Republic

3 😄

a legis legjobb! Csak itt nálunk még csak 1x voltak <#szomoru1>😞(((

Nah, már ketten vagyunk akik szeretik 😄

A republik a világ legjobb zenekara!

Republic zenekar
-Történet-

1990 februárjában indultak el. A 60-as években elindult vonulatot viszik tovább: lemezeikben a folk, pop, rock elemek keverednek. Hatással volt rájuk Koncz Zsuzsa, az Illés, a Krúdy, a Hobó, az LGT, Presser Gábor és Adamis Anna, Cseh Tamás, akivel közös lemezt is készítettek. 1996-tól, az Igen lemeztõl a Republic dalait a kereskedelmi rádiók és televíziók egyáltalán nem játsszák. Pár év után az együttes egy platinalemezzel tért vissza a színpadra.

A magyar zenekarok közül a legtöbbet játszottak (~100 koncert).

-Tagok-


BÓDI LÁSZLÓ (CIPÕ)
"Egy hely, ahol jól érzem magam."

- Nagyon sokat jelent nekem Ungvár a szülõvárosom, és Kisvárda, ahol nevelkedtem. Boldog gyermekkorom volt. Itt végeztem az iskoláimat, itt tanultam meg zongorázni, itt alakítottam meg elsõ zenekaromat, és az elsõ beteljesületlen szerelem is Kisvárdához köt. Egyéves voltam, amikor átjöttünk Ungvárról. A piactérre jártunk focizni. Késõbb a városi sportegyesület versenyzõje lettem. Serdülõként még gyõztes gólt is rúgtam. Akkoriban sok minden más foglalkoztatott a futballon kívül, zongorázni tanultam, érdekelt a festõk és az autóversenyzõk világa is. Nem tudtam, hogy mit válasszak életcélul, annyi minden szerettem volna lenni. Aztán egyszer láttam a tévében a Beatles-rõl szóló Egy nehéz nap éjszakája címû filmet. Akkor fogant meg bennem a gondolat, zenész leszek.

A gimnáziumi évek alatt két barátommal megalakítottuk a Cipõfûzõ nevû zenekart, amely közel öt évig létezett, míg be nem vonultam katonának. Közben tizennyolc éves koromban felköltöztem Pestre, és elkezdtem a jazz-konzi elõkészítõjére járni. Dolgoztam itt-ott a MÁV-nál, a postán, sõt újságkézbesítõként is. A zenélést kicsit elhanyagoltam, a zongorázgatásokból is elegem lett, a konzit sem végeztem el. Persze teljesen nem adtam fel, olyannyira nem, hogy 1990-ben Tóth Zolival, Boros Csabával, Rece Apó - Bali Imrével és Szilágyi Bigyó Lászlóval megalakítottuk a Republic zenekart.

