg állt sorba 30! euro volt a belépõ 😞 Nem a magyar pénztárcához szabták. Vasárnap a szokásos templomnézegetés, majd ismét valamilyen hagyományörzõ felvonulás a parton, elején mazsoretekkel, dobokkal, a folyon végig evezõs hordószállító hajókkal. Hétfõn reggel akartunk továbbindulni északra, Spanyolország felé, de a hétfõi napon semmilyen vonat nem lépi át a határt - szokás szerint határmenti kisváros, majd egy holland emberkéhez csapodva 5-en átmentünk taxival Vigoba, jelentõs idõmegtakarítást érve el (pontosabban ledolgozva a most ismét elõreállított egy órát). Ismét Spanyolország, az éjszaka nem járó vonatok, a nyitva-nem-tartó boltok és az angolul egy mukkot sem tudó szép lányok világa. Vigoban ebéd (Telepizza, 18 euro két nagy négyszemélyes családi pizza), és tovább Santiago de Compostela felé.

Itt nyugszik Spanyolország védõszentjének, Szent Jakabnak sírja (kb. a mi Istvánunk) egy hatalmas katedrálisban. Mivel itt más látvány nem nagyon van, este mentunk tovább a kontinens legnyugatibb pontja, La Coruna felé. Itt az éjszakát sétálgatással, nézelõdéssel töltöttük (kikötõ, kivilágított szökökutak, szép parkok, de semmi jelentõsebb). Hajnal 2 tájban ismét odajött hozzánk egy kutyát sétáltató srác. 10 éve kint él, évente csak egy hónapra megy haza a nagyszüleihez; tõle rövid beszélgetés után megtudtuk merre van éjjel is nyitva tartó hely, meg hogy merre érdemes menni. A kiskocsmában betekintést nyertünk a helyi vendégszeretetbe (belénkkötött egy síkrészeg, elõtte két perccel vidáman Queen dalokat éneklõ figura), aminek eredményeképpen egy kör sör ingyen volt. (Persze mivel kidobták, kb. félorát paráztunk hogy tuti hivja a haverjait; egy kisvárosban voltunk idegen földön, ahol senki nem érti mit mondunk, és valószinüleg a kocsma maga is a törzsvendég mellé áll verekedés esetén). Reggel tovább Bilbaoba - röpke 12 orás vonatút -, ahol sajnos végig esett az esõ. Végülis szerencsések voltunk, hogy 3 hét folyamatos jó idõ után, persze valószinüleg az Atlanti óceánnak is köszönhetõen csak itt lett rosszabb. Zaragoza lett volna a következõ uticél, de oda még fizetõs vonattal is képtelenség volt átjutni - minden hely foglalt volt, kisvonatokkal pedig, 2-3 átszállással másnap estére értünk volna oda; ennyit egy újabb spanyol város már nem ért meg nekünk. Szóval vissza Franciaországba, Toulouseba. Itt gyakorlatilag pár órás boltvadászat után (a franciák is hadilábon állnak az angollal, és 5-6 embert végigkérdezve is mindegyik másfelé mutogatott) végig aludtunk. Reggel tovább Nice, majd Monacoban fürdés a tengerparton (az áruházban itt is ránkköszönt egy magyar). Forma 1 rajongó haverjaim fényképezkedése az alagutnál és a hajtûkanyarban, majd este az egyetlen megfelelõ távolságban lévõ város, Róma felé éjszakai vonat, majd kis levezetõ városnézés (Colosseum, Trevi-kút, majd a katedrális) után irányhaza. Ez a 4 hét igen fárasztó volt.

Tapasztalatok? Tervezni elõre nem nagyon lehetett volna, mivel minden vasuti információnál csak az adott helyet ismerték jól, és sehol nem tudtunk volna részletes, pontos tájékoztatást kapni a vonatindulásokról. Továbbá mivel a városokban lévõ hangulattól, a fáradtságunktól függött, hol mennyit vagyunk, nem is lehetett volna kivitelezni. Remélem ezt elolvasva mások is kedvet kapnak hasonló turára. Költségek: a 60 ezres jeggyel együtt kb. 200e az összköltség, és mint olvashattátok, ez anyagilag elég minimális tura volt, dehát pénzbõl mindenki tud utazni 😉 Az étkezések a végére már elég kiadósak voltak (pl nem csomagolt felvágottat kell venni, hanem a pultnál kézzel lábbal elmagyarázva, miközben 5-en állnak mögötted, hogy 40 dekát szeletelve, és hasonló árban van). Idegesítõ a spanyoloknál, hogy hiába mondod nekik hogy nem érted, csak mondják, mondják, és egy 2-3 perces monolog után sem jönnek rá. Leginkább megdöbbentő két bolt volt: egy mirelitbolt Touloseban, ahol semmi más nincs, csak 25-30 hűtőláda, semmi más, illetve egy vízbolt, 30-40 féle ásványvizzel. Meglepetés volt, hogy magyarok mindenhol vannak, még a legkisebb városban, leglehetetlenebb helyeken is lehet találkozni velük, Valenciától kezdve már gyakorlatilag elkerültük, ha magyar szót hallottunk (elvégre az ember azért megy külföldre, hogy külföldiek között legyen ;>