Autó Mánia
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
Muter vizes úton vállalt egy 720-at, majd fel a padkán, és olyan 30-40 körül felrakta a kerítás alapzatára.. A kerítés bedõlt a ház udvarára, és összenyomott mindenféle növényt 😄D Kocsi meg kb 45 fokos szögben égnek orral állt meg 😊 Én meg szétfejeltem a B oszlopot 😄 Gyerekülés, persze.. Lófasz 😄DD
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
Betettem üresbe a pálya szélén állva (hittem én, mert rükibe sikeredett), majd azzal a lendülettel leugrottam a kuplungról, és beugrattam hátrafelé a susnyásba 😄D
A tipot meg ne is mond. 2 évig volt olyanom, a panda után. 1.4ie DGT. NEM volt olyan alkatrésze, amit a 2 év alatt ne cseréltem volna ki. Szinte a teljes motorja, össze elektronika, stb. 400 ért vettem, 400-at ráköltöttem, majd 400ért eladtam. Nem rühelltem jobban autót még. Nem volt 2 hét, hogy ne rohadt volna le valahol.
Utána még nálunk volt egy darabig, azután lett a tipo (örök kedvenc star-trek feelinges mûszerekkel 😄D)
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
Szar volt a váltója, kuplungja, kormánymûve is. Nem tartotta az alapjáratot, meg ilyen finomságok.
Eleinte szentül hittem benne, hogy én sosem fogok megtanulni rendesen autót vezetni (holott elõtte ladát is vezettem nem keveset).
Aztán mikor ismerõs hagyott 2 kört gyakorolni a nissan primerajával, akkor jöttem rá, hogy nem én vagyok a béna, hanem az autó amin tanítottak.
De valóban, onnantól aztán mindent el tud vezetni az ember 😊
Vezettem más servo nélküli autót is (amin tanultam, pl egy audi80 volt), de ez valami iszonyat.. Sztem pár hónap után olyan mellizmaim képzõdnének, mehetnék keménykedni a lakótelepre -.- Viszont egész jól megy, és kicsi. Mondom, mint valami dodzsem.
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
Ritmo-nk volt egy pár évig, mikor mentünk nagymuterékhoz, az egész falu döbbent az elektromos ablakon 😄
Igaz, hogy hétrõl hétre beesett az ajtóba 😊 Én pl nagyon szerettem, gyerekként. Faszát lépett 😄
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
Nekem a régibõl volt 650-es, 2 hengeres 😊 Kispolák motor, csak elöl van benne. Én speciel szerettem. Városba tökéletes volt. 4-5l benyából elvitt bárhova, bár tény hogy kibaszott igénytelen volt 😊 De legalább nem volt ami elromoljon benne.
.:Kiskorú Gabec:. Kormányzott kereket hajtani???? wtf? ? Omegaforever ?
NA az, LoL.
De amúgy nagy fun, (amellett, hogy meghalnék ha járnom kéne vele) olyan mint valami idiót dodzsem 😄D
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
respect to the man in the ice cream van
respect to the man in the ice cream van

.:Kiskorú Gabec:. Kormányzott kereket hajtani???? wtf? ? Omegaforever ?
\"Adding power makes you faster on the straights. Subtracting weight makes you faster everywhere.\"
_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
I\'M AWESOME! http://ae86levin.blog.hu
Amúgy meg hétköznapi használatra nem hiszem, hogy alkalmas lenne egy 250 lovas 1.6os motor.. Gondolom gyakran szorul "ápolásra"..
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
Kédergumihoz az nem jó.
a magyarok úgy tanulnak meg repülni hogy el akarnak esni és nem sikerül
I\'M AWESOME! http://ae86levin.blog.hu
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
Az mondjuk furcsa,hogy ha ennyi pénzt ráköltött a tulaj,hogy legyen egy egyedi autója akkor miért adja el
még ha ingatlant is vesz (ami lehet kamu is)
\"Adding power makes you faster on the straights. Subtracting weight makes you faster everywhere.\"
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
Én csak szürkét láttam. A szélvédõragasztó tökéletes,csak nem festhetõ.
A sikaflex is jó,azt hajósok használják.
a magyarok úgy tanulnak meg repülni hogy el akarnak esni és nem sikerül
\"Adding power makes you faster on the straights. Subtracting weight makes you faster everywhere.\"
Extreme¤Noise¤Terror -ANOTHER WAY- Viharsarok fastcore Két perc alatt értek én mindenhez...
MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64
Egyébként nem minden olaj eszi meg a festést.
az 1 dolog hogy elzárja a levegõ utját de pl a gumit is széteszi
_______ Verein für Raumschiffahrt - Wernher von Braun _______
Highly skilled rendszámeltüntetés 😄DD
Amúgy ez ritka nagy fos..
ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
|HALA MADRID!! |-------------------------| http://www.hackthat.net/df/ddos/48897/index.hack
I\'M AWESOME! http://ae86levin.blog.hu

Sokan fegyverolajjal szokták, de van külön erre kitalált üregvédelem is. Kb mint az alvázvédõ. Ezek a szerek már lehet olcsóbbak, mint az étolaj 😄