- Emlékszel az elsõ dalodra, amit írtál?
- A legelsõre nem, inkább az elsõkre. Azt tudom, hogy nyolcadikos voltam, amikor elkezdtem dalokat írni.
- Milyen gyerek voltál?
- Csendes, szemlélõdõ típus. Nem nagyon vettem részt a dolgokban, inkább távolról figyeltem. Érettebbnek éreztem magam a koromnál, ennélfogva többnyire idõsebb barátaim voltak. Velem egykorú csak néhány. De ez a mai napig így van.
- Most harmincöt évesen is inkább csendes megfigyelõ vagy?
- Azt hiszem igen, ennek ellenére olykor beszédes és közvetlen is tudok lenni az emberekkel.
- Szeretsz magadról beszélni?
- Mindenki szeret magáról beszélni. Az emberek általában egyébrõl sem beszélnek, mint magukról.
- Te is?
- Én is mondom a saját kis történeteimet, vagy ha nem, akkor hallgatok.
- Akik nem ismernek, és nem tudják, hogy zárkózott vagy, csak a zord külsõt látják.
- De ha meghallgatják a Republic-albumokat, észreveszik, hogy a zord külsõ érzõ szívet takar. Tény és való, hogy nem vagyok túl szórakoztató ember, inkább unalmas, életunt, kedvetlen és depressziós, de én is tudok örülni és már a boldogságot is megtapasztaltam.
- Csak éppen nem sok értelmét látod az életnek.
- Mondhatni semmi értelmét, abszurdnak és mulatságosnak találom. Ezt már tizenévesen is így gondoltam. Nagyon furcsák az emberek, nézem õket és olyan idegenek. Nem érzem magam jól köztük.
- Hol érzed magad igazán jól?
- A barátaim között. Gondolok itt a zenekar tagjaira, a szakmából néhány emberre, és azokra, akik közvetlen közelemben vannak, vagy nagyon jó barátaim.
- Jut idõd rájuk?
- Persze, mindig szakítok idõt a velük való találkozásra.
- Õk is hasonló gondolkodású és érzelemvilágú emberek, mint te?
- Nem mindenki, mint ahogy a Republic-tagok közül sem mindenki.
- Ennek ellenére, szerinted mi lehet annak a titka, hogy még tíz év után is így együtt vagytok?
- Nem tudom. Valószinûleg mindenki a helyén van. Talán ugyanaz a titka, mint egy jó krumplilevesnek, mindenbõl annyi van benne, amennyi kell.
- Mit jelent neked a Republic?
- Egy hely, ahol jól érzem magam.
- Mint ahogy említetted, melankolikus alkat vagy. Nem véletlen, hogy a Republic-slágerek túlnyomó része lírai hangvételû. A dalok többsége is szomorkás hangulatban születik?
- Nem kifejezetten. Inkább a napszaktól függ. Általában éjszaka írok és józanul nagyon ritkán, ami nem azt jelenti, hogy felöntök a garatra. Egy pohár pezsgõ vagy bor már megteszi a kellõ hatást, feldob. Többre nincs szükségem.
- Verseket sohasem írtál?
- Nem, csak dalokat. Viszont verseket olvasni nagyon szerettem. Fõleg Nagy Lászlótól. Egy képe kint is van a falamon. De a könyvek nem nagyon érdekeltek, valahogy nem kötötték le a figyelmemet. Egyedül Bohumil Hrabal cseh író mûvei voltak rám nagy hatással.
- Mi tetszett az õ mûveiben?
- A prágai sörözõk hangulata, az ahogyan Hrabal élt és gondolkodott. Az egyszerû emberek sorsából merített az írásaihoz. Érzékeny volt a világra, a körülötte lévõ eseményekre. Úgy gondolta, hogy minden jóért és rosszért felelõs, ami a világban történik.
- Te is így gondolod?
- Ha nem is teljesen, de jól fogja fel a dolgokat. Mindenért felelõsek vagyunk. "Én vagyok a világ �disznók között fekszem az ólban, egy macska vagyok az út közepén�"
- Bródy János, Cseh Tamás, Koncz Zsuzsa, hogy csak pár nevet említsek azon emberek közül, akik meghatározóak voltak az életedben. Mit kaptál tõlük?
- Biztatást, szakmai elismerést, tiszteletet és nem utolsósorban örök életre szóló barátságot. Nagyon kevés olyan ember van az életemben, akiket mélyen tisztelek, és akiknek úgy tudok a szemükbe nézni, hogy nem kell hazudnom. Ha õk nem lennének, akkor azt hinném, hogy bennem van a hiba, mert nekem semmi sem jó, és semmit nem tudok elfogadni.
- Elégedett vagy a sorsod eddigi alakulásával?
- Harmónikus elégedetlenségben élek. Nincs okom panaszra, hiszen annyira nem keserû az életem. Nem gondolom azt, hogy változtatnom kellene rajta. Azok az emberek vannak körülöttem, akár a magánéletben, akár a munkában, akiknek mellettem a helyük. Sokkal rosszabb is lehetne a helyzetem, ha õk nem lennének. Velük könnyebb elviselni az életet.
- "Ezt a földet választottam, ezt a Napot úgy akartam, ide hívott az élet, itt ér utól a végzet" - énekled egyik dalodban. Idegennek érzed magad ezen a földön, mégis valahol ragaszkodsz hozzá.
- Igen, tele vagyok ellentmondásokkal. Nem látom az élet értelmét, ugyanakkor ragaszkodom ehhez a földhöz, bizonyos emberekhez, sõt mi több tárgyakhoz is. De a kettõ nem zárja ki egymást. Azért, mert valakinek keserû élete van, még lehet boldog, mint ahogy az az ember is lehet szomorú, aki elérte a kitûzött céljait. Vagyis azért, mert mindenki belefulladt a vízbe, nem biztos, hogy nekem ugrálnom kellene örömömben, amiért én nem.
- Ha tükörbe nézel, tudod, hogy ki vagy?
- Olykor azt hiszem, hogy igen, de aztán mindig rájövök, hogy mégsem, mert újabbnál újabb törvényszerûséget fedezek fel az életemben. Legutóbb azt figyeltem meg, hogy általában a nagy dolgok sikerülnek, a kisebbek pedig nem. A magam szintjén nagyon sok pofont és kudarcot élek meg - bár nem tudom, hogy ez az-e, vagy csak én gondolom annak -, de tudom, hogy utána valami jónak kell jönnie. Legalábbis ezzel vigasztalom magam.
- Na, ez már egy optimistább szemlélet.
- Inkább rafinált szemlélet, nem optimistább. Azt tudom, hogy mi volt eddig, de hogy mi lesz ezután, rejtély.

BOROS CSABA
"Szeretem az életet�"

- 1962. November 17-én születtem Csornán, Gyõrtõl 30 km-re. A vásártéren laktunk, ma már lakótelep van a helyén. Emlékszem, az ablakunk arra az útra nézett, ahol hosszú sorban álltak a tankok. Valószínûleg '68-ban. Mivel akkor még kicsi voltam, nem értettem, hogy mi történik, így nem féltem, inkább még csodáltam is a lánctalpasokat a méretük miatt. Aztán '69-ben átköltöztünk Gyõrbe. Hihetetlen nagy változás volt az életemben, a kicsinyke faluhoz képest óriásiak voltak a méretek. Egy lakótelepi házban laktunk. Szerettem ott élni, mert meghittséget árasztott. A lépcsõházakat nem zárták, a kerékpárok lezáratlanul álltak a ház falának támasztva, és senkinek nem jutott eszébe, hogy elvigye õket. A gyerekek még este is kint játszhattak az utcán.

- Itt szereztél igazán barátokat?
- Hogyne, gyakorlatilag abban az idõben - véletlenül-e vagy tudatosan, lehet, hogy az akkori politikai rendszer hatására - szinte egykorú emberek laktak ezen a lakótelepen. Az iskolának - ahova jártam - egy részét ezek a gyerekek tették ki.
- Ezek szerint az iskoláidat is Gyõrben végezted. Mi a polgári szakmád?
- Rádió- és televízió-mûszerész.
- Vetted már azóta hasznát, például otthon?
- Nem.
- Nem is érdekelt soha?
- Egy kicsit. Tulajdonképpen szülõi hatásra, és az akkori barátaim miatt végeztem el ezt az iskolát. Jó bulinak tartottuk az egészet.
- A zenei pályafutásod is innen indult?
- Persze, általános iskolás voltam, mikor az elsõ gitáromat kaptam, bár én eredetileg billentyûs lettem volna. '76 körül, amikor a Deep Purple feloszlott egy idõre és mindenki sírt, a barátaimmal elhatároztuk, hogy megalakítjuk a Purple-t. Mindenki egy-egy embert alakított közülük, és olyan hangszert kellett vetetnie a szüleivel, amin az illetõ játszott. Enyém az elektromos orgona lett volna, de mivel azt nem kaptunk, így a gitárt választottam. Nem bántam meg.
- A Deep Purple rockot játszott, ez a zene állt hozzád a legközelebb?
- Sok más mellett ez is. Olyan zenén nõttem fel, amilyent a szüleim hallgattak, úgyhogy a Piramis, az Omega, a Generál, az ABBA, a Rolling Stones, a Pink Floyd, a Deep Purple, az AC/DC, a Slade és hasonlók zenéi szolgáltak "táplálékul". A Beatles kimaradt az életembõl.
- Mi volt az elsõ komolyabb zenei megmozdulásod?
- Mi már az iskolás évek alatt komolyan zenéltünk, de ténylegesen a Citrom nevû formáció. Még egy kislemezünk is megjelent. Utána jött a Kanguru, melynek kapcsán megismertem Cipõt. Õ írta a szövegeinket, és olykor egy-egy koncertünkön vendégszerepelt. De tudod, ahogy õ elõadta magát, az valami hihetetlen megdöbbenést váltott ki a hallgatókból. Ha új szöveget írt, lejött a zenekari próbára és megmutatta az énekesnek, hogyan kellene elõadni. Akkor még látni lehetett rajta egyfajta visszafogott gátlásosságot, amely a színpadi megnyilvánulásaiban is megmutatkozott.
- Hogy kerültél a Republic-ba?
- A zenekar tényleges megalakulása elõtt basszusgitárost kerestek. Mivel Cipõ ismert, megkeresett és elhívott, de akkor még egy másik formációban játszottam, így nem tudtam menni. Csak késõbb, amikortól a Republic hivatalosan létezik.
- Mennyire vagy egy hullámhosszon Cipõvel?
- Ha annyira idegen lenne tõlem az, amit képvisel, nyilván már nem lennék a zenekarban. Cipõ repül, ezért kell az együttesbe egy-két földi gondolkodású ember, hogy ne "szálljunk el". Bár annyira nem vagyok földhözragadt, inkább reális. Persze õ is sok mindenben gyakorlatias, csak a repülésbõl lassabban ér földet.
- Mi az, amitõl te szárnyakat kapsz, ami örömöt szerez?
- Mondhatnék nagy általánosságokat, de én egy-egy apró dolognak is nagyon tudok örülni. Egy mosolynak, egy kedves gesztusnak, egy jó CD-nek, vagy egy napszemüvegnek. Sok mindennel lehet örömöt szerezni, ugyanakkor elég egy szó is ahhoz, hogy megbántsanak vagy felidegesítsenek.
- Mivel lehet felidegesíteni?
- Akár hülyeségekkel is, ha éppen olyan hangulatom van. De a szabálytalanul közlekedõ autósoktól biztos, hogy kiborulok. Nagyon mérges tudok lenni és nehezen is higgadok le. Egy ilyen nap után van, hogy otthon beülök a kádba, és fél órán keresztül kötelezõszerûen arra koncentrálok, hogy lenyugodjak.
- Ezek szerint az önuralom nem tartozik az erényeid közé?
- Nem, de ez nem azt jelenti, hogy soha nem tudok úrrá lenni az indulataimon. Sõt, viszonylag rövid idõn belül lenyugszom, és hamar megbánom a dühkitöréseimet is. Az már más kérdés, hogy mindig nekem van igazam, csak nem szeretek háborúskodni. Például azt sem tudnám elviselni, hogy valakivel akit szeretek, napokig ne álljak szóba, csak azért, mert valamin összekaptunk. Inkább beszéljük meg, hogy hol hibázott.
- Te ismered a hibáidat?
- Igen, de ezeket nem nevezném hibáknak. Semmilyen tulajdonságom nincs, amirõl szeretnék leszokni, jól érzem magam a bõrömben. Szeretem az életet, van egy jó zenekarom, kiegyensúlyozott családi életet élek. Kell ennél több?
- Nem tudom. Egy kis napsütés, tengerpart?
- Imádom. Bár gyûlölök napozni és a tengerben való úszkálás sem köt le. Számomra ez egy baromság. A fejed kint van a vízbõl, és próbálsz a víz tetején evickélve úrrá leni a sós hullámokon, hogy nehogy az orrodba csapjanak. Viszont ha a fejed a víz szintje alá kerül, abban a pillanatban megváltozik az egész világ. Látod, hogy mi történik alattad. Ehhez nem kell más, csak egy búvárszemüveg, egy pipa, egy jó talp és esetleg egy ruha, ha nagyon hideg lenne a víz. Erre a Tamás vezetett rá, elõször õ adta kölcsön a pipát és a szemüveget. Szóval onnantól kezdve, hogy a víz alatt vagy, nem egy céltalan úszkálás, vagy testhûtés az egész, hanem felfedezés. Egy ismeretlen világ felfedezése.
- Félelem nélkül merülsz alá?
- Annyira bele lehet feledkezni a búvárkodásba, hogy a félelem eltörpül. Olyan, mint egy játék.
- Fontos szó az életedben a játék?
- Igen, imádok játszani, a sportok közül is azokat szeretem, amelyekben emberek játszanak egymással. Valószínûleg a zenélés is ilyen.
- Mit tudsz elképzelni, mi lehetne az oka a Republic feloszlásának?
- Ha valaki kiválna a zenekarból�
- Nemegyszer láttam már a fiaidat a koncerteken kis gitárral a nyakukban. Szeretnéd ha a nyomdokaidba lépnének?
- Szeretném, de nem erõltetem. Büszke lennék rájuk, ha zenészek lennének, de az sem lenne sorscsapás, ha nem.
- Szerinted mitõl életképes még mindig a Republic?
- Nem tudom. Ha tudnám ennek a titkát, akkor már nem is lenne az. Ha fel lehetne venni bizonyos viselkedési formákat, és attól egy zenekar hosszú életû lenne, akkor valószínûleg mindenki ezt tenné. Talán az lehet a titok nyitja, hogy sikerült azokat a gyarló emberi gátakat átlépnünk, amik minden ember életében felmerülnek. Sikerült kialakítani a toleranciát, amit egy házasságban is elég nehéz. Mi áthidaltuk.

NAGY LÁSZLÓ ATTILA
"Nem veszem természetesnek, hogy van, Isten ajándékának tekintem."

Szabolcs - Szatmár megyében születtem, átlagos gyerek voltam, nem ríttam ki semmiben. Négyéves lehettem, amikor elhatároztam, hogy dobos leszek, így aztán rögtön neki is láttam utam egyengetésének. Eleinte két dobverõvel ütögettem a bútorokat, majd késõbb a szüleim vettek egy dobfelszerelést és zeneiskolába írattak. A gimnáziumi zenélésekbõl arra emlékszem, amikor Cipõvel és egy másik sráccal megalakítottuk a Cipõfûzõ nevû zenekart. Rengeteget próbáltunk, de nem célirányosan, nem azért, hogy egyszer majd fellépjünk és sztárok legyünk, hanem mert jólesett együtt zenélni. Tetszett, ahogy Cipõ énekelt és zongorázott. Közben felkerültem Pestre, elvégeztem a Zenemûvészeti Fõiskola jazz-tanszakát, majd különbözõ zenekarokban játszottam. Csak ezután jött a Republic, bár én nem voltam ott a zenekar alakulásánál, két hónappal késõbb érkeztem.


- Idõközben más zenei vizekre eveztél, visszatérésedkor mennyire volt ismerõs a Republic zenéje?
- Abszolút, hiszen évekig együtt játszottam Cipõvel, így ismertem a zenei ízlését és szövegvilágát. Nincs olyan dal vagy szó, amivel ne tudnék azonosulni.
- Szerinted minek köszönhetõ, hogy még tíz év után is együtt vagytok?
- Tudnék észérveket mondani, de az igazi ok ott fent van. (az égre mutat)
- Hívõ vagy?
- Nem vagyok templomba járó, de nem tagadom Isten létét. Nagyfokú butaság lenne azt mondani, hogy nincs Isten.
- Volt már olyan pont az életedben a Republic-os évek alatt, hogy azt mondtad; kész, vége, nem csinálom tovább?
- Így konkrétan nem, inkább a zenekarban voltak problémák, de ez valahogy így van rendjén. Tudat alatt mindig ott motoszkál az emberben, de jobb nem gondolni rá. Nem veszem természetesnek, hogy van, Isten ajándékának tekintem.
- Mennyire tudsz elvonatkoztatni a magánéleti problémáktól, ha fent vagy a színpadon?
- Hogy õszinte legyek, nem mindig. De ez soha nem mutatkozik meg a munkámban és rajtam sem látszik. Jól titkolom. Másrészt pedig azt gondolom, hogy aki megveszi a koncertünkre a jegyet, az megérdemli, hogy maximális teljesítményt nyújtsunk.
- Többnapos koncertútra is elmentek, hogy bírod az iramot?
- Azt kell hogy mondjam, elég jól. A zenekar nagy része ott szokott aludni, én viszont legtöbbször saját autóval megyek, hogy koncert után hazajöhessek.
- Nem fárasztó buli után vezetni?
- Fárasztó, de az sem pihentetõbb, ha ott maradok, mert idegen helyen nem tudok jól aludni.
- Ahhoz, hogy bírjátok az egymást követõ koncerteket, némi erõnlétre is szükség van. Sportolsz valamit?
- Nyolc éve karatézom, elõtte pedig öt évig szertornáztam. De a karate nem sport, harcmûvészet.
- Mi a kettõ között a különbség?
- A sportnak verseny jellege van, arról szól, hogy másokat gyõzzek le, míg a karate arra tanít, hogy magamat. Azonkívül, hogy a testemet eddzem, könnyebben hozok helyes döntéseket nehéz helyzetekben. A karate önfegyelemre és akaraterõre is nevel, de az elsõdleges célja az, hogy az ember megvédje önmagát.
- Van lelki tanítómestered?
- Van. Aki az edzést tartja, nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is eddzi.
- Akaraterõs vagy?
- Úgy érzem, igen.
- Mennyire visel meg, ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezted?
- Esete válogatja, van amin könnyen túlteszem magam, és van ami jobban megvisel. Bár ez utóbbit sohasem mutatom. Egy kívülálló azt hihetné, hogy semmi bajom, miközben belülrõl sírok. Nem szándékosan leplezem a bánatom, egyszerûen ilyen vagyok. A problémáimat is jobb szeretem egyedül megoldani, pedig sokan úgy tartják, hogy nem jó ha az ember emészti magát. Ennek ellenére én mégis ezt teszem.
- Megvívod a saját kis csatáid? Erõs jellemre vall. Van olyan tulajdonságod, amirõl szeretnél leszokni?
- Igen, például az ingerlékenységrõl, mert hamar felkapom a vizet. Meg aztán van bennem némi agresszivitás is, ami nem mindig jó.
- Ez utóbbi miben nyilvánul meg, üvöltözöl?
- Nem vagyok kiabálós, inkább magamban fortyogok.
- Mi az, ami nyugtatólag hat rád?
- A természet, a családom, a bensõséges pillanatok és olykor a klasszikus zene. Bár igazából ritkán tudok úgy zenét hallgatni, hogy ne vonatkoztassak el. Általában szakmai fülel hallgatom. Bach-nál viszont nem bontom fel a zenét.
- Zenefüggõ vagy?
- Nem, szeretem a csendet.
- Mit szeretsz a természetben?
- A hegyeket.
- Ez érdekes, mert a hegyek erõt sugároznak, ami megfelel a lelki alkatodnak. Talán nem véletlenül vonzódsz a robosztus méretû "kövekhez"?
- Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. Azt tudom, hogy nagyon szeretem az erdõt és a hegyeket. Valahányszor elmegyek mellettük, lenyûgöznek. Már alig várom, hogy a legkisebb fiam, Gergõ nagyobb legyen és kivihessem hajnalban a Mátrába õzeket, szarvasokat, madarakat nézni.
- Kertes házban laktok?
- Igen.
- Hegyoldalban?
- Nem, de látszanak a hegyek.
- Van olyan hely, ahova kiváltképp szívesen mész zenélni?
- Inkább olyan, ahova nem.
- Miért?
- Mert rossz volt a hangulat.
- Melyik volt a legemlékezetesebb Republic-éved?
- Nem tudok egyet kiemelni, igazságtalanság lenne a többi évvel szemben. Mindegyik emlékezetes volt valami miatt.
- Ezek szerint kedvenc dalod sincs?
- Talán nincs. Mikor melyiket szeretem. Van amelyikben több lehetõség van a dobolásra, és van amelyik épp a hangulatomtól válik kedvenccé. Például a Születni kell címû daltól eleinte nagyon féltem. Valahogy nem akart megszólalni. Amikor a koncerteken játszottuk, mindenkinek más elképzelése volt róla. Aztán egyszercsak ráéreztünk az ízére, és attól kezdve együtt zakatolt a zenekar. Azóta örömöt szerez, ha játsszuk.
- Mennyire visel meg, hogy elmúlik valami, ami fontos volt?
- Nem szeretek a múlttal foglalkozni, inkább a jövõbe nézek. "A szép emlékek még mindig szépek, a rosszak még fájnak…"

PATAI TAMÁS
"Jó egy kicsit megnyugodni."

- Budapest volt a kiindulópont az életemben: itt születtem, itt nevelkedtem, az iskoláimat is itt végeztem. Az általános iskola után a szüleim unszolására egy építõipari szakközépiskolába jelentkeztem. Nem szerettem tanulni, mindig a gitározáson járt az eszem. Amikor leérettségiztem, három hetet dolgoztam a szakmában egy építõipari cégnél. Lóti-futi voltam, mindent csináltam, de mivel a fõnökeim jó barátaimmá váltak, így majdhogynem szabadkezet kaptam. Természetesen amikor csak tehettem, zenéltem. Akkoriban Jimi Hendrix-et, Eric Claptont,a Creamet és Janis Joplint halgattam, bár õ nem volt gitárcentrikus, de a hangjával elvarázsolt. Az igazi varázslat azonban 12-13 éves koromban történt, amikor élõben láttam gitározni Tátrai Tibort. Egyszerûen lenyûgözõ volt, ahogy játszott, annyira elvarázsolt, hogy úgy éreztem, semmi más nem lehetek, csak gitáros. A másik áramütésszerû felismerés az Egy nehéz nap éjszakája címû film láttán ért. A Beatles életérõl szólt. Óriási hatással volt rám. És tudod, ebben az az érdekes, hogy a Republic-tagok közül Cipõnek és Zolinak is ez adta a kezdõ lökést. Vagy legalábbis meghatározó volt az életükben.

- Hosszú volt az út a Republic-ig?
Olyan nagyon nem, de számos együttesben megfordultam. Volt iskolai zenekottam a Thália Színházban, ahol többnyire Mikó Istvánt kísértük, majd a Kormorán, a Moho Sapiens és a Beatrice következett. Megálltam egy pár állomáson, míg elérkeztem az utolsóhoz, a Republic-hoz.
- Mit jelent számodra a Republic?
- A zenét, ami az életem nagyon nagy részét teszi ki. Vagyis a Republic az életem jelentõs része.
- Mennyire tudsz azonosulni Cipõ érzelem- és gondolatvilágával?
- Maximálisan. Úgy érzem, én is hasonlóan mélyérzésû ember vagyok. Olykor könnyekig hatódom. Lehet, hogy nevetséges és egy férfitõl gyengeség, de van, hogy sírok.
- Mikor sírtál utoljára?
- Nemrég. Örömömben. Nagyon érzékeny vagyok, sõt lehet, hogy túlságosan is, ezáltal mindent mélyen élek meg, fájdalmat, örömöt egyaránt.
- Ha bánat ér, társaságra vágysz, vagy inkább egyedül szeretsz lenni?
- Társaságra vágyom. Nem szeretek magamban õrlõdni, mert rombolólag hat. Jó, ha ki tudom beszélni magamból. De egyébként nem jellemzõ, hogy bántások érnének. Nem vagyok haragtartó sem, de annyit elvárok a másiktól, hogy bocsánatot kérjen, ha megbánt.
- Gyakoriak a nézeteltérések a Republic-on belül?
- Nem, de van, hogy más-más véleményen vagyunk, ami szerintem egyáltalán nem baj, hiszen építõ is lehet.
- Megfontolt vagy?
- Az idõ elõre haladtával egyre inkább. Régebben abszolút gondolkodás nélkül cselekedtem, Kos lévén fejjel mentem a falnak. Egyszerûen nem volt kérdés, hogy megvalósítsam-e azt, amit elterveztem. Nagyon sokszor a szívemre hallgattam, aminek többnyire csalódás lett a vége. Ma már másként állok a dolgokhoz, tanultam az esetekbõl, tapasztaltabb lettem. Nem vagyok annyira tettre kész, inkább százszor is meggondolom, hogy mit tegyek.
- Szeretsz elfilozofálgatni az élet miértjein?
- Ritkán, nem vagyok filozófikus alkat. Nyilván ha a szeretteimmel vagy velem történik valami, jobban elgondolkodtat, de nem bonyolódom bele.
- Optimista vagy pesszimista vagy?
- Nem vagyok kimondottan pesszimista, de azért az esetek többségében a rosszat hamarabb elhiszem. Tudod, ez is egy védekezés a csalódás ellen. Inkább gondolok rosszra, mintsem hogy beleéljem magam valamibe, ami aztán nem sikerül. Biztos kishitû is vagyok.
- Hiszel Istenben?
- Istenhívõ vagyok, de nem járok templomba. Szerintem a hitet nem ott kell keresni, legalábbis én nem ott találtam meg. Emlékszem, amikor kis srác voltam, a nagypapám mindig elvitt magával a templomba. Én meg persze, hogy nem szerettem menni, mert nem értettem, hogy miért kell nekem odajárnom, amikor a többiek kint fociznak.
- Ha már a focinál tartunk, sportolsz valamit?
- Nem igazán jellemzõ rám a sportolás, de nemrég el kezdtem karatéra járni. Azt kell, hogy mondjam, jót tesz nekem és sajnálom, hogy nem ismerkedtem meg vele már hamarabb.
- Mit ad neked?
- Önbizalmat, és valahol nyugtatólag is hat.
- Mi az, ami még nyugalmat ad?
- A család, a horgászat és a csend. Szeretek otthon lenni, a ház körül tenni-venni, a gyerekekkel foglalkozni, társasozni vagy sakkozni. A hagyományos diavetítõt és Benedek Elek meséit is elõnyben részesítem. De az igazság az, hogy én egy bulizós típus vagyok, szeretek hajnalig mulatozni, sörözgetni, de néha kell a pihenés. A horgászás maximálisan ki tud kapcsolni, van, hogy több napra is elmegyek csak úgy, egy szál hátizsákkal. Jó egy kicsit megnyugodni, kiszakadni a rohanó napok forgatagából.
- Te is azon horgászok közé tartozol, akik megkövetelik a csendet?
- Nem, dehogy. Sõt, néha kimondottan igénylem a társaságot.
- Úgy tûnik, hogy a Republic egy jól összeszokott kis társaság. Szerinted ez minek köszönhetõ?
- Talán annak, hogy kellõképpen megértjük és elfogadjuk egymást. Különbözõek vagyunk, de mégis megtaláljuk a közös hangot.
- Lehet, hogy ettõl mûködik a Republic?
- Lehet. Valamint attól, hogy sokan szeretik.
- Miért szeretik?
- Ez egy nagy titok. Annyira misztikus, hogy nem lehet megmagyarázni. Nincs is értelme választ keresni rá. Egy biztos, ha bárki kiválna a zenekarból, a Republic meghalna.

TÓTH ZOLTÁN

-Korábbi Tagok-

Rece Apó-Bali Imre-gitár


-Albumok-


* Indul a mandula! 1990
* Üss a kazettára!(csak 5000db katetta került kiadásra dobszolókkal)1991
* Hoppá, hoppá! 1991
* Én vagyok a világ 1992
* Hahó öcsi! 1993
* Disco 1994
* Tüzet viszek 1995
* Amsterdam (szólólemeznek készült, német számokkal a német piacra is)
* Október 67. (Koncertlemez)
* Igen 1996
* Zászlók a szélben 1997
* Üzenet 1998
* Az évtized dalai 1//III szerelmes dalok (Válogatás)
* Az évtized dalai 1//III népi zenei dalok (Válogatás)
* Az évtized dalai 1//III közérzeti dalok (Válogatás)
* Boldogság.hu 1999
* Levélváltás 2000(Cseh Tamással készített közös lemez)
* Aranyalbum 1999-2000 2000(Válogatás)
* Só és cukor 2000
* A reklám után 2001
* Mennyi még Béla? 2002
* -törmelék- 2002 (egyveleg 58 Republic dalból)
* Aki hallja, adja át!!! 2003
* Mohikán 2004
* 1 Magyarország 1 Mennyország 2005

forrás: www.republic.hu | hu.wikipedia.org

audiogalaxy (de sajna megszünt 😞((

Ha már csináltál egy ilyen topic-ot minek csinálsz még egyet???

Sziasztok!
Ha tudja valaki, hogy honnan lehet Republic albumokat letolteni, az legyszives irjon nekem! Elore is koszonom!